Rész

 1      II|       gyöngéden megsimogatva Zoltán sötét hajfürteit, mik természetes
 2     VII|      boldogságnak. Oly vád, melynek sötét színén keresztül nézve mindaz,
 3    VIII|      ablakai is be vannak rakva, és sötét van bennök, mint valami
 4    VIII|           melyet még növelt a falak sötét kockás fatáblázata, a diófával
 5    VIII|           egyszer körültekintének a sötét szobákban. Elhalványult
 6      IX|        eltávozás indokai mögött egy sötét, borzasztó gondolat rejlik,
 7       X| ünnepélyesen világított a kívül oly sötét éjszakába.~ ~A középteremből
 8       X|           pillantása merev volt, és sötét ónkarika gyűrűzött körülök,
 9       X|    bonyolult csoportok nyargaltak a sötét utcákon, nem tudva, honnan
10       X|             világ drengett, a többi sötét volt.~ ~Az ott Vilma hálószobája;
11       X|             a túlsó oldalról valami sötét csillám kezdene támadni…~ ~…
12       X|           kezdének látszani a házak sötét alakjai és az ablakok csilláma,
13       X|           és a lovas már eltűntek a sötét éjben, csak a távoli gördülést
14       X|            út felé.~ ~Eleinte szűk, sötét sikátorokon vitt a rémséges
15       X|        tovább a veszélyes törést. A sötét éjszakából messze kifehérlettek
16       X|          mely e percben tökéletesen sötét volt. És e sötétség közepett
17       X|        annyiszor emlegetett ifjút a sötét tekervényes sikátorok között.~ ~
18       X|            végig fényes hajójával a sötét tenger színén.~ ~Az ifjú
19       X|             szövétnekvilág, a többi sötét volt már.~ ~– Szegény leány! –
20       X|          alá szorítva; ha azokkal a sötét, fekete szemeivel nem nézne
21       X|           kerekre nyílt szemeivel a sötét ablakra bámulva.~ ~Egy halvány
22       X|         lenni, mert odakint egészen sötét van – susogá Vilma, a fekete
23       X|           nézett merev, világtalan, sötét szemeivel, mintha azt várná,
24       X|             a lányka, felvetve nagy sötét szemeit, amik Zoltánt úgy
25       X|       pillanatban megtudta, mi az a sötét delejes sugár, ami a lyánka
26       X|          levő szoba reászakadt, s a sötét idegen bútorok eltemették
27       X|             éjszakán látjátok ott a sötét vizek felett végigsikamlani
28       X|        eltűnik szemeink elől, ismét sötét, fekete utcákon megyünk
29      XI|      találkozhatott azzal a mítoszi sötét szellemmel, ki éjjel lerontja
30      XI|        szellemarc tekintene felénk, sötét, beárnyalt szemeivel, aki
31     XIV|          Vilma pedig rászegzi nagy, sötét szemeit, azután feltekint
32     XIV|           jajkiáltás, mikor éjszaka sötét erdőben puszta mocsáros
33     XIV|         miknek emléke a kárpátfalvi sötét szobából oly messze utakon
34     XVI|             gondolna. És itt ezen a sötét lépcsőn úgy ütheti valaki
35     XVI|           ki elöl hagyta őt menni a sötét lépcsőn, mint egy avantgarde-ot,
36     XVI|         tanácsos hazamenni, s míg a sötét lépcsőn le nem ért, szüntelen
37   XVIII|         lámpa egyformán világított, sötét ernyőjével árnyékban tartotta
38   XVIII|            szép halaványpiros arcát sötét, gesztenyeszín szakáll köríti,
39     XIX|    törvényei – szólt az ifjú, nagy, sötét szemeit a gyülekezeten végighordva –,
40      XX|        utazásra mutattak.~ ~Egészen sötét volt már az erdőben, midőn
41   XXIII|       leültette maga mellé, s hideg sötét szemeivel végignézve rajta,
42   XXIII|       honnan az ajtó nyílt, egészen sötét volt.~ ~Ebből a ködös homályból