Rész

  1       I|         legyen kinek. Ugyan, ki fogja őket nézni? A polgárság nem tud
  2      II|               e keresetmód nem engedi őket lakhelyüktől hosszabb időre
  3      II|            hogy rólok beszélnek, hogy őket nézik, ilyenkor nagyon alkalmas
  4      II|          diadalát, és sietett eléjök, őket elfogadni. Mindenki, még
  5      II|              ért, már akkor nem látta őket, s amint széttekinte utánok,
  6      II|              a világ növése eltakarta őket, s az újabb ivadék, midőn
  7     III|               törődve nejével, engedé őket mulatni egyedül, a grófnő
  8       V|         enyelgett velök: ő megbírálta őket.~ ~Nem is volt szerelmi
  9       V|        kedvenc csemege boldoggá tudja őket tenni. Eveline rendszeréhez
 10       V|         sokféle boncolás alá lehetett őket venni. Figyelmes, vizsga
 11       V|         szánakozni, s ugyan őrizkedik őket felvilágosítani kölcsönös
 12      VI|        büszkeséget is helyeztek, hogy őket minden bolond idegen útba
 13      VI|         parasztifjoncokat, s tartotta őket bölcs beszédekkel, s megosztá
 14     VII|             kettő duzzogott, hogy hát őket nem? Katinka már nem mutatta
 15    VIII|               szeress minket, szeresd őket ezentúl is, mert mi is szeretni
 16      IX|               után, és sorba ölelgeté őket. De csak mindig eszébe jutott
 17      IX|     elbújhatnak előlük, és nem látják őket…~ ~ ~ ~Egy szép esős reggelen
 18       X|             vagyok. Hová szállítottad őket, szegényeket?~ ~– Ki a Rákosra,
 19       X|            mindig jobban közreszorítá őket, egyszerre összeért mindkét
 20       X|          voltak; én bizony meg mertem őket szólítani: „Jó barátim,
 21       X|             Erőtlen karjain nem bírta őket magával hurcolni, hanem
 22       X|              Kovács, ki legelső vette őket észre.~ ~– Nos, hát mi lesz? –
 23       X|           elég leend, ha lefegyverzik őket, s becsületszavokat veszik,
 24       X|               vannak, s te mented meg őket? Különös játéka a sorsnak!
 25       X|   megérdemlenék, vagy mintha félteném őket, vagy szánakoznám rajtok,
 26       X|               akár meg lehetett volna őket számlálni, amint a lépcsőkön
 27       X|              az utca közepére sodorta őket.~ ~– Hova igyekeztek? –
 28       X|               összeölelték, csókolták őket egyenkint; három óráig tartott,
 29       X|     megmenthették, az isten áldja meg őket érte. Hogy a legnagyobb
 30       X|               emlékezet végighordozza őket szemeink előtt, most is
 31       X|               Isten kezeibe tennék le őket, s áldva néznek az eltávozó
 32       X|               addig is, míg meg lehet őket menteni; ki osztja ott a
 33       X|         látják jönni a csónakot, mely őket biztos révbe vigye, s midőn
 34       X|            ördögök mezetlen rakják ki őket a puszta romokra. Hol van
 35       X|            Hol van most az Isten, aki őket megbüntesse?! Szabad a bűnnek
 36       X|            után, ahol megmarkolásszák őket. Egy nagy terebély fához
 37       X|            nagy terebély fához viszik őket. Megérdemlenék, hogy arra
 38       X|            meg számukra, ne vigyék el őket innen atyjok nélkül. Ekkor
 39       X|          nekik, hogy inkább tegyék ki őket valamelyik puszta házba,
 40       X|              végre aztán visszavitték őket oda, ahonnan elhozták, s
 41       X|              régebben szemügyre vette őket.~ ~– Önök danoltak oly szépen,
 42       X|               idegen!~ ~– Vessétek ki őket a csónakból! – kiálta indulatosan
 43       X|            zseniális báró vigasztalta őket, hogy ne búsuljanak, itt
 44       X|               a zajon keresztül vigye őket Budára. Nem kellett félnie;
 45      XI|           körül fűzve, hogy nem lehet őket elválasztani, egy koporsó
 46     XII|               még csak fel sem keresi őket. Rudolfnak ezt ki kellett
 47     XII|               mindazért, amit tettek, őket éri legkevesebb vezeklés
 48     XII|            vannak temetve; fel fogjuk őket keresni, felemeljük őket,
 49     XII|              őket keresni, felemeljük őket, hogy új fényt, új nagyságot
 50     XII|             volna; a mi kötelességünk őket megmenteni az elfeledéstől.
 51    XIII|               még jobban összeveszíté őket.~ ~– Majd én az úr rongyos
 52    XIII|         cselekedni ezután.~ ~Engedjük őket menni karonfogva a magok
 53     XIV|               rá, hogy ismertem volna őket.~ ~– Ah, menjen ön, mit
 54     XIV|           Reményüket fejezék ki, hogy őket gyakran meg fogja látogatni
 55     XIV|               olyan jó, hogy elkíséri őket, ámbár kissé messzecske
 56     XIV|        fiatalok után, csak arra kérve őket, hogy ne szaladjanak olyan
