Rész

1001       X   |                 veszteni előttük.~ ~Ezt az ötletet lehetetlen volt
1002       X   |         bizonyos, hogy a paripája nincs az istállóba kötve.~ ~Az jeles
1003       X   |             nincs az istállóba kötve.~ ~Az jeles dolog volt, hogy a
1004       X   |         tekintetet váltottak egymással. Az ugyan sajátságos eset volna,
1005       X   |                paripa beleragadta volna az árvízbe, és ott fulladott.
1006       X   |               Mennyivel rövidebbé tenné az egész processzust!~ ~Tarnaváry
1007       X   |         fiatalság a tánctermekbe vonul, az éltesebb urak és asszonyságok
1008       X   |            háziasszony átengedte helyét az öreg, nehezen halló úrnőnek,
1009       X   |                elmaradása felől. Nőknek az ilyesmi sokkal jobban áll.~ ~–
1010       X   |                   Képzelem, hogy megint az utolsó fillérig mindenét
1011       X   |             akkor a rajtam levő ing sem az enyim; olyan ember vagyok.
1012       X   |       Nyomorultak.~ ~– De nem addig van az, Zoltán barátom! – kiálta
1013       X   |         mondanod nekünk!~ ~– Csekélység az. Nincs mit beszélni róla –
1014       X   |                 fogta.~ ~– Nos, mi volt az, Zoltán? Nekem tudnom kell,
1015       X   |                hol járt. Mondja el!~ ~– Az árvizet nézni kilovagoltam
1016       X   |               soroksári töltésen végig. Az borzasztó látvány! Az egész
1017       X   |            végig. Az borzasztó látvány! Az egész környék egy nagy kék
1018       X   |                 fehér tömegekben úsznak az elszabadult jégtáblák, s
1019       X   |             kivehetém, hogy a víz egész az eresz aljáig ért. Többen
1020       X   |        gyermekek iparkodtak kimenekülni az ár közől, lapátokkal, rudakkal
1021       X   |          látszott kétségbeesett küzdése az erőtlen kezeknek a rettenetes
1022       X   |           halálos kiáltás hangzott szét az egész vidéken, és azután
1023       X   |                 hallatszott semmi, mint az egymásba rohanó jegek harsogása,
1024       X   |                ki akarta menteni; a nő, az anya szeme láttára. Óh,
1025       X   |                Hallották kegyetek talán az ágyúlövéseket egy óra előtt?
1026       X   |          csendesen odábbúszott. Azonban az utána tóduló zaj néhány
1027       X   |                  Sziszifuszi munka volt az. Ekkor egy éltes mérnökkari
1028       X   |                a környéket, megszünteté az ágyúzást. „Ezzel nem sokra
1029       X   |            vízbe verve. „Úgy bizonyosan az lesz az akadály; ezt szét
1030       X   |                  Úgy bizonyosan az lesz az akadály; ezt szét kell vettetni!”
1031       X   |         magamnak e percben megszólítani az őrnagyot, „Uram, egy külvárosi
1032       X   |               szaggattatni a jégtörőt.” Az őrnagy rám nézett e szóra,
1033       X   |                 izzadva, mire odaértek. Az őrnagy figyelmezteté a körülállókat,
1034       X   |            kinek üstöke izzadni kezdett az elbeszélésnél.~ ~– Most
1035       X   |                hallgatva leste mindenki az akna fellobbanását; egy
1036       X   |               odaér, talál szétdurranni az akna?~ ~– No, azt én is
1037       X   |                egészen bealkonyodott, s az éj elronthatta volna az
1038       X   |                 az éj elronthatta volna az egész fáradság eredményét.
1039       X   |           kezdte érni a víz. Ekkor maga az őrnagy ugrott le lováról,
1040       X   |           sikerült azt kiszabadítaniok, az őrnagy maga kétszer esett
1041       X   |                 Már ekkor homályos volt az idő, nemigen lehetett látni;
1042       X   |            összezúzza.~ ~Azzal futottam az akna felé. Már nem tudom,
1043       X   |                szívemben, s odaugrottam az akna elé, megragadtam a
1044       X   |             Maszlaczky úrnak egypárszor az forgott már a nyelvén az
1045       X   |                az forgott már a nyelvén az egész hajemelő elbeszélés
1046       X   |                 vele szóhoz jutni, mert az asszonyságok mind körülfogták
1047       X   |           asszonyságok mind körülfogták az elbeszélő gyermeket. Emánuel
1048       X   |           magazinja számára, könyökével az asztalra dőlve, s lábát
1049       X   |                 azután? Zoltánt feszíté az a tudat, hogy valaki az
1050       X   |                 az a tudat, hogy valaki az ő szavait leírja, s e perctől
1051       X   |             sokkal szárazabban adni elő az egész történetet, ami azonban
1052       X   |              kevéssé sikerült neki.~ ~– Az történt, hogy miután meggyújtottam
1053       X   |                  hogy inkább közeledünk az aknához, mint távozunk tőle.
1054       X   |                 semmi baja.~ ~– Engemet az ilyesmi nagyon alterál –
1055       X   |                 Báró Berzyt hátráltaták az intermezzók. Már az utolsó
1056       X   |         hátráltaták az intermezzók. Már az utolsó szót is leírta.~ ~–
1057       X   |               báró kíváncsiságaért.~ ~– Az egyszerű: odakiáltottam
1058       X   |             megmentéséről volt szó, nem az enyimről. Kőcserepyné odainté
1059       X   |             felelni, midőn kérdezik. Ez az én elvem.~ ~Ezalatt ki egyet,
1060       X   |                 a vész, ott legközelebb az Isten. A legnagyobb szorongattatás
1061       X   |           kötelet hajtasson hozzánk, de az mindig távol esett el tőlünk.
1062       X   |                jégdarabokat lövellt fel az égbe, s kétfelé csapta a
1063       X   |         morajjal azonnal megindult.~ ~– Az különös – szólt közbe Maszlaczky
1064       X   |              Maszlaczky úr, ki szerette az általános bámulat emelkedését
1065       X   |       bölcsészetével alábbszállítani –, az nagyon különös, hogy mi
1066       X   |               neki Zoltán. – Egyébiránt az messze van ide, s önök tánccal
1067       X   |              kérlelhetlen üldözője, bár az üldözés okát még nem ismeré;
1068       X   |                 sebes haladásban van, s az ár fél óra alatt hat hüvelyket
1069       X   |               csak meg akarta ijeszteni az embereket, s látva bűnbánásukat,
1070       X   |               mindenki akar táncolni. Ő az est hőse a lyánkák előtt,
1071       X   |            Eveline Maszlaczky úrnak, ha az jelen volna, ki azonban
1072       X   |           mindenki hozzáteszi:~ ~– Hála az istennek!~ ~Az utolsó éppen
1073       X   |                     Hála az istennek!~ ~Az utolsó éppen tizenegy hüvelyknyi
1074       X   |                esésről tudósítja – hála az istennek.~ ~„Hála istennek!
1075       X   |            hallotta, hogy kiáltotta egy az Új téren végigfutó ember
1076       X   |                  Egy láb és egy hüvelyk az esés!~ ~Ez volt esteli tíz
1077       X   |    kérdezősködni.~ ~– Háromszáz hüvelyk az esés – felelt a tisztelt
1078       X   |                is háromszáz forint volt az eszében.~ ~– Mi a patvar?
1079       X   |                 hozta a fiskálist, hogy az alig bírta magát helyreigazítani,
1080       X   |             megfordult a veszély. Ennek az örömére valódi keresztényi
1081       X   |       keresztényi kötelesség örvendeni. Az inasok széttárják az ebédlő
1082       X   |         örvendeni. Az inasok széttárják az ebédlő ajtajait, a férfiak
1083       X   |            társaság a gazdag lakomához. Az ízes ételek, a lelkesítő
1084       X   |                 Idebenn lenni jó.~ ~Nem az ős, patriarkális magyar
1085       X   |             levesen, és végigfolytatják az egész fogáson, háziúr és
1086       X   |            módot hozott be, asztal csak az ételek számára áll, ott
1087       X   |          kínálkozásaival a vendégséget, az emberek úgy esnek át rajta,
1088       X   |              tudja, miről.~ ~Báró Berzy az erkélyt foglalta el Ilvay
1089       X   |            zajától különválva fecsegtek az erkélyen, alant az Új téren
1090       X   |            fecsegtek az erkélyen, alant az Új téren sajátságos zajgás
1091       X   |                egy azon menőre, hogy mi az?~ ~– Szökőkút! – volt alulról
1092       X   |             sietve haladt odább.~ ~– Mi az? Szökőkút? – szólt Tivadar. –
1093       X   |               szólt Tivadar. – Őrült ez az ember, vagy ittas?~ ~Azzal
1094       X   |            tudja meg, mit néznek ott.~ ~Az inas visszajött néhány perc
1095       X   |                hozá válaszul, miszerint az Új téren számtalan kis,
1096       X   |                 apró szökőkutak vannak; az embernek csak a pálcáját
1097       X   |                fel utána a víz.~ ~– Ah, az érdekes lehet – szólt a
1098       X   |           konyhákon túl semmit.~ ~Pedig az borzasztó jelenség volt
1099       X   |            lábnyival magasabbra növelte az áradatot, hogy az irtóztató
1100       X   |               növelte az áradatot, hogy az irtóztató nyomás miatt keresztülhatott
1101       X   |             Igyatok, urak, be van zárva az ajtó! – kiálta a háziúr,
1102       X   |              akaró kezét. – Félsz, hogy az asztal alá iszlak? Ha nem
1103       X   |           magára vett, s odavágva magát az asztalhoz, monda:~ ~– Jól
1104       X   |        Tarnaváry, erős öklével ütögetve az asztalt, miközben szemei
1105       X   |      elkészülünk.~ ~A szolgák előhozták az erős lengyel pálinkát. Kőcserepy
1106       X   |           tanácsos egy hajtással beönté az égető nedvet, s arca nem
1107       X   |              mint azelőtt, két könyökét az asztalra téve. Tarnaváry
1108       X   |          irgalom istene, ne hagyj el!~ ~Az álló föld megrendült alattuk,
1109       X   |              megrázták tömör vállaikat, az ajtók, az ablakok dörögtek,
1110       X   |              tömör vállaikat, az ajtók, az ablakok dörögtek, mintha
1111       X   |                 hova lett a kihívó dac, az Istenről elfeledkező elbízottság?~ ~
1112       X   |            mennydörgő lövés zavarta fel az éjt. A Duna átszakasztá
1113       X   |        imádkozzál, – térj Istenhez! Itt az ítélet, itt a halál! Ki
1114       X   |               Ki tart meg, ha elhagyott az Isten – és a föld?~ ~Az
1115       X   |                 az Isten – és a föld?~ ~Az egész környék lázas reszketését
1116       X   |            felemelt poharak a kezekben, az ajkakon a félbeszakadt szó,
1117       X   |             ajkakon a félbeszakadt szó, az arcokon a halálsápadt mosoly,
1118       X   |             pillanatban mindenki rohant az ajtók felé. Azokat nem lehetett
1119       X   |             Kőcserepy hörgő hangon, míg az ajtó kilincsét el nem bocsátá
1120       X   |              septemvir, most is ott ült az asztal előtt, a félig felemelt
1121       X   |                 felemelt pohár kezében, az ajk kacagásra nyitva, mintha
1122       X   |                annak kezéből a pohár, s az úr lehullott a földre eszméletlenül.
1123       X   |           kulcsokat.~ ~Künn a termekben az ijedség rémsikoltásai, lenn
1124       X   |             ijedség rémsikoltásai, lenn az utcákon futó tömegek rémületes
1125       X   |                várfokról egyre dörögnek az ágyúk, hogy reszket bele
