Rész

2001     XXI   |      kisasszony.~ ~– Nőm és leányom.~ ~Hogy elsápadt egyszerre mind
2002     XXI   |                  No, az ugyan különös, hogy mi így meg vagyunk lepetve –
2003     XXI   |          tréfás mosollyal –, ahelyett, hogy örülnénk, úgy nézünk, mint
2004     XXI   |           vártunk. Azt hittétek, ugye, hogy meg fogtok bennünket lepni
2005     XXI   |                Hát ennek köszönhetjük, hogy ily jókor látunk benneteket?
2006     XXI   |                sírva, félig haragosan, hogy minek nevet, mikor ők már
2007     XXI   |             Ezek a bohók azt képzelik, hogy itt Pozsonyban csak úgy
2008     XXI   |        Zoltántól, s úgy haragudott rá, hogy olyan könnyen tudja venni
2009     XXI   |              kicsikém, azt képzeled-e, hogy engem minden bohó embernek
2010     XXI   |                bátyánk, akikről tudja, hogy nem értenek a kardhoz.~ ~
2011     XXI   |          eszmét bővíteni.~ ~– Az igaz, hogy gyönyörű hidalgóval rémítettek
2012     XXI   |            előtt népszerűtlenné tenni, hogy titeket iderendelt.~ ~A
2013     XXI   |       mulatságosnak találta ez esetet, hogy el hagyta magát csábítani
2014     XXI   |              egyeztek meg kölcsönösen, hogy akármint történt, nagyon
2015     XXI   |          történt, nagyon jól ütött ki, hogy ők hamarább eljöttek egy
2016     XXI   |             pitvarnok azonban jelenté, hogy fel van hordva az ebéd.
2017     XXI   |            volt az elménckedésben.~ ~– Hogy féltettünk titeket – szólt
2018     XXI   |                Zoltán magára vállalta, hogy őket elkísérje Szenczyékig.~ ~–
2019     XXI   |         készakarva kerülőt tett velök, hogy mentül tovább együtt lehessenek;
2020     XXI   |                titok, sőt hit és való, hogy egy drága szívet bír, mely
2021     XXI   |               a legédesebb hang kérte, hogy holnap reggel tíz órakor
2022     XXI   |                ajtót, s kérte Zoltánt, hogy csendesen lépjen, mert a
2023     XXI   |        kikocsikázott, nem vette észre, hogy zekéje oldalzsebében egy
2024     XXI   |         töretlen hangon kérte orvosát, hogy engedje egy pillanatra Zoltánnal
2025     XXI   |           másik félóra múlva nem élek. Hogy miért történt ez? Azt te
2026     XXI   |               meg fogja veled tudatni, hogy nincs okod pirulni, midőn
2027     XXI   |            Rudolf kezével intett neki, hogy maradjon. Minek volna pazarlani
2028     XXI   |                Egy kérésem van hozzád. Hogy e szörnyű mesének vége szakadjon,
2029     XXI   |                mesének vége szakadjon, hogy meg legyen az cáfolva örökre
2030     XXI   |                  Az ifjú úgy zokogott, hogy nem tudott egy szót is felelni.~ ~–
2031     XXI   |          felelni.~ ~– Igérd meg nekem, hogy szeretni fogod őt!~ ~A néma
2032     XXI   |               az igent.~ ~– Ígérd meg, hogy semmire sem gondolsz egyébre,
2033     XXI   |             sem gondolsz egyébre, mint hogy őt boldogítani fogod.~ ~
2034     XXI   |           halál kezénél az a gondolat, hogy Zoltán is találkozni fog
2035     XXI   |             fog amaz iszonyú emberrel, hogy fel fogja őt futtában is
2036     XXI   |                a gondolatot befogadni, hogy Rudolf meghaljon; még tegnap
2037     XXI   |                 nevess, kacagj, mondd, hogy enyelegtél velök, hogy meg
2038     XXI   |                 hogy enyelegtél velök, hogy meg akartad őket kínzani,
2039     XXI   |           kínzani, hisz az lehetetlen, hogy te meghalj. Ne tagadtasd
2040     XXI   |                zokog.~ ~Hát ők hiszik, hogy ő meg fog halni? Rudolf
