Rész

 1      II|      beszélgetni:~ ~– Te Katinka – kérdé Vilma –, rokonod neked ez
 2      II|            volna önt felkérnünk? – kérdé Vilma, és Zoltán igen megzavarodott,
 3     III|             Mit beszél ön ismét? – kérdé Abellino elbámulva. – Hát
 4     III|              Kik várnak odakinn? – kérdé hivatalos gondossággal a
 5      IV|           Ki énekel? Mit énekel? – kérdé egy most érkezett laikus
 6       V|        hogy mi egymást ismerjük? – kérdé elszorult hangon a tanácsostól.~ ~–
 7       V|            Nos. És mi oka lehet? – kérdé teljes ismeretlenséget mutatva.
 8    VIII|       sohasem lesz-e ennek vége? – kérdé felnyögve fájdalmasan a
 9      IX|      hallani perelni.~ ~– Mi ez? – kérdé Kovácstól meghátrálva, s
10       X|       elhagynom.~ ~– Kik és hol? – kérdé Karolina neheztelést éreztető
11       X|         állók mit csináltak, hé? – kérdé Zoltántól.~ ~– Mit tett
12       X|          ön állt volna a parton? – kérdé viszont Zoltán, elégtételt
13       X|                Nos, hát mi lesz? – kérdé mogorván a kormányos, s
14       X|              Hát aztán ki fizet? – kérdé a kormányos, két tenyerébe
15       X|          látta.~ ~– Kié az a ló? – kérdé Miklós, ki bolondja volt
16       X|               Mondjak még mesét? – kérdé egy másikra készen.~ ~–
17       X|          sem szeret.~ ~– Hát én? – kérdé a gyermek elszomorodva.~ ~–
18       X|              De hogyan lehet az? – kérdé a vak leány, elbámulva a
19       X|       mindjárt meg fogunk halni? – kérdé Vilmától, arcát annak keblére
20       X|         ember, aki engemet visz? – kérdé az ismeretlenség félelmével –
21       X|           Hát te nem mégy velök? – kérdé Wesselényi az ifjú Kárpáthytól.~ ~–
22       X|   Veszett-e emberélet áldozatul? – kérdé a herceg elfogódott hangon.~ ~–
23       X|     csónakból!~ ~– Hová, fenség? – kérdé az megdöbbenve.~ ~– Akárhová,
24    XIII|      kedves nagyságod, ilyenkor? – kérdé szánó borzalommal a fiskális,
25    XIII|    kínzásnak kívánt sikere lesz? – kérdé Maszlaczky, aggódva kliense
26    XIII|      küszöbén áll.~ ~– Hogyhogy? – kérdé Abellino, törekedve magát
27    XIII|    Haszontalan patvarkodásival?! – kérdé Maszlaczky úr, s már ekkor
28    XIII|               Mit! Mi vagyok én? – kérdé Maszlaczky, mintha nem jól
29     XIV|           egy kissé!~ ~– Hogyan? – kérdé az ifjú, a tapasztalatlanság
30     XIV|         nem ismerek.~ ~– Hol ül? – kérdé Tarnaváryné magyarázatkészen.~ ~–
31     XIV|      énnekem Abellino bátyámmal? – kérdé, közömbösséget színlelve,
32      XV| megilletődés hangján.~ ~– Mitől? – kérdé tőle Zoltán csodálkozva.~ ~–
33      XV|       lefeküdt.~ ~– Talán beteg? – kérdé ijedten a hű cseléd.~ ~–
34     XVI|     nagyságodat.~ ~– Hát azután? – kérdé a beteg, kinél egészséges
35     XVI|          kapun kimenni.~ ~– Kit? – kérdé Maszlaczky úr megrettenve.~ ~–
36    XVII|         Minden irat közötte van? – kérdé Zoltán, midőn a pert remegő
37   XVIII|      kipederve.~ ~– Ő a kulcsár? – kérdé Maszlaczky úr.~ ~– Nem kulcsár –
38   XVIII|       innen kísértetek előjárni? – kérdé tréfásan az ügyvéd úr a
39   XVIII|            ön még velem valamit? – kérdé az ügyvédtől. Első eset
40   XVIII|        akar ez az ember mondani? – kérdé Eveline indulatosan.~ ~Kőcserepy
41   XVIII|         Dolga van őméltóságának? – kérdé Tarnaváry.~ ~– Fontos, sürgetős,
42     XXI|         levetni.~ ~– Ki van itt? – kérdé Rudolf elősiető cselédjétől.~ ~–
43     XXI|      keservesen.~ ~– Mi bajotok? – kérdé Rudolf csodálkozva. – Mi
44     XXI|            oly korán keltek fel? – kérdé Flóra.~ ~– Megszoktuk falusi
45    XXII|           van Liza, az én Lizám? – kérdé többször. – Nem láttam már
46   XXIII|        kellett volna vigyáznunk? – kérdé a tanácsos, oly közel hajolva
47   XXIII|           is őt gyászolod, ugye? – kérdé barátnéja fekete öltönyére
48   XXIII|            félelmesen széttekintve kérdé tőle:~ ~– Őt is megölték?~ ~–
49   XXIII|           ön ezzel, tanácsos úr? – kérdé Zoltán egészen megzavarva.~ ~–
50   XXIII|          Hogy érzi magát kegyed? – kérdé tőle gyöngéd susogással.~ ~–
51     XXV|                 Halljuk, halljuk – kérdé Abellino kíváncsian, aki
52     XXV|         hárított ő énrám vissza? – kérdé nagy szemeket meresztve.~ ~
53     XXV|       fogja önnek azt kifizetni? – kérdé Abellino, s nagyon kíváncsi
54     XXV|                 Talán bizony én? – kérdé megrémülve Abellino. Maszlaczky