Rész

 1       I|              nem lesz belőle semmi.~ ~Végre a mondott év augusztus 22-
 2       I|             Árpád ébredését.~ ~Eljött végre az est, ütött a sok szívdobogással
 3      II|           kezéről az alkudott földet. Végre egy nagy darab kopár telket
 4      II|          könnyülten érzé magát, midőn végre kicsikéjével szemközt ülhetett,
 5      II|              megint csak odatévedt.~ ~Végre Katinka is észrevette. Eleinte
 6      II|         hatalma van. „Ah, a rózsa!” – végre rájött. Lassan kihúzta azt
 7     III|              emberei közé számítja!~ ~Végre elkészül füleivel és fogaival
 8     III|              így folytatá tovább:~ ~– Végre hozzám vetődött kedves nagyságod
 9     III|           készen lettek volna vele.~ ~Végre elgyűrte az utolsó falatot
10     III|              elég, hogyan nem elég?~ ~Végre elsült egy gyufa. A pipa
11      IV|              akarsz!”~ ~Maszlaczky úr végre eléje terjeszté a kész engedménylevelet,
12       V|             tulajdonait, hogy a jó úr végre megkérdezé tőle, ha nem
13       V|           gondolkoztam felőle – kezdé végre a tanácsos úr a szót –,
14     VII|                telt rózsa színéhez.~ ~Végre Zoltán nem állhatá a nyugtalanságot;
15     VII|             percre meg nem állapodva. Végre elcsillapult. Néhány perc
16      IX|         nagyon hangos interpellációra végre fölemelkedék székéről egy
17       X|    veszélyesen a vízbe, s a rohanó ár végre levitte a csónakot a kiöntésre,
18       X|        szuszogjanak oly soká! – szólt végre kifakadva.~ ~Trommel úr
19       X|            bújt előre, és reszketett. Végre az ajtón dugta be fejét
20       X|               közelebb jött az utcán, végre egyes futók száguldó rohanása
21       X|             csak ne gyötörjék tovább; végre aztán visszavitték őket
22     XII|             türelmetlenkedni kezdett, végre levelet írt Tarnavárynak,
23     XII|       keresnénk a víz hátán?~ ~No, de végre Párizsból kapok tőle levelet.
24    XIII|              ezentúl megháborítani, s végre karöltve siettek végig az
25     XIV|             meg akar tudni.~ ~Egyszer végre nyomára jött, hogy ellenfelének
26     XIV|             tőle.~ ~– Loptam – felelt végre mulatságos flegmával.~ ~
27     XIV|          rándul szeme, szája, arca.~ ~Végre magához tér a sok kézdörzsölésből,
28      XV|              tartani gazdáját. És hát végre, ha minden kötél szakad,
29     XVI|               jobb volna itt maradni. Végre feltalálta magát. Ott künn
30    XVII|              úgy össze tudott szedni, végre itt vannak letéve, átadva
31   XVIII|             volt mosolygásba hozható; végre engedelmet kért, hogy szobájába
32   XVIII|           szavakban, miként ő maga.~ ~Végre odalép hozzá a férfi, s
33   XVIII|            mindig nem bírt felelni.~ ~Végre Rudolf szólt hozzá:~ ~–
34   XVIII| követválasztást néhány héttel, s azon végre szolgált, hogy mindegyik
35   XVIII|               fél lábát feltehesse.~ ~Végre megnyílnak a középső ajtók,
36   XVIII|       juthasson. Sok halljukozás után végre belekaphatott a zseniális
37   XVIII|             volna a hátából.~ ~Eljött végre a nagy alkotmányos ünnepély
38   XVIII|              ablakai remegtek bele.~ ~Végre Tarnaváry, ki mindenütt
39   XVIII|           túlsó oldalra.~ ~Az alkalom végre a leggonoszabb tanácsadó;
40   XVIII|            méltóságod, hogy mai napon végre lehet hajtani ez alkotmányos
41   XVIII|               töredelmes hangon ezt a végre tartogatott alázatos vallomást:~ ~–
42     XXI|                elveszté önakaratát, s végre beleegyezett, hogy anyjával
43     XXI|              megalázottakká úgy, hogy végre nem volt más szabadulás
44     XXI|             iderendelt.~ ~A két hölgy végre maga is mulatságosnak találta
45    XXIV|            akármikor jön, csak eljön, végre is neki kell megnyerni a
46     XXV|              bír magáról elhajtani.~ ~Végre kétségbeesett ordításban
47     XXV|                mint a hajtott róka.~ ~Végre kiköltözött az országból;
48     XXV|               soha végét szakítani.~ ~Végre is Zoltán sokallta meg a