2041     XXI   |        elfehérül, és a nő azt képzeli, hogy az ő szemei homályosulnak
2042     XXI   |                hideg arcát, s anélkül, hogy kedvesét megölelné, sietve
2043     XXI   |              reá, nem hagyná-e azt el, hogy felkeresse azt az embert,
2044     XXI   |           valaha az orvos előtt arról, hogy a lélek is fáj?~ ~A beteg
2045     XXI   |          elküldi az ott levő cselédet, hogy kérdje meg a nagyságos asszonytól,
2046     XXI   |                  Az orvos megtiltotta, hogy fölkelj. Mit akarsz?~ ~A
2047     XXI   |         megmenteni?~ ~– Megmenteni őt, hogy meg ne öljék.~ ~– Kit meg
2048     XXI   |        kardcsattogást? Hát nem hallom, hogy verekszenek az erdőben,
2049     XXI   |                verekszenek az erdőben, hogy csattognak a kardjaik. Óh,
2050     XXI   |           segédek tudósíták a feleket, hogy a szükséges előkészületek
2051     XXI   |               szabadon mozog, anélkül, hogy a könyök megmozdulna, s
2052     XXI   |             Bizonyosak lehetnek benne, hogy el nem törik az semmi csapásra.
2053     XXI   |                Miklós már ekkor tudta, hogy Rudolf meglövetett. Láthatni
2054     XXI   |     meglövetett. Láthatni egész arcán, hogy most is erre gondol. „Miért
2055     XXI   |               s olyat dobbant lábával, hogy az épület megrendül belé.~ ~
2056     XXI   |              olyan bántó hangot ad ez, hogy az ember szíve borzad bele.~ ~
2057     XXI   |              hasította volna az ketté, hogy az ítéletnap sem csinált
2058     XXI   |              arcaikon.~ ~Látni lehete, hogy Dabroni sokkal gyorsabb
2059     XXI   |             nyakán összevarrta…~ ~…Ah, hogy futottunk (mint gyermekek)
2060     XXI   |   ragasztvánnyal fedve gyógyuló sebét, hogy mutogattuk őt egymásnak,
2061     XXI   |             mutogattuk őt egymásnak, s hogy szerettük volna megcsókolni
2062     XXI   |        környezé, és most elszáll tőle, hogy messze, messze, ott a magasban
2063    XXII   |               az ágyam lábánál; tudom, hogy ott van, csakhogy a szőnyeg
2064    XXII   |               tudja minden okos ember, hogy az nem egyéb, mint oxigén,
2065    XXII   |                tanácslák Kőcserepynek, hogy különösen Eveline-t tartsa
2066    XXII   |               mindig azon jár az esze, hogy valamit kitudhasson, megálmodjék,
2067    XXII   |             tusát. Óh, mint sikoltott, hogy takarta el arcát. Most éppen
2068    XXII   |          felbontotta. Abban tudósíták, hogy Dabroni egy kardcsapással
2069    XXII   |            rebegé a keményszívű férfi, hogy nem történt meg az, amit
2070    XXII   |                Isten embertörő karját, hogy meg ne történhessék az.
2071    XXII   |             ezt csak úgy gondolták ki, hogy engem elámítsanak. Engemet
2072    XXII   |           minek az? Tán azt nem tudom, hogy Liza hol van, az én vak
2073    XXII   |             vak leánykám? Azt mondják, hogy itt járt, mikor én aludtam.
2074    XXII   |              én aludtam. Óh, tudom én, hogy ő hol jár. Tán nem tudok
2075    XXII   |            tudok én mindent? Tudom én, hogy Liza meghalt. Tán nem hallottam
2076    XXII   |         meghalt. Tán nem hallottam én, hogy kopácsoltak a múlt éjjel
2077    XXII   |              emeletben; tán nem tudom, hogy az ő koporsóját szegezték
2078    XXII   |             még arra sem lehettem ott, hogy a koszorút én tegyem fel
2079    XXII   |                Énelőttem azt hazudják, hogy él…~ ~A tanácsos meg volt
2080    XXII   |          fagyva, és szólni nem tudott. Hogy olyan átható képzeleterejök
2081    XXII   |                Csókoltatnak téged”. – „Hogy van Matild?” – „Nagyon jól –
