Rész

 1      II|            mint a legjobb barátnék. Vilma koránál idősebbnek akar
 2      II|            színe a lélek épségének. Vilma büszke főhajtással fogadá
 3      II|              és hintázzanak együtt. Vilma eközben észrevette – mert
 4      II|           lyánkáknak a kiszállásra. Vilma figyelmét nem kerülte el,
 5      II|                  Te Katinka – kérdé Vilma –, rokonod neked ez a Kárpáthy?~ ~–
 6      II|             önt felkérnünk? – kérdé Vilma, és Zoltán igen megzavarodott,
 7      II|          volt az alkalmazás, melyet Vilma megvető arckifejezéssel
 8       V|        gyermekök született. Ez volt Vilma. Több gyermekök nem is lett,
 9       V| társalkodónő jelenlétében, ki a kis Vilma minden léptét, hangját igazgatta,
10       V|           kimérve és keresztülvíve; Vilma sohasem tudhatta meg azt,
11       V|         tagjai; annak is azt felelé Vilma: „Fáradt vagyok!” – nehogy
12       V|             és imádkozott, de azért Vilma olyankor sem látott benne
13       V|        hangjait, melyeket hihetőleg Vilma kisasszony ujjai csaltak
14       V|                 Igen sajnálom, hogy Vilma kisasszonyt élvezetében
15       V|             teszek, kedves méltsád. Vilma kisasszony idestova anyja
16       V|          hasonlítani anyjához, mint Vilma kisasszonyt.~ ~– Adná az
17       V|       néhány tudni való dolgot.~ ~– Vilma leányom most tizenhárom
18       V|         birtokát.~ ~– Tudod-e, hogy Vilma mily kimondhatlan ellenszenvet
19       X|               Egészen ott volna, ha Vilma kisasszony távol nem lenne.
20       X|          füleit az ütötte meg, hogy Vilma kisasszony nincs jelen.~ ~–
21       X|            nincs jelen.~ ~– Hol van Vilma kisasszony? A kedves kisasszony.
22       X|   valahányszor nálunk mulatság van, Vilma kisasszony olyankor mindig
23       X|           csak azt tudja, amit lát. Vilma csakugyan rossz kedvvel
24       X|          egyetértek nagysáddal.~ ~– Vilma valóban beteg. De beteg
25       X|       találkoznia kellene e helyen. Vilma nagyon szenzitív, benne
26       X|        tanácsosnő egyet sikoltott: „Vilma!”, s azzal összerogyott
27       X|          többi sötét volt.~ ~Az ott Vilma hálószobája; a többiekből
28       X|         tanácsos nyaka körül, egyre Vilma nevét zokogva. És ők nem
29       X|            múlva karjai közé viszem Vilma kisasszonyt.~ ~Eveline magánkívül
30       X|       nyugodt! Ha veszély fenyegeti Vilma kisasszonyt, az én keblem
31       X|    intézetét látogatá meg szülőivel Vilma, ott látta meg a több ifjú
32       X|            hosszú éjszakákon, mikor Vilma nem tudta lehunyni szemeit,
33       X|       játszanak csodálatos regéket. Vilma olyan örömest hallgatta
34       X|            mint egy hosszú álmot.~ ~Vilma egy idő óta nagyon sokszor
35       X|           Liza odaült egy zsámolyra Vilma ágya mellé, s kis úrnője
36       X|            azt sem igen nagyon, míg Vilma úgy zongoráz, mintha mindegyik
37       X|           reszketően jártatva végig Vilma forró testén, mintha azt
38       X|             a szegény árva Lizát?~ ~Vilma gyöngéden simogatá végig
39       X|       úrnőjének szavát hallhassa.~ ~Vilma pedig mosolyogva cirógatá
40       X|             járt a kapu alá – szólt Vilma, ki a keresztülfutó földrengés
41       X|         Arca egészen elsápadt, hogy Vilma ijedten emelkedék fel vánkosairól,
42       X|          lelt, mit hallgatsz?~ ~Még Vilma nem hallott semmit, de a
43       X|           hallgatsz? – kérdezé újra Vilma, kerekre nyílt szemeivel
44       X|         kell lenni valahol! – monda Vilma, a vészharangra figyelve.~ ~–
45       X|          egészen sötét van – susogá Vilma, a fekete ablaktáblákra
46       X|           az ijedelem okát kivenni. Vilma háromszor is csengetett
47       X|          sikolta a vak leány, arcát Vilma vánkosai közé temetve, s
48       X|             csordult alá a falon.~ ~Vilma csendes nyugalommal ölelé
49       X|             annak keblére rejtve.~ ~Vilma nem felelt neki rá, csak
