Rész

 1       I|            mosolygással tekintenek reá: „Mit mutogatsz te nekünk,
 2       I|        Voltak, akik nem hallgattak reá. Egyéb sincs, hát ez minek?
 3       I|           Ki ad rá pénzt? Sok kell reá, másra sem telik.~ ~És midőn
 4      II|          mintájába, s én emlékezem reá, hogy midőn egy kedvenc
 5      II|           midőn szükség lett volna reá.~ ~Azzal a két lyány előrefutott.
 6      II|            volt a táncnak. Katinka reá támadt.~ ~– Szép dolog ez,
 7     III|        ágyával szemben mosolyognak reá? Engedi-e, hogy azon férfi,
 8       V|            ki roskadozni kezdett a reá halmozott magasztalások
 9     VII|      madarasi kastélyban várhattak reá sokáig.~ ~Zoltán és Katinka
10    VIII|         tudósítá, hogy odafenn vár reá az írószobában.~ ~– Nincs
11    VIII|         mondá neki:~ ~– Emlékezzél reá, Zoltán, hogy láttál engem
12    VIII|    utódokra is!~ ~Mind a két kép a reá feltekintőre nézni látszik;
13    VIII|   csendesebb hajlék alá, s jólesik reá gondolnom. De egy rémem
14      IX|            hét kínos esztendő volt reá nézve. Tudta, hogy elmenetelének
15       X|          deszka szélén, s nem hajt reá addig, míg osztályrészéről
16       X|          káröröm kifejezései. Átok reá, aki azokat előidézte!~ ~
17       X|        dicső, tett gazdag jövő vár reá, s a tűrés, szenvedés csak
18       X|          ki volt? Ki ne emlékeznék reá? Pest város három legszomorúbb
19       X|     irtóztató dördülés következett reá, mely lomha morajban végződött
20       X|        lyánka szeméből úgy szokott reá világlani, mint a harag.
21       X|          reszkető csoportok várnak reá, várnak az Isten kezeire.
22       X|       Abellino aggódva nézett majd reá, majd a főhercegre, nem
23       X|           ez az egy ok bírta volna reá, hogy a csónakot elhagyja,
24     XII|           szemek könnyei hullottak reá. Óh, ha e percben ott lett
25     XII|       törjék el a lábam, ha valaha reá lépek, hogy ott engemet
26    XIII| megházasodom. Komoly szándékom van reá. Elveszek egy tisztességes
27     XIV|            pedig mindennap gondolt reá; elment volna mellette,
28     XIV|          rejthetlen örömmel tekint reá; csak hogy el nem neveti
29     XIV|           fel helyéről. Pedig várt reá.~ ~– Ki az?~ ~Legalázatosabb
30     XIV|       beszélt; mily irtóztató volt reá gondolni e meggyaláztatásban!
31     XIV|           kép éppen úgy mosolyogna reá, miként akkor, oly tiszta,
32     XIV|      szemét is el ne futotta volna reá a könny. Ah, milyen jó volt
33     XIV|          különös tekintettel nézve reá, s kimagyarázhatlan hangnyomattal
34      XV|        ellenfélt nagy áldozatokkal reá fogjuk bírni, hogy lemondjon
35      XV|            S ez még rosszabb lenne reá nézve, sokkal rosszabb.
36    XVII|         mikért felelősség háramolt reá. Néhány hónap előtt felbiztatá
37    XVII|         Még e megaláztatás is várt reá, még erre is készen kellett
38    XVII|          Ez megváltó gondolat volt reá nézve. Tehát módjában lesz
39    XVII|    hangzanék ez nagyságod szájából reá nézve – szólt az öreg. –
40   XVIII|         hiszi, hogy ébren történt. Reá nézve mindegy, akár álom,
41   XVIII|     jószágait, miket atyja hagyott reá, csak azért, hogy ők annál
42   XVIII|          Igen kellemetlenül hatott reá; hevenyén meghajtva magát,
43   XVIII|    biztosabb kilátásba helyeztetik reá nézve.~ ~Fráter Bogozy ezenfelül
44   XVIII|             Eleinte nem hallgattak reá, később azután könyörült
45   XVIII|          hátul mindjárt rögtönzött reá:~ ~Kőcserepy uram csak olyan
46     XXI|            olyan mosolyogva tekint reá.~ ~Ezek a szép mosolygó
47     XXI|       Hátha az üdvösség maga várna reá, nem hagyná-e azt el, hogy
48     XXI|               Alant bérkocsija vár reá.~ ~– Sietve hajts! Tíz perc
49    XXII|     tanácsos, miután sokáig vártak reá –, valami sürgetőst írsz?~ ~
50   XXIII|          oly méla, hogy nem felelt reá? És senki sem bírta azt
51   XXIII|     csókolja meg most, ne hajoljon reá; jöjjön velem, látogassa
52   XXIII|          olyan jó, hogy várjon itt reá.~ ~Kőcserepy eltávozásával
53   XXIII|    évnapjain, a születése órájában reá mosolygó szemek megtört
54   XXIII|          állt háta mögött.~ ~Éppen reá gondolt most is. Lám az
55    XXIV|          eltemetik lassanként, ami reá emlékeztetne.~ ~Délben egy
56    XXIV|        gyermekének. Merne-e valaha reá gondolni, ha ez ígéretet
57    XXIV|          előttemezték, pecséteiket reá nyomták, anélkül, hogy valaki
58    XXIV|          előtt szűzen, szemérmesen reá tekint.~ ~De ha minden fényt
59     XXV|      mosolygó ábrázatok úgy néztek reá, úgy kapták félre a szemeiket
60     XXV|    Maszlaczky úr levelei mindenütt reá találtak, s olyan ravaszul
61  Vegszo|            És mégis kénytelen vagy reá gondolni; tudod, hogy szeret,