Rész

 1      II|             meggyógyít, melytől úgy nő az ember jó kedélye, mint
 2      II|      szelesen, s kirántá azt az agg nő kezéből. – Ugyan, grószmama,
 3      II|      főispán úr oldala mellett.~ ~– No, akkor nem csodálom hát,
 4     III|          papirosokra, inkább amoda; no, ott is papiros van, majd
 5     III|         halálosan megütötte a guta. No, jól van; tréfa volt, azt
 6     III|         hírű családból való leányt. No, itt tessék megfogni a történetek
 7     III|    nagyságod vesztére megtörtént; a nő anya lett, s midőn kedves
 8     III|          örömest hall beszélni. Egy nő által megcsalatni. Ez olyan
 9     III|        párbajjal fenyegetett, aki e nő felől tiszteletlenül szól;
10     III|     tiszteletlenül szól; a haldokló nő halálos ágyán azt kívánta,
11     III|             örülök, ez jólesik.~ ~– No, ebben a gyönyörűségben
12     III|           szemeiről, s több efféle. No, iszen ezt nem szükség magyarázni,
13     III|             atyjául ismerni, s azon nő ártatlanságát, kinek anyai
14     III|             engedtem a jogokat?~ ~– No, az természetes, amit mondanom
15      IV|          Nevezzen engem barátjának. No, mondja nekem „kedves barátom”!~ ~–
16      IV|           kezemből ki nem adom.~ ~– No, látja – szólt szelíden
17      IV|         nevezte ön, cessziót? Mi? – No szóljon!~ ~Maszlaczky úr
18      IV|              remegve kérdezvén:~ ~– No, széna-e, vagy szalma?~ ~
19       V|                      V. Egy filozóf nő~ ~Kőcserepy tanácsosnőt
20       V| ellenkezőleg azt állítom, hogy a jó nő teremti a jó férjet, és
21       V|       teremti a jó férjet, és amely nő boldognak vallja magát,
22       V|      rendesen el is rontja, s amely nő önmagát neveli, az aligha
23       V|            tud boldog lenni; mert a nő boldogsága éppen gyöngeségében
24       V|             megbocsásson ön, ha egy nő boldog, az szerencse, de
25       V|           tart felőle, mert gazdag. No, majd meglássuk, ha nem
26     VII|           az egyik már meghalt.~ ~– No, hát mármost fogja kend
27     VII|            Nem igaz, csak hét vagy! No, megállj; vedd le te innen
28     VII|           le te innen ezt az írást! No, ne félj, nem harap meg.
29    VIII|         nagy támlás szék, a meghalt nő sálja keresztülvetve rajta,
30    VIII|         sírt előtte a kétségbeesett nő, oda tevé le imakönyvét;
31    VIII|             Zoltánnak ellenségei. A nő ábrándozó volt, a nő szerelemmel
32    VIII|              A nő ábrándozó volt, a nő szerelemmel volt eltelve
33    VIII|          szeretnem. És akkor már én nő voltam, ő pedig, férj. Én
34      IX|          szervusz. Hát már megjött? No, jól van. Most látja, hogy
35       X|           közönséges eszmetehetségű nő, csak azt tudja, amit lát.
36       X|            Jól ismersz. Azt tenném. No, ezért nem neheztelek rád!
37       X|              Kár volt olyan messze. No, holnap én is küldök nekik
38       X|         atyját ki akarta menteni; a nő, az anya szeme láttára.
39       X|           szétdurranni az akna?~ ~– No, azt én is szeretném tudni,
40       X|             mintha mondani akarná: „No uraim, erre a nagy ijedségre
41       X|           lépcsők közepén egy ájult nő hevert. Eveline volt az.
42       X|            lelkierőt lát, legyen az nő vagy alacsony sorsú férfi
43       X|           suttogá fülébe a roskatag nő, mire Maszlaczky úr egy