1126       X   |         cselédek, urak, mind lefutottak az udvarra, a fényes delnők
1127       X   |                 nő hevert. Eveline volt az. Midőn a földrengésre, a
1128       X   |                féltestével aláfordulva. Az utána jövők kikerülték vagy
1129       X   |          kétségbeesés dühével rugdalták az ajtókat, miknek szerencsétlenségükre
1130       X   |        alkotásuk volt, amidőn egyszerre az étteremhez vezető ajtó felől
1131       X   |        tör-eszköz recsegése hallatszék, az ajtó mindig jobban feszült,
1132       X   |                 neki bátor szívéért? De az ifjú éppen őt kereste. Megragadta
1133       X   |           lépcsőkön. Már ekkor mindenki az udvaron állt.~ ~Nagy veszély
1134       X   |           legtöbb lelkierőt lát, legyen az nő vagy alacsony sorsú férfi
1135       X   |                  monda Zoltán siettében az udvaron jajveszékelőknek,
1136       X   |             kezdjen.~ ~Hazamenni? Hátha az ár útban kapja, s aztán
1137       X   |              maradni is veszélyes, mert az áradás, meglehet, hogy nem
1138       X   |                 fenyegető veszélyben, s az egész város mély sötétségbe
1139       X   |                 meg lehet tagadni, csak az apát nem.~ ~Zoltán alig
1140       X   |        tovagördülő hintó után nyargalt, az ottmaradókat biztatva, hogy
1141       X   |           tehenek, lovak bőgve futottak az emberek között – mind onnan,
1142       X   |             ölében.~ ~Óh, milyen boldog az az asszony! – sóhajta fel
1143       X   |                    Óh, milyen boldog az az asszony! – sóhajta fel a
1144       X   |           megpillantva őt a sötétben.~ ~Az emberek mindig kevesebben
1145       X   |                mindig kevesebben voltak az utcán. Itt-ott a házak ajtai,
1146       X   |               már Kőcserepy magas háza. Az első emeleten két ablakban
1147       X   |         drengett, a többi sötét volt.~ ~Az ott Vilma hálószobája; a
1148       X   |           egyszerre úgy tetszék, mintha az utca színén a túlsó oldalról
1149       X   |                 kezdene támadni…~ ~… Ez az árvíz!~ ~Valami borzadálygerjesztő
1150       X   |                a házak sötét alakjai és az ablakok csilláma, amint
1151       X   |                 hallani még. Lassankint az is elhangzik. Célhoz ért-e,
1152       X   |                 félre ne ragadják.~ ~És az ár egyre magasabb lett;
1153       X   |            kocsisnak kétségbeesetten.~ ~Az még egyszer lovai közé csapkodott,
1154       X   |              kanyarodva, keresztbe állt az utcán. Eveline egyszerre
1155       X   |                emberhangok?~ ~Óh, igen, az ablakokból, a háztetőkről,
1156       X   |          borzasztó visszhangot költenek az éjben. Egyszer egy nagyot
1157       X   |            kinyargalok a Duna-partra, s az első csónakost, akivel találkozom,
1158       X   |           Eveline magánkívül ragadá meg az ifjú kezét, s – maga sem
1159       X   |         elsietett.~ ~A tanácsos hintaja az Új tér felé tartva, ott
1160       X   |                 szárazra ért, már akkor az egész tér el volt lepve
1161       X   |       mindenkinek saját félelme volt?~ ~Az egész város felett egy rémkiáltás
1162       X   |                 hogy fel sem kell venni az egész veszedelmet, majd
1163       X   |               veszedelmet, majd elmúlik az; máskor is volt már ilyesmi
1164       X   |              több rendbeli járműve van, az bizonyosan sietni fog polgártársait
1165       X   |            fenyegeti Vilma kisasszonyt, az én keblem legyen a legelső,
1166       X   |                  És ha lávatenger volna az, mi ez utcákat elönti, e
1167       X   |             háza nem messze esett ugyan az Új térhez, s odáig kevés
1168       X   |                  de maga a ház, melyben az érdemes úr lakott, még a
1169       X   |                 a derék úr. Háta mögött az udvarban négy-öt csónak
1170       X   |                  s szívesen vette, hogy az felsegíté őt a deszkára.~ ~
1171       X   |                úr aggodalommal hallgatá az utcákon aláhömpölygő jégdarabok
1172       X   |           moraját, s bizalmasan sürgeté az érdemes Trommel urat.~ ~–
1173       X   |                mert csak alig állt azon az egy szál deszkán.~ ~Erre
1174       X   |             mutatott a növekedő ár. Már az ablakon folyt be, s a fiskális
1175       X   |                     Hát ha jobban tudja az úr, csinálja maga!~ ~Maszlaczky
1176       X   |         reszkessenek előbb egy kicsinyt az emberek, annál jobban előadják
1177       X   |               azon szempontból vevé fel az ügyet. Neki Vilmát kellett
1178       X   |             Arról szó sem volt köztünk. Az nincs a szerződésben, hogy
1179       X   |              nincs a szerződésben, hogy az úr még extra is használja
1180       X   |                 használja a csónakokat. Az volna csak furcsa!~ ~– De,
1181       X   |              azt.~ ~– Lirum-lárum. Ahol az úr lakik, oda nem megy a
1182       X   |                magamat megcsalni, tudja az úr; ha nem tetszik az úrnak
1183       X   |             tudja az úr; ha nem tetszik az úrnak a szerződés, én visszaadom
1184       X   |        visszaadom a pénzét, adja vissza az írásomat.~ ~Maszlaczky úr
1185       X   |          szerepet, annak is így megadta az árát. Látta, hogy itt nincs
1186       X   |                 miknek alacsony házaiba az ablakokon folyt már be a
1187       X   |     nyújtogatták összekulcsolt kezeiket az elsiető üres dereglye felé,
1188       X   |                kinek már nem volt ereje az oszlopzat talajára felkapaszkodni.
1189       X   |           visszajövet.~ ~„Legalább csak az oszlopzatra segítsék tehát
1190       X   |              Hány száz forintot mondott az úr?~ ~– Kettőt! – kiálta
1191       X   |              rendelkezést. – A dereglye az enyim, kizárólag az enyim!
1192       X   |            dereglye az enyim, kizárólag az enyim! Én fizettem meg az
1193       X   |               az enyim! Én fizettem meg az árát.~ ~– No, látja az úr –
1194       X   |              meg az árát.~ ~– No, látja az úr – szólt a kormányos az
1195       X   |               az úr – szólt a kormányos az erkélyen alkudozóhoz –,
1196       X   |              erkélyen alkudozóhoz –, ez az úr nem engedi, hogy felvegyük.
1197       X   |           Megadom a négyszázat!~ ~– Már az más; tessék leszállani!
1198       X   |        parancsolok!~ ~– Ebnek parancsol az úr! – riad rá a kormányos. –
1199       X   |         kormányos. – Szolgái vagyunk mi az úrnak? Azt tesszük, amit
1200       X   |                árát.~ ~– Azt végezze el az úr Trommellel, nekünk semmit
1201       X   |                 ki ott betegen fekszik, az istenre kéri, menjenek oda
1202       X   |              össze egyhamar, ott voltak az építésénél. Erősen áll az.
1203       X   |               az építésénél. Erősen áll az. Sőt a kormányos egész megnyugtatólag
1204       X   |                teremekben őrködjenek.~ ~Az éjfél előtti órában éppen
1205       X   |              órában éppen Kovácson volt az őrállás sora. Már egy óranegyed
1206       X   |           lövéseket és vészharangszót s az utcákon futók kiáltozásait,
1207       X   |                rámáikban, s mindenünnen az ifjú őrre néztek, az egyetlen
1208       X   |        mindenünnen az ifjú őrre néztek, az egyetlen síron inneni élőre
1209       X   |             jurátus arca sápadtabb volt az övéknél. A rémület és veszély
1210       X   |                ki a nagy épületből mind az emberek, aki benne laknak,
1211       X   |        világánál, kivont karddal.~ ~Óh, az a kivont kard olyan sokat
1212       X   |              van, aki olvasni tud róla! Az elmondja, hogy van az embernek
1213       X   |             róla! Az elmondja, hogy van az embernek egy kedves jó barátja,
1214       X   |              idején. Akinek kardja van, az soha sincs egyedül; a kard
1215       X   |              miatt nem lehetett hallani az óraütéseket. Ki tudja, mennyire
1216       X   |              tudja, mennyire haladt már az éjszaka? Tréfás órákban
1217       X   |              Tréfás órákban szokás volt az ifjak közt beszélni egy
1218       X   |                minthogy rövid volt neki az élet, most a halál után
1219       X   |              tud végére jutni… „Ha most az csak idejönne! – gondolá
1220       X   |                  Senki, egy lélek sincs az egész házban, csak mi ketten –
1221       X   |            utánaküldtem a kisfiút, csak az úton meg ne ennék a halak.~ ~
1222       X   |                Jó estét, koma! – kiálta az érkező, őrt álló társára. –
1223       X   |              sláger. Te fattyú! Hol van az a fattyú?~ ~– Kérem – tiltakozék
1224       X   |                tiltakozék a kapus –, ez az én valóságos törvényes fiam.~ ~–
1225       X   |              Nesze egy garas! Nincs biz az nálam. No, majd ha lesz,
1226       X   |                 megvolt, most is megvan az a szokás, hogy a kávéház
1227       X   |                 kucsma, nagy sastollal. Az ember úgy szeretne másutt
1228       X   |               illettek ez ifjú arcokhoz az irigység, a káröröm kifejezései.
1229       X   |                 aki azokat előidézte!~ ~Az asztalon nagy összeg pénz
1230       X   |              fáradságos keresménye, tán az oklevélért járandó utolsó
1231       X   |           tudtok játszani részvétlenül? Az árvíz ellepte a várost!~ ~–
1232       X   |            megfizettem előre a házbért, az én gazdám házának nem szabad
1233       X   |               Pest elveszett, elveszett az nekünk is, elveszett az
1234       X   |                 az nekünk is, elveszett az egész országnak…~ ~E szomorú
1235       X   |                tud többé visszamenni, s az a híre, hogy azon utcában
1236       X   |           barátim! – szólt a bankadó. – Az a szegény asszony mindenét
1237       X   |              óra alatt elpazarlunk; ím, az asztalon most hever egynémely
1238       X   |                Helyesen van – kiáltának az ifjak valamennyien. A vén
1239       X   |              nem láttad a húszasomat!~ ~Az egész összeget pedig papírba
1240       X   |         kardjaikat felkötni.~ ~Néhányan az ifjak közől a szerencsétlen
1241       X   |                Ah, szomorú látvány volt az. Két-három helyen omlott
1242       X   |                  És e sötétség közepett az a kiismerhetlen vészlárma,
1243       X   |           kiismerhetlen vészlárma, mely az egész fölött emelkedett,
1244       X   |                 Budára, tegyék akárhová az ég alatt; mely óhajtását
1245       X   |            százat is kaphatunk.~ ~– Ah, az iszonyatos! – kiálta Kovács. –
1246       X   |               vitézül védelmezte magát; az egyik csáklyát, mellyel
1247       X   |               ketté, s megrúgva lábával az ingó csónakot, olyat lódított
1248       X   |                 tartván, hogy majd lesz az ellenfelének, tehát csak
1249       X   |                más ember azt kérdezgeti az ellenféltől, hogy mit akar?
1250       X   |            elméncség volt ez kendtől?~ ~Az ifjak elfoglalták a csónakot,