 57     XIV|            kellett volna, hogy Zoltán őket nem sietett felkeresni,
 58     XIV|               azon aggodalomnak, mely őket egyéb ügyeikre nézve Kőcserepy
 59     XIV|             ismernek, s te is ismered őket, s szomorúan vállaidra teszik
 60     XIV|              társalogni, kényszeríték őket megismerni, s odatarták
 61     XIV|           arcaikat, hogy csókolja meg őket; üldözték bélpoklos karjaik
 62     XIV|               valóságukban; legázolta őket, letiporta a földig, szemökre
 63      XV|           Megbocsásson. Mentenem kell őket. Én magam jártam utána,
 64    XVII| rendelkezhetni, nem szabadíthatja fel őket, s isten tudja, milyen urok
 65    XVII|                az új birtokos fogja-e őket továbbra is megtartani?~ ~
 66    XVII|              úr lovásza. Zoltán kérte őket, hogy maradjanak el tőle.~ ~–
 67   XVIII|               kísértetektől, de hiszi őket. Hát maga, kedves öregecském,
 68   XVIII|             előrejön, hogy elkergesse őket. De ki bízta önre, hogy
 69   XVIII|       egyszerű vendégségben részesíti őket, hanem tudhatják, milyen
 70   XVIII|        tudhatják, milyen balsors érte őket véletlenül, aminek nem ő
 71   XVIII|    áldomásokkal viszonzott.~ ~Hagyjuk őket ott mulatni. Hasztalan mendemonda,
 72   XVIII|              midőn legutolszor láttuk őket, egyik sem gyermek többé,
 73   XVIII|               lesz ennek! Azzal fogja őket megbüntetni, ami nekik legkeservesebben
 74   XVIII|       körülvéve, de szemei nem látták őket.~ ~A komoly, erős férfialak
 75   XVIII|               felszökve visszafordul, őket látja maga előtt, jó angyalait,
 76   XVIII|               aki testvérileg szereti őket; feltárja keblét, mindenét
 77   XVIII|           tisztújításon megválasztják őket szolgabíráknak, esküdteknek
 78   XVIII|           régi jó cimborája, tartotta őket pórázon, csak egy ilyen
 79   XVIII|              mint Bogozy, lehet képes őket jobb útra téríteni, aminthogy
 80   XVIII|               tömegekre, hogy rávegye őket, miszerint ettől a bortól
 81   XVIII|          hagyományos dolog volt, hogy őket az eldöntő nap előtti éjszakán
 82   XVIII|        vezettek, sokkal könnyebb volt őket rendben tartani, kormányozni,
 83   XVIII|            utoljára csak azzal bírták őket kimozdítani tanyáikról,
 84   XVIII|              van, s ő előre biztosítá őket hálás lekötelezettségéről.~ ~
 85   XVIII|               anyjára nézett, s látta őket büszke, elbízott reménnyel
 86   XVIII|             mennyivel jobban gyűlölné őket, ha az a gondolat megérnék
 87   XVIII|          elkiáltja magát:~ ~– Ki kell őket verni a városból!~ ~A merész
 88   XVIII|               a városból! Hazáig kell őket verni!~ ~Amazok sem veszik
 89   XVIII|            rájok nézni!~ ~Üdvözlik is őket mindenünnen, erkélyekből,
 90   XVIII|            elé, ott Bogozy felállítja őket katonás rendbe, s mikor
 91   XVIII|            Szentirmay vesztegette meg őket, Kőcserepy borát itták.
 92   XVIII|          gyilkos verekedéssel kiűzték őket az utcára; a nagyságos urak
 93   XVIII|             ellenfél rögtön agyonveri őket.~ ~A főispán vállat vonított
 94   XVIII|            kis ajtónál szépen bevárta őket, míg mind elvégzék a szavazást,
 95   XVIII|           atyafiak elől, kik megűzték őket a város végeig, elszedték
 96      XX|               sehova, mert nem fogják őket meglátni; nem kereshet magának
 97      XX|             rá, hogy valaki hallgatja őket, hiszen ami nekik úgy fáj,
 98     XXI|    álláspontjaikon mindig e vád tette őket megalázottakká úgy, hogy
 99     XXI|      csekélységek mennyire érdekelték őket; lehetett felőlük beszédet
100     XXI|          Zoltán magára vállalta, hogy őket elkísérje Szenczyékig.~ ~–
101     XXI|               órakor jöjjön el értök, őket Rudolfhoz vezetendő.~ ~Holnap
102     XXI|               velök, hogy meg akartad őket kínzani, hisz az lehetetlen,
103   XXIII|              nem hiszik el, hogy azok őket igen szeretik?~ ~Ha kérdezték
104   XXIII|           valaki: „Miért?…” „Szerette őket Isten, mert ifjan haltak
105    XXIV|               Ünnepélyes tényre hívta őket ide Kőcserepy.~ ~A Kárpáthy-birtok
106    XXIV|           Onnan még egyszer üdvözölte őket; azután a hintó kigördült
107    XXIV|     eltöltöttek, csak arra tanítá meg őket jobban, milyen boldogok
108    XXIV|   visszaemlékezés, bárha keserű is, s őket a bezárt sír nem fenyegeti
109     XXV|          pedig nem igaz, nem sajnálja őket, csak alakoskodik; belül
110    XXVI|       bizonyára senki sem átkozta meg őket.~ ~Zoltán rögtön elrendelé
111  Vegszo|          eszme kényszerűségéből, mely őket eszközeiül választá. A Megváltó