Rész

 1      II|     domborodását. Emellett amaz örökös édes mosoly az arcán, mintha
 2      II|             újabb érkezőket boldogítva édes szavaival, édes tekintetével,
 3      II|             boldogítva édes szavaival, édes tekintetével, mi pedig folytassuk
 4      II|         vezethetett Pest utcáin, olyan édes valamit érzett szívében;
 5      II|                    Ez a fagylalt olyan édes, mint a kisasszony – monda
 6     III|              tanácsot adni?~ ~– Kérem, édes fiskális úr – könyörge Abellino
 7     III|       sziszegve dörzsölgeté végig.~ ~– Édes, kedves nagyságos úr, még
 8      IV|              megszólítá:~ ~– Jó estét, édes barátom, kedves Maszlaczky
 9     VII|             kezdé talán, hogy ennek az édes szeretetnek valami bánata
10    VIII|                kinek családjánál, mint édes fiú, oly mély, oly gyöngéd
11    VIII|               Pesten fog lakni; hanem, édes Zoltán: Tarnaváry úr nagyon
12    VIII|         testvéreket, kik engem, árvát, édes bátyjokká fogadtak, ne szeressem,
13    VIII|               nekem?~ ~– Senki, senki, édes Zoltán, te szeress minket,
14      IX|                bízta, hogy azokat majd édes papájának kézbesítse; Julcsa
15       X|           szabad legyen a magyarnak is édes örömet érezni, midőn Pestre
16       X|             melynek bánata fájt, öröme édes volt mindenkinek, s ebben
17       X|            állván, mindjárt megszólták édes mamájokat.~ ~– A mama minden
18       X|                Eszébe kezdett jutni az édes otthon, a csendes, boldog
19       X|          derült ismerősök között; s az édes hallgatás percei a jávorfák
20       X|           asszony?~ ~– Nem.~ ~– Hát az édes papája?~ ~– Az sem, senki
21       X|           derék úrnő lesz belőle, mint édes mamája; őneki ne is akarjon
22       X|         szenvedőt, a boldogtalant; egy édes jó anya arca mosolyog mindenki
23       X|         mosolyog mindenki elé, egy oly édes, szelíd női arc, melynek
24       X|        oltárképekre festenek, mint egy édes, ifjú testvér ama szegény
25       X|               a kétségbeesés is, kinek édes zengzetű szavára meg kell
26     XII|              csak mostan érzem, mennyi édes kötelességet ruházott Isten
27    XIII| inquisitionalis kínzás?~ ~– Mire való, édes barátom? Nézzen ide!~ ~Ezzel
28     XIV|              hajdani játszótársnak, az édes testvérnek…~ ~Kinek jutott
29     XIV|          fognak gondolni egymásra. Óh, édes, tiszta örömei az ifjú éveknek,
30     XIV|                 Nem győzött betelni az édes látással, csaknem elfeledte
31     XIV|               ajkak beszédét, s mennyi édes van még azokon túl! Ha valami
32     XIV|          engedé át lelkét azoknak, egy édes mosolygásból állt az egész
33     XIV|             virágos mezőkön, hallgatta édes szavait, gyönyörködött bűbájos,
34     XIV|               az ifjú kezét.~ ~– Uram, édes jó uram. Hiszi-e ön azt,
35     XIV|             nézett annak szemeibe.~ ~– Édes jó barátom! Mi évekig jártunk
36     XIV|         önzetlen, jutalomtalan. Mennyi édes hálát kellett érezni Zoltánnak
37      XV|              Mennyire meg van gyalázva édes, édes arcod! – susogá magában
38      XV|        Mennyire meg van gyalázva édes, édes arcod! – susogá magában
39     XVI|          odahajolva a beteg feje fölé, édes gyöngédséggel suttogá fülébe:~ ~–
40     XVI|            suttogá fülébe:~ ~– Kedves, édes kedves nagyságom. Nemsokára
41    XVII|              azt kinyilatkoztatni:~ ~– Édes ifjú uram, nagyon tudnék
42   XVIII|              sem szelíd pecsenyék, sem édes, sem keserű tészták nem
43   XVIII|            nyugalommal mondá neki:~ ~– Édes gyermekem, ez az eredménye
44   XVIII|           engem.~ ~– Már megbocsásson, édes Maszlaczky, ha előttem nőm
45   XVIII|       foglalkoznak, azokat mulattatja. Édes munka, mely magával hordozza
46   XVIII|             jelenet közeledtét, tán az édes szívdobogás, melynek magyarázhatlan
47   XVIII|           kezecskéket tapintva, miknek édes érintése a szív mélyéig
48   XVIII|        tekintete mint testvérarc, mint édes álomkép él szívében.~ ~–
49   XVIII|               Helyette Katinka felelt, édes, gyermeteg modorával:~ ~–
50   XVIII|             sem találhatni; mindnyájan édes kedves testvéröknek nézték,
51   XVIII|              gondol a rágalmazottra, s édes eszmének találja őt szerető
52   XVIII|            mintha azt hinné, hogy az ő édes hivatása elleneitől megvédni
53      XX|                  Milyen halavány vagy, édes szép gyermekem!”.~ ~Hiszen
54     XXI|            szép neje karcsú derekát, s édes csókot nyomva annak szép
55     XXI|                kipótolá a viszontlátás édes öröme, egy-egy gyöngéd kézszorítás,
56    XXII|                senki, nincs ott semmi, édes gyermekem.~ ~– Óh, van.
57    XXII|           kedves szívet, azt a kedves, édes szívet!…~ ~A szegény leányka
58   XXIII|        eszközeivel a gyűlöletnek saját édes gyermekét. Minden tőrszúrás,
59   XXIII|                beszélsz, kis leánykám, édes szívem?~ ~– Tudod te jól,
60   XXIII|              különös, éber álomból egy édes, ismerős hang ébreszti fel
61   XXIII|                lázas pirosság, csak az édes mosolygás maradt rajta.~ ~
62   XXIII|                ne sírj hát, hiszen oly édes, oly édes az…~ ~De a tanácsosnak
63   XXIII|              hát, hiszen oly édes, oly édes az…~ ~De a tanácsosnak lehetetlen
64    XXIV|            fájdalmaikban is van valami édes. Gyönyör nekik a visszaemlékezés,