Rész

 1      II|          hogy miért nem kereszteltek engemet Ádámnak.~ ~A delnő kérdőleg
 2     III|              is kevés; azért hagyjon engemet a nagyságos úr a magam útján
 3     III|           tagjaival.~ ~– Az igaz. Ők engemet szeretnek és becsülnek,
 4     III|              alatt.~ ~– Ah! uram, ön engemet mesékkel hisz traktálhatni.
 5      IV|              ugyan, ne kényszerítsen engemet más címekre, mert mindjárt
 6       V|      Maszlaczky –, hogy a törekvésre engemet semmi egyéb nem ösztönöz,
 7    VIII|          mondaná valakinek: „E titok engemet illet!”, eltevé azt keblébe,
 8      IX|          csak képmutatásra tanítják. Engemet is eleget ütöttek, hánytak,
 9       X|         történt neki semmi baja.~ ~– Engemet az ilyesmi nagyon alterál –
10       X|            anyácskám?~ ~– Arra, hogy engemet senki sem szeret.~ ~– Hát
11       X|               De ki ez az ember, aki engemet visz? – kérdé az ismeretlenség
12       X|              Óh, Zoltán, hajítson ön engemet le innen a vízbe, hadd vesszek
13     XII|       ilyennek még labdázni kellene; engemet tizennégy esztendős koromban,
14     XII|           valaha reá lépek, hogy ott engemet mint ős nemesembert mindenféle
15     XII|            attól a gondolattól, hogy engemet vagy a hintómat megállítsanak
16      XV|                Mit mond ön? Akkor ön engemet nem ért. Én ezt a pert meg
17     XVI|          Minek fárasztja vele magát? Engemet úgyis elvisz már az ördög
18     XVI|             egy Antinous. Nézzen meg engemet méltóságod, ne mást; én
19     XVI| kibeszélhetni.~ ~– Uram. Ön az elébb engemet egy becses dologra tanított,
20     XVI|       ellenségei tanácsolnak! Tessék engemet kidoboltatni mint országos
21     XVI|               ez öntől szívtelenség. Engemet így egyedül hagyni a veszély
22    XVII|              Kárpátfalváról.~ ~– Már engemet Zoltán úrfi nem hagyhat
23   XVIII|             tégedet az egyik karján, engemet a másikon, így repült velünk
24   XVIII|            ősi örökéből, azért, hogy engemet tegyenek gazdaggá. Óh, ez
25   XVIII|              volt a vágyódásuk, hogy engemet gazdaggá tegyenek. Énértem
26   XVIII|             angyali jó szívére, mely engemet e reményre eddig tanúsított
27   XVIII|           lábainál bevallhatom, hová engemet azontúl is a legerősebb
28   XVIII|              méltóztatik tudni, hogy engemet egész más vágyak, más remények
29   XVIII|          emberrel?~ ~– Elmenj fickó, engemet leckézni, vagy úgy lehordalak,
30   XVIII|             Uram, ön jól tudja, hogy engemet megsértett.~ ~– Rászolgált
31     XXI|     ellenetek a zöld asztal mellett, engemet kikacagnak; de álljatok
32     XXI|          hozzám intézett szót. Pedig engemet nem mártott az édesanyám
33    XXII|              hogy engem elámítsanak. Engemet mindig bolonddá akarnak
34    XXII|            óh! Nem úgy kellett volna engemet szeretni, nem úgy…~ ~– Nem
35   XXIII|             Olyan jó azt tudni, hogy engemet mindenki szeretett. Te is,
36     XXV|              hogy Kőcserepy tanácsos engemet milyen rútul rászedett.~ ~–
37  Vegszo|         rezignációval végigvárta, és engemet soha azon fenyegetéssel