Rész

 1      II|          beszélő ajkait, villogó szemeit, s csak néha sóhajtana egyet: „
 2      II|          figyelni –, hogy Zoltán szemeit le nem veszi azon rózsáról,
 3      II|         gyönyörűséggel legelteté szemeit a két férfi arcán – Nem
 4      II|         rivall rá a főnök, tatár szemeit végigvillogtatva rajta a
 5      II|       nem bírta kiállani e leány szemeit.~ ~„Miért néz ez a leány
 6       V|         venni. Figyelmes, vizsga szemeit az ügyvéd arcára szegzé,
 7       V|         rászorul. Kénytelen volt szemeit törülni.~ ~– Hány éve már
 8       V|         nekem – szólt az ügyvéd, szemeit megtörölgetve. – Íme, nekem
 9       V|         a két férfi félrefordult szemeit megtörülni. Midőn felindulásaikból
10    VIII|        egész éjjel nem hunyta be szemeit, a legnagyobb zivatarban
11    VIII|          elmúlt. Rudolf megtörlé szemeit, s kezével nyájasan végigsimítva
12    VIII|         kabátja ujjaival törülte szemeit, míg Rudolf egészen meg
13    VIII|         Fölemelé a gyermeket, ki szemeit nem bírta elfordítani anyja
14      IX|        zavarodottan hordta körül szemeit a tárgyakon. Egy kerek asztal
15      IX|         lapult előttük, s lesüté szemeit, mintha ő szégyenlené magát,
16       X|         Miklós le nem vette róla szemeit.~ ~Már közel voltak a Kőcserepy-házhoz.
17       X| világosabbá is tenni, de a beteg szemeit sérté a fény. Különben is
18       X|         Vilma nem tudta lehunyni szemeit, akkor odaülteté maga mellé
19       X|         ablaktáblákra függesztve szemeit. – Ne félj, leánykám, semmit
20       X|           E gondolattal zárta le szemeit, hogy becsukva találja azokat
21       X|      lányka, felvetve nagy sötét szemeit, amik Zoltánt úgy zavarba
22     XIV|       pedig rászegzi nagy, sötét szemeit, azután feltekint velök
23     XIV|        Hanyatt dűlt, és behunyta szemeit. Úgy nyögött, mint akit
24      XV|    megtudni – monda Kovács, okos szemeit az ifjú arcára szegezve –,
25    XVII|         állt a kandalló körül, s szemeit le nem vevé az égő percsomóról,
26   XVIII|         látta, hogy az öregember szemeit elborította a könny.~ ~Az
27   XVIII|        Maszlaczky urat, kiássa a szemeit, minden argumentum a priori
28   XVIII|         sírt, mint ő, világtalan szemeit az ég felé forgatá, mintha
29   XVIII|        holló nem ássa ki a másik szemeit.~ ~ ~ ~A statutio éjszakáján
30   XVIII|       hátulról befogja gyöngéden szemeit.~ ~Ez a gyönyörtől reszketve
31   XVIII|   mellett, s csak midőn mindenki szemeit törülgeté a nevetés után,
32   XVIII|   folyvást állva maradt, s lusta szemeit nagy megvetően hordozá körül
33     XIX|       szólt az ifjú, nagy, sötét szemeit a gyülekezeten végighordva –,
34    XXII|           s le nem vette rólam a szemeit. Gondolta magában: „Te is
35    XXII|    minden…~ ~A gyermek eltakarta szemeit, és sírt volna, ha tud.~ ~
36    XXII|          s oly fájdalommal emelé szemeit ég felé, oly túlvilági fájdalommal,
37    XXII|     keresztülhangzott; napok óta szemeit sem hunyta le soha, s ha
38   XXIII|        karjai közt, szép, tiszta szemeit felemelé hozzá, két hófehér
39   XXIII|  üdvözült mosollyal bezárta szép szemeit…~ ~…Légy boldog, kedves