Rész

  1       I|               tanúja Pest.~ ~Nevezhetnők azt inkább családi ünnepnek.
  2       I|                  és mi örülünk neki; bár azt mondják, hogy kicsiny és
  3       I|                 más időben kellett volna azt kezdeni; az önző szűkkeblűség
  4       I|                   elég szépnek fogjuk mi azt majd találni; szerzünk bele
  5       I|                szép hölgyeink, hagyjátok azt ragyogni. Az előadott mű
  6      II|               polcra, ahol jelenleg áll, azt hosszú volna elmondani.
  7      II| részrehajlatlansággal hozzá kell tennünk azt, miként Kőcserepy úr kitűnő
  8      II|               táncvigalmairól kimaradna, azt a karnevál minden gyönyörei
  9      II|             tetszik, az divattá lesz, és azt mindenki utánozza, szépnek,
 10      II|               dölyföt, s jó alkalma volt azt minden lépten visszafizethetni.~ ~
 11      II|                  az uraság bűvészete, és azt eltanulni nem lehet, ugyanezen
 12      II|                viszik át ifjú lovagjaink azt a csintalan társalgási modort,
 13      II|                  ön a kaszinóból jön?~ ~(Azt értette, hogy a báró a kaszinóból
 14      II|                  s érzi ujjain keresztül azt a lázas, fuldokló lihegést,
 15      II|               közben hallhatják táncosai azt a veszélyes száraz köhintést,
 16      II|                  dörzsölé örömében; csak azt szerette volna tudni, hogy
 17      II|               gondolat úgy tenni, mintha azt hinnék, hogy híva vannak,
 18      II|         tetszéssel találkozó felelet, ha azt mondaná, hogy nem tud semmit
 19      II|                   gróf Szentirmay Rudolf azt mondta volna ugyanott, hogy
 20      II|              valódi élét felfogta volna, azt hitte, hogy ez az ő megijesztésére
 21      II|              senkitől, s amit kimondtam, azt megállom! Szentirmay úr
 22      II|                 napra halasztottam volna azt.~ ~– Óh, emiatt ne csináljon
 23      II|          vállalatokat kell előmozdítani, azt szokta felelni, hogy ő ugyan
 24      II|      előrehaladásnak nagy barátja, hanem azt elébb a szellemi téren kellene
 25      II|              ketten ültek a hintóban, de azt az illendőség meg nem engedheté,
 26      II|              filozóf kedéllyel pödörgeté azt a kicsi bajuszt, mely ajka
 27      II|          vendégem”!~ ~Mert jegyezzük meg azt, hogy nem minden ember keresi
 28      II|                első szavak után mindjárt azt kérdezni a főispántól, hogy
 29      II|              találni abból leánya arcán; azt a gyermeteg szendeséget,
 30      II|           ártatlan, tiszta tekintetét, s azt a nyugodt, szeretetre méltó
 31      II|                észrevesz rajta mindenki: azt, hogy mozdulataiban, arckifejezésében,
 32      II|              siketsége dacára is megérti azt, s elhallgatná ezt a fiút
 33      II|           iparkodva lassan beszélni, sőt azt várva, mások e szavait elméncségnek
 34      II|                hozzá szelesen, s kirántá azt az agg nő kezéből. – Ugyan,
 35      II|                   az nagyot nevetett rá, azt hitte, hogy ez is élc volt.~ ~
 36      II|                tetszett ez a beszéd, sőt azt nyílt kihívásnak kezdte
 37      II|               fáradni, tanulni, küzdeni; azt meg kell elébb érdemelni,
 38      II|                 kell elébb érdemelni, és azt meg kell becsülni, s azért
 39      II|                egy tearózsát leszakítva, azt ajándékul nyújtá Katinkának,
 40      II|                 másikat, a fiúnak nyújtá azt.~ ~– Önnek tetszik e rózsa,
 41      II|               hogy Katinka mégsem akarja azt észrevenni.~ ~A két lyány
 42      II|                  a hinta kötelét, amivel azt nyerte, hogy szép barna
 43      II|                 egy perc alatt megállítá azt; azután kezét nyújtá a lyánkáknak
 44      II|            feltalálni, hogy mint fogadja azt.~ ~– Nem emlékszik ön, mikor
 45      II|                  az előszobában hagyták; azt mondják, hogy a főispán
 46      II|   örömnyilatkozata volt az, mely még nem azt válogatja, hogy mi magas,
 47      II|                magas, mi alacsony, hanem azt, ami kedves, vagy nem az.
 48      II|                 mégis jól tudá e percben azt átgondolni, hogy ezáltal