1251       X   |            izmos kézzel a kormányrudat, az áradat omlásához irányzá
1252       X   |           omlásához irányzá a csónakot. Az evezők gyorsan csapkodták
1253       X   |               és fiatal társai, hol van az ifjú nemzedék szemefénye
1254       X   |       indulnának másik irányban keresni az annyiszor emlegetett ifjút
1255       X   |                között fáradt paripáján. Az éles jégdarabok mind kivérzék
1256       X   |             kedves lovam, hű állatom.~ ~Az okos állat, mintha értené,
1257       X   |              nyeregből; a másik percben az előttük álló egyemeletes
1258       X   |       hánykódott lovagja latt, s szemei az ijedtségtől fénylettek a
1259       X   |               volt ez úton továbbmenni. Az omladék járhatlanná tette
1260       X   |               omladék járhatlanná tette az utcát. Zoltán kénytelen
1261       X   |             lova ösztönére bízni magát. Az akaratja ellenére is mindig
1262       X   |           haladni; a sodró ár is segíté az úszó mént siettében, s nem
1263       X   |                 s nem kellett szügyével az éles jegek ellen törnie.
1264       X   |                a Dunát, s ki sem fáradt az bele. De most a jégdarabok
1265       X   |                a jégdarabok összesebzék az izmos állatot, s a vérvesztés
1266       X   |               harminc lépésnyire úszott az tovább, akkor egyszerre
1267       X   |                   E percben úgy tetszék az ifjúnak, mintha a sötétben
1268       X   |                    A koldusasszony volt az, kit a révészek itt hagytak.~ ~
1269       X   |                 onnan, s átengedve neki az egyetlen száraz helyet,
1270       X   |               is meleget fog tartani.~ ~Az éjszakai szél csípősen fútt
1271       X   |          templom előtt, egészen átjárva az ifjú könnyű öltözetét. Kalapját
1272       X   |                azután majd belefásulok. Az éjszaka nem lehet már hosszú,
1273       X   |                térdein felül kezde érni az ár, s az ifjú szíve lassankint
1274       X   |               felül kezde érni az ár, s az ifjú szíve lassankint elkeseredék.~ ~
1275       X   |                    Eszébe kezdett jutni az édes otthon, a csendes,
1276       X   |              derült ismerősök között; s az édes hallgatás percei a
1277       X   |                arca, gyöngéd kezecskéje az övében. És itt körül a jeges,
1278       X   |            csügged el, a törpe omlik le az élet terhe alatt. Nem ilyen
1279       X   |             históriai emléken nyugodott az ifjú tétova lelke. Mahmudnak
1280       X   |              bátorság mint melegít! Már az utolsó lépcsőt is mossa
1281       X   |                megragadá izmos kezeivel az evezőt, egyenként szedte
1282       X   |             jövő tüneményt. Úgy rémlett az neki, mint valami álomlátás;
1283       X   |            dicsfénye közepett, homlokán az istenihlet vigasztaló derűje,
1284       X   |               mint egy bűbájos tünemény az ind mítosz regéiből, hol
1285       X   |                ind mítosz regéiből, hol az emberalakot öltött Brahma
1286       X   |                a sötét tenger színén.~ ~Az ifjú egészen elfeledett
1287       X   |              Isten zsámolyánál kereste, az ne csalatkozzék hitében.~ ~–
1288       X   |               biztatás és űző rettenet, az oroszlán haragja és az oroszlán
1289       X   |                  az oroszlán haragja és az oroszlán szerelme hangzott
1290       X   |             csáklyával a tutajnak, hogy az keresztültörve a zajló jég
1291       X   |      megszabadításában.~ ~– Hol van? Ki az?~ ~– Kőcserepy leánya.~ ~–
1292       X   |                nem azon éjszaka, melyen az ember ellenségét megkülönböztetheti
1293       X   |            látja.~ ~– Lelkemre, fiú! Ez az ember nekem csak az országteremben
1294       X   |                  Ez az ember nekem csak az országteremben ellenfelem,
1295       X   |     országteremben ellenfelem, de neked az életben ellenséged. Lépj
1296       X   |               durcásan. – Én megígértem az anyának, az anya kétségbeesve
1297       X   |               Én megígértem az anyának, az anya kétségbeesve kért.
1298       X   |             urát távozni látta.~ ~– Kié az a ló? – kérdé Miklós, ki
1299       X   |               tudott szeretni, mennyire az gyűlölni is, hogy még a
1300       X   |               kiálta mély gordonhangján az ifjúra. Zoltán megköszönte
1301       X   |                belőle, ismét káromolják az Istent; hanem teszem teérted.
1302       X   |             Miklós előtt tudva volt már az iszonyatos per és annak
1303       X   |          tartott lábtót nekitámasztának az ablaknak, melyen Zoltán
1304       X   |            lábtó alját, mintha le volna az verve a földbe.~ ~– Ne félj,
1305       X   |                 hozzám, Liza!~ ~E szóra az angyalos ernyő mögül előtűnik
1306       X   |                Szép, teli arcú gyermek; az is fehérbe öltözve, mint
1307       X   |              bútorozva ez a szoba és ez az egész világ, mezeivel, egével,
1308       X   |                 e pillanatnyi bajokhoz; az orvosok azt állították,
1309       X   |               otthon maradni, de miután az elmenetel miatt Vilmának
1310       X   |               mi baja sem történhetett, az elmaradás pedig könnyen
1311       X   |               zeneprofesszorának, pedig az csak hegedülni tud, azt
1312       X   |                   Hogy lármáznak, mikor az ember enni ad nekik, fát
1313       X   |               Odacsapnak a szárnyaikkal az ember kezére, s hajtják
1314       X   |              volt nagy háza, hogy egész az égig fölért és sok-sok fája.
1315       X   |             szegény ember kért tőle, de az nem adott. Azt mondta neki: „
1316       X   |                  Azt mondta neki: „Menj az erdőre, vágj magadnak”!
1317       X   |                  A szegény ember kiment az erdőre fejszével, de a fák
1318       X   |        egyenkint elrepültek onnan, csak az utolsó hagyott ott egy pici-pici
1319       X   |                ember reszketett. Azután az ablakokra került a szél,
1320       X   |             előre, és reszketett. Végre az ajtón dugta be fejét a csúnya
1321       X   |                   Úr! Őr! Űr! Én vagyok az úr! Én vagyok az őr! Én
1322       X   |                 vagyok az úr! Én vagyok az őr! Én vagyok az űr!” És
1323       X   |                 vagyok az őr! Én vagyok az űr!” És azután megfagyott
1324       X   |                 seregestül, betöltötték az egész szobát, az egész házat,
1325       X   |            betöltötték az egész szobát, az egész házat, fel a háztetőre
1326       X   |                  s beleverték szakállát az égő parázs közé, s megpofozták
1327       X   |             úrnője mulattatására, miket az figyelmesen végighallgatott,
1328       X   |                 bajom sincs.~ ~– Hiszen az elébb sóhajtani hallottam.
1329       X   |               asszony?~ ~– Nem.~ ~– Hát az édes papája?~ ~– Az sem,
1330       X   |                 Hát az édes papája?~ ~– Az sem, senki sem. Minek is
1331       X   |             kezét ajkához szorítva.~ ~– Az nem igaz; én nem vagyok
1332       X   |              senki.~ ~– De hogyan lehet az? – kérdé a vak leány, elbámulva
1333       X   |          azokkal.~ ~– Miből gondolhatja az én kedves kis anyácskám,
1334       X   |            beteg, szüntelen nyavalygós, az egész ház szemben hízeleg,
1335       X   |                 darab pénzt félretettem az én kisleánykám számára.
1336       X   |              levélbe, le is pecsételtem az ametiszt gyűrűmmel, melyen
1337       X   |                 van a fiókomban –, hogy az én kisleánykámra hagyok
1338       X   |               hagyok mindent. Tied lesz az a kis zsámoly is, amelyen
1339       X   |           amelyen ülsz, magam hímeztem, az ágyam és hímzett takaróm,
1340       X   |               semmi sem kell, csak hogy az ő kedves úrnőjének szavát
1341       X   |       keresztülfutó földrengés hatását, az ágyban fekve, nem érezte
1342       X   |          érzékenyebbek; mit a természet az egyik érzéktől megtagadott,
1343       X   |           magának kimagyarázni, hogy mi az; azért állt ott oly halványan,
1344       X   |            derítette fel egy pillanatra az ablakokat, s rá egy ágyúlövés
1345       X   |            reszketett és halaványult.~ ~Az egész házban nagy zaj és
1346       X   |                egyszerre; hallatszottak az emeleten végigfutók dobogásai,
1347       X   |   jajveszékelések, amikből nem lehetett az ijedelem okát kivenni. Vilma
1348       X   |               hogy vágják be magok után az ajtókat, hogy futnak el.
1349       X   |               egy vak gyermek.~ ~A zaj, az emberlárma mindig közelebb
1350       X   |         emberlárma mindig közelebb jött az utcán, végre egyes futók
1351       X   |                ijesztő vészordítás:~ ~– Az árvíz!~ ~– Jön az árvíz!
1352       X   |      vészordítás:~ ~– Az árvíz!~ ~– Jön az árvíz! Meneküljön, aki tud!
1353       X   |                  mintha azt hinné, hogy az képes lesz őt megmenteni.~ ~
1354       X   |             képes lesz őt megmenteni.~ ~Az árvíz! Az árvíz! – Mi volt
1355       X   |                 megmenteni.~ ~Az árvíz! Az árvíz! – Mi volt az ő képzeletében
1356       X   |              árvíz! Az árvíz! – Mi volt az ő képzeletében az árvíz?
1357       X   |               Mi volt az ő képzeletében az árvíz? A híg, fagyos elem
1358       X   |     feltartóztatni, rászakadt, ráomlott az élők fejére; a hullám jő
1359       X   |               irtózatos módon eltörölte az Isten a földről mindazt,
1360       X   |            véghetlen űrt, ami a föld és az ég között fennhagyatott.
1361       X   |               között fennhagyatott. Ah, az irtózatos, irtózatos!~ ~
1362       X   |            többé a vízegyetemből, járni az utcák fenekén, s minden
1363       X   |               csodáival; akárhova nyúl, az ő csúszós, iszapos, pikkelyes
1364       X   |                 tartá egymást átölelve. Az egyik lázasan reszketve
1365       X   |            folytonos rázkódásban tartva az egész épületet; néhány perc
1366       X   |                  roppanások hallatszani az egész épületben; de az mind
1367       X   |      hallatszani az egész épületben; de az mind oly közel hangzott,
1368       X   |          padlatának egyes deszkái, amik az ellenállhatlan feszítéstől
1369       X   |                 felpattogtak, támaszták az ijedelmes hangokat.~ ~Egy
1370       X   |             kalán hozzáverődött; mintha az is félne, mintha az is vészhangot
1371       X   |              mintha az is félne, mintha az is vészhangot akarna adni,
1372       X   |           készülő moraj kezdett támadni az épület belsejében, mely
1373       X   |               mely úgy hangzott, mintha az egész ház porrá omolnék,
1374       X   |                 egyenkint utánaestek, s az omló kőpor suhogva csordult
1375       X   |                attól, ami következik.~ ~Az életunalom szenvelgése nem
1376       X   |              elfelejtik – kigyógyulnak. Az az egyetlenegy, aki megsiratná,
