Rész

  1     III|            írásából egy lóért.~ ~Kárpáthy Abellino úr őnagysága, dacára előrehaladt
  2     III|               ábrázattal fog előállani.~ ~Abellino kénytelen addig magát azzal
  3     III|               mondhatnám, elég rosszul.~ ~Abellino meghökkent.~ ~– Hogyan értsem
  4     III|                      kiálta türelmetlenül Abellino. – Én nem várok tovább!
  5     III|                dologba, amihez nem ért.~ ~Abellino átlátta, hogy sem gorombasággal,
  6     III|               édes fiskális úr – könyörge Abellino szelíden –, nem akartam
  7     III|               szólt Maszlaczky, megnyerve Abellino szelídsége által. – De azután
  8     III|               tehát az emlékezetes pör.~ ~Abellino kényelembe iparkodott magát
  9     III|               Kárpáthy contra Kárpáthy.~ ~Abellino ez unalmas bevezetés alatt
 10     III|               hallani”. Rekapituláljuk.~ ~Abellino kénytelen volt figyelmezni,
 11     III|                amit alkalmasnak talált.~ ~Abellino indulatosan közbe akart
 12     III|                   Tovább már! – nyüzsgött Abellino nyughatatlanul.~ ~– Csak
 13     III|                  a pörömet! – szólt közbe Abellino, kit bosszantani kezdett
 14     III|                  napvilágot látni – szólt Abellino kacagva, kinek e percben
 15     III|                  kiálta felkelve helyéből Abellino, a felháborodás teljes indulatosságával.~ ~–
 16     III|           juramentum contra pudicitiam!~ ~Abellino a bosszú és csalatkozás
 17     III|          orrcimpáját pirosra dörzsölve.~ ~Abellino egész lelkével rajta függött.~ ~–
 18     III|             azonban eszébe vevé, hogy ezt Abellino nem fogja meghallani, azzal
 19     III|                     Valóban! – kiálta fel Abellino örvendő arccal, mely azonban
 20     III|                  a szibaritai élvezetnek. Abellino már bánni kezdé, hogy az
 21     III|               vádolom házasságtöréssel.~ ~Abellino maga is összeborzadt e szavakra.~ ~–
 22     III|             Pitaval velünk megismertet.~ ~Abellino egészen megittasodott az
 23     III|                   méltóságos úrnak hínak. Abellino pedig magánkívül volt örömében.~ ~–
 24     III|                  beszél ön ismét? – kérdé Abellino elbámulva. – Hát bolonddá
 25     III|               csak kettőnk közt mondom.~ ~Abellino a szobát érzé maga körül
 26     III|            mindnyájan voltunk fiatalok.~ ~Abellino fölkelt, s félretolta a
 27     III|                    való volt-e, nem-e”.~ ~Abellino lélegzetvétel nélkül bámult
 28     III|                Azonban mindez nem elég.~ ~Abellino újra meghökkent:~ ~– Mégsem
 29     III|                   Érti, kedves nagysád?~ ~Abellino iparkodott utolérni az ügyvéd
 30     III|                 lekötelező csaléteknek?~ ~Abellino szétnézett a levegőben,
 31     III|              cessziót” Kőcserepy úrnak.~ ~Abellino rábámult:~ ~– Qu’est que
 32     III|                birtokomból?! – kiálta fel Abellino dölyfös akcentussal. – Ez
 33     III|              kacagott ez ötletnek, melyet Abellino nem tartott olyan igen jónak.~ ~
 34     III|                  tréfálni látszik – szólt Abellino sértetten. – Huszonnégyezer
 35     III|            goromba volt, mint a pokróc.~ ~Abellino mindjárt megjuhászodott,
 36     III|                  már azon! – kiálta közbe Abellino, okosságot tettetve. – Én
 37     III|                    és betakarta, és azzal Abellino felé fordult.~ ~– Kedves
 38     III|                   ügyvédi kinevezésről.~ ~Abellino bámulva állt ott egy ideig,
 39     III|                       Hadd jöjjenek be.~ ~Abellino látva, hogy Maszlaczky egy
