Rész

 1       I|      minden tekintélyt meghívott magához, ezek tehát nem lesznek
 2      II|         elkaphatni s annál fogva magához húzni, míg a hallótülköt
 3       V|         úrnak, mellyel Eveline-t magához bírja láncolni. Bármit tervez
 4       V|    tértek, a tanácsos úr odavoná magához kedves Maszlaczky barátom
 5    VIII|         csak halála órájára tért magához. Innen más szobába vitetett
 6    VIII|   anyjáéhoz.~ ~Rudolf lassankint magához kezde térni, s visszanyeré
 7       X|         csónakba, s négy legényt magához véve, parancsolá, hogy evezzenek
 8       X|       amíg egészen oda nem vonta magához Zoltánt, saját kezeivel
 9       X| Kőcserepyné odainté legyezőjével magához Maszlaczkyt azalatt.~ ~–
10       X|    elalélt, de már a hintóban ül magához térve. Siessen haza, mert
11       X|     jeges hullám, s ez egyszerre magához téríté.~ ~– Hol vagyunk!? –
12       X|   elszakíthatlan kapoccsal kötni magához a Kőcserepy családot, hálára,
13       X|       afelett, hogy beteg úrnője magához hívja, s úgy iparkodott
14       X|           csak erősebben szorítá magához. Valóban ő maga is azt hitte,
15       X|          két karjával odaszorítá magához az ifjút, és azon percben
16       X|         még erősebben szorítá őt magához, s le nem tevé addig öléből,
17       X|    készen állt, de míg Tarnaváry magához nem tért, senki sem tudta,
18       X|       horgára keríté, s felvonta magához. A kéjcsónakázó gavallérok
19    XIII|         Amint a nagy verességtől magához bír térni a fiskális, nagy
20    XIII|           förmedt rá Maszlaczky, magához térve az első ijedtségből.~ ~–
21     XIV|      szeme, szája, arca.~ ~Végre magához tér a sok kézdörzsölésből,
22      XV|        ég felé terjeszté, mintha magához akarná őt onnan ölelni.~ ~–
23     XVI|         méltóságodnak, s egészen magához fog térni, mihelyt az élet
24    XVII|          élő alakokkal. Estefelé magához hívatta atyja hajdani jószágigazgatóját,
25    XVII|          okiratait, vigye azokat magához, azon pusztára, melyet Kárpáthy
26   XVIII|  levéltári teremben tért annyira magához, hogy szólni bírt.~ ~– Parancsol
27   XVIII|         akkor kezdett lassankint magához téregetni.~ ~És amint azután
28   XVIII|     téregetni.~ ~És amint azután magához tért, s nyugodtan végiggondolta,
29   XVIII|          a tekintetes gyülekezet magához térni, s ezáltal oly dühbe
30   XVIII|        szükségesnek talál. Vegye magához most ezt a kétezer pengőt;
31   XVIII|          annál erősebben öleli ő magához annak eszményképét, mintha
32     XIX|         ha néhány percre egészen magához tért, lankadtan susogá: „
33      XX|      mezőről libáit, azt odahíja magához.~ ~A gyermek engedelmesen
34     XXI|       szólani.~ ~Rudolf hamarább magához tért.~ ~– No, az ugyan különös,
35     XXI|       fog halni? Rudolf odavonja magához kezeiket, s egymásba teszi
36    XXII|          a teremben, odahívta őt magához tanácskozni. Elmondá előtte
37   XXIII|       beteg leány közelebb vonta magához barátnéját, s félelmesen
38   XXIII|       mindenkit, atyját odahívja magához, s kéri, hogy nyissa ki
39   XXIII|         ön.~ ~Ezentúl mindinkább magához kezde térni. Mindenkire
40   XXIII|       atyja kezét, s odavonta őt magához.~ ~– Kedves atyám – súgá
41   XXIII|          Vilma! – esenge Zoltán, magához ölelve a beteg leánykát. –
42    XXIV|       folyosón, mikre a tanácsos magához tér, az ajtóhoz siet, hogy