2082    XXII   |           férjhez ment a sírba. Tudom, hogy az volt írva a levélbe.
2083    XXII   |                szerettünk tégedet? Óh, hogy mondhatod azt, hogy mi nem
2084    XXII   |                Óh, hogy mondhatod azt, hogy mi nem szerettünk téged!~ ~
2085    XXII   |         odavivé szívéhez.~ ~– Érzed-e, hogy mi van itten? Szív. De azt
2086    XXII   |                De azt nem tudod, ugye, hogy ez miért dobog olyan fennhangon.
2087    XXII   |           azzal akartatok felvidítani, hogy őt szidtátok előttem. Elmondtatok
2088    XXII   |          házából, s idehoztatok engem, hogy szívjam azt a levegőt, amit
2089    XXII   |         tettétek, elvettétek mindenét, hogy engem pompában temessetek
2090    XXII   |               azt soha. Nem volt elég, hogy elvettétek jószágait, utoljára
2091    XXII   |             oly túlvilági fájdalommal, hogy egy ördögnek megesett volna
2092    XXII   |                 Hisz a lázbeteg tudja, hogy mit beszél, de nem azt,
2093    XXII   |                mit beszél, de nem azt, hogy mások mit beszélnek hozzá.~ ~–
2094    XXII   |              foglak győzni. Ígérd meg, hogy nyugodt fogsz lenni addig,
2095    XXII   |             nyugodt fogsz lenni addig, hogy nem gyötröd magadat. Hogy
2096    XXII   |              hogy nem gyötröd magadat. Hogy meggyógyulsz… énnekem… az
2097    XXII   |               jutott valami, úgy sírt, hogy minden szobán keresztülhangzott;
2098    XXII   |          órában küldött izenetért:~ ~– Hogy van?~ ~Az volt a különös,
2099    XXII   |              van?~ ~Az volt a különös, hogy még ma éppen nem tudakozódott
2100    XXII   |            föltekintett, s inte nekik, hogy üljenek le; ő írt tovább.~ ~–
2101    XXII   |               elkezdé:~ ~– Arról írok, hogy milyen különös az, miszerint
2102    XXII   |            jelleme, sorsa, élete, úgy, hogy mondhatni: „Mindenki két
2103   XXIII   |              lelkét sújtotta jobban.~ ~Hogy olyan titoktartók a gyermekek!
2104   XXIII   |            iránt? Miért nem hiszik el, hogy azok őket igen szeretik?~ ~
2105   XXIII   |                sápadt, miért oly méla, hogy nem felelt reá? És senki
2106   XXIII   |            férfi vevé kezébe a tollat, hogy írjon.~ ~Odakezdte a levelet
2107   XXIII   |             amit cselekvém. Jól tudom, hogy önnek joga van örülni, amidőn
2108   XXIII   |             ismerem önnek szívét, mint hogy önnek ez örömétől rettegjek.
2109   XXIII   |      képzelődésének az a kísértő réme, hogy ön meggyilkoltatott. Hála
2110   XXIII   |          átlépi, de hiszem, reménylem, hogy ön mégsem fogja azt megtagadni
2111   XXIII   |        tiszttartóját hívatva, rábízta, hogy vigye el azt Szentirmára.~ ~
2112   XXIII   |              téve kezeit. – Tudtam én, hogy az megöl engem!~ ~– Miről
2113   XXIII   |                   Tudod te jól, atyám, hogy mi az. Nagy fájás az. Ha
2114   XXIII   |              sírtunk, mert tudtuk jól, hogy ezen a helyen meg fogunk
2115   XXIII   |             hajolva beteg gyermekéhez, hogy annak legkisebb suttogását
2116   XXIII   |         felejti! Ilyenkor azt mondják, hogy távol levő rokona éhezik.
2117   XXIII   |               Lizával, és mi értettük, hogy mit tesz az. Mikor eljártunk
2118   XXIII   |             ilyen gyermek?” Mi tudtuk, hogy miért. Minden virágomnak,
2119   XXIII   |             nem ér semmit.~ ~Látszott, hogy mihelyt Zoltán eszméjére
2120   XXIII   |       jelenségei is. Kétségtelen volt, hogy rá gondolni és meghalni –
2121   XXIII   |             csendes kandallója mellől, hogy útra keljen?~ ~A beteg oly