 40      IV|                  között, ez volt Kárpáthy Abellino. Búsan járt az elhagyottabb
 41      IV|            hitelezők nagy pszichológok.~ ~Abellino nem kapott pénzt, késő estig
 42      IV|                  el volt ragadtatva.~ ~És Abellino nem lehetett ott, neki el
 43      IV|                  áll az aláírások között. Abellino egész este őt kísérte szemeivel,
 44      IV|                    látja – szólt szelíden Abellino, mintha a felhozott tény
 45      IV|               sietett mohón szavába vágni Abellino.~ ~– Köszönöm alássan, csókolom
 46      IV|                   Mentül alázatosabb lett Abellino, annál dölyfösebben pattogott
 47      IV|             prókátort is diszgusztálni.~ ~Abellino ugyan nemigen értett az
 48      IV|                    vegye rá! – rimánkodék Abellino.~ ~– Rajta leszek – monda
 49      IV|                   jótéteményt követ el.~ ~Abellino egész hazáig kísérte a derék
 50      IV|                   ott csöngetett az ajtón Abellino, s fenndobogó szívvel nyitott
 51      IV|                csak úgy, hogy ő egyenesen Abellino javára teszi ez áldozatot,
 52      IV|                  Már ez csak szép pénz.~ ~Abellino nagy kínlódások és feszengések
 53      IV|                  legyen szíves átolvasni. Abellino elborzadt a sok betűtől.
 54      IV|                nem fog róla elfeledkezni. Abellino nem ismert oly nagylelkű
 55       V|                pengőt kötelezett Kárpáthy Abellino, ha perét megnyerem. Én
 56       X|             Misztizláv, Emánuel barátunk, Abellino és még egypár jeles gavallér,
 57       X|                Olyan itt nem tud lenni!~ ~Abellino a csónak fenekén ült, mert
 58       X|                 le a vidám mulatság órái. Abellino a csónak közepén puncsot
 59       X|               magát a zseniális báró, míg Abellino aggódva nézett majd reá,
 60       X|              kimenekülni a szárazba, csak Abellino feküdt végig a csónakban
 61       X|               tölteni az éjszakát.~ ~Csak Abellino maradt a csónakban. Ő kinyilatkoztatá,
 62     XII|                  leányokat szöktetett el, Abellino pedig háromféle adósok börtönét
 63     XII|         magatartása; arról, hogy Kárpáthy Abellino Zoltánnak e per által árthasson,
 64     XII|                  a szépnek és jónak, amin Abellino bátyja keresztül-kasul járt,
 65    XIII|       előszobázhat a folyosón, mint éppen Abellino Williamja, akit tulajdonképp
 66    XIII|                 vissza.~ ~Egy asztal volt Abellino ágya mellett, azon egy tányérban
 67    XIII|                 marok öregre darált só.~ ~Abellino odamutatott hosszú, sovány
 68    XIII|                 amit most neki beszélnek. Abellino meggyőzte őt szavai valóságáról,
 69    XIII|                  hogy ha el találna halni Abellino elébb, mint a Kárpáthy jószágok
 70    XIII|              pedig ráhagyta a mondást.)~ ~Abellino úgy örült magának! Mennyi
 71    XIII|                 az ügyvéd szájából a szót Abellino –, nagyon is sokba kerül.
 72    XIII|                áll.~ ~– Hogyhogy? – kérdé Abellino, törekedve magát fél könyökére
 73    XIII|               koldulni az óperenciákra.~ ~Abellino összetett kezekkel rimánkodott
 74    XIII|             egymást kihajigálja az ajtón. Abellino egy szót nem bírt csillapításukra
 75    XIII|             William! William! – jajgatott Abellino, mire aztán bejött az inas,
 76    XIII|                  a pörvesztés eszméjét.~ ~Abellino félholtan maradt ott magában
 77    XIII|       viszálkodásaik tanúi valának, egész Abellino lakáig.~ ~A két derék úr
 78    XIII|                  oly balgatag ember, mint Abellino, mentül tovább húzhassa