1377       X   |           elfelejtik – kigyógyulnak. Az az egyetlenegy, aki megsiratná,
1378       X   |           Odatekinte, s észrevevé, hogy az átelleni falon egy vékony
1379       X   |              hasadás, már kilátni rajta az éjszakába, egy-egy ködös
1380       X   |                tetőig hasadt a repedés, az egész boltozás menete látható,
1381       X   |           végighasadni, s azután elérni az ablakok közeit, és azután
1382       X   |         hamarább, mintsem bánni lehetne az életet, és azután a vak
1383       X   |                 becsukva találja azokat az örök álom.~ ~– Hahó! Itt
1384       X   |                    Ah, a szabadító jön! Az Isten eljött! – kiálta felsikoltva
1385       X   |              Isten jár a vészek között. Az ő lelke vezérli a nagyok,
1386       X   |         pillanatban egy lábtó csapódott az ablakhoz, mely annak üvegeit
1387       X   |                 kapkodva öltönyei után. Az a gondolat, hogy meghal,
1388       X   |             meghal, nem ijeszté meg, de az igen, hogy meglepetik.~ ~
1389       X   |               függönyök takarták még el az érkező alakját.~ ~– Ne még! –
1390       X   |        következő pillanatban szétváltak az ablak függönyei, s a párkányról
1391       X   |         Kétségbe vannak esve? – ismétlé az ifjú szavait a leányka,
1392       X   |             miért nem jöttek értem?~ ~– Az lehetetlen volt.~ ~– Mindenkinek
1393       X   |            lenni.~ ~– Vilma kisasszony, az istenre kérem, tegye félre
1394       X   |           siessen velem menekülni, mert az alant álló derék szabadítóknak
1395       X   |           magadat vitetni!~ ~– De ki ez az ember, aki engemet visz? –
1396       X   |               aki engemet visz? – kérdé az ismeretlenség félelmével –
1397       X   |               érzékenyen –, olyan ember az, amilyen csak egy van.~ ~
1398       X   |               csak egy van”. – Mit tesz az? Olyan bohó vagy olyan rossz,
1399       X   |       készülőben, és e tervnek fonalait az ő szülői tartják kezökben,
1400       X   |             átkarolta a leányt, mielőtt az ellenemondhatott volna.~ ~
1401       X   |             karjával odaszorítá magához az ifjút, és azon percben megeredtek
1402       X   |                pillanatban megtudta, mi az a sötét delejes sugár, ami
1403       X   |             romlatag épületből.~ ~Amint az ablakban voltak, Zoltán
1404       X   |               mind a kettőnkre nézve.~ ~Az ifjú még erősebben szorítá
1405       X   |           hatalmas taszítást adva azzal az elhagyott háznak, mire a
1406       X   |          elhagyott háznak, mire a tutaj az utca közepére lódult. A
1407       X   |               fal mindig külebb hajolt, az ablakok üvegei szerteszét
1408       X   |            pattogtak, s azzal egyszerre az egész előfal levált, iszonyú
1409       X   |                 porfelleggel borítva el az egész környéket. Amint a
1410       X   |          csodálatos volt e házra nézni. Az előfal úgy bukott le, hogy
1411       X   |              előfal úgy bukott le, hogy az épület hátulja megmaradt,
1412       X   |                többé. A felső emeletből az egész fölötte levő szoba
1413       X   |               idegen bútorok eltemették az egész kis fehér menedéket,
1414       X   |             terhet le kellett már rakni az Új téren, addig is, míg
1415       X   |           megreszkettette, s a folyamár az utca közepére sodorta őket.~ ~–
1416       X   |          tutajról a csónakba szállíták. Az volt boldogabb az úrfiak
1417       X   |            szállíták. Az volt boldogabb az úrfiak közül, aki karját
1418       X   |               velök? – kérdé Wesselényi az ifjú Kárpáthytól.~ ~– Én
1419       X   |          jutalmát is átengedi másnak.~ ~Az úrfiak elszállíták Vilmát
1420       X   |                 csakhogy megmenthették, az isten áldja meg őket érte.
1421       X   |             veszélyből ki szabadítá meg az egyetlen leányt, arról fölösleges
1422       X   |                 elszánt csatát vívtak – az enyészet ellen, ezer veszéllyel
1423       X   |           kimutatás szerint.)~ ~Nagyobb az ő nevök, mint a csatatérek
1424       X   |                 magasak ez alakok, s ha az emlékezet végighordozza
1425       X   |                könny, és nem tudjuk, mi az: öröm-e, vagy hála, vagy
1426       X   |                Wesselényi hajóját. Mint az őrszellem maga, jár ő a
1427       X   |            csoportok várnak reá, várnak az Isten kezeire. Az ember
1428       X   |                várnak az Isten kezeire. Az ember nem mindenható. Egyszerre
1429       X   |         Egyszerre nem szabadíthatja meg az egész világot. Óh, mint
1430       X   |              volna hatalma visszanyomni az elemek veszedelmét is, ha
1431       X   |              előtt annyiszor megrendült az emberi akarat, volna ereje
1432       X   |               oda, ahonnan kijöttek! De az ember nem mindenható. A
1433       X   |                nem mindenható. A hősnek az a fájdalmas szerep jutott:
1434       X   |           szerep jutott: mérlegre vetni az emberi fájdalmakat, ítéletet
1435       X   |                 kiragadni a haldoklókat az omladékból! Egy-két ütést
1436       X   |               omladékból! Egy-két ütést az omló gerendáktól ki venne
1437       X   |                 karban, százé meg százé az övében; fél kezével képes
1438       X   |          háztetőt, s másikkal kiragadja az alélt veszendő népet. Mindenünnen
1439       X   |             szabadító, s a háztetőkről, az ablakokból remegő karokkal
1440       X   |                 le őket, s áldva néznek az eltávozó után, felényire
1441       X   |                várják a hajnalt, amerre az ő fáklyáinak fénye elhaladt.~ ~
1442       X   |           dereglye, megrakva kenyérrel, az utcákon. Az emberek éheznek
1443       X   |         megrakva kenyérrel, az utcákon. Az emberek éheznek is. Ki az,
1444       X   |               Az emberek éheznek is. Ki az, akinek eszébe jutott, hogy
1445       X   |              akinek eszébe jutott, hogy az éhezőkön segíteni kell,
1446       X   |              egy Podmaniczky. Áldhatják az Istent, akikre rátalál;
1447       X   |                száz úszó jármű szeldeli az árt. A legtöbb csónakon,
1448       X   |   áldozatkészséggel, s midőn megkondult az óra, az áldozattevő nem
1449       X   |                midőn megkondult az óra, az áldozattevő nem találta
1450       X   |                a nyomor oltárára, magát az áldozattevő kezet is odaadta,
1451       X   |                azoknak vesztesége volna az övé, az ő fájdalmuk az ő
1452       X   |                vesztesége volna az övé, az ő fájdalmuk az ő fájdalma,
1453       X   |            volna az övé, az ő fájdalmuk az ő fájdalma, az ő menekülésök
1454       X   |                fájdalmuk az ő fájdalma, az ő menekülésök az ő menekvése.
1455       X   |              fájdalma, az ő menekülésök az ő menekvése. Pedig e férfi
1456       X   |          Füstkuti, a nyomdász. A hullám az ő nyomdájába is betört.
1457       X   |                veszendő vagyonait, fenn az emeleten száz meg száz menekült
1458       X   |           Istentagadó rablók járnak ott az éj borzalmában, s a védtelen
1459       X   |            puszta romokra. Hol van most az Isten, aki őket megbüntesse?!
1460       X   |         förtelmes karjai várnak ott, ki az Isten ítéletóráját alkalmasnak
1461       X   |            undok bűnökkel népesítse meg az éjt. Elhal a sikoltás a
1462       X   |                 jöhetne segíteni? Alant az ár.~ ~De mégis van, aki
1463       X   |                 van, aki hallja; hallja az Úr! Íme, fáklyafény közeleg
1464       X   |             csónak sikamlik alá gyorsan az utcán. Benne ülnek a jurátusok,
1465       X   |             Három csónakjok volt nekik, az ifjaknak csak egy. A megrabolt
1466       X   |                hárman vannak egy ellen. Az mit sem tesz. Himpellérek
1467       X   |              vágjatok közéjök! Úgy, ni! Az egyik csónak már a falnak
1468       X   |         markolatban törött ketté, amint az egyik rabló a nehéz evezőlapáttal
1469       X   |         nyomdász; a futó kéjencet éppen az útban fogta el, s csónakát
1470       X   |                     Utánok! – kiáltanak az üldözők; s végigkergetik
1471       X   |               derék mészárosmester Dorn az, csónakja tele van menekvőkkel.
1472       X   |              nekik törni magokat. Hátul az erősebb ellen, egész erővel
1473       X   |            gyöngébbnek kell fordulniok. Az egyik csónak emberei előreszegzett
1474       X   |            orrában, s két marokra fogja az evezőlapátot. Ne hagyd magad,
1475       X   |               nekidöfnek a csáklyákkal, az evező egyet süvölt a levegőben,
1476       X   |              ítéletet tartson fölöttük. Az elvett csónakot aztán felosztják
1477       X   |            menekvő népe gyűlt össze; ez az Új tér. Kétszáz lépés előre,
1478       X   |              semmi biztosságuk, egyedül az élő Isten ott fenn. A menekvő
1479       X   |         hazulról elszabadultak, s miket az ösztön ide vezetett, úgy
1480       X   |               éreznék előre, s húzódnak az emberek közé, akik oly tehetetlenek,
1481       X   |                 bódékkal van most tele, az idegen kereskedők megnyiták
1482       X   |                várják a futókkal együtt az utolsó menhelyen a közelgő
1483       X   |             történik ennyi emberrel, ha az áradat még nehány lábnyira
1484       X   |             Rémület látni, mint bontják az előrevigyázóbbak a vásárgunyhók
1485       X   |              borulva körüle, imádkoztak az erős bosszúálló Zebaoth
1486       X   |                istenhez, s ott siratták az elenyészendő világot, melyre
1487       X   |              elbocsátá a haragvó Jehova az ő pusztító angyalait, és
1488       X   |                 és zsoltárok éneke zeng az éjben. Ez a protestánsok
1489       X   |                ezrei kiáltanak Istenhez az utolsó menedékhelyről. Éjszakai
1490       X   |        nyomorultat szabadítom ki innen, az ön pénztára azután is ráér –
1491       X   |             tetejére szökve, megragadja az aggnő kinyújtott kezét:~ ~–
1492       X   |                     Ide hozzám! – kiált az ájuldozónak… Azon pillanatban
1493       X   |           pillanatban ropogva dűl össze az épület, s a hullám összecsap
1494       X   |               nemes halálát feljegyzi – az Isten…~ ~És ennyi szép,
1495       X   |                a kaszárnyák előtt, hogy az ár azokat el ne foglalhassa,
1496       X   |            része hatalmasan küzdött meg az erőszakos elemmel, elűzve
1497       X   |            bátor harcfiakkal, megállnak az összevissza repedezett ház
1498       X   |             egyenkint családja tagjait. Az ember követi e találékony
1499       X   |             csónakba elhelyeznek. Midőn az utolsó gyermek is lent van,
1500       X   |              van, egyet roppan a ház, s az egész előfal mennydörögve
1501       X   |              csónak menekülni kénytelen az omló kőzápor elől. De a