2122   XXIII   |             folyosón végigment, hallá, hogy a lépcsőkön felfelé jön
2123   XXIII   |         gyermek nem azért jött-e most, hogy őneki megmondja:~ ~„Egyért
2124   XXIII   |              Hallotta a tiszttartótól, hogy barátnéja beteg. A levél
2125   XXIII   |               égő pirosságán látszott, hogy ismét rossz éjszakája következik.~ ~
2126   XXIII   |           Vilma rögeszméjét: azt hivé, hogy ő is Zoltánt gyászolja.~ ~–
2127   XXIII   |           Katinka, és nem állhatá meg, hogy ennél a szónál könnyei meg
2128   XXIII   |                a beteg. – Gondolod te, hogy véletlenül halnak meg az
2129   XXIII   |         atyjára nézett merően, sokáig, hogy a nyugodt, bölcs férfiú
2130   XXIII   |            Szentirmán. Valaki megírta, hogy veszélyben van, és mi érte
2131   XXIII   |                bántani fogják. Hallod, hogy köszörülik a kardot? Én
2132   XXIII   |          voltam, mikor beszéltek róla, hogy megöljék. Eredj, eredj oda,
2133   XXIII   |          leánya ágyától. Attól félt-e, hogy a beteg leány láza közepett
2134   XXIII   |       kimondani, vagy attól rettegett, hogy azon férfi leánya, ki most
2135   XXIII   |                  Kőcserepy mondá neki, hogy Szentirmay Katinka kisasszony
2136   XXIII   |            rajta, elkezdé:~ ~– Hallom, hogy édesatyja, a gróf elutazott.~ ~–
2137   XXIII   |                 mintha nem tudnák már, hogy merre kerüljék ki a vihar
2138   XXIII   |                 a szél üvöltését, mint hogy ott üljön a csöndes, langy
2139   XXIII   |             mozdulatot, minden döfést; hogy védi magát az áldozat, hogy
2140   XXIII   |            hogy védi magát az áldozat, hogy rogy össze, hogy foly minden
2141   XXIII   |              áldozat, hogy rogy össze, hogy foly minden sebéből a vér;
2142   XXIII   |             foly minden sebéből a vér; hogy kiált segítség után.~ ~Mennyivel
2143   XXIII   |              odahívja magához, s kéri, hogy nyissa ki íróasztalkája
2144   XXIII   |                 akik olyan jók voltak, hogy mindig köszöntek, ha velök
2145   XXIII   |               én kis leánykám számára, hogy neki hagyhassak valamit.
2146   XXIII   |                megszólal, azt mondják, hogy ez a halálóra. Ott van ő
2147   XXIII   |            komolyan mondom, s kívánom, hogy úgy történjék.~ ~A tanácsos
2148   XXIII   |                kezét, s úgy fájt neki, hogy az őt nem tudja szeretni.~ ~–
2149   XXIII   |          tanácsos úgy várta volna még, hogy szóljon valamit hozzá, egy
2150   XXIII   |                   Azt sem vette észre, hogy valaki benyitja írószobája
2151   XXIII   |              megfoghatlan volt előtte, hogy ez ifjú, ki neki annyi keserűséggel
2152   XXIII   |                csúfosan kijátszották – hogy vigasztalást hozzon abba
2153   XXIII   |           Zoltán mondhatta volna erre, hogy ha Rudolf halálának emléke
2154   XXIII   |        jellemén nem ejt semmi csorbát, hogy amidőn ez, igazán, mélyen
2155   XXIII   |            kisírt szemekkel, elfeledé, hogy mennyit vétett őellene,
2156   XXIII   |           boldoggá tette őt azáltal!~ ~Hogy szorítá meg azt a megbocsátó
2157   XXIII   |      megbocsátó kezet a bánatos apa, s hogy szorítá azután szívéhez!~ ~–
2158   XXIII   |            észrevette azt, s készteté, hogy tegye kényelembe magát,
2159   XXIII   |               az ifjúhoz, átadva neki, hogy olvassa el. Zoltán a legelső
2160   XXIII   |          Hiszen már ez is azt mutatja, hogy ő megszabadul, miszerint
2161   XXIII   |               azon büntetés a sorstól, hogy elveszítse azt az egyetlen
2162   XXIII   |              orvoslását a végzet, mint hogy őt oly hazákba hívja, ahol
