Rész

  1       I|         éred végit; jobb volna, ha hozzá sem fognál, szegény bohó!”~ ~
  2      II|            az asszonyság nőül ment hozzá, és végrendeletében saját
  3      II|        egész részrehajlatlansággal hozzá kell tennünk azt, miként
  4      II|            téve érvényessé, hogy a hozzá legközelebb állót szólította
  5      II|            Katinka sokban hasonlít hozzá, akik Flóra ifjúkori vonásait
  6      II|            Zoltán kezét, odalépett hozzá szelesen, s kirántá azt
  7      II|          egyszerre örvendve lépett hozzá, s megragadá kezét.~ ~–
  8      II|        alispánok fiaival is, kiket hozzá adtak, úgy bánik, mint cselédjeivel.~ ~(
  9      II|          nézi, az bizony ne menjen hozzá; de aki komolyan készül
 10      II|          főispán közelebb hajoltak hozzá, mire Rudolf csendesen odasúgta
 11      II|            Inkább nem is közelítek hozzá soha, csak ne haragudjék.
 12     III|       ahány ügyvédet felszólított, hozzá sem mert fogni egy is. Egyedül
 13       V|        midőn eljött tőle, lehajolt hozzá, hogy orcáját megcsókolja.
 14       V|        ahogy parancsolák; mindenki hozzá volt már szokva halaványságához;
 15       V|          de e kétségbeesés hangjai hozzá soha nem hatottak. A tanácsosnő
 16       V|       bocsátva őt, közelebb simult hozzá, s márványszépségű karját
 17      VI| valamelyiknek baja van, ellopózott hozzá, vigasztalá, ételt, orvosságot
 18     VII|            láthatták, beszélhettek hozzá, hallhatták nyájas szavait,
 19     VII|          vitézebb némber.~ ~– Nem, hozzá nem nyúljatok! – szólt közbe
 20     VII|        kérdezé a lovászfiútól.~ ~– Hozzá sem nyúlt senki, én pedig
 21     VII|   csöngetését. Huszárja sietett be hozzá.~ ~– Üljön valaki rögtön
 22    VIII|           szeretett volna odamenni hozzá és keblére ölelni és vigasztalni.~ ~–
 23    VIII|         Üljön le, barátom! – szólt hozzá szárazon.~ ~Zoltán szót
 24    VIII|       mentül nyugodtabban beszélni hozzá.~ ~– Ön elég komoly arra,
 25    VIII|            egy ideig, ha fog-e még hozzá valamit szólani, azután
 26    VIII| fájdalomtól leroskadtan, odafutott hozzá, keblére veté magát, s olyan
 27    VIII| csókolhasson neki, orozva kerülvén hozzá, mert tudja, hogy különben
 28    VIII|          is, hiszen hárman vagyunk hozzá.~ ~Rudolf figyelmesen tekinte
 29    VIII| feszítővasat hozott elő az öreg, s hozzá kezdett látni a munkához.
 30      IX|     ugyanazon a lépcsőn jártak fel hozzá, a gyermekek pedig éppen
 31      IX|  elhalmozák. Karolina nem is szólt hozzá másképp, mint a legszenvedélyesebb
 32      IX|       bezárta szobáját, s nem jött hozzá többet senki, előkereste
 33       X|          semmit!” Én odalovagoltam hozzá közel, hogy hallhassam,
 34       X|             Ekkor én odakiáltottam hozzá, hogy csavartasson egy gombolyag
 35       X|            egyik csáklyát, mellyel hozzá döftek, derékban szelte
 36       X|         kedves jó paripám! – szólt hozzá hízelgő szóval. – Látod,
 37       X|  visszafordult, odavergődött ismét hozzá, nehéz, erőltetett vonaglásokkal
 38       X|           tart.”~ ~Zoltán lehajolt hozzá, ölébe vette a hű pára fejét,