1502       X   |                 gerendán felkapaszkodik az emeletbe, s keresi az apát.
1503       X   |    felkapaszkodik az emeletbe, s keresi az apát. Az ájultan fekszik
1504       X   |             emeletbe, s keresi az apát. Az ájultan fekszik a szétnyílt
1505       X   |      mentőlepedőt, s gyorsan lebocsátja az aléltat az ablakon. Úgy
1506       X   |           gyorsan lebocsátja az aléltat az ablakon. Úgy recseg-ropog
1507       X   |            örömkiáltása tanúsítja, hogy az apa meg van mentve; erre
1508       X   |          irtóztató roppanás következik, az egész ház omlik, bomlik,
1509       X   |             jókedvű röhögés, ahogy csak az ember víg mulatságok alkalmával
1510       X   |                 vész közepett, gúnyolva az imádkozókat, oly borzasztóan,
1511       X   |                elszakasztotta a gátat s az árbocos gályákat a császári
1512       X   |              fordítsák a csónakot, mert az ember könnyen katarrust
1513       X   |         ilyenkor megfürdik.~ ~A kacajra az adott okot, hogy amint a
1514       X   |                volna is, nem volt hova. Az ifjú sokkal jobbnak találta
1515       X   |              körülmény tűnt fel előtte, az nevezetesen, hogy bekövetkezvén
1516       X   |         nevezetesen, hogy bekövetkezvén az éhség órái, mit cselekedjék
1517       X   |          visszatartóztatniok, miszerint az utcán végig ne kacagjanak
1518       X   |     szerencsétlenek segélykiáltása, kik az előttük elhaladó csónakosoknak
1519       X   |           pazarolva isten nevét reájok. Az ilyen jajveszéklést hallani
1520       X   |          vigasztalja báró Berzy. – Akit az istenek függni rendeltek,
1521       X   |               függni rendeltek, nem hal az a vízbe.~ ~Gyönyörű tréfa.~ ~
1522       X   |                megállanak, becsengetnek az ajtón, s Tivadar bekiált:~ ~–
1523       X   |               óra előtt azt gondolta ki az elmés báró, hogy csónakával
1524       X   |            laktak. Azok mind künn ültek az ablakban, s várták a szabadulást,
1525       X   |        énekléséhez is hozzáfogtak. Csak az a kár, hogy gitárt elfelejtettek
1526       X   |           tünemény kezd támadni előttük az utca túlsó végén, s a kíváncsi
1527       X   |              alá borított fáklyákkal.~ ~Az evezőlegények mind fényes,
1528       X   |                 kezeit áldva csókolják. Az egész hajó árva menekvőkkel
1529       X   |              van már tele.~ ~– Ki lehet az? – kérdik egymástól a jeles
1530       X   |            dereglye, akkor veszik észre az ifjú mellén a hímzett csillagot,
1531       X   |              megismerik a főherceget.~ ~Az ifjú herceg régebben szemügyre
1532       X   |              nem. Régen járnak már önök az utcán?~ ~– Kezdet óta, fenség.
1533       X   |                legelső ház, hogy hágott az árvíz utcáról utcára. Mindez
1534       X   |        nagyszerű volt, grandieuse; csak az a kár, hogy én ennél már
1535       X   |           elfogódott hangon.~ ~– Óh, mi az, fenség? – vigasztalá a
1536       X   |                      Megvallom, fenség, az ilyesmit az ixioni munkák
1537       X   |          Megvallom, fenség, az ilyesmit az ixioni munkák közé számítom,
1538       X   |              tudom érteni Bajazidot, ki az ütközetben minden bajnokát
1539       X   |            Jöjjenek önök utánam – monda az ifjú herceg, egy csáklyalökéssel
1540       X   |               azok egyszerre, s követék az ifjú főherceg járművét.~ ~
1541       X   |                    A főherceg felvonult az Úri utcán, néhol megállva,
1542       X   |                segélyre volt szükség.~ ~Az Úri utca végén, a ferencrendi
1543       X   |           odainté a bárót csónakával.~ ~Az sietett nagy készséggel.~ ~–
1544       X   |                   Hová, fenség? – kérdé az megdöbbenve.~ ~– Akárhová,
1545       X   |             szerencsétleneken segíteni, az előttem nem nemesember.
1546       X   |            tessék megpróbálni, mit tesz az: veszélyben lenni, és imádkozni
1547       X   |                  én kozmopolita vagyok. Az én anyám egy herceg Korsovszky
1548       X   |             azzal, mintha éppen csak ez az egy ok bírta volna reá,
1549       X   |      tökéletesen courtoisie-val üdvözlé az ablakból letekintő úrhölgyeket,
1550       X   |             levén elfoglaltatva, tessék az alsó termekbe vonulni, hol
1551       X   |              micsoda semmirekellő lehet az, akinek ilyenkor is eszébe
1552       X   |             felfordul a világ, legalább az ember azt profitírozhatná,
1553       X   |                Kénytelen voltak azonban az alsó teremekbe vonulni.~ ~
1554       X   |                  Milyen atmoszféra volt az! Zsíros parasztok, rongyos
1555       X   |               lehet kiállani. Inkább ki az ökrök és tinók közé! Ott
1556       X   |                 illő helyzetben tölteni az éjszakát.~ ~Csak Abellino
1557       X   |                 maradni, s inkább húzza az evezőt, csak ne tegyék ki
1558       X   |             csak ne tegyék ki a partra. Az emberek megengedték neki,
1559       X   |            félnie; ahol annyi tette van az erénynek, ott sok keze van
1560       X   |              ott sok keze van Istennek. Az úszó jégtáblák kikerülik,
1561       X   |                ott is ébren vannak ezen az éjszakán!~ ~Egy ősz fejedelmi
1562       X   |       főherceg-nádor lakik ott, ki ezen az éjszakán hatvanhat szobáját
1563       X   |               vigasztaló szóval fogadva az érkezőket, s nyájasan, érző
1564       X   |            szelíd, oly jó, mint minőket az oltárképekre festenek, mint
1565       X   |          megenyhül minden fájdalom, még az is, ami a lélekben rág,
1566       X   |        boldogabb jövők reménye.~ ~Pedig az nem tünemény. A bájos, szende
1567       X   |                A bájos, szende hercegnő az, Magyarország nádorának
1568       X   |              leánya, akit úgy szeretett az egész nemzet, úgy szeretett –
1569       X   |                kellett neki olyan korán az égbe szállni!~ ~
1570      XI   |             belől; harmadnapra lefutott az utcákról az ár, és akkor
1571      XI   |        harmadnapra lefutott az utcákról az ár, és akkor elcsendesült
1572      XI   |                  Ah, milyen reggel volt az, milyen látvány, milyen
1573      XI   |                 magányos ház állt csak, az utcák végig fölszántva s
1574      XI   |               egy sorsra jutott; nyomor az, ami ott maradt.~ ~Most
1575      XI   |               egy egész század múlt el. Az idő visszafelé haladt, és
1576      XI   |          visszafelé haladt, és ami élt, az mind nem születetté lőn.~ ~
1577      XI   |              mind nem születetté lőn.~ ~Az egész országon végigsikoltott
1578      XI   |            várta eljövendőnek a nemzet, az ország középpontja, a nép
1579      XI   |                 semmivé téve, lerontva, az ábrándokat éppen úgy eliszapolta
1580      XI   |            eliszapolta a hullám, miként az ipar kézzelfogható teremtményeit.~ ~
1581      XI   |               havakig jártak a bujdosók az ország minden vidékein,
1582      XI   |             esdve idegen megyékben. Még az élő nép is elvándorol az
1583      XI   |                az élő nép is elvándorol az ország fővárosából, nincs
1584      XI   |               után; kinek rokona sincs, az megy koldulni; tisztes jámbor
1585      XI   |               láz, terjed ez a betegség az ország minden ereiben végig.
1586      XI   |                feküdt cenki kastélyában az a férfi, kiről egykor a
1587      XI   |              eszközökkel, mint aminőket az eddigi nagyok használtak,
1588      XI   |          Hányszor kellett éreznie, hogy az ember tevékeny testébe csak
1589      XI   |           testébe csak kínzásul adattak az isteni vágyak! Hányszor
1590      XI   |                 betegágyában, midőn jön az országrendítő hír, hogy
1591      XI   |       gondolatja, neki tízszeresen volt az. Mások csak egy szép várost
1592      XI   |              hírre, melytől megbetegült az egész ország, ez az egy
1593      XI   |         megbetegült az egész ország, ez az egy beteg férfi meggyógyulva
1594      XI   |              helyette még kedvesebb, és az ékes, ifjú város lett még
1595      XI   |            Magyarhon fővárosáé.~ ~Adják az idők, hogy Pest visszafizesse
1596      XI   |            önmagát újrateremteni képes, az halhatatlan.”~ ~Ámulva,
1597     XII   |            Rudolfot ugyan meglepte néha az a meleg, részvevő hangulat,
1598     XII   |           sorral is lerázhatná nyakáról az ilyen akcidenciát nem hozó
1599     XII   |              nem hozó komissziót, hanem az ifjúi részvéten alig volt
1600     XII   |               Rudolf felől; azt-e, hogy az esze tisztul, vagy hogy
1601     XII   |          levelet írjon. Azt hitte, hogy az Rudolftól csak élc volt,
1602     XII   |                 nejének és leányának, s az ifjú hő érzelmű irata abban
1603     XII   |             ifjú hő érzelmű irata abban az elégtételben részesült,
1604     XII   |                 folytatni, s ha netalán az eddig levelezett Kovács
1605     XII   |               egy archeológ kezébe jut, az kaldeai rúnákat vagy skandináv
1606     XII   |                 ahol nem kellett, néhol az egész sor csupa „m” betűből
1607     XII   |                 pr. dil. rel kat küldöz az i. úr fl.”~ ~Olvasd~ ~„Kedves
1608     XII   |          buzgalmából) relációkat küldöz az ifjú úr felől.”~ ~Látni
1609     XII   |                 sok betűt megtakaríthat az ember, s ennélfogva az ily
1610     XII   |    megtakaríthat az ember, s ennélfogva az ily írásmód előkelő uraknak
1611     XII   |           hivatalt nem tarthattam. Hogy az érintett levelezések megszűntek,
1612     XII   |               megszűnt jurátusom lenni; az ifjú úr pedig feltette magában,
1613     XII   |                galibába hozott tégedet. Az a per különben rád nézve
1614     XII   |               vasat; már nyomára jöttem az érdekeltségnek, cessziója
1615     XII   |               attól a bolondtól. Zoltán az árvíz alkalmával a haláltól
1616     XII   |          alkalmával a haláltól mentette az egyetlen leányát. Szeles
1617     XII   |    rosztopicsint. Rettenetes dolog volt az, barátom, na de hiszen olvashattad
1618     XII   |                na de hiszen olvashattad az újságokból. Zoltánt három
1619     XII   |                bolond lesz belőle, mint az; nem fog rajta semmi. Egyébiránt
1620     XII   |            szülőihez, onnan felhívta őt az úrfi, hogy kísérje a külföldön,
1621     XII   |                 én is körül vagyok véve az auscultansaikkal, ennek
1622     XII   |              mindig megnyugodott benne. Az ifjú kedély jövőjére nagy
1623     XII   |              jövőjére nagy hatással van az első rokonszenv és az első
1624     XII   |               van az első rokonszenv és az első szerelem. Ép lelkeket
1625     XII   |          pitvarnokától, hogy kefélje le az előszobában. A nagyságos
1626     XII   |               hogy keresni kellett, hol az eleje, hol a hátulja, mint
