Rész

 1       I|            Mit mutogatsz te nekünk, szegény bohó, nyomorult viskódon,
 2       I|         volna, ha hozzá sem fognál, szegény bohó!”~ ~Az pedig fárad,
 3       I|         tévedt. Talán Thalia papja? Szegény! Ez ma játszani akar itt!
 4       I|         szakadni az egész népség.~ ~Szegény színészek! Bizony nem lesz
 5      II|            Tarnaváry jurátusát.~ ~A szegény fiú meg volt már főve a
 6      II|        átgondolni, hogy ezáltal ő a szegény ifjúnak, ki órák óta gonoszabb
 7      II| jurátusaival, s nagyon szántam azon szegény ifjakat, pedig nem is tudtam,
 8      IV|           de lábai csak oda vitték. Szegény ember, minden tagjai nagyon
 9       V|            gondolatra jött. Ej, ej, szegény ember.~ ~Szerencsére a tanácsos
10       V|           keresztülláttak lelkén.~ ~Szegény, szegény kicsiny ember!~ ~ ~ ~
11       V|  keresztülláttak lelkén.~ ~Szegény, szegény kicsiny ember!~ ~ ~ ~Kőcserepy
12       V|           susogá:~ ~– Képzeld: ez a szegény fiatalember belém szerelmes…~ ~
13       V|             szomorú dolog rá nézve. Szegény fiatalember!~ ~– De kérlek,
14       V|      Mennyire lehetett szánakozni e szegény négy láb kilenc hüvelyk
15    VIII|      barátom, foglaljon helyet!~ ~A szegény fiú e szóra csaknem sírva
16    VIII|       holnap már meg kell halni…~ ~(Szegény asszony, jól sejtett. Másnap
17      IX|           mert a tudomány nemcsak a szegény emberekre nézve kincs, hanem
18      IX|        papának. Legközelebb azonban szegény nyavalyás poéta ahelyett,
19       X|            aggodalmakkal rémíteni a szegény köznépet, sőt még igen célszerű
20       X|           lesz világítva a város. Ő szegény semmit sem tud arról a veszélyről,
21       X|                És amiért kiteszik a szegény legény szűrét, ha nem tud
22       X|               folytatá Kovács – egy szegény kézműves neje veté magát
23       X|            omlanak össze a házak. A szegény nő hajfürteit tépte kínjaiban,
24       X|             szólt a bankadó. – Az a szegény asszony mindenét elveszti
25       X|           alább hágott a vízbe.~ ~A szegény asszony reszketett a hideg
26       X|           hogy segélyemre lesz azon szegény gyermek megszabadításában.~ ~–
27       X|           többi sötét volt már.~ ~– Szegény leány! – sóhajta magában
28       X|         ennünk, elmegyünk”! Mikor a szegény ember egyszer télen épített
29       X|          adj, mert meghalunk”! De a szegény embernek nem volt fája,
30       X|           fölért és sok-sok fája. A szegény ember kért tőle, de az nem
31       X|           erdőre, vágj magadnak”! A szegény ember kiment az erdőre fejszével,
32       X|           elfutottak, elrepültek. A szegény ember visszament a jéggunyhóba.
33       X|             tűz elrepült, megjött a szegény ember ellensége, a szél,
34       X|              félj! – Ne beszélj!” A szegény ember reszketett. Azután
35       X|            fúj. Zúzmara zörög!” – A szegény ember bújt előre, és reszketett.
36       X|              És azután megfagyott a szegény ember. Mikor aztán a gazdag
37       X|           szomszéd megtudta, hogy a szegény ember meghalt, odament hozzá,
38       X|      énbelőlem; ki szeretné akkor a szegény árva Lizát?~ ~Vilma gyöngéden
39       X|           és megemlegetsz róla.~ ~A szegény vak leányka úgy sírt, úgy
40       X|           irtózatos, irtózatos!~ ~A szegény gyermek homloka hideg verítéket
41       X|            világlani, mint a harag. Szegény gyermek, szegény gyermek!~ ~
