Rész

 1       V|          években férje folytonosan beteg volt. Ez idő alatt Eveline
 2       V|    hatottak azon keresztül. Még ha beteg volt is, eltitkolá, elhallgatta;
 3       V|           nevelőnő meghallja, hogy beteg. Mikor már ő azt megvallotta,
 4     VII|          volna el, ha ágyban fekvő beteg nem volna, amiért ezerszer
 5    VIII|             ott rögtön fölkeresé a beteg jószágigazgatót, és sokáig
 6    VIII|          rossz színben van, mintha beteg volna; késő éjszaka érkezett
 7       X|       kedves kisasszony. Talán nem beteg?~ ~– De igen. Gyöngélkedik –
 8       X|      nagysáddal.~ ~– Vilma valóban beteg. De beteg attól a gondolattól,
 9       X|            Vilma valóban beteg. De beteg attól a gondolattól, hogy
10       X|           adván, hogy a kisasszony beteg.~ ~– Félsz, hogy leiszlak! –
11       X|         hogy Kőcserepy tanácsos úr beteg kisasszonyát megszabadítsa.~ ~–
12       X|            Hogy jössz ide?~ ~– Egy beteg gyermeket kellett volna
13       X|           s ide szorultam.~ ~– Egy beteg gyermeket? – szólt Miklós,
14       X|           adtad. Így majd magad is beteg gyermek fogsz lenni. No,
15       X|         világosabbá is tenni, de a beteg szemeit sérté a fény. Különben
16       X|           fejezné ki afelett, hogy beteg úrnője magához hívja, s
17       X|            óta nagyon sokszor volt beteg.~ ~Tapasztaltabbak azzal
18       X|         terhökre vagyok! Szüntelen beteg, szüntelen nyavalygós, az
19       X|     gyámoltalan lény marad el, egy beteg leány és egy vak gyermek.~ ~
20       X|       hangokat.~ ~Egy pohár állt a beteg leány éji asztalán, abban
21       X|           Óh, igen, hiszen e leány beteg” – jutott hirtelen eszébe
22       X|          tetteikkel.~ ~Hallgatott. Beteg volt.~ ~ ~ ~Talpon volt
23       X|    emeletben van még egy családapa beteg nejével és gyermekeivel;
24       X|          része a megmentett népnek beteg, gyámoltalan, kór; azokat
25      XI|            egész ország, ez az egy beteg férfi meggyógyulva kelt
26    XIII|            báró, méltóztatik talán beteg lenni?~ ~Szaváról aztán
27    XIII|       ereket.~ ~– Éppen nem vagyok beteg, drága fiskális úr – monda
28    XIII|        hogy semmiképpen sem vagyok beteg. Au contraire. Ellenkezőleg.~ ~–
29    XIII|         biztatta magát, mint ahogy beteg gyermekeket szokás vigasztalni.~ ~–
30    XIII|         bele.~ ~Itt felsóhajtott a beteg e szomorú visszaemlékezésnél,
31     XIV|           Én nem akarok, nem fogok beteg lenni!”, és fölkelt, és
32     XIV|            és fölkelt, és nem lett beteg; ki ha elfáradt, ha nélkülözött,
33      XV|           mert lefeküdt.~ ~– Talán beteg? – kérdé ijedten a hű cseléd.~ ~–
34     XVI|                Én alig várom, hogy beteg legyek, hogy magamat doktor
35     XVI|        megbántsa a két urat –, egy beteg ember jelenlétében.~ ~Vagy
36     XVI|               Csúnya dolog az, egy beteg ember előtt úgy összeveszni.
37     XVI|              Hát azután? – kérdé a beteg, kinél egészséges korában
38     XVI|    háborgatnak az urak egy szegény beteg embert? Menjenek innen;
39     XVI|       nagykendőjét, s odahajolva a beteg feje fölé, édes gyöngédséggel
40   XVIII|         azért kedvetlen, mert neje beteg, vagy talán valami családi
41   XVIII|    Kőcserepy-családnál valaki nagy beteg lehet; cselédek, írnokok
42      XX|   valamennyin, s ismét vissza. Nem beteg már, de még rosszabbul van,
43      XX|         még rosszabbul van, mintha beteg volna; egész nap nem hallani
44     XXI|                   Kőcserepy leánya beteg; nehéz lázbeteg.~ ~Napok
45     XXI|           hogy a lélek is fáj?~ ~A beteg nem tűrhet senkit maga előtt,
46     XXI|                Kit? Kit? – szólt a beteg kigyulladt arccal. – Mintha
47     XXI|          égető csókokról, mikkel a beteg leány hagymáza rohamában
48    XXII|            nagyobb a gyász. Nagyon beteg a kisasszony, mindig-mindig
49    XXII|             kérdezé egy reggelen a beteg, fehér ujjával megkocogtatva