1627     XII   |                 ennyit.~ ~A kölyök – mi az eb ingének, minek nem, el
1628     XII   |                szerez; ugyan mi a kőnek az olyan embernek, aki félmilliót
1629     XII   |                nádi múzsáknak.~ ~Ha ezt az öreg nábob megtudná, megfordulna
1630     XII   |                van tizennégy esztendős, az ilyennek még labdázni kellene;
1631     XII   |             corpus juris. Nem ér semmit az a korán érés; az ilyen romlik
1632     XII   |                 semmit az a korán érés; az ilyen romlik el aztán leghamarább.
1633     XII   |            romlik el aztán leghamarább. Az én fickóim bezzeg azt sem
1634     XII   |                fán terem a könyv; pedig az egyik kamasz már tizenegy
1635     XII   |                 ragyognak. Meg is írtam az öcsémuramnak, hogy nekem
1636     XII   |                öcsémuramnak, hogy nekem az ilyen ostobaságoknak hagyjon
1637     XII   |             grizettet vagy más effélét, az aztán majd bevezeti a világba,
1638     XII   |           bevezeti a világba, csak arra az egyre vigyázzon, hogy ott
1639     XII   |             neki, hogy ökölre szívesen! Az nem veszedelmes, s ott aztán
1640     XII   |                 mikor annyi helyen leüt az istennyila, miért nem tud
1641     XII   |                 tud beleütni éppen ebbe az egy emberbe.~ ~Alásszolgád
1642     XII   |              cselekszik? Ahelyett, hogy az én okos tanácsaimat fogadta
1643     XII   |          zivatar, hogy micsoda mulatság az orkán zúgása mellett a vitorlakötelekbe
1644     XII   |              legáldottabb vidéken, hogy az óperenciákra járj ladikkal
1645     XII   |                 felelős vagyok életeért az egész vármegye előtt, ha
1646     XII   |                 mossa, hogy én öltem el az ellenségei kedveért!~ ~Persze
1647     XII   |                vendégfogadó, s én ettől az időtől kezdve két álló hónapig
1648     XII   |             commát sem. Képzelheted azt az anxietást, amit ezalatt
1649     XII   |        eltévedtek a tengeren, elfogyott az eleségök, s most a csizmájokat
1650     XII   |              főzik meg, azt eszik, s ha az elfogy, akkor majd egymást
1651     XII   |               azt tudom, hogy nem teszi az ablakába; nem a magyarnak
1652     XII   |                magyarnak való a tenger, az anglus sem menne arra, de
1653     XII   |               csak egy tizedét elveszi, az neki éppen elég lesz, s
1654     XII   |           tegyen ki magáért, hadd lássa az a sok puruttya nép, hogy
1655     XII   |                  Egy szó sincsen abból. Az én Zoltánom, ahelyett, hogy
1656     XII   |         csavargókkal, azok között tölti az idejét, velök estélyezik,
1657     XII   |               híresebbek lennének. Ezek az emberek egészen kicsavarták
1658     XII   |                találták legszebbnek, de az mégis rettenetes, hogy egy
1659     XII   |             Piha! Magyar mágnáshoz való az ilyen zsugoriskodás? Kivált
1660     XII   |             bizonyítni, hogy Zoltán nem az apja fia.~ ~Legutóbbi levelében
1661     XII   |                 színházban. Hogy nem él az öreg János úr, hogy megláthatná!
1662     XII   |                fölkeresése és a költői, az ábrándok után vezető hajlam,
1663     XII   |                rá nézve a sorstól, hogy az ifjú egyedül, kivetve a
1664     XII   |           egyedül, kivetve a világba is az maradt, aminek ő nevelte.~ ~
1665     XII   |             amint hazajön, rögtön állít az egyikünk számára egy cukorfábrikát,
1666     XII   |                egyik falutól a másikig; az iskolában nem szintaxist
1667     XII   |              főzni, otthon maga befesti az apja szűrét kékre, zöldre.
1668     XII   |               eddig történtek a fiúval, az még mind tréfa volt. Eddig
1669     XII   |               bolond, most már prózában az. Úgy teleszedte magát Angliában
1670     XII   |         öltöztetne valamennyiünket, még az ökreink szarvait is másformára
1671     XII   |          mekkora a hitel, milyen óriási az ipar, mennyi új találmány,
1672     XII   |               nem is halnak nálunk éhen az emberek százával, ezrével,
1673     XII   |                 úrnak.~ ~„K. b. m.~ ~Ha az isten megengedi érni az
1674     XII   |                 az isten megengedi érni az én kedves gyámfiamnak, hogy
1675     XII   |            nézve!’~ ~,A mondat logikája az, hogy a gazdagoknak sokkal
1676     XII   |               vétkezzenek, mint másnak. Az ő szenvedélyök ismerteti
1677     XII   |         romlottsággal a nép erkölcseit, az ő pénzök híja vásárra az
1678     XII   |                az ő pénzök híja vásárra az erényt; azon a piacon, ahol
1679     XII   |             erényt; azon a piacon, ahol az ártatlanságot árulják, ők
1680     XII   |               ártatlanságot árulják, ők az egyedüli fogyasztók; az
1681     XII   |                 az egyedüli fogyasztók; az ő oktalan fényűzésök fosztja
1682     XII   |          oktalan fényűzésök fosztja meg az emberi tökélyt, a nemzeti
1683     XII   |                törekvést életnedveitől; az ő hidegségök áll jéghegyként,
1684     XII   |            jéghegyként, jeges felhőként az ég és a föld között, kétségbeejtve
1685     XII   |               minden nagy és szép után; az ő nagyravágyásuk, viszályaik
1686     XII   |                hoznak vészt, pusztulást az emberiségre, s mindazért,
1687     XII   |                 öröme lehetett ott fenn az égben, ha a legutóbbi évek
1688     XII   |               nap alatt annyi jót tehet az, mint más egész életében;
1689     XII   |         visszatérek jó hazámba, fogadom az égre, nem leszek utolsó,
1690     XII   |           kötelességünk őket megmenteni az elfeledéstől. Más nemzetnek
1691     XII   |           utcáin járok, elkezdve reggel az ipartárlatokon, s végezve
1692     XII   |                 a Drurylane színházon s az éjszakai parlament ülésein,
1693     XII   |          összedőlt, néphagyott rom volt az; csak húsz évig építhessünk
1694     XII   |                 istenem! Mivé fog lenni az?~ ~Hogy látom magam előtt
1695     XII   |              intézetek számára épültek; az idegen szemei megakadnak
1696     XII   |             megálljon hátranézni, midőn az alkony eltakarja azt szemei
1697     XII   |               lámpások már kialudtak, s az utca közepén nekimentünk
1698    XIII   |                                   XIII. Az élet mártírja~ ~Két esztendő
1699    XIII   |         munkavesztegetésbe került ismét az elpártolt helyét másikkal
1700    XIII   |                helyét másikkal pótolni, az elveszett csatát újrakezdeni,
1701    XIII   |           elveszett csatát újrakezdeni, az eltántorult megyét ismét
1702    XIII   |                 régieknek van fogalmuk; az újabb koreszmék előtt oly
1703    XIII   |      teljeskorúnak nyilvánították.~ ~Ez az alig tizenhat éves ifjú
1704    XIII   |             Elég indok szólt mellettök. Az ifjú két világrészt beutazott,
1705    XIII   |              aki így gondolkozni képes, az valóban megérdemli, hogy
1706    XIII   |          mellette kifejtett buzgalomnak az volt, miszerint benne egy
1707    XIII   |             zöld asztal mellett, melyen az ősz nábob annyi esztendőn
1708    XIII   |              kivívására fejet csóváltak az öregek, míg a fiatal nemzedék
1709    XIII   |              kiáltotta oly hangosan ezt az éljent (tulajdonképpen vivátot),
1710    XIII   |               ház még szűkebb lépcsőjén az ismeretes vékony hang, mely
1711    XIII   |       Mihály-kapu Pozsonyban van, azért az emeletes házat Pesten senki
1712    XIII   |          tarisznyáját hóna alá kapva.~ ~Az említett ház nem épült holmi
1713    XIII   |           szállásolta bele magát, annak az inasa kinn előszobázhat
1714    XIII   |          victoria! – kiált rá, meglátva az ácsorgó fickót a fiskális,
1715    XIII   |           legyezget felé a kezével, mit az olyformán akar viszonozni,
1716    XIII   |                lenézést tanúsító hangon az inas, s vállvonítva mutatja
1717    XIII   |               kedve tartja. Nem érdemes az egész dolog, hogy az ember
1718    XIII   |            érdemes az egész dolog, hogy az ember jelentést tegyen róla.~ ~
1719    XIII   |               belépőnek a legelső dolga az, hogy a szeme világát őrizze,
1720    XIII   |              szeme világát őrizze, mert az ablakok bíborveres függönyökkel
1721    XIII   |                 nyögdécsel felé.~ ~– Ki az? Ki van itt?~ ~Maszlaczky
1722    XIII   |                nem ismert rá addig, míg az meg nem szólította.~ ~–
1723    XIII   |                 meg nem szólította.~ ~– Az istenért, nagyságos báró,
1724    XIII   |       egészséget? – ismétlé gépszerűleg az ügyész, akinek most annál
1725    XIII   |             esztendős vért kibocsátotta az ereiből, s azután fiatal
1726    XIII   |        Teringettét, attól szomjas lehet az ember.~ ~– Pokolbeli szomjas,
1727    XIII   |           legviseltebbet, minden vonása az undor, az émely legiszonyúbb
1728    XIII   |                 minden vonása az undor, az émely legiszonyúbb kifejezésére
1729    XIII   |          annyira felgerjedt e látványra az emberszeretet, hogy kész
1730    XIII   |                Óh, dehogynem – viszonza az önkínzott, száraz égő nyelvét
1731    XIII   |           Tiszát, meg valamennyi vizeit az országnak. Legyen csak vége
1732    XIII   |           kedves báró, hát mire való ez az öngyilkosság? – kérdezé
1733    XIII   |               nehezülni. – Mire való ez az inquisitionalis kínzás?~ ~–
1734    XIII   |            karját.~ ~– Látja itt ezeket az ereket? Ugye látja? Az egyik
1735    XIII   |           ezeket az ereket? Ugye látja? Az egyik milyen kék, a másik
1736    XIII   |             alig látszik, hogy ütnének; az nagyon jól van, ki kell
1737    XIII   |           valami kuruzslótól tanulhatta az anatómiáját.)~ ~– Óh, én
1738    XIII   |                 szép életet fogok élni. Az orvosom azt mondja, hogy
1739    XIII   |            ugyebár, kedves Maszlaczkym, az meglehet, abban semmi különös
1740    XIII   |                 meg találnék házasodni. Az bele legyen írva. Okvetlenül
1741    XIII   |               el.~ ~(– Majd elveszed te az öreg kaszást! – gondolá
1742    XIII   |              kaszást! – gondolá magában az ügyész, fejével pedig ráhagyta
1743    XIII   |               valaki hiú ragaszkodásból az élet örömeihez, ily kínzáson
1744    XIII   |         kínzáson vigye keresztül magát. Az indu fakír legalább a mennyország
1745    XIII   |             amit ez kiáll azért, hogy – az árnyékvilág tükörből látott
1746    XIII   |                 azon a kis repetír-órán az asztalomon, s én megszámlálom,
1747    XIII   |             négy. Ugye, négyet ütött?~ ~Az ugyan egyet sem ütött, mert
1748    XIII   |                nem volt felhúzva, hanem az ügyész ráhagyta, hogy annyit
1749    XIII   |               volna ítélni, kicsoda ön; az inasom-e, vagy valami handlirozó
1750    XIII   |         koromban; igen szép hajam volt, az egész világ szerelmes volt
1751    XIII   |              roskadozó, omladozó épület az, melyben lakik, és semmi
