Rész

 1      II|         Valódi byroni gondolat! – kiálta fel Kőcserepy úr, ki tudott
 2      II|            Mit mondott, Alfréd? – kiálta fel, látva, hogy valamin
 3      II|  kényelmetlenségét.~ ~– Apropó! – kiálta beszédébe egy új hang. –
 4      II|         előszobáig.~ ~– Audiát! – kiálta itt hátrafordítva kurta
 5      II|           hiszen úgysem hallja! – kiálta az ifjú fád, nem iparkodva
 6      II|         neki.~ ~– Ugyan, Zoltán – kiálta türelmetlenül Katinka a
 7      II|         De nem ám, teringettét! – kiálta fütyköt vetve a főispán,
 8     III|           Én nem kezdek semmit! – kiálta türelmetlenül Abellino. –
 9     III|       között történt.~ ~– Uram! – kiálta felkelve helyéből Abellino,
10     III|         vége van.~ ~– De nincs! – kiálta felugorva élénken a fiskális,
11     III| Szentirmay Rudolf!~ ~– Valóban! – kiálta fel Abellino örvendő arccal,
12     III|           A saját birtokomból?! – kiálta fel Abellino dölyfös akcentussal. –
13     III|           Túl vagyunk már azon! – kiálta közbe Abellino, okosságot
14       V|  Kőcserepy úr már előre üdvözölve kiálta Maszlaczkyra, roppant tereme
15       V|         ne hajolna meg őelőtte! – kiálta fel fanatikus elragadtatással
16     VII|      feleljen kend, azt mondom! – kiálta rá Bogozy haragosan. – Úgy
17     VII|            Le kell onnan tépni! – kiálta egypár vitézebb némber.~ ~–
18       X|         van az, Zoltán barátom! – kiálta közbe. Emánuel. – Te elhallgatod
19       X|      onnét.~ ~– Vakmerő kölyök! – kiálta fel Tarnaváry úr, kinek
20       X|         kemény, parancsoló hangon kiálta: „Megtiltom mindenkinek,
21       X|         csak nem őrültetek meg? – kiálta fel elszörnyedve a septemvir.~ ~–
22       X|        mindjárt rosszul leszek! – kiálta közbe a septemvirné, s addig
23       X|      kötelet.~ ~– Bravó, bravó! – kiálta fel báró Berzy, s a társaságban
24       X|   hüvelyket esett.~ ~– A gutát! – kiálta fel Maszlaczky úr, akinek
25       X|      patvar? Háromszáz hüvelyk? – kiálta Tarnaváry, s kérlelhetlen
26       X|           be van zárva az ajtó! – kiálta a háziúr, kinek arcán fényesen
27       X|            Hol a kulcsok, uram? – kiálta Kőcserepy hörgő hangon,
28       X|         Ide a kulcsokkal, uram! – kiálta ekkor egy jelenlevő inas,
29       X|           Hajts! Hajts sebesen! – kiálta a kocsisnak. – Óh, leányom!
30       X|          vagyunk, nagyságos úr! – kiálta a kocsis a kihajló tanácsosnak.~ ~–
31       X|          sík úton.~ ~– Jézusom! – kiálta fel elborzadva, s minden
32       X|                Leányom, Vilmám! – kiálta fájdalmas sikoltással a
33       X|         flott).~ ~– Jó reggelt! – kiálta Maszlaczky úr, egy sovány
34       X|   dereglyébe.~ ~– Nem érünk rá! – kiálta közbe Maszlaczky úr. – Majd
35       X|      mondott az úr?~ ~– Kettőt! – kiálta onnan felülről.~ ~– Én négyet
36       X|     némber.~ ~– Jó estét, koma! – kiálta az érkező, őrt álló társára. –
37       X|        magukon, azért háziurak! – kiálta fel egy borzas fiú. – Tán
38       X|              Héj, hó! Legények! – kiálta rájok Kovács, ki legelső
39       X|          a csónakkal, atyafiak! – kiálta sebten a fiatal jurátus
40       X|              Ah, az iszonyatos! – kiálta Kovács. – Van-e kendtekben
41       X|            Ott emberek állanak! – kiálta, s míg baljával a kormányrudat
42       X|          a csáklyát, és segíts! – kiálta mély gordonhangján az ifjúra.
43       X|                Jézusom, mi ez!? – kiálta, felszökve zsámolyáról a
44       X|           jön! Az Isten eljött! – kiálta felsikoltva a vak leány,
45       X|          ágyából.~ ~– Ruháimat! – kiálta, ijedten kapkodva öltönyei
46       X|          vízbe esni.~ ~– Odább! – kiálta érchangon a szabadító, s
47       X|                Hova igyekeztek? – kiálta rájok a szabadító, látva
48       X|               Itt a kisasszony! – kiálta rájok Zoltán.~ ~Azok nem
49       X|      istennők! Itt a szabadító! – kiálta a vidám báró, s a kellemetes
50       X|   Vessétek ki őket a csónakból! – kiálta indulatosan a főherceg,
51       X|      embertársai szabadítására? – kiálta ekkor a téren állókhoz a
52       X|     elkülönözve.~ ~– Sacrebleu! – kiálta Berzy – micsoda semmirekellő
53    XIII|           pedig nem engedem meg – kiálta Maszlaczky úr egy hanggal
54    XIII|       Kuruzsoló!~ ~– Pervesztő! – kiálta egyszerre a doktor, fejét
55     XIV|        írásaim között nagyságod – kiálta, bosszankodással akarva
56     XIV|           itt lakik a kísértet! – kiálta Zoltán, s kezével a perre
57     XVI|  boldogságról aggódni…~ ~– Uram – kiálta fel Kovács, felpattanva
58   XVIII|             Óh, gonosz emberek! – kiálta fel a vak leány elszörnyedve.~ ~–
59   XVIII|      Isten ne…~ ~– Ki ne mondd! – kiálta Vilma, kezével befogva társnéja
60   XVIII|         Őtet tették nyomorulttá – kiálta fel ellenőrizhetlen fájdalmában
61   XVIII|      régen.~ ~– Befőzte! Régen! – kiálta fel a tanácsosné, s majd
62   XVIII|         arcát égeti.~ ~Magánkívül kiálta szobaleányának, hogy sietve
63   XVIII|         nyilatkozat.~ ~– Nekem! – kiálta Eveline, felszökve helyéből,
64   XVIII|   engedjétek a kapukat bezárni! – kiálta az őrt álló megyehajdúknak
65      XX|     másiké volt…~ ~– Édesanyám! – kiálta Katinka, visszafordulva
66     XXI|           és tanúkat.~ ~– Elég! – kiálta fel bőszülten Dabroni. –
67     XXI|               Gyermekem, Vilma! – kiálta ijedten Eveline, s odafutott
68     XXI|       elébb, mint a te véredet! – kiálta Miklós, kezébe ragadva az
69     XXV|           és örvendetesebb hangon kiálta eléje:~ ~– Servus humillimus,