2163   XXIII   |            azután azt mondá Zoltánnak, hogy elébb le fog menni, hírt
2164   XXIII   |                 addig legyen olyan jó, hogy várjon itt reá.~ ~Kőcserepy
2165   XXIII   |              őt nyájasan köszönti.~ ~– Hogy jössz te ide? – kérdi Zoltán,
2166   XXIII   |              tudott.~ ~– Meghallottam, hogy Vilma beteg, eljöttem őt
2167   XXIII   |             Nem tettél-e vele rosszat? Hogy ápolni, megmenteni siettél
2168   XXIII   |           vétett, mint énnekem?”~ ~– S hogy vagy ébren ilyen késő órában?~ ~–
2169   XXIII   |          tiszttartótól, ki érted ment, hogy ide hívnak, s én tudtam
2170   XXIII   |                s én tudtam bizonyosan, hogy te eljössz. Egész éjjel
2171   XXIII   |                csak meg a cselédektől, hogy megérkeztél. Mindjárt siettem
2172   XXIII   |        közelgett a zivatar. Sejtettem, hogy az téged útban talál, és
2173   XXIII   |             nem fog visszatartóztatni, hogy átázva érkezel meg. Azért
2174   XXIII   |          gondosságában el nem felejté, hogy akit féltünk, annak nemcsak
2175   XXIII   |       meglátandja, s meggyőződik róla, hogy él. „Hiszen ne féljen tőle” –
2176   XXIII   |               az orvos, s tudatá vele, hogy a kórállapot éppen most
2177   XXIII   |             odalépett hozzá közel:~ ~– Hogy érzi magát kegyed? – kérdé
2178   XXIII   |           kezét Zoltánnak. – Köszönöm, hogy meglátogatott ön.~ ~Ezentúl
2179   XXIII   |          Kedves atyám – súgá fülébe –, hogy jön ide Kárpáthy?~ ~– Mint
2180   XXIII   |           milyen boldoggá tettél vele! Hogy szeretlek! Hogy örülök,
2181   XXIII   |           tettél vele! Hogy szeretlek! Hogy örülök, amiért szerethetlek!
2182   XXIII   |     szerethetlek! Nem kell azt hinnem, hogy igazságtalan vagy. Azzal
2183   XXIII   |            Azzal a boldog gondolattal, hogy te jó, igaz vagy, atyám,
2184   XXIII   |         Szegény anyám! Mondd meg neki, hogy én őt nagyon szerettem.~ ~–
2185   XXIII   |             tudok. Olyan jó azt tudni, hogy engemet mindenki szeretett.
2186   XXIII   |            voltál! Amint meghallottad, hogy én beteg vagyok, mindjárt
2187   XXIII   |              kedves atyám? Megmondtam, hogy ha meghalok, ezt a fekete
2188   XXIII   |               nem csúfoltok ki azért – hogy olyan sokat szenvedtem?…~ ~–
2189    XXIV   |             akarnának győződni felőle, hogy csakugyan meghalt, és el
2190    XXIV   |              senkitől, mert attól fél, hogy valaki azt találja neki
2191    XXIV   |              azt találja neki felelni, hogy „meghalt”.~ ~Néha azután
2192    XXIV   |               azután mégis eszébe jut, hogy hátha csakugyan meghalt!
2193    XXIV   |                és sír! Sír keservesen, hogy az egész házban szertehangzik.~ ~
2194    XXIV   |                  Különös – mondja ő –, hogy Vilma jobb szeret atyjával
2195    XXIV   |                és ellenségre egyaránt, hogy letörölt egy mindenkinél
2196    XXIV   |          magához tér, az ajtóhoz siet, hogy kinyissa azt az érkezők
2197    XXIV   |                semmit, csak azt tudja, hogy látja az, akit senki sem
2198    XXIV   |               őrzi minden ember arcát, hogy azon valami kifejezést ne
2199    XXIV   |      pecséteiket reá nyomták, anélkül, hogy valaki valami mondanivalót
2200    XXIV   |         iparkodott nem nézni rá; félt, hogy kemény villogó szemei sérteni
2201    XXIV   |             nem állhatá meg Tarnaváry, hogy ellenségének, ki a sors
2202    XXIV   |                alig lehete megismerni, hogy ez az övé –, akkor ő egy