1752    XIII   |             percet sietett felhasználni az ügyvéd.~ ~– Kedves nagyságod,
1753    XIII   |              nem gazdaságos – ragadá ki az ügyvéd szájából a szót Abellino –,
1754    XIII   |                 is sokba kerül. Magának az orvosnak minden napra egy
1755    XIII   |                amiért felügyel rám.~ ~– Az biz elég sok.~ ~– Hanem
1756    XIII   |   gyógyszerekről ő gondoskodik.~ ~– Már az más. Azonban még inkább
1757    XIII   |              pörünknek e napokban kelle az ítélőszék előtt fölvétetni.
1758    XIII   |                reményünk volt.~ ~– Csak az istenre kérem, ne izgasson
1759    XIII   |               azt jól tudom, hogy mikor az ember sót eszik, akkor türelmetlen;
1760    XIII   |              ételt adnak a vendéglőben, az emberek szeme közé ugrálok,
1761    XIII   |             kell figyelemmel kísérnünk. Az ifjú odautazott, meg is
1762    XIII   |             leírást unokaöccséről, hogy az egy korhely naplopó, haszontalan
1763    XIII   |             kinek csak hivalkodáson jár az esze, kinek jelleme nem
1764    XIII   |           szeretné, akkor ő azt mondaná az egész Szentirmay ellen folytatott
1765    XIII   |                 kell neki, mit udvarolt az anyjának, s legvalószínűbb
1766    XIII   |         egyéniség jött be észrevétlenül az ajtón, melyet a fiskális
1767    XIII   |                 mint egy-egy kolbász.~ ~Az említett egyéniség már több
1768    XIII   |             hogy nem szemöldökkel, mert az nem volt neki, hanem azzal
1769    XIII   |                 Maszlaczky úr szavaira; az a két orrlyuk úgy tetszék,
1770    XIII   |                  Mikor a fiskális éppen az érdekeséhez kezdett a beszédnek,
1771    XIII   |                 megérinté a beszélőt.~ ~Az mint a galvanizált fordult
1772    XIII   |                 hátra, s ijedten bámult az idegen jövevényre, két hegyesen
1773    XIII   |              önnek a beszélést – felelt az érkezett, s ekkor kitűnt,
1774    XIII   |             lehet, selypít.~ ~– Kicsoda az úr? – förmedt rá Maszlaczky,
1775    XIII   |               Maszlaczky, magához térve az első ijedtségből.~ ~– Én
1776    XIII   |            vagyok, Maszlaczky, s kérdem az úrtól, hogy micsoda jogon
1777    XIII   |            kravátlija közé igazgatva –, az orvosok jogai nem alapulnak
1778    XIII   |                 megtiltottam betegemnek az izgatottságot, és erre jogom
1779    XIII   |                és erre jogom volt, mert az orvos korlátlan uralkodója
1780    XIII   |              orvos korlátlan uralkodója az ő betegének, és a páciens
1781    XIII   |           páciens föltétlen rabszolgája az ő doktorának, és én nem
1782    XIII   |            haszontalan patvarkodásaival az én kúrámat félbeszakítsa.~ ~–
1783    XIII   |              hanggal magasabban –, hogy az én processzusomat valaki
1784    XIII   |               szikrája által kifejezni, az orrcimpák szokatlan tágulásának
1785    XIII   |                 méltóságodtól, hogy ezt az embert bocsássa el rögtön
1786    XIII   |                 innen, vagy én dobom ki az ablakon az egész processzust.~ ~–
1787    XIII   |             vagy én dobom ki az ablakon az egész processzust.~ ~– Ha
1788    XIII   |       processzust.~ ~– Ha én itt hagyom az urat a kúra közepén – lihegett
1789    XIII   |                 akkor mehet ön koldulni az óperenciákra.~ ~Abellino
1790    XIII   |            udvari személyzetének, hogy, az istenért, csendesüljenek
1791    XIII   |          összeveszíté őket.~ ~– Majd én az úr rongyos exceptívái miatt
1792    XIII   |                  De majd én kockáztatok az úr bűzös decoctumai miatt
1793    XIII   |                 hat hét alatt, ha addig az úr értetlensége meg nem
1794    XIII   |              egy simplex pervesztő.~ ~– Az úr egy sarlatán, az úr egy
1795    XIII   |                     Az úr egy sarlatán, az úr egy pénzcsaló, az úr
1796    XIII   |          sarlatán, az úr egy pénzcsaló, az úr nem is doktor, hanem
1797    XIII   |                 hanem csak borbély!~ ~– Az úr pedig tyúkprókátor!~ ~
1798    XIII   |        becsületéért egymást kihajigálja az ajtón. Abellino egy szót
1799    XIII   |          hasához.~ ~– Tyúkprókátor!~ ~– Az úr pedig egy méregkeverő!~ ~–
1800    XIII   |             Abellino, mire aztán bejött az inas, ki is, hogy a harcos
1801    XIII   |              menni, doktor úr, jó ember az, csakhogy most fel van pálinkázva.~ ~–
1802    XIII   |                 van pálinkázva.~ ~– Már az más – engedékenykedék az
1803    XIII   |                az más – engedékenykedék az orvos, s megvetően elfordult
1804    XIII   |              fiskális, kalapját véve. – Az ilyen embernek a szénásszekér
1805    XIII   |               szót vesztegettem – monda az orvos, kezeit hátul összetéve,
1806    XIII   |               kezeit hátul összetéve, s az ablakhoz sétálva. – Az ilyen
1807    XIII   |                s az ablakhoz sétálva. – Az ilyen állapotban inkább
1808    XIII   |         szánalomra és gyógyításra méltó az ember.~ ~Maszlaczky úr az
1809    XIII   |               az ember.~ ~Maszlaczky úr az ajtónál állott már, Mauz
1810    XIII   |             ajtónál állott már, Mauz úr az ablaknál; a fiskális nem
1811    XIII   |           Maszlaczky becsapta maga után az ajtót, s a lépcsőkön végiglépdelve,
1812    XIII   |      borbélylegény!…~ ~Melyet meghallva az orvos, utánarohant, s az
1813    XIII   |                az orvos, utánarohant, s az ajtón kidugva fejét, utánakiáltá:~ ~–
1814    XIII   |          pervesztő, pénzért hazudó!!!~ ~Az ügyvéd eltűnt a kapu alatt,
1815    XIII   |                akkor meg rohant Mauz úr az ablaknak, s azon kihajolva,
1816    XIII   |                 Pervesztő!”, Maszlaczky az utcáról fel: „Méregkeverő!”,
1817    XIII   |              alá, s azt lehullatá onnan az utcára, ily elmésen fejezve
1818    XIII   |          diplomata a promenádon, melyet az elparasztosodó kor kezdett
1819    XIII   |      társaságoknak megjelenni. A doktor az egyik, a fiskális a másik
1820    XIII   |             fiskális a másik végén jött az allénak (mit a barbár nyelvújítók
1821    XIII   |            végre karöltve siettek végig az utcákon, melyek első viszálkodásaik
1822    XIII   |                két derék úr meggondolta az éjen keresztül, hogy nagy
1823    XIII   |             másiknak nagy hasznára van. Az ügyvéd úrnak ugyancsak nagy
1824     XIV   |               zajt ütve vaskarikáikkal, az ember nyolc órakor lefekhetnék
1825     XIV   |               elő gyér hallgatók előtt, az üres páholyok mint egy örökké
1826     XIV   |                személy szinte elkívánja az ásítást tőlük. A polgárságnak
1827     XIV   |               hogy merre menjen vissza. Az aranypajzsos Grassalkovich-kastély
1828     XIV   |                 ablaka be van zárva, és az nagyon jól van, mert az
1829     XIV   |                 az nagyon jól van, mert az udvarhosszant labdázó diákok
1830     XIV   |           országgyűlések voltak! Mintha az ifjúság máskor távol lakott
1831     XIV   |               atillás ifjúság üli körül az asztalokat, s a népes színházban
1832     XIV   |         csárdást kiabálnak!~ ~Színházba az ember nemigen azért járt,
1833     XIV   |       ismerőseivel találkozzék, s magát az előadás alatt kedvére kifecseghesse.
1834     XIV   |           alkalma Wesselényit hallhatni az országházban, meghallhatá
1835     XIV   |                még több vonzerővel bírt az ismeretes grófnő fellépte.
1836     XIV   |              ismeretes grófnő fellépte. Az emberek természetesen azt
1837     XIV   |               azért szeretjük különösen az operákat és egyéb zenés
1838     XIV   |                 zenés előadásokat, mert az ember nem kénytelen odafigyelmezni,
1839     XIV   |               visszajöhet anélkül, hogy az előadás fonalát elveszítette
1840     XIV   |              következett cavatinák, sem az ünnepélyes „Eja mater” szimfóniái
1841     XIV   |               arca, ki ott ült mindjárt az udvari páholy mellett Tarnaváry
1842     XIV   |           napsugárai alatt égni kellett az ifjú arcának, legalább az
1843     XIV   |               az ifjú arcának, legalább az oly piros volt, mintha kívül-belül
1844     XIV   |          serdülő fiút. Hogy elváltoznak az ifjú arcok néhány év alatt.
1845     XIV   |           Tarnavárynénak pedig tetszett az, hogy a jelen volt delnők
1846     XIV   |              csintalanul Tarnaváryné. – Az egész világ látcsövei ide
1847     XIV   |              kissé!~ ~– Hogyan? – kérdé az ifjú, a tapasztalatlanság
1848     XIV   |               távcsövét, s nézze vissza az önre nézőket! Ha nem mer
1849     XIV   |             meglássa, hogy megigézik.~ ~Az ifjú szót fogadott, s körülhordá
1850     XIV   |                 feléje fordítva, Vilma. Az ismeretlen ifjú reszkető
1851     XIV   |                  dehogy! – mentegetőzék az ifjú, s újra felvette a
1852     XIV   |               ki amint észrevette, hogy az ifjú odanéz feléje, egyszerre
1853     XIV   |               piros. Ön nagyon fogékony az igézetek ellenében.~ ~–
1854     XIV   |                      Nem tudom – hebegé az ifjú –, valami ismerősöm
1855     XIV   |                ami arra való volt, hogy az üveg mellett a kijelölt
1856     XIV   |                    Azok Szenczy grófék, az öreg grófné és agg hajadon
1857     XIV   |          Szenczyék? – találgatá magában az ifjú. – Nem emlékszem rá,
1858     XIV   |              vele a septemvirné –, hisz az a kis barna valahányszor
1859     XIV   |                Nem tudom elgondolni, ki az?~ ~A fiatalembert kínzani
1860     XIV   |             páholyba, azonnal használta az alkalmat a megszökésre,
1861     XIV   |              septemvirnét mulattassa.~ ~Az előcsarnokba leérve, közévegyült
1862     XIV   |        előcsarnokba leérve, közévegyült az ott csoportozó ifjak seregének,
1863     XIV   |                  Egyik közőlök megnézte az ismeretlen ifjút, a többi
1864     XIV   |          közöttük elvegyülni.~ ~Odabenn az utolsó darabok járták már,
1865     XIV   |              része nem várta be a végét az előadásnak, hanem igyekezett
1866     XIV   |               Ez Kőcserepyné leányával. Az anya most is oly büszke
1867     XIV   |            nejével és leányával, mintha az egy idegen asszonyság és
1868     XIV   |              akiknek udvarolnia kell.~ ~Az egész család szorosan a
1869     XIV   |                anyjára, s anélkül, hogy az üdvözlést csak egy ajkmozdulattal
1870     XIV   |               alá robogó hintójukhoz.~ ~Az ifjú különös érzéssel tekintett
1871     XIV   |               több csoport vonult végig az előcsarnokon; ő maga sem
1872     XIV   |            mosolygása oly zavarba hozta az imént. Az egyik éltes asszonyságot
1873     XIV   |                 zavarba hozta az imént. Az egyik éltes asszonyságot
1874     XIV   |             könnyelműséggel szólítá meg az ifjút:~ ~– Zoltán! Jó estét,
1875     XIV   |            Zoltán! Jó estét, Zoltán!…~ ~Az ifjú az egész paradicsomot