44       X|           tehát fel” – rimánkodik a nő.~ ~„Nem lehet azért most
45       X|           fizettem meg az árát.~ ~– No, látja az úr – szólt a kormányos
46       X|          garas! Nincs biz az nálam. No, majd ha lesz, kapsz egy
47       X|            össze a házak. A szegény nő hajfürteit tépte kínjaiban,
48       X|           odaveté a többi közé.~ ~– No, te se mondd többet, hogy
49       X|          beteg gyermek fogsz lenni. No, lépj hát ide!~ ~– De uram,
50       X|          Eveline pedig mint filozóf nő, igen helyesen okoskodék,
51       X|             a rémséges hullám egyre nő, egyre árad, túlcsap a legnagyobb
52       X|           tornyok csúcsán, és addig nő, addig dagad, míg be nem
53       X|         téren ezer meg ezer férfiú, nő, gyermek, akiknek nincs
54     XII|         példát mutatni mások előtt! No, iszen gyere csak haza!
55     XII|            keresnénk a víz hátán?~ ~No, de végre Párizsból kapok
56     XII|         majd róla, hogy nincs neki. No, ezeket a leveleket nem
57    XIII|           fogok tartani, lovagolok. No, ugyebár, azt tehetem huszonnégyezer
58    XIII|          csengő, hogy megerősödött? No, majd meglátja. Én magam
59    XIII|              monda Maszlaczky úr –, no, akkor hallgatok.~ ~Azután
60     XIV|           úgy dobogott a szíve!~ ~– No, hát legyen szíves ideadni.~ ~–
61     XIV|          tartja feleletet adni.~ ~– No, ne haragudjék – szól tovább
62     XIV|        teljes bizodalmam van hozzá; no?~ ~Bogozy csak mind azt
63     XIV|          vonások. Hát az a halavány nő, kinek szelíd, komolybús
64     XIV| védelmeztetik? Lehet-e igazolva egy nő erénye fényesebben, mint
65     XVI|         jegyzé meg Maszlaczky úr. – No, csak azért mondtam, kedves
66     XVI|             háborúságban élni vele. No, de mindezt el fogják nagyságtok
67     XVI|        Csendes otthon, bájos fiatal nő, vidám, csevegő család,
68     XVI|          angyal kezét ígérem hozzá. No, tessék árverezni!~ ~E szókkal
69   XVIII|              felelt Varga uram.~ ~– No, kulcsár fog lenni. Vén
70   XVIII|           De főzött-e már teát?~ ~– No, de akármennyit.~ ~Ebben
71   XVIII|         anyja kezén nyugszik; a két nő éppen oly szegény szavakban,
72   XVIII|             akar? Halljuk, halljuk! No, ezt meg kell hallgatni.
73   XVIII|          békével tanácskozhatunk.~ ~No, hiszen lett erre lárma;
74   XVIII|             nem valódi cabanos.~ ~– No, iszen jó helyre jött ide! –
75   XVIII|       gyilkos, a sicarius, a brávó; no, megállj, kerülj a kezembe!~ ~
76      XX|                               XX. A nő védelme~ ~Aki a múlt évtizedek
77      XX|            beszéljen. Egy búskomoly nő jár a pompás szobákon keresztül,
78      XX|    naponként a fővárosi hírlapok, a nő mohón ragadja azokat; le
79     XXI|          hamarább magához tért.~ ~– No, az ugyan különös, hogy
80     XXI|           halvány ajkaihoz a kedves nő kezét. Ah, ne tréfálj, szökjél
81     XXI|            elsápad, elfehérül, és a nő azt képzeli, hogy az ő szemei
82    XXII|       eltávoztak a szobából –, ez a nő még meg talál tébolyodni!~ ~–
83   XXIII|              atyám, fogok meghalni. No, ne sírj hát, hiszen oly
84     XXV|          szépen, hogy izzadjon.~ ~– No, most nem szaladhat el! –
85     XXV|          élet van itt, milyen élet! No, majd meglássa; korán reggel