2203    XXIV   |             nekem és még egy embernek. Hogy ki az, ezt tudni fogja az
2204    XXIV   |                ifjú Kárpáthy, és elég, hogy ő tudja. Isten legyen önökkel!
2205    XXIV   |               Mondják meg Kárpáthynak, hogy én őszintén, szívemből kívánom
2206    XXIV   |                szívemből kívánom neki, hogy legyen boldog.~ ~Azzal felnyitá
2207    XXIV   |        hirtelen eltávozott a folyosón, hogy midőn az őt kísérni óhajtók
2208    XXIV   |         leszakított a sírról. Különös, hogy fűnek, fának, virágnak van
2209    XXIV   |                tárjátok ki a szíveket, hogy jöhessen és mehessen, ahova
2210    XXIV   |            adák, mert csak azt hitték, hogy hiszen ha meg nem jő Zoltán
2211    XXIV   |               villám terjedt el a hír, hogy Kárpáthy Zoltán visszafoglalja
2212    XXIV   |               amiként volt évek előtt, hogy, midőn Zoltán visszajön,
2213    XXIV   |          végrendeletében az volt írva, hogy Zoltán az ő halála után
2214    XXIV   |              Azt egyedül Zoltán tudta, hogy e végrendeletet Rudolf még
2215    XXIV   |             halálos sebe előtt írá, és hogy azt a sebet miért s miként
2216    XXIV   |               miért s miként kapta, és hogy házasságukat miért sietteté.~ ~
2217    XXIV   |           igazaknak azon jutalmuk van, hogy nekik még fájdalmaikban
2218    XXIV   |              többi megnyugodott abban, hogy ezután ő leend családjoknak
2219    XXIV   |                vigasztalá magát azzal, hogy hiszen elég sokáig volt
2220    XXIV   |             csak mégsem tilthatta meg, hogy minden vidékből tengernyi
2221     XXV   |                azután, ha azt mondják, hogy a jók a becsületesek most
2222     XXV   |           alakoskodik; belül azt érzi, hogy „Úgy kell nekik, megmondtam
2223     XXV   |               nekik, megmondtam előre, hogy ez lesz a végük”, s meg
2224     XXV   |              titkon hálát ad Istennek, hogy őt megőrizte bajtól, gyalázattól,
2225     XXV   |               A tény körülbelül annyi, hogy kedves Maszlaczky úr egy
2226     XXV   |          vesztegetni a felperes által, hogy a pert kliense számára elveszítse,
2227     XXV   |                magát is bajba keverni, hogy őrajta bosszút álljon. Ebből
2228     XXV   |             sült ki; szerencséje volt, hogy vele együtt igen sokan belekeveredtek
2229     XXV   |         folytatnia.~ ~Azt hitte ugyan, hogy ezen a bajon könnyen segíthet.
2230     XXV   |                aki nevét odaadja neki, hogy annak jelszava alatt ügyködjék.
2231     XXV   |                aki eladta volna magát, hogy háta legyen egy olyan embernek,
2232     XXV   |               tudja neki megbocsátani, hogy a kedveért ellenfeleit főbe
2233     XXV   |               arcképe minden kapusnak, hogy ha ilyen és ilyen ember
2234     XXV   |               még inkább beivott, mint hogy felakassza magát.~ ~Maszlaczky
2235     XXV   |             alig volt már karimája, és hogy szokott ő olyankor félrenézni,
2236     XXV   |           legnépesebb utcáján anélkül, hogy valakivel találkozzék, aki
2237     XXV   |               quomodo dignetur valere? Hogy mint méltóztatik szolgálni
2238     XXV   |           voltak, s gondolkozék rajta, hogy hova vonuljon el, ahol szépen
2239     XXV   |              Az mégis bántotta nagyon, hogy így be hagyta vágni pályáját;
2240     XXV   |                de azon választ nyerte, hogy biz azok eltévedtek, meglehet,
2241     XXV   |             azok eltévedtek, meglehet, hogy erről ellenokmányokat, térítményeket
2242     XXV   |               úrtól, s igen valószínű, hogy azokat régen felhasználta