 49      II|                 veranda alá számunkra.~ ~Azt ugyan nem hítták sem Jancsinak,
 50      II|     természetesen nem cigány húzta, mert azt csak parasztmulatságokban
 51      II|                ról hall beszélni, bátran azt hiheti, hogy azok csak a
 52      II|                  akaratához bilincselni, azt senki sem gyaníthatja, de
 53      II|             gyaníthatja, de hogy vannak, azt éppen úgy lehet sejteni
 54      II|                nézi.~ ~– Mit nézi annyit azt az órát a gróf? – riad rá
 55      II|             Miért nincs kéz alatt, mikor azt mondtam, hogy itt maradjon? –
 56      II|                 adva, hogy mint szorítsa azt meg térdeivel, ha azt akarja,
 57      II|           szorítsa azt meg térdeivel, ha azt akarja, hogy lépést menjen,
 58      II|               szalonjainkban? Báró Berzy azt mondja, hogy azok sokkal
 59      II|             táncreformátor eszmejárását; azt azonban meg nem gátolá semmi
 60      II|            számára. Mi szükség volt neki azt a hajába tűzni? Föltette
 61      II|             végre rájött. Lassan kihúzta azt kontyából, hogy csak alig
 62      II|                 kapok másikat; s elkérte azt, mely Zoltán gomblyukába
 63      II|                gomblyukába volt fűzve, s azt tűzte hajába.~ ~A két gyermek
 64     III|           Bogozyra vitetődik vissza; még azt is ráfogták, hogy ő volt
 65     III|           tudakozódott az illető cenzor, azt felelte rá, hogy a verseire
 66     III|             elmondani abból, amit leírt; azt sem tudja, halálítélet volt-e
 67     III|                  az egész szálláson, ami azt bizonyítja, hogy a fiskális
 68     III|                 a zárt almáriomoknak is. Azt képzeli, hogy ahová ő lép,
 69     III|           fürgenckedni, nevetni lehet, s azt hiszi, miszerint senki sem
 70     III|               oly módon lendítve, mintha azt nem is azért viselné, hogy
 71     III|                el zsemlyéért a pékhez, s azt meg is cselekszi, a jurátusnak
 72     III|               kezdett.~ ~– Barátom uram! Azt csak megengedi talán, hogy
 73     III|                  Nem olyan gyerekség az. Azt a leggyakorlottabb prókátornak
 74     III|                 egész idea éntőlem jött; azt tudhatja nagyságod, hogy
 75     III|                  gömbölyű asztalra, mire azt poros voltánál fogva igen
 76     III|                 Azért semmire se felelje azt kedves nagyságod: „Ezt már
 77     III|            nagybátyja neve napjára, mire azt szinte halálosan megütötte
 78     III|                 No, jól van; tréfa volt, azt mondja nagyságod. Hanem
 79     III|            panaszával, s én felvállaltam azt. Megvallom, nem az ígért
 80     III|                ezekhez nem ért, aki csak azt tudja, azt látja, ami előtte
 81     III|                 ért, aki csak azt tudja, azt látja, ami előtte van, aki
 82     III|             lassan, kedves nagyságos úr; azt még nem mondtam, hogy elveszítjük
 83     III|              perben. Ha bebizonyíthattuk azt, hogy Mayer Fanny egykor
 84     III|                 most, midőn ellenfeleink azt gondolják, hogy levertek
 85     III|          nagyságod is közőlök való –, ők azt hitték, hogy én vagyok az
 86     III|                haldokló nő halálos ágyán azt kívánta, hogy gyermeke Szentirmay
 87     III|                valaki dicséri, mert hisz azt, hogy ő okos ember, éppen
 88     III|               értem, amit ön beszél.~ ~– Azt elhiszem – szólt az ügyvéd
 89     III|                  meg tudná különböztetni azt, miszerint az általam felhozott
 90     III|                  valóban meg is érdemlik azt…~ ~– De uram, mi lelte önt
 91     III|               Sőt igen helyesnek találom azt, mert köztünk mondva, én
 92     III|                 én legkevésbé sem hiszem azt, hogy Szentirmay gróf legkisebb
 93     III|         tudakozódni, tehát legyen szíves azt végighallgatni is.~ ~– De
 94     III|                Elébb a kérdés meritumára azt felelem, hogy „nem”; azután
 95     III|                ezalatt úgy bebonyolítani azt, hogy ha Szentirmay gróf
 96     III|          hírnevét, gyámja boldogságát és azt az ifjúkori ábrándot, mely
