Rész

 1       I|   tekintenek reá: „Mit mutogatsz te nekünk, szegény bohó, nyomorult
 2      II|          oktatá fiatal társát –, te olyan félénk vagy. Nem ér
 3      II|      bizalmasan beszélgetni:~ ~– Te Katinka – kérdé Vilma –,
 4      II|      Akkor hát kedvesed.~ ~– Ah, te bohó! – szólt Katinka, szeme
 5       V|    becsülni e derék embert. Bánj te is nemesen vele!~ ~Eveline
 6     VII|         fordult a lyánkához.~ ~– Te emlékkönyvet adsz nekem?
 7     VII|        kis groom? Gyerejde csak, te kölyök! Hány esztendős vagy,
 8     VII|     kölyök! Hány esztendős vagy, te fickó? Nyolc? Nem igaz,
 9     VII|       vagy! No, megállj; vedd le te innen ezt az írást! No,
10     VII|        mondják a törvény előtt: „Te egy nőnek becstelen szeretője
11    VIII|       Senki, senki, édes Zoltán, te szeress minket, szeresd
12    VIII|          és amire én kérlek, azt te meg fogod tenni.~ ~Zoltán
13    VIII| szeretünk téged, és tudjuk, hogy te is szeretsz minket.~ ~A
14    VIII|          és közötte… E férfi – a te férjed… Kinek vallhatnám
15    VIII|     szívembe lát Isten, úgy láss te is oda, s ha a fájdalomban,
16    VIII|         irgalomért könyörgök! Ha te kezedet nyújtod, arról megtudom,
17       X|       öcsém. Én nem strázsálom a te Zoltán barátodat.~ ~– De
18       X|         kiálta közbe. Emánuel. – Te elhallgatod a javát, ez
19       X|           aki veled járt, hiszen te nagy bravúrokat követtél
20       X|   leiszlak, maradj itt, és igyál te le engem!~ ~A tanácsos leveti
21       X|        tölté vele poharát.~ ~– A te egészségedért, barátom!~ ~
22       X|        ült édeskedő arcán.~ ~– A te kedves gyámfiad egészségére!~ ~
23       X|       gúnyolódék a tanácsos. – A te kedves…~ ~Mi volt ez!!~ ~
24       X|       mintha kérdenék tőle: „Hát te nem remegsz-e”?~ ~A fiatal
25       X|      sláger, egyre-másra sláger. Te fattyú! Hol van az a fattyú?~ ~–
26       X|         lesz, kapsz egy húszast, te fattyú!~ ~A kapus dörmögve
27       X|    odaveté a többi közé.~ ~– No, te se mondd többet, hogy nem
28       X|         a gyermeket.~ ~– Zoltán! Te itt vagy? Hogy jössz ide?~ ~–
29       X|         Ah, veszélyben vannak, s te mented meg őket? Különös
30       X|      teérted. Teszem azért, hogy te elmondhasd nekik: „Íme,
31       X|      lesz, leánykám, feküdjél le te is, ne találjanak fenn,
32       X|   gyermek elszomorodva.~ ~– Csak te.~ ~– És a nagyságos asszony?~ ~–
33       X|       nem is sírt.~ ~– Ne búsulj te, gondoskodtam én felőled.
34       X|          hajból font karperecem, te viseled azt majd, és megemlegetsz
35       X|    csinálhatott számára.~ ~– Hát te nem mégy velök? – kérdé
36       X|      elveszett a többi, vessz el te is, s levágta a menekvőt.
37     XII|     llyekk folytán g értettem, h Te kd I ik j. t. r. n-om pr.
38     XII|       tudósított semmiről, mikor te még most is olyan jól emlékezel
39     XII|   septemvir, hanem cukrot főzök, te meg szintén nem fogsz lenni
40     XII|          siess úgy, öcsém! Hagyj te nekünk békét a te Angliáddal.
41     XII|          Hagyj te nekünk békét a te Angliáddal. Itt ugyan nemigen
42     XII|         nincs adósságunk, mint a te Angliádnak, akit körül lehetne
43    XIII|    veszek el.~ ~(– Majd elveszed te az öreg kaszást! – gondolá
44     XIV|    sírból, kik téged ismernek, s te is ismered őket, s szomorúan