1876     XIV   |               estét, Zoltán!…~ ~Az ifjú az egész paradicsomot érzé
1877     XIV   |               ez megmondá neki, hogy ki az ő szép ismeretlenje. Hisz
1878     XIV   |              szép ismeretlenje. Hisz ez az ő szívereklyéje, az ő lelkének
1879     XIV   |             Hisz ez az ő szívereklyéje, az ő lelkének örök boldogsága,
1880     XIV   |               lelkének örök boldogsága, az ő reménye, hite, vágyódása.
1881     XIV   |            reménye, hite, vágyódása. Ez az ő kicsikéje, Szentirmay
1882     XIV   |        kicsikéje, Szentirmay Katinka.~ ~Az ő kicsije! De mennyire megnőtt,
1883     XIV   |                a hajdani játszótársnak, az édes testvérnek…~ ~Kinek
1884     XIV   |               viszontlátásnak, vagy ne; az nehezen volna emberi feladat.~ ~
1885     XIV   |               csak úgy tűnnek elő, mint az álom, ha az ember később
1886     XIV   |            tűnnek elő, mint az álom, ha az ember később visszagondol
1887     XIV   |                 Óh, édes, tiszta örömei az ifjú éveknek, milyen rosszak,
1888     XIV   |           megszűntünk fiatalok lenni.~ ~Az első pillanatokban alig
1889     XIV   |           szavakat. Nem győzött betelni az édes látással, csaknem elfeledte
1890     XIV   |             látással, csaknem elfeledte az udvariasság nehéz kötelességeit,
1891     XIV   |             gyakran meg fogja látogatni az országgyűlés alatt. Szentirmayékkal
1892     XIV   |                 örömmel mondta rá, hogy az nagyon szép lesz.~ ~A csarnokajtónál
1893     XIV   |                nem is utoljára.~ ~– Óh, az a semmiházi, már bizonyosan
1894     XIV   |               leitta magát – sopánkodék az agg nők egyike, kit még
1895     XIV   |                 kisasszonynak neveztek; az asszonyság azonban jószívűen
1896     XIV   |                 is hazamehetnek, hiszen az idő szép, holdvilág van,
1897     XIV   |            mehetne velök! Karját ajánlá az éltesebb delnőnek.~ ~– Köszönöm,
1898     XIV   |                Köszönöm, Zoltán – szólt az mosolyogva –, nem haragszik,
1899     XIV   |                 kapaszkodni Judittal, ő az én gavallérom, én pedig
1900     XIV   |                 én gavallérom, én pedig az övé. Tudja: ő kisasszony,
1901     XIV   |           egymásba kapaszkodva tipegtek az előrebocsátott fiatalok
1902     XIV   |          szaladjanak olyan nagyon, mert az ő lábaik már nem olyan frissek,
1903     XIV   |             voltak Napóleon idejében.~ ~Az ifjú és a leányka eleinte
1904     XIV   |         védencnőjének, s mikor aztán ez az ismerős gyöngéd kezecske
1905     XIV   |               egy egész élet…~ ~Most is az az őszinte gyermek volt
1906     XIV   |                egész élet…~ ~Most is az az őszinte gyermek volt mind
1907     XIV   |              nem sietett felkeresni, de az neki eszébe sem jutott,
1908     XIV   |            mosni, mint a kristály, mert az igaz szeretetnek az a tulajdonsága,
1909     XIV   |                mert az igaz szeretetnek az a tulajdonsága, hogy kegyencét
1910     XIV   |             órában, hogy mit adjon neki az egész világból, beh hamar
1911     XIV   |           ráismert korhely kocsisára.~ ~Az esküdött mennyre-földre,
1912     XIV   |            Tarnavárynét hazakísérje, ki az utolsó hangot is ki szokta
1913     XIV   |              egy édes mosolygásból állt az egész jövő előtte, melytől
1914     XIV   |                 jéghideg szavak elűzték az álmot a szemről – a szívről.
1915     XIV   |        gondolattól, mint félénk gyermek az éjszakai hangtól. Ő, kit
1916     XIV   |              meg kell tudni, minő titok az, mely közte és a Szentirmay
1917     XIV   |        kerülgető iját-fiját taszigálva. Az utazók között szép delnők
1918     XIV   |                 fiatalember órahosszant az unalmas hullámegyformaságon,
1919     XIV   |            unalmas hullámegyformaságon, az alaktalan füstfelhőkön,
1920     XIV   |     természetesen a legtöbben vágyódtak az igen tisztelt ügyvédi karból,
1921     XIV   |              iránt, mintha mindegyiknek az orráról látná, hogy ez is
1922     XIV   |       különösségei közé sorozták; pedig az nagyon fölfogható volt;
1923     XIV   |                tőle magokkal, de később az életben minden alkalomnál
1924     XIV   |                  tudományos ifjú, kinek az első pere lesz, nemcsak
1925     XIV   |                 meg.~ ~Amint Pestre ért az ifjú, egyenesen Kovácshoz
1926     XIV   |                 Zoltán mondá neki, hogy az ő szállásán fog maradni,
1927     XIV   |              nem is mondhatott volna.~ ~Az ifjú Kárpáthy már szinte
1928     XIV   |               neki, hogy talán jó volna az ifjú báró számára állandó
1929     XIV   |                meglepte ügyvédét, midőn az, jöttének neszére, hirtelen
1930     XIV   |                 észre; beszédet kezdett az ügyvéddel, s szórakozottság
1931     XIV   |                oly véletlenül lepte meg az ügyvédet, hogy annak a nagy
1932     XIV   |                lökte, egy vékony csomag az asztal alá hullott belőle.~ ~
1933     XIV   |                közömbösséget színlelve, az ügyvédtől.~ ~Kovács iparkodott
1934     XIV   |                     Ugyan, ne turkáljon az írásaim között nagyságod –
1935     XIV   |                én felforgathatom megint az egész levéltárt, amíg ráakadok.~ ~–
1936     XIV   |                nem hányom el. Nézze meg az ember, hogy félti ön tőlem
1937     XIV   |                a per kötőlékét feloldá, az ügyvéd egész megilletődéssel
1938     XIV   |                Zoltán! Ne nézzen azokba az átkos iratokba.~ ~Az ifjú
1939     XIV   |             azokba az átkos iratokba.~ ~Az ifjú szorongó tekintettel
1940     XIV   |               kérdezé:~ ~– Mi van ebben az írásban?~ ~– Isten ne engedje,
1941     XIV   |               csak egy sort elolvasson, az önnek halálos, gyilkos ellensége.~ ~
1942     XIV   |         görcsösebben szorítá kezei közé az iratokat, hogy szinte összegyűrődtek
1943     XIV   |               pernek összefüggése azzal az átokkal, ami az én szívembe
1944     XIV   |      összefüggése azzal az átokkal, ami az én szívembe van égetve?~ ~–
1945     XIV   |            ragyogtak.~ ~Kovács megfogta az ifjú kezét.~ ~– Uram, édes
1946     XIV   |              egyet kivéve.~ ~– Csak azt az egyet ne említette volna
1947     XIV   |              amint itt kérem önt, és ha az a másik itt volna, éppen
1948     XIV   |             önnek, vesse el kezéből azt az iratot, mert átok és lélekkárhozat
1949     XIV   |             iszonyodni. Óh, adja ön azt az írást nekem vissza, és ne
1950     XIV   |                 menjen ön azután örülni az életnek, ami tele gyönyörrel
1951     XIV   |              aminő veszély torkában sem az égő hajón, sem az indusok
1952     XIV   |          torkában sem az égő hajón, sem az indusok berkében, sem a
1953     XIV   |                 és ha a halál van ebben az írásban, el akarom azt olvasni,
1954     XIV   |               akarom azt olvasni, és ha az ördög lakik is benne, előhívom
1955     XIV   |             tenné.~ ~– Fogom tenni!~ ~– Az én tudtommal nem – szólt
1956     XIV   |                  Most tessék felbontani az iratokat!~ ~Zoltán e szókra
1957     XIV   |                 s szótlanul visszatette az ügyvéd asztalára.~ ~Kovács
1958     XIV   |                   Köszönöm, köszönöm…~ ~Az ifjú oly, mondhatni elektrikus
1959     XIV   |                elektrikus dühvel nézett az összekötött perre, mint
1960     XIV   |                költözött, melyet egykor az öreg nábob annak az örömére
1961     XIV   |              egykor az öreg nábob annak az örömére építtetett, hogy
1962     XIV   |  összetalálkozott vele, s előhozta neki az ügyet. Az ügyész finomul
1963     XIV   |                 előhozta neki az ügyet. Az ügyész finomul kicsúszott
1964     XIV   |        biztosítva Zoltánt, hogy ez csak az ügyészek dolga, és a védencnek
1965     XIV   |                nem éri, nincs befolyása az ilyen ügyekre.~ ~De még
1966     XIV   |           megtehette volna, hogy a pert az ifjú kértére neki megmutassa,
1967     XIV   |             kértére neki megmutassa, de az köztudomásra jöhetett, s
1968     XIV   |               atillája hátulsó zsebéből az oda elrakott görögdinnyemagokat,
1969     XIV   |         kényelemmel.~ ~Zoltán megismeré az öreg Bogozyt, kivel még
1970     XIV   |                 öreg Bogozyt, kivel még az árvíz idején kötött ismeretséget,
1971     XIV   |              talán?~ ~– Nem konfekt biz az, mert ez ebéd. A dinnyéjét
1972     XIV   |          kérdezé Zoltán részvéttel.~ ~– Az a bajom, hogy nem vagyok.~ ~–
1973     XIV   |                 sikerült a cenzúra?~ ~– Az a nagy baj, hogy sikerült.~ ~–
1974     XIV   |                  vagy egy kézre játszom az ellenfelével. Tudja: szegény
1975     XIV   |                 valami íratnivalóm.~ ~– Az isten áldja meg, nagyságos
1976     XIV   |              akarnám leíratni.~ ~– Hisz az legkönnyebb, nagyságod fiskálisa
1977     XIV   |                ő ne tudjon felőle, mert az a szándékom, hogy az így
1978     XIV   |               mert az a szándékom, hogy az így leírott pert majd elküldöm
1979     XIV   |               másutt is kérek véleményt az övé mellett. Zoltán úgy
1980     XIV   |                nagyságod, azért meglesz az. Majd rálesek, mikor Maszlaczkyhoz
1981     XIV   |              alszik, azalatt lerápiálom az egészet, azután majd leírom
1982     XIV   |             fizetni nemigen volt szokás az én emlékezetemre ebben a
1983     XIV   |              mert nagyon megnézték érte az embert, s bizonyosan mindenki
1984     XIV   |              ölt meg értök?~ ~Megtudták az esetet társai, kik egy irodában
1985     XIV   |               másutt is kopott volt már az atillája.~ ~– Ejnye, amice –
1986     XIV   |                egyszer ezt a lyukat itt az atilláján?~ ~– Nem tudnám,
1987     XIV   |              szóra Maszlaczky úr felüté az orrát.~ ~– Kedves barátom
1988     XIV   |              szót, hogy „loptam”? Illik az ilyen szó egy diplomatizált
1989     XIV   |                 néhány aranyat feledtem az asztalomon, amit később
1990     XIV   |        tekintetes úr, hogy én loptam el az aranyát; mert nekem, ha
1991     XIV   |            önnek Zoltánhoz? Miért adott az önnek aranyakat?~ ~– Hát
1992     XIV   |               hát adott néhány aranyat. Az neki annyi, mint másnak
1993     XIV   |         egyáltalában nem szeretem, hogy az énkörülöttem levő adjunktusok
1994     XIV   |       indokolatlan ajándékokat fogad el az ellenféltől, holott én legnagyobb
1995     XIV   |               nagyon könnyen megadhatom az én bizodalmamnak az árát.~ ~
1996     XIV   |          megadhatom az én bizodalmamnak az árát.~ ~Azután nagy haragosan
1997     XIV   |          haragosan a szobájába távozott az ügyvéd, maga után csapva
1998     XIV   |                ügyvéd, maga után csapva az ajtót, s még onnan belülről
1999     XIV   |                bámulás, azt látva, hogy az ügyvéd e bosszús dörmögésekhez
2000     XIV   |              mosolyog, milyet rándulnak az ajkai, hogy hunyorgat szemeivel,