Rész

 1      II|     asszonyság unokáinak, Czirányi Emánuel lép oda Zoltánhoz nagy szelesen;
 2      II|           öregeket és a gyöngéket, Emánuel – monda a fiatal bölcs gyermektársának;
 3      II|             hogy ez is élc volt.~ ~Emánuel barátunk tökéletes gavallér.
 4      II|     mulattatnia kellett volna, míg Emánuel alig talált elég kezeket
 5      II|        odakünn oly szép idő van.~ ~Emánuel törte magát a kisasszonyok
 6      II|           olyanformán érezte magát Emánuel hetyke kérdéseinél, mintha
 7      II|           szívéből kacagott, midőn Emánuel, ki el akarta fogni a lepkét,
 8      II|            a fiatal szeleburdit.~ ~Emánuel úgy hozta helyre balesetét,
 9      II|         elindítani a nehéz hintát. Emánuel mint igazi gavallér, hirtelen
10      II|           a két lyány előrefutott. Emánuel kedvetlenül kezdé el magát
11      II|          Erről bizonyságot tehetne Emánuel barátunk, ki dicső mintaképét
12      II|       párok báró Berzy Vilmával és Emánuel barátunk Katinkával. Katinka
13      II|   egyszerűen lépni szokott, melyet Emánuel barátunk rögtön utánoz,
14      II|       Zoltán barátom – szólt közbe Emánuel barátunk –, ez nem gentlemanhez
15      II|    dísztelen mozdulataik miatt, de Emánuel barátunk oly nyugodt ostobasággal
16      II|        semmi körülmény, hogy ezért Emánuel barátunk, kanállal és csészével
17      II| elméncséget báró Berzytől hallotta Emánuel barátunk, ki azzal egy szép
18      II|            az a rózsabimbó, melyet Emánuel szakított Katinka számára.
19      II|     jelenléte senkit sem érdekelt. Emánuel barátunkon kívül, ki agyontáncolhatta
20       X|          visszatért a háziasszony. Emánuel barátunk nagyanyja érkezett
21       X|            szórja a társaság közé. Emánuel barátunk mindenütt a nyomában
22       X|            eszébe a fiatal epigon, Emánuel barátunk.~ ~– Óh, az is
23       X|          volt az a mostani – mondá Emánuel. – Azt beszélje el, báró
24       X|       mondjam el neki! – nyüzsgött Emánuel. – Ugyan, kérem, méltóságos
25       X|  Misztizlávval, meg egy harmadikra Emánuel barátunkkal és azután még
26       X|           barátom! – kiálta közbe. Emánuel. – Te elhallgatod a javát,
27       X|            az elbeszélő gyermeket. Emánuel barátunk nagymamája odahúzta
28       X|            báró Berzy, Misztizláv, Emánuel barátunk, Abellino és még
29       X|         fektetett tárcájába, mihez Emánuel barátunk tartotta a lámpást.~ ~
30       X|      gargarizálta a contrealte-ot, Emánuel barátunk küzdvén gugaszakadtából
31   XVIII|      fiatalember, kiknek egyikében Emánuel barátunkat ismerjük meg,
32   XVIII|           nagyon egyszerű dolog.~ ~Emánuel barátunk ajkpittyesztve
33   XVIII|          másik kezével belemarkolt Emánuel barátunkba, s ott egy csomó
34   XVIII|          dagadván, mint a másik.~ ~Emánuel barátunk másfelől csak fél
35   XVIII|     gyanúja volt, hogy ez a valaki Emánuel barátunk lesz.~ ~Ez éppen
36   XVIII|            Ez éppen illenék hozzá. Emánuel a legszeretetreméltóbb fiatalember
37   XVIII|    filozófnő nem is gyanítja, hogy Emánuel barátunkat kora kicsapongásai
38   XVIII|         ígért diurnumot vesztik.~ ~Emánuel sietve fogadott szót, s
39   XVIII|          bejövetelök; elöl lóháton Emánuel barátunk, ki e pillanatban
40   XVIII|        maradni a küzdtéren.~ ~Csak Emánuel ficánkolt még ott egymagában.