2243     XXV   |               utána küldözé, megtudni, hogy Abellino jelenleg Graefenbergben
2244     XXV   |             kapott semmit. Igaz ugyan, hogy az ő saját balgasága, miszerint
2245     XXV   |           lemondott Kőcserepy részére, hogy leánya kezét megnyerje,
2246     XXV   |             leánya kezét megnyerje, és hogy attól úgy el hagyta magát
2247     XXV   |                össze vannak keveredve, hogy aki ebbe a tömkelegbe bele
2248     XXV   |               a bőre egyik felét, csak hogy a másikban ne háborgassák.~ ~
2249     XXV   |        fenyőfáit, s elgondolá magában, hogy ha e sok szép patak mind-mind
2250     XXV   |              volna, mégsem volna elég, hogy azt a pert teleírja, ami
2251     XXV   |             után. Nem tagadták előtte, hogy itt van.~ ~Mikor lehetne
2252     XXV   |               Maszlaczky úr azt hitte, hogy meg kell annak ott halni
2253     XXV   |               ismerjen.~ ~Mondák neki, hogy az őnagysága, a báró.~ ~
2254     XXV   |          mezítláb, inte Maszlaczkynak, hogy csak menjen utána, ki még
2255     XXV   |                merte levetni nyakáról, hogy a reggeli légtől torokgyíkot
2256     XXV   |               lubickolást vitt véghez, hogy Maszlaczky a szoba legszélső
2257     XXV   |        kisdedet, s lefektették szépen, hogy izzadjon.~ ~– No, most nem
2258     XXV   |              Különben is, ha az a cél, hogy izzadjon, hát segítünk egy
2259     XXV   |       gondolván: „Az kellene még csak, hogy te is meghalj, mielőtt illendően
2260     XXV   |           kimossa, úgy kiszapulja önt, hogy maga sem ismer magára.~ ~
2261     XXV   |        Maszlaczky úr gondolta magában, hogy szeretné látni azt a Prieszniczet,
2262     XXV   |            korántsem azért jöttem ide, hogy itt mosdjam és fürödjem,
2263     XXV   |               semmi bajom sincs; azaz, hogy tulajdonképpen igenis nagy
2264     XXV   |              távolról sem remélte azt, hogy Maszlaczky úr őt választandja
2265     XXV   |                     Méltóztatik tudni, hogy Kőcserepy tanácsos engemet
2266     XXV   |               önnek, s azután ráfogta, hogy a nejébe szerelmes, s megugrasztotta
2267     XXV   |              de azt meg kell ismernem, hogy Kőcserepy ezúttal igen elmés
2268     XXV   |                 Azt méltóztatik tudni, hogy én követelésemről lemondottam
2269     XXV   |               találta mosolyogni azon, hogy Abellino ilyen ügyesen meg
2270     XXV   |        Abellino úgy meg volt rettenve, hogy egy szóval sem bírta magát
2271     XXV   |                tetszik gondolni talán, hogy én magamat ki engedem játszani?
2272     XXV   |           Talán azt mondja méltóságod, hogy én erről a követelésemről
2273     XXV   |     méltóságodnak csak egy sora tőlem, hogy én követelésemről ezért
2274     XXV   |        méltóságod magát védelmezhetni, hogy az a jószág kezére nem került
2275     XXV   |                 de tehetek-e én arról, hogy méltóságod cessziót adott
2276     XXV   |               adott róla Kőcserepynek, hogy huszonnégyezer rongyos forintért
2277     XXV   |               szobában tolongók előtt, hogy ő egy ujjal sem bántotta
2278     XXV   |           kiforgatta előttük zsebjeit, hogy ám nézzék, hogy őnála sem
2279     XXV   |              zsebjeit, hogy ám nézzék, hogy őnála sem pisztoly, sem
2280     XXV   |          csípik idejekorán, az sül ki, hogy ő akarja azt megölni, nem
2281     XXV   |              kérte visszatartoztatóit, hogy engedjék meg neki, hogy
2282     XXV   |                hogy engedjék meg neki, hogy a nyakát kitekerhesse annak