42       X|             harag. Szegény gyermek, szegény gyermek!~ ~Betakargatá őt
43       X|             gazdag kereskedő, itten szegény asszony lakott. A kereskedő,
44       X|          valami fehér int felé. Egy szegény vénasszony integet onnan
45       X|          Milyen jeles élc!~ ~Másutt szegény, rongyos ember kapaszkodik
46       X|          egy édes, ifjú testvér ama szegény házakból, kinek ápoló kezétől
47      XI|        keresse. A gazdag pompája, a szegény szegénysége mind egy sorsra
48     XIV|        nagyságos és méltóságos urak szegény közrendű leányok után, mikor
49     XIV|             ebédre hagytam. Ilyen a szegény legény sorsa gazdag városban.~ ~–
50     XIV|             az ellenfelével. Tudja: szegény embertől minden kitelik.~ ~
51     XIV|          már hogy tudja elkölteni?” Szegény legénytől még azt is megkérdezték,
52     XIV|           hangnyomattal mondva:~ ~– Szegény fiú, te!~ ~Azzal eltávozott
53     XIV|          mondhatták volna uroknak: „Szegény fiú!”, olyan dúlt volt arca.~ ~
54      XV|            arra szükség, mert akkor szegény, szegény ember fogok lenni.~ ~–
55      XV|        szükség, mert akkor szegény, szegény ember fogok lenni.~ ~– Talán
56      XV|         fogom azt kezdeni, ahol más szegény ember; midőn gazdag voltam,
57      XV|         látni, bírok-e azokkal mint szegény ember is. Valami azt súgja
58      XV|         többet akarna megtudni.~ ~– Szegény jó fiú, te – monda elmentében
59      XV|             ügyvéd.~ ~– Már megint „szegény fiú!” – gondolá magában
60      XV|           ügyvéd.~ ~Azt sajnálták, „szegény fiú”, hogy ilyen jó, hű
61     XVI|   ajánlanának egy egész világot… Én szegény ember vagyok, fejemmel keresem
62     XVI|       angyal, aki azt mondta: itt e szegény, sorsüldözte ember, mennyivel
63     XVI|             háborgatnak az urak egy szegény beteg embert? Menjenek innen;
64     XVI|      egymagára van hagyatva ebben a szegény szobában, ahol minden nyomorúságát
65    XVII|             kielégítése után igazán szegény lesz, hogy semmije sem marad,
66    XVII|     megtudta, hogy miért hívták őt „szegény fiú”-nak. Zoltán tudtára
67   XVIII|           értekezik, de az mindegy; szegény ember a maga bajáról szokott
68   XVIII| szegényekkel, s most ő is egyszerre szegény lett, és legjobban fájhat
69   XVIII|          felelte:~ ~– A konyhán van szegény, neki kell teljesíteni a
70   XVIII|             valakinek azt mondani: „Szegény Maszlaczky”?~ ~Nem várja-e
71   XVIII|        nyugszik; a két nő éppen oly szegény szavakban, miként ő maga.~ ~
72   XVIII|       ismerjük, hol fáj, mije fáj a szegény nemesembernek; jobban meg
73   XVIII|            olyan beszédeket, hogy a szegény kortes rekedtté ordítja
74   XVIII|             nekik, hogy az illetlen szegény emberektől oly áldozatot
75      XX|             megyében rokonai éltek, szegény közsorsú emberek, akik a
76     XXI|           azokról, akiket szeret.~ ~Szegény asszony! És amidőn a legnagyobb
77    XXII|           tán nem hallottam én azt? Szegény kis leánykám, még arra sem
78    XXII|           kedves, édes szívet!…~ ~A szegény leányka összekulcsolta e
79   XXIII|              Osszátok ki ruháimat a szegény leánykák között, akik olyan
80   XXIII|           beteg? – ismétlé Vilma. – Szegény anyám! Mondd meg neki, hogy
81     XXV|      szereti azt mondani ilyenkor: „Szegény emberek”, pedig nem igaz,
82    XXVI|            többé: „Vajon talán ez a szegény halott ott a sír fenekén