Rész

  1       I|      hallgattak reá. Egyéb sincs, hát ez minek? Apáink ellehettek,
  2      II|          lelte ezt a Szentirmayt? Hát mit ért ez önérzet alatt?
  3      II|     Katinka mosolyogva.~ ~– Akkor hát kedvesed.~ ~– Ah, te bohó! –
  4      II|            No, akkor nem csodálom hát, hogy önt az előszobában
  5     III|           kíván tisztelkedni.~ ~– Hát csak jöjjön be! – ordít
  6     III|           volna hálókabátban.~ ~– Hát, hogy mint van a kedves
  7     III|      Egyedül én mertem belevágni; hát ki tud énnekem még tanácsot
  8     III|      örökét…~ ~– Ugyan, ne kezdje hát Ádámnál, Évánál!~ ~– Instálom!
  9     III|       kérdé Abellino elbámulva. – Hát bolonddá tart-e engem, vagy
 10     III|        van nekünk szükségünk.~ ~– Hát szerezzen ön olyat. Ez az
 11     III|           ügyvéd gondolatait.~ ~– Hát hogyan nyerjem meg, mondja
 12     III|              Birtokát? A holdban! Hát hol van nagyságod birtoka? –
 13      IV|      elszörnyedés éles hangján. – Hát Carl! Az isteni Carl! A
 14      IV|           ne szaladjon el előlem! Hát haragszik-e még rám?~ ~–
 15      IV|        főbe lövöm magamat.~ ~– De hát hogyan gondolja azt kedves
 16      IV|       egyedül önhöz van bizalmam. Hát nem tartoztam-e önnek már
 17      IV|        úton nem folytathatom.~ ~– Hát milyen nézetekben legyek?
 18       V|     elbámult, bár nem mutatta ki. Hát neje is tudna már valamit
 19      VI|         kapujával az azon menőre, hát még ha e zöld redőnyök közől
 20      VI|           ha költőjére talált; de hát azon utód drága verítékcseppei,
 21     VII|        ezek az együgyű emberek!~ ~Hát azután az ajtókon belül!
 22     VII|       másik kettő duzzogott, hogy hát őket nem? Katinka már nem
 23     VII|           én diákul.~ ~– Az szép; hát maga kicsodas? Hajdú?~ ~–
 24     VII|        egyik már meghalt.~ ~– No, hát mármost fogja kend ezt az
 25    VIII|          is nehéz terhem volt ez, hát még az élet után! Én boldogtalan
 26      IX|          hanyagságát megemlíté. – Hát az-e az én dolgom, hogy
 27      IX|       Szervusz, fráter, szervusz. Hát már megjött? No, jól van.
 28      IX|        látja, hogy mérges vagyok; hát csak menjen át addig a feleségemhez,
 29       X| Maszlaczky úrhoz érkezett valaki. Hát csak hadd jöjjön, Maszlaczky
 30       X|         egyet eltagadhatott.)~ ~– Hát csónakja?~ ~– Az van öt.
 31       X|              Egy fillért sem.~ ~– Hát ha nyerni találunk?~ ~Maszlaczky
 32       X|           aki nevetett rajta.~ ~– Hát a fürdőkádat? Mondja el
 33       X|       bennünket.~ ~– Már az igaz. Hát egy külvárosi házban már
 34       X|         azután vállamra ütött: – „Hát menjen érte!” – monda, intve
 35       X|        utolsó szót is leírta.~ ~– Hát a parton állók mit csináltak,
 36       X|           tele voltak vízzel.~ ~– Hát rendben vagyunk-e?~ ~– Amint
 37       X|     gorombaságával válaszolt:~ ~– Hát ha jobban tudja az úr, csinálja
 38       X|            mintha kérdenék tőle: „Hát te nem remegsz-e”?~ ~A fiatal
 39       X|        vette őket észre.~ ~– Nos, hát mi lesz? – kérdé mogorván
 40       X|         jurátus a révészekre.~ ~– Hát aztán ki fizet? – kérdé
 41       X|      feküdt.~ ~– Mi fizetünk.~ ~– Hát mennyit?~ ~– De emberek!
 42       X|          sem mozdulunk innen.~ ~– Hát miért nem?~ ~– Azért, mert
 43       X|     gyermek fogsz lenni. No, lépj hát ide!~ ~– De uram, meg kell
 44       X|    embernek nem volt fája, elment hát a szomszédjához, aki gazdag
 45       X|     engemet senki sem szeret.~ ~– Hát én? – kérdé a gyermek elszomorodva.~ ~–