 39       X|       nyugtalan emberi hang szólna hozzá, rémesen, susogva. Odanyújtá
 40       X|         tutajt. Örömmel ugrott oda hozzá, s hálatelten csókolá meg
 41       X|         úgy iparkodott visszatérni hozzá, eközben óvatosan lábhegyein
 42       X|      tűzmadarak alig beszéltek már hozzá. Nem vertek szárnyaikkal
 43       X|     szegény ember meghalt, odament hozzá, hogy a tűztojást elvegye
 44       X|       legvalóbb próbája. Oly közel hozzá a halál, és ő nem érzett
 45       X|            tetején sírva kiáltanak hozzá; de amott már nem is kiáltanak,
 46     XII|            levél sohasem jutott el hozzá; nincs a tengeren sem stáció,
 47     XII|         Zoltánom, ahelyett, hogy a hozzá illő klubokba vezettesse
 48    XIII|        mint hogy angolul beszélnek hozzá.~ ~– Victoria, William öcsém,
 49    XIII|      mértéke kellett a jóakaratnak hozzá, hogy valaki e beesett arcú,
 50    XIII|             Mennyi önszeretet kell hozzá, hogy valaki hiú ragaszkodásból
 51    XIII|            Azt nem tudom, nincs is hozzá semmi közöm.~ ~– Kedves
 52     XIV|       egész megilletődéssel lépett hozzá, s érzéstől reszkető hangon
 53     XIV|         egy kis utánajárás is kell hozzá.~ ~– Előkerítem én. Hol
 54     XIV|     tisztességes úton-módon jutott hozzá; ha pedig rendes életű ember
 55     XIV|         hogy teljes bizodalmam van hozzá; no?~ ~Bogozy csak mind
 56     XIV|            utána, azt vezessék fel hozzá; másnak senkinek sem lesz
 57     XIV|           hagyja abban. Ne nyúljon hozzá. Maradjon ott, ahova leült.~ ~
 58     XIV|          mind a hárman beszélnének hozzá szép, igen szép szavakat,
 59      XV|      mihelyt érkezése lesz, jöjjön hozzá.~ ~Annyira tele volt a feje
 60      XV|       tekinte rá, azután odalépett hozzá, és megölelte.~ ~– Óh, mennyit
 61      XV|         dolgot. Így jutottam én is hozzá. Rudolf grófnak nem is szóltam
 62     XVI|          bájos angyal kezét ígérem hozzá. No, tessék árverezni!~ ~
 63    XVII|      zugából élő szóval látszottak hozzá beszélni; bejárta a puszta
 64   XVIII|        sülttel; bort is adott neki hozzá, s a két zsebét megtömte
 65   XVIII|           ember vagyok”.~ ~Elég az hozzá, hogy ebéd végeztével a
 66   XVIII|          nap egy jó szót sem szólt hozzá, este mindenkitől személyesen
 67   XVIII|            a tanácsossal – elég az hozzá, hogy midőn az ő kocsija
 68   XVIII|            hogy csakugyan komolyan hozzá akarta leányát nőül adni,
 69   XVIII|           Maszlaczky úr közel volt hozzá, hogy a negyedik emeletből
 70   XVIII|         székére, oly közel hajolva hozzá, hogy ha az a két könnycsepp
 71   XVIII|      miként ő maga.~ ~Végre odalép hozzá a férfi, s az szólítja meg:~ ~–
 72   XVIII|      felelni.~ ~Végre Rudolf szólt hozzá:~ ~– Amim nekem van, azt
 73   XVIII|         mert szüntelen odahajolnak hozzá vele beszélgetni, mégpedig
 74   XVIII|          tens rendekhez senki fia. Hozzá még az ismeretlen kiejtésében
 75   XVIII|      öklelő hangon szólt egyenesen hozzá, amint szemközt állt vele:~ ~–
 76   XVIII|        Tarnaváryt, amint odarohant hozzá.~ ~– Kedves nagyságos urambátyám,