2283     XXV   |            vizet, amíg azt nem mondta, hogy nem haragszik.~ ~Abellino
2284     XXV   |               bizalmasan megsúgá neki, hogy a báró úr igen jeles, derék
2285     XXV   |             sajátszerű rögeszméje van: hogy őneki nincsen lelke, és
2286     XXV   |                őneki nincsen lelke, és hogy azt tőle bizonyosan ellopta
2287     XXV   |             hanem néha-néha oda fajul, hogy eszébe jutván, miszerint
2288     XXV   |             csalatkozott, ha azt hivé, hogy megszabadult tőle. Ha személyesen
2289     XXV   |               fenyegetőzött; biztatta, hogy megidézteti, becsukatja,
2290     XXV   |              egzekváltatja; ingerelte, hogy béküljön ki, bőszítette
2291     XXV   |             ravaszul voltak álarcolva, hogy Abellino mindig felbontá
2292     XXV   |             írva. Mikor már azt hitte, hogy egyszer-egyszer jól elrejté
2293     XXV   |                Maszlaczky Gábor által, hogy ki nem fizetett ügyvédi
2294     XXV   |             felszólíttatá Maszlaczkyt, hogy szabja valami árát annak
2295     XXV   |            iratait, s tudtára adatván, hogy mármost aztán úgy elhallgasson
2296     XXV   |       elhallgasson ám ezzel a bajával, hogy szavát se hallják, mert
2297     XXV   |                azért a gyönyörűségért, hogy azzal Maszlaczky úron hatalmaskodást
2298    XXVI   |            egy-egy állatfaj úgy kihal, hogy későn előkerülő csontjait
2299    XXVI   |               megváltozik az éghajlat, hogy a datolyapálma helyén fenyő
2300    XXVI   |           földet fölötte; azt mondták, hogy meg van halva, és senki
2301    XXVI   |                szellem nem azért nagy, hogy jutalmat várjon vagy az
2302    XXVI   |             kivívta magának a sorstól, hogy neki néhány évet előlegezzen
2303    XXVI   |           hirdetményben olvasá Zoltán, hogy egy hirtelen elhunyt különc
2304    XXVI   |           rögtön elrendelé ügyvédénél, hogy azon villát minden benne
2305  Vegszo   |            őszintén meg kell vallanom, hogy a kivitelben mindig hátramaradok
2306  Vegszo   |             megkérdik tőle a vendégei, hogy a feltett zavaros tartalmú
2307  Vegszo   |            önállóságot gazdag ifjúnak, hogy ha véletlenül egyszerre
2308  Vegszo   |               melyen azelőtt állt?”~ ~„Hogy akinél ész, jellem és jó
2309  Vegszo   |                feltett célja felé.”~ ~„Hogy a leggazdagabbnál is többet
2310  Vegszo   |               mint amit kívül bír.”~ ~„Hogy egyik erény a másiknak szülője:
2311  Vegszo   |              tartottam akadálynak azt, hogy regényhősöm első bemutatásánál
2312  Vegszo   |              meg nem győződtem felőle, hogy hasonló tartalmú perek nem
2313  Vegszo   |         bocsátani magamnak, s remélem, hogy olvasóim is megbocsátják,
2314  Vegszo   |            vigasztalóbb pont, mint az, hogy országunk fővárosa miképp
2315  Vegszo   |                költő felteszi magában, hogy teremtsen egy mindenképpen
2316  Vegszo   |              halottat; ami arra mutat, hogy valami jó van mégis minden
2317  Vegszo   |              vagy reá gondolni; tudod, hogy szeret, hogy téged szeretve
2318  Vegszo   |          gondolni; tudod, hogy szeret, hogy téged szeretve hal meg,
2319  Vegszo   |          találni. És azt is jól tudom, hogy a szenvedő iránt mindig
2320  Vegszo   |            melyben röviden elmondatik, hogy hát a mellékszemélyekkel
2321  Vegszo   |                ünnepélyesen megígérem, hogy a Kárpáthy-család geneológiáját
2322  Vegszo   |              példás baráti türelmeért, hogy regényem hosszas menetelét
2323  Vegszo   |        fenyegetéssel nem ijesztgetett, hogy, ha nem sietek, embereimet