Rész

 1       I|   mondogatni kellett, és sokszor mondani! – az az ifjú, aki elkezdett
 2      II|        és táncol akárkivel, csak mondani kell neki; igen kellemes
 3      II|    legjobb barátné együtt, ahogy mondani szokás.~ ~A báró észrevette
 4      II|        meg merem neki szemébe is mondani, hogy amidőn önérzetről
 5      II|            Nem akarom fennhangon mondani, mert félek, hogy kárt okozok
 6      II|       volna ez ajánlatnak ellene mondani, de az oly logice volt föltéve,
 7     III|       hallottakból semmit ki nem mondani. A közönségre nézve mindez
 8      IV|    eresztik tovább, el kell neki mondani, amit hozott.~ ~– Úgy van!
 9      IV|      fejében. Úgy szerette volna mondani; „Add ide már azt a száz
10       V|      minő ítéletet fogna azokban mondani Eveline. Ő is tökéletesen
11       V|         hogy kell bölcs dolgokat mondani mamának, papának; mint kell
12       V|         Anyja leánya volt, ahogy mondani szokás.~ ~Ugyanaz a figyelmes,
13       V|      akik mindenre sietnek igent mondani, kiállhatatlanok voltak
14       V|      valami nagy dolgot készülne mondani.~ ~– Méltsás asszonyom.
15       V|           és nem tudott neki mit mondani.~ ~– Megbocsát méltságod –
16    VIII|      Zoltán egy szót bátorkodott mondani:~ ~– De azért ön gyámatyám
17      IX| hirtelenében meg sem tudta volna mondani, hány fiú van köztük és
18      IX|    Szedtevette kölykei! – szokta mondani a méltóságos úr, mikor valaki
19      IX|      hangon bátorkodott ilyesmit mondani:~ ~– Én esküszöm, méltóságos
20       X|       istennek! Könnyű nekik azt mondani; a pimaszok, a gyávák! Hogy
21       X|   miszerint nem háromszázat akar mondani, hanem csak tizenkettőt.~ ~
22       X|      nevetné a többieket, mintha mondani akarná: „No uraim, erre
23       X|     feltekinte gazdájára, mintha mondani akarná neki: „Ülj fel ismét,
24       X|         Liza oly folyvást tudott mondani, mint egy hosszú álmot.~ ~
25    XIII|       mintha azt hallaná magában mondani, hogy mindaz, amit beszélt,
26    XIII|        ezáltal akarná Mauz úrnak mondani, hogy ő csak borbélylegény,
27    XIII|     Maszlaczky, s mit akart neki mondani Zoltán felől.~ ~Másnap összetalálkozott
28     XIV|   majdhogy ríva nem fakadt. Csak mondani kellett volna neki, hogy
29      XV|       tudva, hogy mit akar ezzel mondani.~ ~– Lássa, én megvallom
30     XVI|   árverezni!~ ~– Tessék! – akará mondani az orvos is, ki ismét Maszlaczky
31    XVII| Kénytelen volt könnyes szemekkel mondani el a derék emberek küldöttsége
32    XVII|           hogy egy szót tudnának mondani, akkor eszébe jutott egyszer,
33   XVIII|         ez? Mit akar ez az ember mondani? – kérdé Eveline indulatosan.~ ~
34   XVIII|        hogy mit akar a kis ember mondani. Vilmára céloz minden szavával.
35   XVIII|          mikor valaki azt akarja mondani másnak: „Énnekem most módomban
36   XVIII|         jut eszébe valakinek azt mondani: „Szegény Maszlaczky”?~ ~
37   XVIII|  lábaihoz. Egy okos szót nem tud mondani. Hogyan tudna? Csak sír,
38   XVIII| pillantása világosan azt látszik mondani: „Hát ezt miért nem dobják
39   XVIII|    földet összejárt, meg tudná-e mondani, hogy mi fán terem a lencse?~ ~
40   XVIII|          szónok oly sokat talált mondani, hogy a legvérmesebbek is
41   XVIII|      Bátorkodik a kérdésre igent mondani; de most már nincsen nála,
42   XVIII|         bátor igen sok anekdotát mondani róla.~ ~Most pedig igen
43   XVIII|       egy hadvezérnek ellenkezőt mondani? Ki merné őt arra figyelmeztetni,
44     XXI|           Avec plaisir – sietett mondani a spadassin; neki az gyönyörűség
45     XXI|        de sohasem fogod senkinek mondani. Véletlen szerencsétlenség
46     XXI|         szorító kéz azt látszott mondani: „Igen; hanem elébb bosszút
47    XXII|        és nem tudott neki többet mondani. Hisz a lázbeteg tudja,
48   XXIII|        Óh nem, óh, nem – sietett mondani Zoltán, megfogva az eléje
49     XXV|             Az ember szereti azt mondani ilyenkor: „Szegény emberek”,
50     XXV|     ilyenekre mindig azt szokták mondani az emberek:~ ~„Nagyon sajnálom,