 77   XVIII|    hátratekint, három férfi lép be hozzá a méhesbe; az egyik a híres
 78   XVIII|        vetette magát, s közelíteni hozzá semmi szín alatt sem volt
 79   XVIII|           ismerős emberünk beállít hozzá a nagy tevékenység közepett.~ ~
 80   XVIII|           lesz.~ ~Ez éppen illenék hozzá. Emánuel a legszeretetreméltóbb
 81   XVIII|    ajtajában álló hajdúkat, beront hozzá erőszakosan.~ ~Kőcserepy
 82   XVIII|         önök is, hogy szólhassanak hozzá. Tessék uraim, a fontos
 83   XVIII|    törekvése mellett sem férhetett hozzá.~ ~Az elnök sokat beszélt
 84   XVIII|           hogy aki nem volt szokva hozzá, ki nem találhatta, melyik
 85   XVIII|    egyszerre öten-hatan kezdtek el hozzá beszélni, s ez a beszéd
 86     XIX|       szeretet, nem becsülés vonta hozzá az embereket, hanem csak
 87      XX|      találják korszerű vállalatnak hozzá járogatni. Azelőtt mindennap
 88      XX|         Ilyenkor, ha közel lehetne hozzá, és egy kés volna kezében!…~ ~–
 89      XX|          leány!~ ~Az apa felkel és hozzá megy, megsimogatja szép
 90      XX|          ismerné azt?~ ~– Elvinnél hozzá egy levelet tőlem?~ ~– Akárhányat.~ ~
 91     XXI|            felhevült arccal lépett hozzá, s felszólítá a dühöncöt,
 92     XXI|      vállalatát, nem késett rögtön hozzá rohanni, s addig sírt, addig
 93     XXI|           arcát Zoltánra szegezve, hozzá intézte szávait.~ ~– Minő
 94     XXI|           engem megsérteni – szólt hozzá egész nyugalommal.~ ~– Úgy
 95     XXI|             Miklós báró nyitott be hozzá.~ ~– Fráter! – kezdé, nem
 96     XXI|       ijedten Eveline, s odafutott hozzá.~ ~– Ne nyúlj hozzám! Ne
 97     XXI|            a villám csap egyszerre hozzá, neki a fejének.~ ~Ha a
 98     XXI|               Miklós haragosan vág hozzá e gúnyra. Dabroni felfogja
 99    XXII|           hogy mások mit beszélnek hozzá.~ ~– Látod, látod! Milyen
100   XXIII|        mondott helyen, és odavitte hozzá.~ ~Vilma elvette tőle az
101   XXIII|          akit szeret: hűséges lesz hozzá az a sírig!…~ ~– Óh, én
102   XXIII|          még, hogy szóljon valamit hozzá, egy engesztelő, egy vigasztaló
103   XXIII|   fájdalmának.~ ~Szólni sem tudott hozzá sokáig. Az ifjú maga lépett
104   XXIII|        sokáig. Az ifjú maga lépett hozzá közelebb, és monda:~ ~–
105   XXIII|         válaszoljuk rá.~ ~– Jerünk hozzá… – monda a tanácsos, az
106   XXIII|            fel.~ ~Zoltán odalépett hozzá közel:~ ~– Hogy érzi magát
107   XXIII|      nagyon rosszul voltam – szólt hozzá a beteg vigasztaló hangon –,
108   XXIII|       Zoltánt keresték, odafordult hozzá, és arcán két hajnal pírja
109   XXIII|           haragszik énrám? – szólt hozzá engesztelő, reszketeg hangon,
110   XXIII|            tiszta szemeit felemelé hozzá, két hófehér kezét összetevé
111    XXIV|      nélkül.~ ~Tarnaváry sem szólt hozzá mind ez ideig, s iparkodott
112     XXV|      Maszlaczky úr közelebb lépett hozzá.~ ~– Azt tetszik gondolni
113     XXV|           magának lelke nincsen, a hozzá legközelebb állóét kívánja
114     XXV|       pedig úgy kell, minek mennek hozzá. Egykettő megszökik néha