Rész

 1      II|       üdvözletével megtisztel.~ ~Eveline – ez a méltóságos asszony
 2       V|  szeretet – az ifjúkor bohósága. Eveline nem hitt és nem szenvedett
 3       V|       volna leküldve ellenünk?~ ~Eveline tizennyolc éves korában
 4       V|         úrnőjének ismerni magát. Eveline igent mondott. Pedig férje
 5       V|         beteg volt. Ez idő alatt Eveline semmi nyilvános mulatságban
 6       V|  betegségének halál lett a vége. Eveline őszintén megsiratta őt,
 7       V|   jelenleg és igen szép férfi.~ ~Eveline egyszerű észlelés nyomán
 8       V|   állítja Kőcserepy úr érzelmeit Eveline előtt.~ ~Még egy más talizmánja
 9       V|   ítéletet fogna azokban mondani Eveline. Ő is tökéletesen azon a
10       V|   fordulnak a tények, de már azt Eveline nem veszi észre. Ő csak
11       V|           s ellágyítja a lelket. Eveline ezt jól tudta, s e tekintetben
12       V|        engedni gyermekére.~ ~Óh, Eveline már bölcsebben tudta magát
13       V|         anyja által szerettetik. Eveline arcán sohasem volt szabad
14       V|        annyira képes megrontani. Eveline jól tudta azt példákból
15       V|    fenyítését” stb… Ezek szerint Eveline szüntelen szigorú, figyelmes
16       V|          de nem merte. – Ez volt Eveline rendszere.~ ~Estenként azután,
17       V|          háznál, gyakran felvevé Eveline éjiasztala gyertyáját, s
18       V|       boldoggá tudja őket tenni. Eveline rendszeréhez tartozott ez
19       V|       halvány vonásai mögé, hogy Eveline szemei soha nem hatottak
20       V|   miszerint szívesen láttatik.~ ~Eveline örömest látta a fiskálist.
21       V|    eredeti indulópontjától, hogy Eveline maga sem ismerte ki belőle
22       V|     csaltak elő a húrokból, mert Eveline maga sohasem bírt hajlammal
23       V|     ajtón eltűntek, s a teremben Eveline egyedül fogadá.~ ~Maszlaczky
24       V|           vagy gúnyolódik. Hanem Eveline nyugodt, őszinte tekintete
25       V|         tódítani Maszlaczky.~ ~– Eveline saját nézetei szerint neveli
26       V|         Mint az elébb is mondám, Eveline saját rendszerrel bír a
27       V|      magában Maszlaczky úr.)~ ~– Eveline önnek nagy tisztelője –
28       V|      derült, vidám arccal lépett Eveline szobájába.~ ~A figyelmes
29       V|       kételyeit.~ ~Éppen jött.~ ~Eveline gyöngéden helyet csinált
30       V|         ismeretlenséget mutatva. Eveline a legmélyebb sajnálat és
31       V|       Bánj te is nemesen vele!~ ~Eveline könnyezve ölelé át férjét.
32       V| magasságig érzé lelkét emelkedni Eveline.~ ~A tanácsos úr hagyá őt
33       V|          azután Maszlaczky úr és Eveline között a lehető legkellemetlenebb
34       V|         és mosolygott, miszerint Eveline jóságos pillanatai a tanácsos
35       V| áhítatosabb alakot játszani; míg Eveline mindez ábrándos arcfintorgatást
36       V|   beszélni azon örömeiről, miket Eveline kitűnő nyájassága gerjeszt
37       V|          gerjeszt szívében, mint Eveline az ideál érzelmek rendszeréről,
38       X|     Csakhogy jön – szól örvendve Eveline, kinek szenvedélye a whist –,
39       X|      Sajátságos véletlen – monda Eveline; midőn azonban a háziasszony
40       X|         világfia lesz! – mondaná Eveline Maszlaczky úrnak, ha az
41       X|     közepén egy ájult nő hevert. Eveline volt az. Midőn a földrengésre,
42       X|     becsapott a víz a hintóba.~ ~Eveline lábait a vékony atlaszcipőkön
43       X|         keresztbe állt az utcán. Eveline egyszerre végiglátott a
44       X|         most egy rozzant csónak. Eveline a halál kétségbeesésével
45       X|      viszem Vilma kisasszonyt.~ ~Eveline magánkívül ragadá meg az
46       X|         reám!~ ~Azzal megcsókolá Eveline kezét, Kőcserepyt megölelé,
47       X|       kegyét magára fogja vonni, Eveline pedig mint filozóf nő, igen
48       X|       engedtek benne kételkedni. Eveline hozzászokott e pillanatnyi
49       X|       nem kell rajta megütközni. Eveline emlékezett rá, hogy hasonló
50       X|          ki lehetett vetni, hogy Eveline távolléte metafizice helyes.~ ~
51   XVIII|       nekik főzetni, és kivel.~ ~Eveline magánkívül volt, pörölt,
52   XVIII|     többnek kellett volna lenni. Eveline nem győzött bocsánatot kérni
53   XVIII|      ennél. Este későn meghagyta Eveline Varga uram improvizáló szakácsnéjának,
54   XVIII|         hogy megölte az apját.~ ~Eveline szeretett volna valakit
55   XVIII|      vonult a veszedelem elől.~ ~Eveline, miután minden felállított
56   XVIII|         ezt a levelet megírta.~ ~Eveline arca lángvörösre gyulladt,
57   XVIII|     Nézzed ezt! Olvasd! – rebegé Eveline, a fatális levelet férje
58   XVIII|        az ember mondani? – kérdé Eveline indulatosan.~ ~Kőcserepy
59   XVIII| nyilatkozat.~ ~– Nekem! – kiálta Eveline, felszökve helyéből, mint
60   XVIII|        De most igazán közel volt Eveline az elájuláshoz.~ ~Lerogyott
61   XVIII|         a kéményen csapjon ki.~ ~Eveline indulata nem ismert semmi
62   XVIII|          oly vakmerő, tekintetét Eveline feddhetlen erényeihez bűnös
63   XVIII|       jelenhetsz meg közöttük?~ ~Eveline némán igenlé a kérdést.
64   XVIII|        egy szót ki nem mondta.~ ~Eveline sietve előkeresé íróeszközeit
65   XVIII|      lépett.~ ~Ott pedig várt rá Eveline levele.~ ~A rossz kártyás
66   XVIII|         érdemek méltó jutalma.~ ~Eveline őszinte bámulója volt férje
67   XVIII|            A tanácsos megcsókolá Eveline homlokát, megölelte leányát,
68     XIX|          Annyi veszteség mellett Eveline betegsége volt rá nézve
69     XXI|         asszonytól, szabad-e az. Eveline rögtön siet oda. Már akkor
70     XXI|       akarsz menni? – kérdi tőle Eveline. – Az orvos megtiltotta,
71     XXI|          és öltözködik tovább.~ ~Eveline szigorúbb akar lenni; keményebb
72     XXI|          meg ne öljenek? – kérdi Eveline elcsodálkozva.~ ~– Kit?
73     XXI|          Vilma! – kiálta ijedten Eveline, s odafutott hozzá.~ ~–
74    XXII|         valami sürgetőst írsz?~ ~Eveline e szóra letevé tollát, s
75    XXII|     megdöbbenve bámult egymásra. Eveline szemeiben és homloka kifejezésén
76   XXIII|         az, kedvesem – biztosítá Eveline hideg, méltóságos hangon. –
77   XXIII|          fölvilágosításban, amit Eveline azután még érthetőbbé kívánt
78    XXIV|      temetgeti bántó emlékeit.~ ~Eveline jár alá s fel a kastélyban,