Rész

 1       I|        elenyészésére.~ ~Beszéltek róla, hogy a művészet, az irodalom
 2      II|      mondaná, hogy nem tud semmit róla.~ ~Míg ő levegőhöz és jó
 3      II|          Nos, nos? Nem hallott ön róla semmit? – vallatá a szorongatott
 4      II|            semhogy érdemes legyen róla beszélni; de ha megkérdezzük
 5      II|          pártfogolás sem mosná le róla, s jónak látta inkább nagy
 6     III|        tartani, miként ledörzsöli róla a régi bőrt, s új ábrázattal
 7     III|     kivált miután ez mit sem akar róla tudni. Az ígért jutalomért
 8      IV|     engedve, hogy nyugtatót adjon róla. Meg van róla győződve,
 9      IV|     nyugtatót adjon róla. Meg van róla győződve, hogy a kedves
10      IV|     mihelyt pénznél lesz, nem fog róla elfeledkezni. Abellino nem
11       V| erényeivel. Azt mindenki elismeré róla, hogy derék, magaslelkű
12    VIII|       mazurjai. Sok húr leszakadt róla, s összegöngyölődve állt
13    VIII|           de szeretni, de álmodni róla nem szűntem meg soha. Tudod
14      IX|            hogy el ne feledkezzék róla; és ő jól tudta azt, hogy
15      IX|         mondá:~ ~– Mit tehetek én róla? Én csak nem vezethetem
16       X|      hazafinak, hogy meggyőződjék róla, miszerint ez a legszebb
17       X|       akik már tudomást szereztek róla, de akik azt elmondani nem
18       X|        Nápolyba. Inkább lemondott róla, s egész pályaútját újból
19       X| Csekélység az. Nincs mit beszélni róla – szólt Zoltán, restellve
20       X|       saját kezeivel győződve meg róla, hogy csakugyan itt van,
21       X|        legelső, mely azt felfogja róla. És ha lávatenger volna
22       X|           ha van, aki olvasni tud róla! Az elmondja, hogy van az
23       X|           a meleg öltöny; vedd el róla, mit árt neki, ha kissé
24       X|       izzadt. Miklós le nem vette róla szemeit.~ ~Már közel voltak
25       X|         azt majd, és megemlegetsz róla.~ ~A szegény vak leányka
26       X|           és bizonyságot tehettek róla, hogy ők megérdemlették
27       X|       deréknek, csak annyit tudni róla, hogy tüzér volt.~ ~ ~ ~
28      XI|          hazáját”, és tudni fogja róla mindenki, hogy ki volt.~ ~
29     XII|       most is olyan jól emlékezel róla, pedig milyen galibába hozott
30     XII|        álló hónapig nem hallottam róla egy commát sem. Képzelheted
31     XII|            még azt gondolják majd róla, hogy nincs neki. No, ezeket
32     XII|         fain ember, mert azt írja róla Zoltán, hogy be is volt
33    XIII|         az ember jelentést tegyen róla.~ ~Maszlaczky úr derült
34     XIV|        szemben; bizonyságot tehet róla, ha remegtem, hátráltam-e
35     XIV|         bizalmasan.~ ~– El akarok róla szokni – szólt odavetőleg
36      XV|           Maszlaczky gondoskodott róla, hogy valaha szeme közé
37    XVII|               Magam győződtem meg róla; az eredetiek adattak át.
38   XVIII|         féltem!~ ~– Sokat álmodol róla, Liza, sokat gondolkodol
39   XVIII|           Liza, sokat gondolkodol róla.~ ~– Mindig, mindig. Talán
40   XVIII|     ismerem, én csak annyit tudok róla, hogy amint Istenhez imádkoztam
41   XVIII|          azért ha nem beszélek is róla. Minden szó, amit ön nőm
42   XVIII|      érdemelné, hogy tovább írjam róla ezt a történetet, ha azt
43   XVIII| felsőkabátban, amely lemelegedvén róla, egy szál fekete kvekker
44   XVIII|        igen sok anekdotát mondani róla.~ ~Most pedig igen boldognak
45   XVIII|       rózsa,~ Szentirmay szakajts róla.~ Még pirosabb a mi vérünk,~
46      XX|         elfeledték, nem beszélnek róla, nem keresik, nem hívogatják,
47      XX|    szereti.~ ~A gyermek nem tehet róla, hogy olyan halovány. Hiszen
48    XXII|    szidtátok előttem. Elmondtatok róla minden rosszat, gyaláztátok,
49   XXIII|           voltam, mikor beszéltek róla, hogy megöljék. Eredj, eredj
50   XXIII|        meglátandja, s meggyőződik róla, hogy él. „Hiszen ne féljen
51    XXIV|         Az öregek előre beszélnek róla, a könny is kiesik szemökből,
52     XXV|           majd azután gondolkozik róla, ha elfogadja-e Maszlaczky
53     XXV|          kapták félre a szemeiket róla, mintha sohasem látták volna;
54     XXV|       szilenciumot le tudná mosni róla.~ ~Abellino nagyon szeretett
55     XXV|         méltóságod cessziót adott róla Kőcserepynek, hogy huszonnégyezer