Rész

 1       I|          úton azon nap reggelén, melynek estéje az ígért ünnepélyre
 2       I|  osztályok, de valami kósza hír, melynek forrását senki sem ismeri,
 3      II|          sikerült megvásárolnia, melynek úgy felverte az árát, hogy
 4      II|          és költséggel a kertbe, melynek közepén pompás, keleti idomú
 5      II|           egy valódi paradicsom, melynek látása önkénytelen sóhajra
 6      II|       tömeg ült a nemzet lelkén, melynek nem volt egyéb elve, mint
 7      II|      fája lesz egykor a hálának, melynek baráti árnya alatt jó lesz
 8     III| kancellária” tárul fel előttünk, melynek trapeziumában két roppant
 9     III|          pörnyalábot húzott elő, melynek borítékjára nagy betűkkel
10      IV|       díszajándék s több efféle, melynek mind akadt külön pártolója.
11      IV|      hosszú értekezéshez fogott, melynek tartalmából a nyugtalan
12       V|   legrendesebb folyamú szerelem, melynek házasság lett a vége. Először
13       V|      ahhoz, hogy sírva fakadjon, melynek meggátlása Kőcserepy úrnak
14       V|         egy legmélyebb óhajtása, melynek teljesülte egyedül öntől
15       V|       oly fényes összeköttetést, melynek elsőbbséget adnék efelett,
16       V|          egy oly család tagjáét, melynek hölgyei példaképei az erénynek
17      VI|          az ősvilági náderdőben, melynek valahol alkalmasint volt
18      VI|       széles vadaskert zárta be, melynek roppant szálfái alatt nagy
19     VII|    emlékkönyvet adott Zoltánnak, melynek kezdő lapjára ő maga rajzolt
20     VII|    minden boldogságnak. Oly vád, melynek sötét színén keresztül nézve
21    VIII|       midőn e küszöbön átlépett, melynek oly szomorú emléke volt
22      IX|     rendén következő eseményről, melynek okszerűen meg kelle történni;
23       X|        dobogott minden kebelben, melynek bánata fájt, öröme édes
24       X|      fabörtönbe bezárassa magát, melynek nincsen egyéb fundamentoma,
25       X|     hétszemélynök elé hajtatott, melynek hosszú ablaksora ünnepélyesen
26       X|          megragadtam a gerendát, melynek a cső volt támasztva, s
27       X|           ragyogó Nagyhíd utcán, melynek már csáklyával sem lehetett
28       X|       omlott kő- és porladéktól, melynek romjai körül magasra állt
29       X|        oly édes, szelíd női arc, melynek láttára elfedi a szenvedő
30      XI|        után azon nagy épülethez, melynek kigondolása is óriási, mert
31     XII|  megakadnak nemzeti múzeumunkon, melynek termeiben múltunk becses
32    XIII|          kétkötetes útinaplóban, melynek sorain a tárgyak újszerű
33    XIII|     feléje hosszú, száraz kezét, melynek sárga bőrén keresztül meg
34     XIV|          asztalára a leírt pert, melynek borítékjára nem sajnálta
35    XVII|        nem nyomná le a mérleget, melynek túlsó felében a honpolgár
36    XVII|         a munkaképtelen vidéken, melynek ápolásához, ha akarna, sem
37   XVIII|          politikai volt-e a tér, melynek tehetségeit szentelé? –
38   XVIII|      vetve egy kerek fényfoltot, melynek dicskörében az ifjú költő
39   XVIII|         tán az édes szívdobogás, melynek magyarázhatlan gyönyörét
40   XVIII|     látszik ki mentegallérjából, melynek nyusztprémje a két vállát
41   XVIII|    nyusztprémes Zrínyi-kabátban, melynek hosszú ujjai úgy eltakarják
42   XVIII|        báró óhajtott dikciójába, melynek folytán bőséges alkalma
43   XVIII|         körül a háborgó tömegen, melynek haragját sem érteni, sem
44   XVIII|     kalapot sallangos szalaggal, melynek cafrangjait, mint mondák,
45   XVIII|         ott Kőcserepy hallatára, melynek hiányzott ugyan eleje-veleje,
46   XVIII|     Kőcserepy rakoncátlan hadát, melynek nagy részét a túlságos bővölködés
47      XX|         különös érzékeny oldala, melynek érintésénél elfelejtkezik
48      XX|        rajta.~ ~A hosszú öltöny, melynek uszályát kezében kellett
49      XX|  udvarából négy tüzes paripával, melynek égő lámpásai késő éjszakai
50     XXI|      éjszakán elhagyja Pozsonyt, melynek reggelén meg kellett volna
51   XXIII|          öntudatlan boldogságán, melynek édességét csak akkor tudjuk
52   XXIII|          e kastély falai között, melynek küszöbe megátkozott kő gyanánt
53    XXIV|   ismeretlen mosolytalan arccal, melynek szomorúsága éppoly változatlan
54  Vegszo|          Pesti Napló tárcájában, melynek érdemdús szerkesztője iránt,