Rész

 1      II| mindenütt, a gyümölcs lehullott, szomorú szürettel terítve a földet,
 2      II|        midőn az általános romlás szomorú képe a lehervadt környéken
 3       V|      filozófok is, természetök a szomorú, a szenvedő embert vigasztalni.~ ~–
 4       V|  Kőcserepy elmosolyodott.~ ~– Ez szomorú dolog rá nézve. Szegény
 5     VII|          valami olyan nehéz, oly szomorú ült egyszerre szíveikre,
 6     VII|        kellett neki válni. Ilyen szomorú az elválás.~ ~Katinka még
 7    VIII|         a másik szobába.~ ~Olyan szomorú volt elgondolni, hogy ezekben
 8    VIII|   küszöbön átlépett, melynek oly szomorú emléke volt előtte.~ ~Mintha
 9    VIII|         egy rémem van, egy titka szomorú életemnek, melyet nem akarok
10       X|          mind, az utolsó tényig, szomorú, nagyszerű, porba sújtó
11       X|       láthatók voltak a menekvők szomorú csapatjai, kik rosszul öltözötten,
12       X|       mind lábaikkal rugdalnák e szomorú kripták ajtait, a minden
13       X|          az egész országnak…~ ~E szomorú mondásra a bankadó letette
14       X|    egyenesen a Dunapartra.~ ~Ah, szomorú látvány volt az. Két-három
15       X|    keresné rajta, ahonnan ezek a szomorú gondolatok jőnek, s azt
16       X|          Egy csónak evez végig a szomorú utcákon, benne öt vagy hat
17      XI|           milyen látvány, milyen szomorú kép! A város kétharmad része
18     XII|        ez a gyermek zsidóul?)~ ~,Szomorú ítélet a gazdagokra nézve!’~ ~,
19    XIII|       Itt felsóhajtott a beteg e szomorú visszaemlékezésnél, s egy
20     XIV|   százados színdarabokat nézni a szomorú színházban, miket elárvult
21     XIV|          Zoltánnak a kárpátfalvi szomorú jelenetet, rejtélyes fogadásával.
22      XV|   nélkülözni, tanultam dolgozni. Szomorú dolog volna, ha Magyarországon
23   XVIII|           Maszlaczky úr mint egy szomorú lélek tudósítá kedves barátját,
24   XVIII|      minket kerülni?~ ~– Az igen szomorú dolog, kedves lánykám. Lásd,
25   XVIII|         meg nekik. Higgyed, hogy szomorú vége lesz ennek! Azzal fogja
26   XVIII|      szeressenek többé.~ ~Milyen szomorú gondolat egy gyermek szívében: „
27      XX|       semmit reája bízni.~ ~Minő szomorú alak: egy nagyravágyó pártfőnök,
28      XX| elhagyatottságát. Mindenki olyan szomorú körüle. Nincs, akivel egy
29      XX|               Ne búsulj, ne légy szomorú – szólt egyszer, midőn nejéhez
30    XXII|         halavány volt, és milyen szomorú! Egy ideig ott állt az ágyam
31    XXII|          tőlem, miért vagyok oly szomorú, és azzal akartatok felvidítani,
32   XXIII|       szeretik?~ ~Ha kérdezték a szomorú leánytól, miért olyan sápadt,
33   XXIII|        jön-e ide ez órában; ez a szomorú gyermek nem azért jött-e
34   XXIII|     fájdalmának nincsen mérge. A szomorú leányka nyájasan, szeliden
35   XXIII|     megőszült hajjal, megvénült, szomorú ráncokkal jelölt arccal,
36    XXIV| halálával.~ ~A halál még nem oly szomorú, mint amilyen szomorú a
37    XXIV|        oly szomorú, mint amilyen szomorú a temetés. Erre a nagy mondásra
38    XXIV|   vigasztaló – hanem a temetés a szomorú, a gyászos, a kétségbeejtő.~ ~
39    XXIV|        megindul szobáról szobára szomorú keresésével, benyit minden
40    XXVI|        pályáitokon, okulva mások szomorú végzetén, s ne hallgassatok
41    XXVI|          egymást átölelve; olyan szomorú mind a kettő – és mégis