Rész

 1      II|          hirtelen eltűnt társnéját; Zoltánt pedig a nagyothalló asszonyság
 2      II|        Ugyan, grószmama, ne fogd el Zoltánt, fogj magadnak magadhoz
 3      II|            magával a karjára öltött Zoltánt, s letaposva egynéhány komolyabb
 4      II|    figyelmesen tekinte rajta végig. Zoltánt zavarba látszott hozni az,
 5      II|          kisasszonyok napernyőiért, Zoltánt odáig is magával ragadta.~ ~–
 6      II|              s aztán mégis biztaták Zoltánt, hogy lódítsa meg erősebben
 7      II|             váltig keresi szemeivel Zoltánt, hogy merre lehet, de nem
 8     VII|            Mind a négy úgy szerette Zoltánt, mint testvérét, s gyakran
 9     VII| megajándékozák valami apró emlékkel Zoltánt; a picike, a legkisebbik,
10     VII|            odaér, költse fel rögtön Zoltánt, s adja neki át e levelet.
11     VII|              hogy ő is csókolja meg Zoltánt, amit az persze nem tett
12     VII|             egészen magokhoz vonták Zoltánt, gyöngéd karjaikkal átölelve,
13     VII|           jókor hajnalban felkölték Zoltánt a levéllel, mit gyámatyja
14    VIII|          egyedül értekezett vele.~ ~Zoltánt ezer aggodalom kínzá az
15    VIII|         hogy vissza sem térhetsz.~ ~Zoltánt a keserv ingerültté kezdte
16      IX|           száraz hangon.~ ~– Féltem Zoltánt, nagyon féltem.~ ~– Mitől?~ ~–
17      IX|         ekkor kezdte a septemvir úr Zoltánt figyelmére méltatni.~ ~–
18      IX|            szóra, s örvendve fogadá Zoltánt, ki amint könnyebbült szívvel
19      IX|            csípett Kovács karján, s Zoltánt tetőtől talpig összenézte
20      IX|        méltóságos asszony; megölelé Zoltánt, elmondá neki, hogy milyen
21      IX| pitvarnokára – ki ezentúl kizárólag Zoltánt fogja szolgálni –, hogy
22       X|         barátom, mi történt azután? Zoltánt feszíté az a tudat, hogy
23       X|       egészen oda nem vonta magához Zoltánt, saját kezeivel győződve
24       X|            nagy sötét szemeit, amik Zoltánt úgy zavarba tudták hozni.~ ~–
25     XII|          olvashattad az újságokból. Zoltánt három napig nem láttam,
26     XII|             afölötti örömében, hogy Zoltánt nemes, emelkedett, magasztos
27     XIV|        Őszintén örültek rajta, hogy Zoltánt megismerheték, kit még azelőtt
28     XIV|     elmondta, mennyit emlegették ők Zoltánt; ő is, s a kisgyermekek
29     XIV|    kérdezősködések alól, biztosítva Zoltánt, hogy ez csak az ügyészek
30     XIV|          embertől minden kitelik.~ ~Zoltánt nagyon szomorította ez a
31     XIV|      látszottak a kelő napsugártól. Zoltánt űzte valami hazulról.~ ~
32      XV|           délig senki se háborgassa Zoltánt, mert lefeküdt.~ ~– Talán
33    XVII|         fejével. Ilyennek ismerte ő Zoltánt mindig. A sorsváltozás nem
34   XVIII|            el erősen Szentirmayt és Zoltánt, hogy azok mind a ketten
35   XVIII|              hogy rágalmazza előtte Zoltánt, ugyanakkor gyönyörrel gondol
36     XIX|          találták sem Rudolfot, sem Zoltánt szállásaikon; mindkettő
37     XIX|            kár volt nekik ez órában Zoltánt nem láthatni.~ ~Halaványan,
38      XX|             őt vele összeveszíteni, Zoltánt megöli. Siessetek őt megmenteni!
39     XXI|           közben.~ ~Rudolf meghívta Zoltánt, hogy ebédeljen ma őnála.
40     XXI|       nyitotta ki az ajtót, s kérte Zoltánt, hogy csendesen lépjen,
41   XXIII|      kínozák. Hátha nem találja ott Zoltánt? Hátha az megveti kérelmét,
42   XXIII|          beteg. A levél nem találta Zoltánt Szentirmán, Marionhoz kellett
43   XXIII|    rögeszméjét: azt hivé, hogy ő is Zoltánt gyászolja.~ ~– Én atyámat
44   XXIII|         vigye tovább még?…~ ~Szemei Zoltánt keresték, odafordult hozzá,