Rész

 1      II|      honpolgárokat védelmezzék, s engem fegyverrel meg nem ijeszt
 2      II|          dalra és versre tanított engem?~ ~– Óh, igen, igen – monda
 3     III|  elbámulva. – Hát bolonddá tart-e engem, vagy gyermek vagyok én,
 4     III|        lelte önt e dicséretekkel? Engem akar-e próbára tenni?~ ~–
 5      IV| nagyságodnak.~ ~– Ne nagyságoljon engem! Ön oly derék férfiú, ön
 6      IV| barátságában részesítse. Nevezzen engem barátjának. No, mondja nekem „
 7       V|               Téveszmét monda ön; engem különös kegyeivel áldott
 8       V|        méltóztatnék ismerni, mely engem eddig üldözött, átlátná,
 9       V|     járása látszik meg arcomon, s engem hideg, részvétlen embernek
10       V|           Csak egy gondolat képes engem erővel ellátni a munkára,
11       V|         hogy kimondjam: tegyen ön engem boldoggá – leánya kezével.~ ~
12       V|         kedves barátom uram ismer engem. Én tudok hallgatni, mint
13     VII|      semmit, én nem vagyok senki, engem nem hínak sehogy. Én itthon
14    VIII|              Kedves gyámatyám, ön engem eddig tegezni szokott.~ ~–
15    VIII|          reá, Zoltán, hogy láttál engem sírni, és legyen ez életednek
16    VIII|  parancsolhatja, ki kényszeríthet engem arra?~ ~– Én – szólt Rudolf
17    VIII|          legjobb testvéreket, kik engem, árvát, édes bátyjokká fogadtak,
18    VIII|          találjátok, ítéljetek el engem; egész éltemen át édesen
19       X|        maradj itt, és igyál te le engem!~ ~A tanácsos leveti e szóra
20       X|    Révészek! Száz pengőt kap, aki engem innen Budára átszállít!~ ~–
21       X|         még mikor elmúlt!~ ~– Úgy engem régen fel kellett volna
22       X|          Ma nagy malőrben voltam, engem uccse. Még sáphoz sem jutottam.~ ~
23       X|        nekik: „Íme, ti el akartok engem veszteni, én pedig megszabadítlak
24       X|    susogni:~ ~– Miért nem hagytak engem ottan?~ ~Más oldalra ment.
25     XII|           ne tudnák idehaza, mert engem megeszen a szégyen. Haragomban
26     XII|         cukorfábrikát, oda betesz engem, mellé egy posztógyárat,
27    XIII|          akit megszeretek, és aki engem is szeretni fog. Majd meglássák,
28     XIV|       Kovácshoz. – Ön tudja, hogy engem egy ismeretlen végzet évek
29      XV|         kissé nagyravágyó vagyok, engem nem elégít ki az, hogy az
30      XV|           Az a jóságos arc, amely engem mindenüve kísért; jó nemtőm,
31     XVI|          oly jámbor szamaritánus. Engem nem bántottak nagyságod
32     XVI|     szeretőmet Kárpáthy János úr, engem nem csúfolt, nem szégyenített
33     XVI|    csúfolt, nem szégyenített meg, engem nem járattak tizenhat esztendeig
34     XVI|       mindennapi falat kenyérért, engem nem tettek világ csúfjává,
35     XVI|        beleszóljak egy ügybe, ami engem is érdekel? Vagy mit?~ ~–
36    XVII|         Eddig ők tiltottak vissza engem, most én tiltom el magamat.
37   XVIII|        egy van hátra: vezessen el engem azon szobákhoz, melyek Kárpáthy
38   XVIII|           Óh, ez a gondolat megöl engem!~ ~A vak lánykát úgy megzavarta
39   XVIII|  nagyságos asszony nem jól értett engem.~ ~– Már megbocsásson, édes
40   XVIII|     törekedett, hogy e bizalomért engem meggyalázzon. Leányom kezét
41   XVIII|         törvényen kívül áll! Ahol engem férji becsületemben megsértettek,
42   XVIII|       Ahol áll a gyilkos. Az akar engem megölni! – szólt odamutatva
43   XVIII|    gyalázatosan, undokul megcsalt engem; ön egy… egy…~ ~– Mérsékelje
44     XIX|  foglalhatok azon az úton, melyen engem ez alkotmány megszegése
45     XXI|               Önnek szándéka volt engem megsérteni – szólt hozzá
46     XXI|    remegtél miattam? Te féltettél engem? Nem szeretnéd, ha elvesznék?~ ~
47     XXI|    kicsikém, azt képzeled-e, hogy engem minden bohó embernek módjában
48     XXI|         világon és a másikon. Aki engem megölt, most emiatt kénytelen
49     XXI|         közéjök, kardvasaik közé. Engem öljetek meg! Óh, Zoltán,
50     XXI|           Megölik őt, és megölnek engem! Óh, Zoltán, óh, kedves
51    XXII|       csak úgy gondolták ki, hogy engem elámítsanak. Engemet mindig
52    XXII|     előttem? Mindenki meghal, aki engem szeretett – minden – minden…~ ~
53    XXII|      atyai házából, s idehoztatok engem, hogy szívjam azt a levegőt,
54    XXII|         elvettétek mindenét, hogy engem pompában temessetek el.
55   XXIII|          Tudtam én, hogy az megöl engem!~ ~– Miről beszélsz, kis
56   XXIII|           és monda:~ ~– Ön hívott engem, és én eljöttem, uram.~ ~–
57   XXIII|         Hiszen mindenki szeretett engem. Most már mindent tudok.
58   XXIII|       sokszor meglátogattok ottan engem; virágot is ültettek oda,