Rész

 1      II|             s megragadá kezét.~ ~– Kovács, kegyed itt van? Nem ismer
 2      II|                Igaz biz az – szólt Kovács könnyű kedéllyel –, hajdúja
 3      II|       készen legyenek. Értettük?~ ~Kovács meghajtotta magát készséggel,
 4      II|         főispán úr, kinek kocsiját Kovács még az úton kapta, maga
 5      IX|          feleségemhez, majd fráter Kovács átvezeti. Szervusz.~ ~Kovács
 6      IX|       Kovács átvezeti. Szervusz.~ ~Kovács rögtön felugrott e szóra,
 7      IX|        nagy baj történt odabenn.~ ~Kovács mosolyogva mondá el neki,
 8      IX|        mérföldnyire lenni innen.~ ~Kovács észrevette a gyermek zavarát,
 9      IX|             alattomban jót csípett Kovács karján, s Zoltánt tetőtől
10       X|           cibálta el onnan a fiát. Kovács is felölté zekéjét, és eltávozott.~ ~
11       X|      peched lesz, csúnya peched.~ ~Kovács nem ügyelt rá. Tarnóczay
12       X|           midőn belépett a terembe Kovács.~ ~Egész arcából ki volt
13       X|         idáig jöttömben – folytatá Kovács – egy szegény kézműves neje
14       X|           Legények! – kiálta rájok Kovács, ki legelső vette őket észre.~ ~–
15       X|            az iszonyatos! – kiálta Kovács. – Van-e kendtekben lélek,
16       X|     szívtelen kutyák! – ordíta fel Kovács e kacajra, s nemes haragjában
17       X|   csáklyáikkal megtámadójoknak, de Kovács vitézül védelmezte magát;
18       X|   meggyomrozta, s ott is hagyta.~ ~Kovács ugyan könyörgött neki, hogy
19       X|            lett Zoltán?~ ~Ha tudná Kovács és fiatal társai, hol van
20       X|         Megállj! – ordít a gazokra Kovács; társai fegyvert ragadva
21       X|            Előre, barátim! – kiált Kovács, merészen odakormányozva
22       X|         többit számba sem vette, s Kovács kardja markolatban törött
23     XII|        netalán az eddig levelezett Kovács nevű jurátus nem érkeznék
24     XII|            hieroglifok.) Amit tett Kovács, azt maga jószántából tette.
25     XII|          megszűntek, annak oka ez: Kovács letette a cenzúrát – praeclarummal –,
26     XII|           i. Majd elfeledtem, hogy Kovács cenzúrázván, elébb hazament
27     XII|            kíséretében. Előkereste Kovács leveleit, azoknak eszméiből,
28     XIV|            bérkocsiba vetve magát, Kovács szállására hajtatott.~ ~
29     XIV|            szállására hajtatott.~ ~Kovács már ekkor egy év óta Pesten
30     XIV|         gyakorlata sincsen: valami Kovács vagy kicsoda.~ ~A fölületes
31     XIV|         hogy máshová akarna menni. Kovács egynehányszor előhozta neki,
32     XIV|       Napközben gyakran bevetődött Kovács írószobájába, s gyakran
33     XIV|        iparkodott tekinteni. Hanem Kovács oly óvatosan dugott előle
34     XIV|         színlelve, az ügyvédtől.~ ~Kovács iparkodott egész ügyvédi
35     XIV|   mondhatlan érzéstől ragyogtak.~ ~Kovács megfogta az ifjú kezét.~ ~–
36     XIV|        komoly, nyugodt arccal állt Kovács elé, s hideg tekintettel
37     XIV|        tudtommal nem – szólt ekkor Kovács határozottan. – Én becsületszavamat
38     XIV| visszatette az ügyvéd asztalára.~ ~Kovács hévvel szorítá meg ifjú
39     XIV|               Azzal eltávozott, és Kovács három hétig hírét sem hallotta
40     XIV|   legkönnyebb, nagyságod fiskálisa Kovács, minden percben kiveheti.~ ~–
41      XV|            az tizenkét esztendő.~ ~Kovács nem sokáig váratott magára,
42      XV|           emberi dolog, ugyebár?~ ~Kovács csak a fejével bólintott,
43      XV|          tíz esztendő múlva sem.~ ~Kovács összefonta a karjait, úgy
44      XV|           Ne ítéljen el, kedves jó Kovács – monda Zoltán, s most már
45      XV|           meg, hogy hova tegyem.~ ~Kovács még mindig nem mutatta,
46      XV|            Jól tudja ön – viszonza Kovács szárazon –, még hét esztendeig!~ ~–
47      XV|            akarja megtudni – monda Kovács, okos szemeit az ifjú arcára
48      XV|          miatt így meddőn hever.~ ~Kovács úgy szánta e beszéd alatt
49      XV|            amit az ügyvéd beszélt; Kovács az éjszakai virrasztás-
50      XV|        hogy sír-e, vagy meghalt.~ ~Kovács részvétteljesen nézte, és
51      XV|      nemtőm, jó angyalom.~ ~Azután Kovács karjára tette kezét.~ ~–
52      XV|            ifjú megölelte egymást. Kovács tanácslá Zoltánnak, hogy
53      XV|          volt, mint a tűz.~ ~Midőn Kovács elhagyta, az előszobában
54     XVI|        másikon már Pozsonyban volt Kovács, s megtudva, hogy Abellino
55     XVI|          ügyvéde volt az érkező.~ ~Kovács szelíd, csendes természetű
56     XVI|         logikával is kell bírni.~ ~Kovács meg sem köszönte a szíves
57     XVI|  Maszlaczky nagyon jól tudta, hogy Kovács ezt nem mondhatja ki, de
58     XVI|           nézett fel a plafonra.~ ~Kovács összefont karokkal nézett
59     XVI|     aggódni…~ ~– Uram – kiálta fel Kovács, felpattanva helyéből –,
60     XVI|       saját magán keresztülesik.~ ~Kovács szemei úgy szikráztak, ajkai
61     XVI|          hangon beszéljen! – szólt Kovács határozott egyenességgel.~ ~–
62     XVI|       tetején lökte ki a hangot.~ ~Kovács hallgatva tekintett Abellinóra,
63     XVI|           a sír szélén fekszik!…~ ~Kovács mély szánalom- és megvetéssel
64     XVI|            engedik meggyógyulni.~ ~Kovács átlátta, hogy pere el van
65    XVII|             kit minden órán vár.~ ~Kovács pontos ember; éppen akkor
66    XVII|         sorsa változását érezné.~ ~Kovács egy bekötözött iratcsomagot
67    XVII|         azoknak, akik szeretnek.~ ~Kovács tetszését inté fejével.
68    XVII|         lelkű eredményt, miszerint Kovács ügyvéd úr ezentúl is megmarad
69    XVII|      utaztak tovább, s másnap este Kovács laka előtt álltak meg Pesten.~ ~
70    XXIV|      Ismerősök jőnek.~ ~Tarnaváry, Kovács és Varga Péter, a volt jószágigazgató.
71     XXV|            kifizetteté neki Zoltán Kovács által, átvevén tőle Abellino