Rész

 1      II|      rendkívüli tüneményt, úgyhogy alig lehete kétségeskedni a siker
 2      II|          kongresszuson jelen volt; alig bírja már magát tartani
 3      II|         arra?~ ~A másik lyánka még alig több, mint gyermek, legfeljebb
 4      II|       életkorához illett.~ ~Zoltán alig tudott mit szólni a lyánkához,
 5      II|         kellett volna, míg Emánuel alig talált elég kezeket és lábakat
 6      II|           rosszul esett Zoltánnak. Alig bírta kedvetlenségét eltitkolni.
 7      II|     lepetve e megszólítás által, s alig tudta magát feltalálni,
 8      II|          akkor, akik most. Mai nap alig van ember a hazában, aki
 9      II|           azt kontyából, hogy csak alig állt benne, akkor kihajolt
10      IV|         enthuziazmust idéztek elő; alig jutott eszébe néhány spleenes
11      IV|     hánykódott ágyában álmatlanul; alig várta, hogy megvirradjon,
12       V|            másoknak, kikre gyakran alig van egyéb befolyása rokonszenveinél.
13     VII|           a picike, a legkisebbik, alig harmadfél éves, még verset
14     VII|           fordult elő, úriszékeken alig használja már az uradalom
15    VIII|            Ez utóbbi szavakat csak alig susogva rebegte.~ ~Rudolf
16    VIII|            is halaványabban égtek, alig bírva megvilágítani a sugártalan
17      IX|   kimenekül a házból – az esőbe…~ ~Alig fordultak be a méltóságos
18       X|           volt, elővárosok nélkül. Alig számított 800 házat nyolcezer
19       X|            rohantak a sámfákkal, s alig bírtunk utat veszteni előttük.~ ~
20       X|          parton. De ideje is volt. Alig jutott időnk megköszönni
21       X|         hozta a fiskálist, hogy az alig bírta magát helyreigazítani,
22       X|         csak az apát nem.~ ~Zoltán alig segíté hintajába a tanácsost,
23       X|     szemközt tóduló néptömeg, hogy alig lehetett keresztülhaladni
24       X|          izma vonaglott e hírre.~ ~Alig mondá el Zoltán szavait,
25       X|       nekik parancsolni, mert csak alig állt azon az egy szál deszkán.~ ~
26       X|        suhintva kardja lapjával, s alig gondolta el, midőn nesztelenül
27       X|            egész nyakig elmerül, s alig bírja már fejét fenntartani
28       X|           ernyő mögül előtűnik egy alig tíz-tizenegy éves leányka.
29       X|          jéggunyhóba. A tűzmadarak alig beszéltek már hozzá. Nem
30       X|           igen, hogy meglepetik.~ ~Alig volt ideje felsőruháját
31       X|            Ne még! – susogta Vilma alig hallható hangon, amidőn
32       X|        elfeledve minden fájdalmát, alig gondolva magával, tör a
33       X|            egy riskatehénnek, hogy alig bírta a sálját kiszabadítani
34      XI|          hová? Nincs többé otthon. Alig ismeri meg romjaiban a házat,
35     XII|           hanem az ifjúi részvéten alig volt annyi csodálkozni való,
36     XII|        lehetett meglepetése, midőn alig múlt el pár hónap, s ismét
37     XII|           lódoktort is.~ ~A gyerek alig van tizennégy esztendős,
38     XII|         szíves figyelmét iránta.~ ~Alig múlt el néhány hónap, ismét
39     XII|          bolondból a másikba esik. Alig ugrattam ki a doktorátusi
40    XIII|            nyilvánították.~ ~Ez az alig tizenhat éves ifjú volt
41    XIII|      önkínzott, száraz égő nyelvét alig bírva forgatni. – Pokolbeli
42    XIII|            kék erek, tulajdonképen alig látszik, hogy ütnének; az
43    XIII| részesülnek, a nagy kövérség miatt alig adódván nekik hely, ahol
44    XIII|         éktelenül kövér, miszerint alig bírja forgatni szája üregében,
45     XIV|           is valami árva kintorna, alig akad egy-egy szekundánus
46     XIV|           ez a gondolat, mert csak alig várta, hogy valaki jöjjön
47     XIV|              Az első pillanatokban alig talált Zoltán öröme szavakat.
48     XIV|            meg ifjú védence kezét, alig hallhatólag rebegve:~ ~–
49     XIV|            abból tisztán.~ ~Zoltán alig bírta rejtve tartani izgatottságát.
50     XIV|         vérét fejébe érzé tolulni, alig látott, alig bírt szólani,
51     XIV|         érzé tolulni, alig látott, alig bírt szólani, alig felkelni
52     XIV|         látott, alig bírt szólani, alig felkelni helyéről.~ ~Bogozy
53      XV|        szenvedtem! – nyögé az ifjú alig hallgató panasszal.~ ~–
54     XVI|         Maszlaczky úr remek ember. Alig várom, hogy valami perem
55     XVI|           hogy rábízhassam.~ ~– Én alig várom, hogy beteg legyek,
56     XVI|        odavagyok – nyögé Abellino, alig bírva a száját összeragasztani.~ ~–
57     XVI|            s nem vette észre, hogy alig bírja a fejét tartani.~ ~–
58   XVIII|         Kőcserepynek Maszlaczky, s alig ért haza Pestre, midőn a
59   XVIII|           Tarnaváry kurta nyakával alig látszik ki mentegallérjából,
60   XVIII|            hogy a sűrű éljenzéstől alig lehet beszédjét elvégezni,
61   XVIII|         megrágja, amit kimond.~ ~– Alig hiszem – szólt Rudolf. –
62   XVIII|            öcsém!~ ~Az öcsémezésre alig hogy ki nem esett méltóságos
63   XVIII|      elfoglalá.~ ~Az egész udvaron alig volt egyéb ember, mint nehány
64      XX|         orcáját.~ ~A kísérő lovász alig bír vele érni, a kisasszony
65      XX|        Kárpátfalvát, a tornyait is alig látni, s a kisasszony hátra
66     XXI|         egymás között elvégezik.~ ~Alig távoztak el, midőn két új
67    XXII|            látott alakok közé, kik alig két-három lépésnyire tőle
68   XXIII|           és elfordult a fal felé, alig hallhatóan susogva:~ ~–
69   XXIII|        előtt Kárpáthy Zoltán.~ ~Az alig bírt szemeinek hinni, annyira
70   XXIII|         atyámnak – suttogá a beteg alig hallhatóan.~ ~– Szívemből.~ ~–
71    XXIV|           oly tört hangon, melyről alig lehete megismerni, hogy
72    XXIV|           a rózsát ő maga ültette, alig három hete fejlett ki rajta
73     XXV|    kalapját előtte, pedig annak is alig volt már karimája, és hogy
74     XXV|         biztos.~ ~Ilyen állapotban alig lehet peres dolgokról beszélni.~ ~
75     XXV|         egyszerre megzavarodott.~ ~Alig bontották ki Abellinót a
76  Vegszo| regényhősöm első bemutatásánál még alig több mint gyermek, tizenhárom
77  Vegszo|          mind históriai emlékek, s alig van közelebb múltunkban