50    XXII|          jól hallok – bizonyítja a beteg –, néha egyet pattanik a
51    XXII|           emberek egyike nem merte beteg leányát azon szobák közelében
52    XXII|               Majd, majd – szólt a beteg elcsillapulva –, ha eljön,
53    XXII|            soha. Nézd, olvasd!~ ~A beteg hitetlenül rázta fejét.~ ~–
54    XXII|            keményszívű ember ott a beteg leány ágya előtt úgy érezte,
55    XXII|            volna másképp – szólt a beteg leány. – Mi otthon, és ő
56    XXII|       énnekem… az én örömemre.~ ~A beteg felsóhajtott, s midőn atyja
57    XXII|          valami, még ez segíthet a beteg állapotján.~ ~Kőcserepy
58   XXIII|         Egyetlen gyermekem halálos beteg, s képzelődésének az a kísértő
59   XXIII|           a levelet elküldé, ismét beteg leányához sietett a tanácsos.~ ~
60   XXIII|        tanácsos, oly közel hajolva beteg gyermekéhez, hogy annak
61   XXIII|      Zoltán eszméjére tér vissza a beteg, rögtön előjönnek a veszélyes
62   XXIII|           s a közelgő éjszakával a beteg kórjelenségei is súlyosabban
63   XXIII|      mellől, hogy útra keljen?~ ~A beteg oly szánalmasan nyögött,
64   XXIII|      tiszttartótól, hogy barátnéja beteg. A levél nem találta Zoltánt
65   XXIII|         gyűlöletesről!~ ~Ezalatt a beteg szobájához értek, Kőcserepy
66   XXIII|             csendesen! – suttogá a beteg, fehér ujját felemelve.
67   XXIII|        kellett takarnia arcát.~ ~A beteg leány közelebb vonta magához
68   XXIII|            Véletlenül? – suttogá a beteg. – Gondolod te, hogy véletlenül
69   XXIII|           suttogá Katinka, a lázas beteg fejét kezébe emelve.~ ~Milyen
70   XXIII|            és mi érte mentünk.~ ~A beteg szemei úgy ragyognak e szóra. „
71   XXIII|          amidőn ezeket hallja.~ ~A beteg miket fog még beszélni!~ ~
72   XXIII|          Eredj, eredj! – suttoga a beteg is. – Beszélj atyámmal,
73   XXIII|      ágyától. Attól félt-e, hogy a beteg leány láza közepett valami
74   XXIII|       szavakat, mik egy halálfehér beteg ajkáról ellebegnek.~ ~Amíg
75   XXIII|        tartottak, kín volt nézni a beteg küzdelmeit. A felhevült
76   XXIII|          szólt a mindent félreértő beteg –, csak arról rendelkeztem,
77   XXIII|      percig elhallgatott a halvány beteg; a csendes szobában nem
78   XXIII|       amiket beszélek? – kérdezé a beteg. – El ne felejts azokból
79   XXIII|     szeretni.~ ~– Azután – szólt a beteg, ismét erőhöz térve –, itt
80   XXIII|           Meghallottam, hogy Vilma beteg, eljöttem őt meglátogatni.
81   XXIII|        Zoltán sietett Katinkával a beteg szobája felé. A leányka
82   XXIII|       keresztül is hallható volt a beteg fájdalmas sírása, nyögése.
83   XXIII|       határán tétovázó lelket.~ ~A beteg szobáját csak egy halvány
84   XXIII|           homályból támadtak elő a beteg kínos látványai, a fehér,
85   XXIII|       lassan előlépett Zoltán.~ ~A beteg egyszerre felemelé fejét
86   XXIII|             Igen jól… – viszonzá a beteg, s odanyújtá kezét Zoltánnak. –
87   XXIII|     rosszul voltam – szólt hozzá a beteg vigasztaló hangon –, az
88   XXIII| felsóhajtott e szóra.~ ~– Ő nagyon beteg.~ ~– Nagyon beteg? – ismétlé
89   XXIII|           nagyon beteg.~ ~– Nagyon beteg? – ismétlé Vilma. – Szegény
90   XXIII|        Amint meghallottad, hogy én beteg vagyok, mindjárt jöttél
91   XXIII|   fekvésemet.~ ~Katinka felkarolta beteg barátnőjét, az atya odaigazítá
92   XXIII|            vigasztaló szókban.~ ~A beteg keble nyugtalanul kezde
93   XXIII|     megbocsát atyámnak – suttogá a beteg alig hallhatóan.~ ~– Szívemből.~ ~–
94   XXIII|             Katinka is odaborult a beteg ölébe, az apa szép fejét
95   XXIII|         majd, Katinkám – suttogá a beteg –, sokszor meglátogattok
96   XXIII|           Zoltán, magához ölelve a beteg leánykát. – Kegyed meg fog
97   XXIII|      leányka arcát érinték.~ ~És a beteg leány, amint ott feküdt
98     XXV|    Köszönöm alássan. Én nem vagyok beteg, semmi bajom sincs; azaz,