 46       X|   nagyságos asszony?~ ~– Nem.~ ~– Hát az édes papája?~ ~– Az sem,
 47       X|      leányka, keserű mosollyal. – Hát miért nem jöttek értem?~ ~–
 48       X|     elbocsátani úrnője kezét.~ ~– Hát Vilma? Vilma nem fog jönni?
 49       X|         csinálhatott számára.~ ~– Hát te nem mégy velök? – kérdé
 50       X|  rovátkolva belőlök. Óh, Úristen, hát el fogod süllyeszteni ezt
 51       X|   hallatukra. Igazán vége volna-e hát mindennek ez éjszakával?
 52     XII|            iszen gyere csak haza! Hát azért neveltünk téged becsületes,
 53     XII|     cethallal nyelesd el magadat, hát azért van teneked hetvenkétezer
 54     XII|     másikat, olyan tágan vagyunk, hát mi a lelkét keresnénk a
 55     XII|         nem viseli magát odakinn, hát nem küldök neki több pénzt;
 56     XII|   Angliába. Szeretném tudni, hogy hát ott miféle új csodát talál
 57    XIII|          egy csepp vizet sem.~ ~– Hát?~ ~– Enni is csak egy száraz
 58    XIII|           tengerivó szomj.~ ~– De hát nem szomjazik, kedves nagyságod,
 59    XIII|  vigasztalni.~ ~– De kedves báró, hát mire való ez az öngyilkosság? –
 60    XIII|            hogy annyit ütött.~ ~– Hát még a szemeim! Nem is lehet
 61     XIV|          tétova tekintetével.~ ~– Hát vegye fel távcsövét, s nézze
 62     XIV|   Rudolfum Szentirmay!”~ ~„Ah, ez hát a göcs!” – gondolá magában.~ ~–
 63     XIV|       akarva elütni a dolgot.~ ~– Hát turkálok én? Ez leesett
 64     XIV|         dobogott a szíve!~ ~– No, hát legyen szíves ideadni.~ ~–
 65     XIV|        sorsa gazdag városban.~ ~– Hát még mindig a régi állapotban
 66     XIV|       sikerült.~ ~– Hogyhogy?~ ~– Hát addig, amíg jurátus voltam,
 67     XIV|          a körmölésből kapok.~ ~– Hát nem folytathat pereket?~ ~–
 68     XIV|      kiabált utána, hogy legalább hát tartson belőle magánál kilencet,
 69     XIV|        tekintve a papirosról.~ ~– Hát abból a sok aranyból, amit
 70     XIV|           az önnek aranyakat?~ ~– Hát mert kértem tőle; mert nem
 71     XIV|        ismer még a nagy árvízből, hát adott néhány aranyat. Az
 72     XIV|           csak azután jön be.~ ~– Hát haragszunk-e még? – kérdi
 73     XIV|      megtiszteltetésre.~ ~– Adjon hát kezet! – monda Maszlaczky
 74     XIV|   feddhetetlen, becsületes ember. Hát tudhatja ő, hogy mi történik
 75     XIV|     irodájában, amíg ő távol van? Hát tartozik ő azt megérezni,
 76     XIV|           fogsz lenni!…”~ ~Lássuk hát, mitől lesz az ember olyan
 77     XIV|          sárral bemázolt vonások. Hát az a halavány nő, kinek
 78      XV|        tudná tartani gazdáját. És hát végre, ha minden kötél szakad,
 79      XV|         dolog volt tőle, hanem én hát magamra vállalom.~ ~– Hogyan?~ ~–
 80     XVI|     fickót, s engedné, hogy vigye hát vagy őtet az ördög, vagy
 81     XVI|          hízelgő diplomatára.~ ~– Hát mit csinálunk?~ ~– Ne komplimentozzanak
 82     XVI|    Megvolt annak a saját oka.~ ~– Hát mi az, mondja el – erőködék
 83     XVI|           kedves nagyságodat.~ ~– Hát azután? – kérdé a beteg,
 84     XVI|        ott maradt két férfit.~ ~– Hát önök miért nem mentek el?
 85   XVIII|          ügyvéd urat, hogy tessék hát organizálni minél elébb.~ ~
 86   XVIII|     kísértetektől, de hiszi őket. Hát maga, kedves öregecském,
 87   XVIII|           lábbal menni lehet!~ ~– Hát miért nem ebédelünk már?~ ~–
 88   XVIII|      miért nem ebédelünk már?~ ~– Hát legelőször is egyetlenegy
 89   XVIII|          lettek a többiek.~ ~– De hát hova lettek?~ ~– Most mondom,
