Rész

 1      II|     körül szemérmesnek lenni. A leány mind egyforma, csakhogy
 2      II|      ismét nem bírta kiállani e leány szemeit.~ ~„Miért néz ez
 3      II|      szemeit.~ ~„Miért néz ez a leány minduntalan reám?– kérdezé
 4       V|       sorsa; mint gyermek, mint leány, mint feleség mindig idegen
 5     VII|   Szentirmaynénak, két fiú, két leány. Mind a négy úgy szerette
 6      IX|     hány fiú van köztük és hány leány. Néha egy hónapig sem jött
 7       X|     sötét volt már.~ ~– Szegény leány! – sóhajta magában Zoltán –,
 8       X|        jár Vilmára nézve. A vak leány nem taníthatja őt tiltott
 9       X|     szép mesét tudott a kis vak leány! Csodálatos alakokról, képtelen
10       X|         lehet az? – kérdé a vak leány, elbámulva a hallottakon,
11       X|        Tűz – hebegé utána a vak leány. – A tűzmadarak repülnek.
12       X|        lény marad el, egy beteg leány és egy vak gyermek.~ ~A
13       X|      irgalmazz! – sikolta a vak leány, arcát Vilma vánkosai közé
14       X|          Egy pohár állt a beteg leány éji asztalán, abban egy
15       X|  végződött percek után.~ ~A vak leány úgy nézett merev, világtalan,
16       X|        kiálta felsikoltva a vak leány, s örömrepesve emelkedik
17       X| álomjáró.~ ~„Óh, igen, hiszen e leány beteg” – jutott hirtelen
18       X|       rossz, vagy olyan jó?~ ~A leány pedig odafenn erőtlenül
19       X|        és siessen vele menni. A leány akart volna, de nem bírt
20       X|         legfelső fokára téve, a leány hideglelős reszketéssel
21       X|     anyám egy herceg Korsovszky leány volt, én született orosz
22     XIV|        is oly büszke szépség, a leány most is oly halovány. Maga
23   XVIII|         mélyen, mélyen.~ ~A vak leány valami álmát beszéli el
24   XVIII|     emberek! – kiálta fel a vak leány elszörnyedve.~ ~– Az Isten
25   XVIII|     amit itt látok – folytatá a leány zokogva – azt mondja nekem:
26      XX|    Nézzétek: milyen sápadt az a leány!~ ~Az apa felkel és hozzá
27      XX|       friss lég meggyógyít.~ ~A leány megfogadja a szót, felnyergelteti
28     XXI|        sikolt kétségbeesetten a leány, Flórát átkarolva; az pedig
29     XXI|        fölkelj. Mit akarsz?~ ~A leány arca, vadul elpirul, sötéten
30     XXI|              Miért öltözöl?~ ~A leány egészen elváltozott hangon
31     XXI|       csókokról, mikkel a beteg leány hagymáza rohamában keblét,
32     XXI|       meg soha a filozófia!~ ~A leány erőtlenül rogy össze, ágyába
33    XXII|   keményszívű ember ott a beteg leány ágya előtt úgy érezte, mintha
34    XXII|         másképp – szólt a beteg leány. – Mi otthon, és ő itten.
35   XXIII|  lélekkel – írt a kétségbeesett leány vad erdő szélében, reves
36   XXIII|         más ember: ni; ez a két leány legízesebb falatját tányérján
37   XXIII|       takarnia arcát.~ ~A beteg leány közelebb vonta magához barátnéját,
38   XXIII|      Attól félt-e, hogy a beteg leány láza közepett valami irtóztató
39   XXIII|         Menjünk tova!~ ~Az árva leány úgy reszketett, mint a falevél.~ ~
40   XXIII|     arcát érinték.~ ~És a beteg leány, amint ott feküdt az ifjú
41     XXV|         nincs is mit keresni; a leány is meghalt, a jószág is
42    XXVI| teremekben mindenütt az elhunyt leány képe. A meghalt tanácsos