 79     XIV|                 Micsoda pöröm van énnekem Abellino bátyámmal? – kérdé, közömbösséget
 80      XV|               egész pert megóvja az, hogy Abellino biztosított évdíjat kapott
 81      XV|                ugyan mély titok volna, ha Abellino saját maga száz zaklató
 82     XVI|                  Kovács, s megtudva, hogy Abellino hol lakik, sietett őt felkeresni.~ ~
 83     XVI|               csinálnak önök? – nyafogott Abellino panaszos, kényes hangon
 84     XVI|                 egészen odavagyok – nyögé Abellino, alig bírva a száját összeragasztani.~ ~–
 85     XVI|                  éjjel lázban feküdtem.~ ~Abellino oly nyögve, szótagolva beszélt,
 86     XVI|                  az, mondja el – erőködék Abellino. Kín volt hallgatni, ahogy
 87     XVI|               házasodtam meg másodszor.~ ~Abellino elmosolyodott. Arra a gondolatra-e,
 88     XVI|           biztatásokra elevenülni kezdett Abellino csontvázarca; nagy küzdéssel
 89     XVI|               tőle.~ ~– Úgy van – erősíté Abellino együgyű túlzással –, ezek
 90     XVI|                  leültetett minden embert Abellino ágya körül, ez utóbbi nagy
 91     XVI|                  kolléga úr. Egy Kárpáthy Abellino ily ajánlatot nem enged
 92     XVI|          forintnyi gúnyos alamizsnánál?~ ~Abellino e szókra kiugrott az ágyból.
 93     XVI|                  volt megakadva életében. Abellino csakugyan az öltözéshez
 94     XVI|                körül tekergessen, mialatt Abellino William segélyével sem bírt
 95     XVI|            nagyságod azokkal?~ ~Óh, pedig Abellino szívének ezek voltak legkedvencebb
 96     XVI|               ablakon mind kihajigálja.~ ~Abellino az orráig rántotta magára
 97     XVI|            Maszlaczky úr kihívólag ült le Abellino ágya elé.~ ~– Tessék árverezni!~ ~–
 98    XVII|            leggyorsabban haladjon, nehogy Abellino előbb meg találjon halni.~ ~
 99     XXV|                   küldözé, megtudni, hogy Abellino jelenleg Graefenbergben
100     XXV| hidegvízgyógyrendszer hírre kapni nálunk. Abellino is elvivé Prieszniczhez
101     XXV|                   hagyja el – replikázott Abellino onnan a sok pokróc közől. –
102     XXV|       szilenciumot le tudná mosni róla.~ ~Abellino nagyon szeretett beszélni
103     XXV|                  Halljuk, halljuk – kérdé Abellino kíváncsian, aki még csak
104     XXV|                   tett fáradozásaimért.~ ~Abellino kezdett izzadni.~ ~– Azt
105     XXV|              önnek azt kifizetni? – kérdé Abellino, s nagyon kíváncsi volt
106     XXV|             bizony én? – kérdé megrémülve Abellino. Maszlaczky úr igen jónak
107     XXV|             találta mosolyogni azon, hogy Abellino ilyen ügyesen meg tudja
108     XXV|                        Valóban, igenis.~ ~Abellino úgy meg volt rettenve, hogy
109     XXV|                 küldött-e Kőcserepyhez?~ ~Abellino minderre egy szót sem tudott
110     XXV|              borzasan, lucskosan rohantak Abellino szobájába, ki kézzel-lábbal
111     XXV|             mondta, hogy nem haragszik.~ ~Abellino azonban tüstént felmondta
112     XXV|                   perctől fogva nem látta Abellino többé Maszlaczky urat.~ ~
113     XXV|        szolgálatainak felemlegetésével.~ ~Abellino bújt, futott előle egyik
114     XXV|           ravaszul voltak álarcolva, hogy Abellino mindig felbontá azokat.
115     XXV|                   elővette hírlapokban.~ ~Abellino majd itt, majd amott bukkant
116     XXV|                       S több ilyenféle.~ ~Abellino dühösebb volt egy vért szagolt
117     XXV|                Kovács által, átvevén tőle Abellino ottfeledt iratait, s tudtára