 90   XVIII|          semmirekellő gazemberek! Hát a kamarák kulcsait hol hagyták?~ ~–
 91   XVIII|       akárhonnan, ha egyebet nem, hát kenyeret!~ ~Bogozy pedig
 92   XVIII|           s erről a selyemhajról; hát te, aki láttad őt, aki azóta
 93   XVIII|          vissza?~ ~– De igen.~ ~– Hát mért nem jön ő is ide? Mit
 94   XVIII|      megsirathatjuk titokban.~ ~– Hát nem szeret ő minket? Ha
 95   XVIII|           de akármennyit.~ ~Ebben hát megnyugodott a tanácsosné,
 96   XVIII|    visszaadta.~ ~Vállat vonított! Hát mit akar ez jelenteni?~ ~–
 97   XVIII|     istenért, kedves tanácsos úr, hát nem méltóztatott őt felvilágosítani?~ ~–
 98   XVIII|      szemét.~ ~ ~ ~Gondolkozzatok hát rajta, mit nyertetek!~ ~
 99   XVIII|   egyiktől a másikhoz szállhat?~ ~Hát a megcsalt, hát a kijátszott
100   XVIII|       szállhat?~ ~Hát a megcsalt, hát a kijátszott társ? Sajnálja,
101   XVIII|        maradt semmije.~ ~Semmije? Hát a tiszta szív, hát a gazdag
102   XVIII|       Semmije? Hát a tiszta szív, hát a gazdag lélek semmi?~ ~
103   XVIII|   világosan azt látszik mondani: „Hát ezt miért nem dobják ki
104   XVIII|           az embert magoknak.~ ~– Hát miért?~ ~– Azt majd megtudod.~ ~
105   XVIII|      méltóztatott cselekedni?~ ~– Hát mi a patvart cselekedtem?~ ~–
106   XVIII|     lábadon sem állsz meg!~ ~– De hát méltóztatik-e tudni, hogy
107   XVIII|          kicsoda az az ember?~ ~– Hát kicsoda? Tán csak nem angol
108   XVIII|   párbajvívó egész Európában.~ ~– Hát aztán? – veté oda félvállról
109   XVIII|           félvállról Tarnaváry. – Hát aztán?~ ~– Ez egy rettenetes
110   XVIII|       meghallhatták.~ ~– Micsoda? Hát zsivány az? Hát fel kell
111   XVIII|          Micsoda? Hát zsivány az? Hát fel kell azt akasztani!
112   XVIII|         akasztani! Aki embert öl! Hát micsoda bolond ország az,
113   XVIII|         az ellenfél halva maradt; hát még amikről nem is beszélnek.
114   XVIII|     emlegeti meg. Azért hencegett hát olyan nagyon a gyilkos,
115   XVIII|        becsület pontja.~ ~– Tudom hát; bizony nem is tőled fogom
116   XVIII|          én meg nem elégszem.~ ~– Hát indítson az úr pert; van
117   XVIII|  megrettenve mondák neki, hogy de hát ne kiabáljon olyan nagyon,
118   XVIII|      amint kilépett.~ ~– De ki üt hát agyon? – kérdezé Bogozy,
119     XIX|         ők is elpártoltak tőle.~ ~Hát még ha arra gondolt volna,
120     XXI|     valami hűtlenségi csínyen? De hát örömötökben sírtok-e így?~ ~–
121     XXI|          elmosolyodott rajta.~ ~– Hát ennek köszönhetjük, hogy
122     XXI|      tudja venni a dolgot.~ ~– De hát, kedves kicsikém, azt képzeled-e,
123     XXI|    láttál-e még soha lőni, vívni? Hát félek én valakitől? És éppen
124     XXI|          két gyermek úgy zokog.~ ~Hát ők hiszik, hogy ő meg fog
125     XXI|        Miért akarjátok eltagadni; hát nem hallom talán a kardcsattogást?
126     XXI|           talán a kardcsattogást? Hát nem hallom, hogy verekszenek
127    XXII|     befalazott szobáktól.~ ~Pedig hát – én istenem – mi volt ott?
128    XXII|          egy nagy, súlyos kő…~ ~– Hát mi nem szeretünk-e téged? –
129    XXII|         úgy fájt ez a gondolat. – Hát mi nem szeretünk-e téged?~ ~
130    XXII|    egyedül ebben a nagy világban. Hát mit ér az mármost tinektek?~ ~
131   XXIII|       fogok meghalni. No, ne sírj hát, hiszen oly édes, oly édes
132   XXIII|         úgy örülök neked. Ne sírj hát, hisz egy jó halál többet
133     XXV|          az a cél, hogy izzadjon, hát segítünk egy kicsinyt rajta.~ ~–
134  Vegszo|          röviden elmondatik, hogy hát a mellékszemélyekkel hogyan,