50       X|            annak üvegeit bezúzta.~ ~Vilma hevesen szökött fel e hangra
51       X|      alakját.~ ~– Ne még! – susogta Vilma alig hallható hangon, amidőn
52       X|           állt – Kárpáthy Zoltán.~ ~Vilma nem reszketett eddig, de
53       X|        kellett bámulni rajta, midőn Vilma visszahúzta kezét, s szótlanul
54       X|      türelmetlen kezdett lenni.~ ~– Vilma kisasszony, az istenre kérem,
55       X|            víz elnyel, meghalunk!~ ~Vilma felállt.~ ~– Elébb azt a
56       X|   elbocsátani úrnője kezét.~ ~– Hát Vilma? Vilma nem fog jönni? Én
57       X|        úrnője kezét.~ ~– Hát Vilma? Vilma nem fog jönni? Én nem maradok
58       X|            Én is elmegyek – biztatá Vilma –, veled leszek. Engedd
59       X|         visz?~ ~– Csak menj – szólt Vilma érzékenyen –, olyan ember
60       X|       sietve tért vissza a szobába. Vilma ismét felemelkedett ágyáról,
61       X|            volna nekik beszélni. És Vilma – egy szót sem szólt Zoltánról
62     XIV|     halavány arcát feléje fordítva, Vilma. Az ismeretlen ifjú reszkető
63     XIV|          megnézni, ki köszönt neki. Vilma pedig rászegzi nagy, sötét
64   XVIII|            egyik a tanácsos leánya, Vilma, a másik a vak leányka.
65   XVIII|          idejönni, ide mihozzánk?~ ~Vilma szíve úgy szorongott, úgy
66   XVIII|               Ki ne mondd! – kiálta Vilma, kezével befogva társnéja
67   XVIII|           kétségbeejtő.~ ~Ha valaki Vilma kisasszony után tudakozódott
68   XVIII|        kellett mindent rendeznem, a Vilma leányommal.~ ~Maszlaczky
69   XVIII|     végezték a reggelizést, melynél Vilma teljesíté a háziasszony
70   XVIII|           még ott maradt. Pedig már Vilma kisasszony is eltávozott
71   XVIII|       becses családjához, hiszen én Vilma kisasszony kezét kívántam
72   XVIII|           nézni fogják ablakaikból. Vilma arca olyan hideg volt, mint
73   XVIII|           gazdag és nagy befolyású, Vilma örömest látja őt, örömest
74   XVIII|           koporsónak” nevez, s hogy Vilma senkit a világon úgy nem
75      XX|         eljön neki is az ő napja.~ ~Vilma ott ült az ablakban, és
76      XX|       elhagyták, megcsapkodta lovát Vilma, s a paripa vágtatva rohant
77      XX|        vezetett az erdőn keresztül; Vilma úgy gondolá, hogy annak
78      XX|       grófkisasszonyt? – kérdi tőle Vilma szelíden.~ ~– A Katinka
79      XX|            tőlem?~ ~– Akárhányat.~ ~Vilma hirtelen leült a földre,
80      XX|            hogy őt megmentsétek!”~ ~Vilma reszkető kézzel hajtá össze
81      XX|          volt már az erdőben, midőn Vilma visszafelé vette útját.~ ~
82     XXI|          rögtön siet oda. Már akkor Vilma öltözködik; felveszi ruháit,
83     XXI|             kezével.~ ~– Gyermekem, Vilma! – kiálta ijedten Eveline,
84    XXII|             utolsó óráit leküzdé.~ ~Vilma nehéz, hagymázos forróbetegségben
85    XXII|            mondod azt, gyermekem?~ ~Vilma sokáig gondolkodott, aztán
86   XXIII|             előtt, hogyan tévedt el Vilma a szetirmai csalitban. A
87   XXIII|          bánatos hangon tudakozódik Vilma felől.~ ~Hallotta a tiszttartótól,
88   XXIII|        tudta már a tiszttartó által Vilma rögeszméjét: azt hivé, hogy
89   XXIII|        helyen, és odavitte hozzá.~ ~Vilma elvette tőle az iratot,
90   XXIII|                  Meghallottam, hogy Vilma beteg, eljöttem őt meglátogatni.
91   XXIII|             e jószágok birtokosa.~ ~Vilma mindkét karjával átölelé
92   XXIII|             Nagyon beteg? – ismétlé Vilma. – Szegény anyám! Mondd
93   XXIII|           Óh, ne mondja azt, kedves Vilma! – esenge Zoltán, magához
94    XXIV|          Különös – mondja ő –, hogy Vilma jobb szeret atyjával utazni,
95    XXIV|        lenni halálig?…~ ~…– Hol van Vilma? – kérdi Kőcserepy neje
96  Vegszo|             magát vezérlő jellemmé: Vilma alakja. Úgy hiszem, az olvasó
97  Vegszo|             Mi volt az, amit Zoltán Vilma iránt érzett? Szerelem volt-e