Rész

 1      II|         hogy valahányszor Vilmára nézett, mindig annak szemeivel
 2     III| cselekedjék. Maszlaczky úr rá sem nézett többet.~ ~– Kik várnak odakinn? –
 3      IV|     ügyvéd megállt, és szeme közé nézett Abellinónak azzal a sajátságos
 4       V|              A tanácsosnő bámulva nézett utána. Éles szemei egy tekintettel
 5    VIII|   megállottak, mindkettő egymásra nézett, s azt gondolá, hogy mily
 6      IX|         voltak.~ ~Zoltán kétkedve nézett vezetőjére.~ ~– Julcsa kisasszonyt
 7       X|       jeget eleget.” Az ember úgy nézett rám, mintha kedve lett volna
 8       X|          jégtörőt.” Az őrnagy rám nézett e szóra, azután vállamra
 9       X|           erkélyablakon kihajolva nézett utána, fedetlen kebellel,
10       X|    tanácsos magában, ki szüntelen nézett ki a hintóból Zoltán után,
11       X|       Hiszen minden férfi örömest nézett szembe a veszéllyel, ha
12       X|           után.~ ~A vak leány úgy nézett merev, világtalan, sötét
13       X|        báró, míg Abellino aggódva nézett majd reá, majd a főhercegre,
14    XIII|           tüske.~ ~Sokáig mereven nézett Maszlaczkyra azokkal a mozdulatlan
15    XIII|    Maszlaczky úr egy darabig csak nézett, hogy higgye-e mindazt,
16     XIV|       megakadt vele, s oda sokáig nézett. Kőcserepyék ültek ott.
17     XIV|            és vakmerő mozdulattal nézett vele a szemközti páholyokra.~ ~
18     XIV|         ifjú szorongó tekintettel nézett fel ekkor ügyvédjére, s
19     XIV|          elé, s hideg tekintettel nézett annak szemeibe.~ ~– Édes
20     XIV|       mondhatni elektrikus dühvel nézett az összekötött perre, mint
21     XIV|     bámulásában.~ ~Az ifjú merően nézett a per címére, mintha egy
22     XVI|           kősárga szemével merően nézett fel a plafonra.~ ~Kovács
23     XVI|         Kovács összefont karokkal nézett a dühöngő ügyvédre, kinek
24     XVI|     stilétes pálca volt nála. Úgy nézett barátom uramra, mikor elment,
25    XVII|      jobbágy olyan gyászos képpel nézett eléje. Tudták már, hogy
26   XVIII|     elbúcsúzott, őrá pedig rá sem nézett.~ ~Ez kétségbeejtő.~ ~Ha
27   XVIII|   Tarnaváry mondhatatlan dölyffel nézett kétszer alá és fel az ismeretlenen,
28   XVIII|           midőn atyjára s anyjára nézett, s látta őket büszke, elbízott
29   XVIII|           s tovább is figyelmesen nézett abba az összehajtott papirosba.~ ~
30   XVIII|   templomon kívül.~ ~Azzal rá sem nézett többet, hanem ment egyenesen
31      XX|           kis pórleány részvéttel nézett az úrhölgy fáradt arcára.~ ~–
32     XXI|         fejét az egyik keblére, s nézett mosolyogva a másikra.~ ~
33    XXII|         állt az ágyam lábánál, és nézett rám csöndesen, aztán közelebb
34   XXIII|              És szemeivel atyjára nézett merően, sokáig, hogy a nyugodt,
35   XXIII|          az asztalra, mindig arra nézett, úgy írt tovább; mintha
36   XXIII|      csendes, nyugodt tekintettel nézett szét a szobában, mint aki
37   XXIII|       amíg csak él, hozzád.~ ~Nem nézett e szóknál Zoltánra, és az
38    XXIV|        távozó egyetlenegyszer sem nézett vissza.~ ~Amint az utolsó