Rész

 1      II|          szent és egy királynő! – monda báró Berzy, mintha Kőcserepy
 2      II| társaságban, s evégett mosolyogva monda neki:~ ~– Éspedig én fogadni
 3      II|    érdekelhetik, feléjök fordulva monda:~ ~– Amidőn e helyen ily
 4      II|         és a gyöngéket, Emánuel – monda a fiatal bölcs gyermektársának;
 5      II|        térdén. „Úgy kell neki!” – monda magában Zoltán, ki míg az
 6      II|       engem?~ ~– Óh, igen, igen – monda az ifjú –, de az olyan régen
 7      II|      ejtendé. – Jerünk a kertbe – monda neki –, ott beszélgethetünk,
 8      II|         Köszönöm, visszaviheted – monda Zoltán, s mellénye zsebéből
 9      II|          megnyitásán ott lenni? – monda a főispán, homéri kacagással
10      II|         édes, mint a kisasszony – monda Vilmához fordulva –, azért
11      II|  virágodat.~ ~– Nem tesz semmit – monda Katinka –, kapok másikat;
12     III|       egész szelíd hangoztatással monda a bárónak:~ ~– Nem úgy,
13      IV|      Abellino.~ ~– Rajta leszek – monda Maszlaczky úr oly büszke
14       V|      önmaga alkotá.~ ~– Téveszmét monda ön; engem különös kegyeivel
15       V|         Ügyünk félig nyerve van – monda Maszlaczky úr a napi kérdésre
16       V|         Tökéletesen rendben van – monda Kőcserepy, barátja vállára
17       V|       támad.~ ~Nemes mosolygással monda:~ ~– Tegyük fel még határozottabban.
18     VII|          cseléd.~ ~– Annál jobb – monda Rudolf, s szótlanul haladt
19    VIII|      pecsételést, s száraz hangon monda:~ ~– Zoltán barátom, foglaljon
20    VIII|      Hívjon kegyelmed kőművest! – monda szárazon a vén cselédnek.~ ~–
21       X|             Sajátságos véletlen – monda Eveline; midőn azonban a
22       X|          nem sokra fogunk menni – monda –, ez nem ér semmit!” Én
23       X|       gátnak kell fenntartani!” – monda műértő tekintettel. Többen
24       X|               Hát menjen érte!” – monda, intve egy altisztjének,
25       X|      odavágva magát az asztalhoz, monda:~ ~– Jól van, tehát leiszlak
26       X|    harminc láb magasra hágna is – monda Zoltán siettében az udvaron
27       X|         fel, nemes elhatározással monda:~ ~– Nagysám! Legyen nyugodt!
28       X|      Tűznek kell lenni valahol! – monda Vilma, a vészharangra figyelve.~ ~–
29       X|            Jöjjenek önök utánam – monda az ifjú herceg, egy csáklyalökéssel
30       X|          itt szép dámák vannak! – monda báró Berzy, mintha ebben
31    XIII|        beteg, drága fiskális úr – monda mosolygással keverve szavait,
32    XIII|                Kedves nagyságod – monda Maszlaczky úr –, ha én azt
33    XIII|         is kitér.~ ~– Vagy úgy! – monda Maszlaczky úr –, no, akkor
34    XIII|           Úgy én elmegyek innen – monda gúnyosan a fiskális, kalapját
35    XIII|        hogy a szót vesztegettem – monda az orvos, kezeit hátul összetéve,
36     XIV|                Adjon hát kezet! – monda Maszlaczky úr, elfogva Bogozy
37     XIV|         szókra.~ ~– Elvárom önt – monda neki, kérges tenyerét megszorítva.
38     XIV|         paripáját.~ ~– Nem kell – monda Zoltán –, gyalog akarok
39      XV|        lesz belőle.~ ~– Például – monda Zoltán, s a kezébe vett
40      XV|    ítéljen el, kedves jó Kovács – monda Zoltán, s most már a toll
41      XV|   Nagyságod azt akarja megtudni – monda Kovács, okos szemeit az
42      XV|              Szegény jó fiú, te – monda elmentében az ügyvéd.~ ~–
43    XVII|        Köszönöm, jó öreg bátyám – monda az ifjú erőltetett jókedvvel –,
44   XVIII|          Nos, kedves öregecském – monda Maszlaczky úr, kedves bizalmassággal
45   XVIII|        Pál, s ujjával oda mutatva monda:~ ~– Ezek a szobák.~ ~–
46   XVIII|               Ismerem, olvastam – monda azután, midőn az irat előkerült
47   XVIII|          s nagylelkű biztonsággal monda:~ ~– E helyen védi önt a
48   XVIII|            indulat nélküli hangon monda neki:~ ~– Ha kívánja tudni
49   XVIII|       iszen jó helyre jött ide! – monda Tarnaváry. – Na, velem legyen
50   XVIII|         szeme elé, fogcsikorgatva monda:~ ~– Nem bíróról, nem prókátorról
51   XVIII|               Dehogy halál fia! – monda rá egy hajdú, ki hajdan
52   XVIII|        igazi filozófi felfogással monda:~ ~– A népszerűség sohasem
53   XVIII|       ügyeket kezelni nem lehet – monda Kőcserepy odafenn elhalaványult
54   XVIII|          vajh nem mennék-e fel? – monda büszke önbizalommal a szittya
55     XIX|           valódi meghatott hangon monda a gyülekezetnek:~ ~– A nemes
56     XXI|           Elmegyünk innen, fiam – monda a jó aggnő, átkarolva egyetlen
57     XXI|       embereket, mint a madarat – monda Rudolf kötekedve, s összeölelgeté
58     XXI|         együtt.~ ~– Hét órakor? – monda Zoltán meggondolkozva. –
59   XXIII|         lépett hozzá közelebb, és monda:~ ~– Ön hívott engem, és
60   XXIII|           rá.~ ~– Jerünk hozzá… – monda a tanácsos, az ifjú karjába