45     XIV|        miket arcaikra köptek. És te magad ülni fogsz közöttük
46     XIV|          Látszik, hogy szereted, te magad vétkeztél vele”!~ ~
47     XIV|      kimondva, ujjal mutatva.~ ~„Te magad voltál védenced bűntársa!
48     XIV|        voltál védenced bűntársa! Te magad vagy gyámfiad bűnös
49     XIV|         mondva:~ ~– Szegény fiú, te!~ ~Azzal eltávozott hazulról,
50      XV|    megtudni.~ ~– Szegény jó fiú, te – monda elmentében az ügyvéd.~ ~–
51     XVI|      milyen rendetlen ember vagy te, William!~ ~Maszlaczky úr
52   XVIII|            Mindig, mindig. Talán te nem? Mikor olyan sokáig
53   XVIII|        erről a selyemhajról; hát te, aki láttad őt, aki azóta
54   XVIII|    gyöngéd, selyempuha kezet; de te láthatnád is őt, talán meg
55   XVIII|          szólt remegve –, akiről te beszélsz, azt mi nem fogjuk
56   XVIII|     következményeket hoznak elő. Te sejtetted, nekem is mondtad,
57   XVIII|        ismerős, csengő hang.~ ~– Te vagy! – sóhajt fel az ifjú
58   XVIII|      valóság, mind nem álom.~ ~– Te nem akartál hozzánk jönni –
59     XXI|        rólad, egyedül én, akinek te mindene vagy.”~ ~Az ifjú
60     XXI|      báró. – Azt tudod jól, hogy te egy alávaló fickó vagy,
61     XXI|        mondom, hogy ne tovább! – Te meg vagy bolondulva saját
62     XXI|        meg tetszik a bakóé, s ha te az ésszel vívott tanácskozmányokba
63     XXI|  feleletet adott rá:~ ~– Fráter, te szeretsz kifogásokat tenni,
64     XXI|    testvéri kezecskét.~ ~– Tehát te remegtél miattam? Te féltettél
65     XXI|       Tehát te remegtél miattam? Te féltettél engem? Nem szeretnéd,
66     XXI|         szájhőstől, amilyennel a te titkos tudósítód összehoz.
67     XXI|       Hogy miért történt ez? Azt te jól tudod, de sohasem fogod
68     XXI|      elhagyni ezt az országot, s te többet fel nem találod őt.
69     XXI|       Most küldj el családomért! Te maradj mellettem!~ ~Néhány
70     XXI|         hisz az lehetetlen, hogy te meghalj. Ne tagadtasd meg
71     XXI|             Semmit elébb, mint a te véredet! – kiálta Miklós,
72    XXII|      szemeit. Gondolta magában: „Te is nemsokára ott fogsz lakni,
73    XXII|      nyugtatóan a tanácsos –, de te aludtál akkor, nem láthattad.
74   XXIII|           édes szívem?~ ~– Tudod te jól, atyám, hogy mi az.
75   XXIII|          vagyok én, a másik vagy te, Liza, a harmadik ő… Leghamarább
76   XXIII|          ismét eltűnt onnan.~ ~– Te is őt gyászolod, ugye? –
77   XXIII|      suttogá a beteg. – Gondolod te, hogy véletlenül halnak
78   XXIII|         valaki én voltam. De azt te ne tudd meg soha!”~ ~Azután
79   XXIII|         köszönti.~ ~– Hogy jössz te ide? – kérdi Zoltán, ki
80   XXIII|          tudtam bizonyosan, hogy te eljössz. Egész éjjel vártam
81   XXIII|         létezik.~ ~– Így akartad te, és én így tettem. Ő vissza
82   XXIII|         boldog gondolattal, hogy te jó, igaz vagy, atyám, fogok
83   XXIII|      engemet mindenki szeretett. Te is, kedves Katinkám, te
84   XXIII|          Te is, kedves Katinkám, te is. Milyen jó voltál! Amint
85   XXIII|       adják teneked, legyen ez a te jegygyűrűd, viselje majd,
86   XXIII|        boldog, kedves gyermek… a te boldogságodat többé nem
87     XXV|        Az kellene még csak, hogy te is meghalj, mielőtt illendően
88  Vegszo|       elutasítod-e hidegen, mert te boldog vagy már, akkor nemtelenül,