Rész

 1       X|         elmúlik utolsó ösztöne is a vak félelemnek. Idebenn lenni
 2       X|          árnak, bőszülten ágaskodva vak félelmökben, s a kocsisnak
 3       X|            kívül volt már, s csak a vak ösztön dolgozott benne,
 4       X|        kiemelkedtek.~ ~Ez a leányka vak…~ ~Vakon született, és rá
 5       X|     veszéllyel jár Vilmára nézve. A vak leány nem taníthatja őt
 6       X|               Eddig igaza volt.~ ~A vak gyermek társasága legkevésbé
 7       X|             szép mesét tudott a kis vak leány! Csodálatos alakokról,
 8       X|          hogyan lehet az? – kérdé a vak leány, elbámulva a hallottakon,
 9       X|            a föld alatt volnék.~ ~A vak gyermek elfakadt sírva e
10       X|          gyöngéden simogatá végig a vak gyermek fejecskéjét, mint
11       X|      megemlegetsz róla.~ ~A szegény vak leányka úgy sírt, úgy zokogott,
12       X|             felszökve zsámolyáról a vak leányka.~ ~– Hintó járt
13       X|            nem hallott semmit, de a vak idegei sokkal érzékenyebbek;
14       X|            forogtak, mint ahogy egy vak szemei tudnak forogni céltalanul,
15       X|                Tűz – hebegé utána a vak leány. – A tűzmadarak repülnek.
16       X|              egy beteg leány és egy vak gyermek.~ ~A zaj, az emberlárma
17       X|        Isten irgalmazz! – sikolta a vak leány, arcát Vilma vánkosai
18       X|          végződött percek után.~ ~A vak leány úgy nézett merev,
19       X| papírszőnyeg pattogott a falon.~ ~A vak leányka felgerjedt figyelmét
20       X|      lehetne az életet, és azután a vak és a látó között nem lesz
21       X|                kiálta felsikoltva a vak leány, s örömrepesve emelkedik
22       X|            dolguk fog ma lenni.~ ~A vak lányka is odaveté magát
23       X|             fogadott, ölébe vette a vak gyermeket, ki azonban nem
24       X|            ért vele, ahol rábízta a vak leánykára, hogy tartsa átölelve
25      XV|         hívhatja, mert az nyomorék, vak, tehetetlen, kimerült; Maszlaczky
26   XVIII|            leánya, Vilma, a másik a vak leányka. Ide, e száz meg
27   XVIII|          egyik sem gyermek többé, a vak leányka arca sokkal ragyogóbb
28   XVIII|          fogsz, mélyen, mélyen.~ ~A vak leány valami álmát beszéli
29   XVIII|        szólt egészen elszomorodva a vak leányka. – Miért nem?~ ~–
30   XVIII|             Liza.~ ~Mit tesz az egy vak előtt: „Igen messze”?~ ~–
31   XVIII|             emberek! – kiálta fel a vak leány elszörnyedve.~ ~–
32   XVIII|           gondolat megöl engem!~ ~A vak lánykát úgy megzavarta ez
33     XXI|          mint a veszett állat a düh vak ösztönétől vezetve, másokat
34     XXI|        senkit maga előtt, egyedül a vak leánykát. Néha olyan okosan
35     XXI|            Egy reggelen odaszólítja vak ápolónéját.~ ~– Add ide
36     XXI|      ordítást hallani; Miklós a düh vak elszántságával rohant ellenfelére.
37    XXII|            hogy Liza hol van, az én vak leánykám? Azt mondják, hogy