 97     III|             inkább kincseiről, csak hogy azt mondhassa: „Mindez nem volt
 98     III|               elmondta, hogy kitől kapta azt ajándékba, és hogy ki által
 99     III|            melyben vitriolos holmi volt, azt azután hirtelen kirántani.
100     III|          pártfogóink.~ ~– Én bámulok. Ön azt állítá, hogy legjobb ismeretségben
101     III|          kisasszony nőül vételét illeti, azt már csak nem tartja nagyságod
102     III|                       És miért tegyem én azt?~ ~– Mert ezáltal a per
103     III|              másodszor, nagyon jól tudja azt kedves nagyságod is, más
104     III|                  egy jó bolond nábob, ki azt a család számára megvásárolja,
105     III|                 mondok, de legyen szíves azt meghallgatni. Fordulnak
106     III|                jelentenek azok?~ ~– Ezek azt jelentik, hogy megtörténhetik,
107     III|                elengedé azoknak, akiktől azt addigelé szokás volt behajtani,
108     III|           Kérdezősködésére a levéltárnok azt felelte, hogy Maszlaczky
109      IV|                   s tapasztalnia kellett azt a keserves kíméletet, mellyel
110      IV|               csak az bír megérteni, aki azt minden részleteiben ismeri.
111      IV|                   De hát hogyan gondolja azt kedves nagyságod, hogy én
112      IV|               Maszlaczky.~ ~– Ejh, tudja azt jól kedves – igenis; minek
113      IV|                  nagyságos Kőcserepy úr? Azt sem tudom, hogy idebenn
114      IV|                 házhoz, kivált este. Még azt hinnék, hogy tolakodom.
115      IV|             szorultságában még ő sürgeté azt, amit néhány nap előtt visszautasított.
116      IV|                 hozni. Hogy mit énekelt, azt nem lehete megismerni, annyira
117      IV|         oroszlánjához, melynél csodáltuk azt, hogy kimondja e szót: „
118      IV|              volna mondani; „Add ide már azt a száz pengőt, aztán csinálj,
119      IV|                pirospozsgás szolgálóval, azt megszólította, egyet csípett
120       V|              melyben minden szívdobbanás azt mondja: szeretni kell. Feltűnik
121       V|          agyonbeszélni férje erényeivel. Azt mindenki elismeré róla,
122       V|               fordulnak a tények, de már azt Eveline nem veszi észre.
123       V|          gyermekök van, nagyon hajlandók azt elkényeztetni, az osztatlanul
124       V|                   gondolkozásmódjához.~ ~Azt gondosan el kelle titkolnia
125       V|            megrontani. Eveline jól tudta azt példákból s észtani búvárlatokból,
126       V|               Vilma sohasem tudhatta meg azt, hogy őt szülői szeretik,
127       V|                  szülői szeretik, ő csak azt tudta, hogy vigyáznak rá –
128       V|           elrejtette a magáét. Jól tudva azt, hogy ha valamit nagyon
129       V|                 jólesik elmondani, éppen azt hallgatta el, s úgy el tudta
130       V|               találta vetkőztetés közben azt az észrevételt tenni, hogy
131       V|              kisasszony tagjai; annak is azt felelé Vilma: „Fáradt vagyok!” –
132       V|                  hogy beteg. Mikor már ő azt megvallotta, már akkor nagyon
133       V|                  látott benne mást, mint azt a szigorú őrt, ki óránkint
134       V|                  a fogaival megragadott, azt el nem ereszté addig, míg
135       V|                hajlammal a zene iránt, s azt ennélfogva kevés tökélyre
136       V|                    Én pedig ellenkezőleg azt állítom, hogy a jó nő teremti
137       V|               boldognak vallja magát, az azt saját magának köszönheti.~ ~
138       V|                 Amely nőt a világ nevel, azt rendesen el is rontja, s
139       V|              mást forgat fejében, s csak azt a szót lesi, amelyikhez
140       V|                     Mi voltam itt belől, azt nem tudja senki. Az az én
141       V|        méltóságodon kívül soha nem hallá azt senki. Azért ismételve bocsánatot
142       V|                aláírt engedélylevelet, s azt kiteríté az asztalra. Kőcserepy
143       V|          Kőcserepy úrnak lehetetlen volt azt egy barátságos kézszorítással
144       V|             kedvesebb kötelességet, mint azt teljesíthetni.~ ~– Jó, kedves
145       V|                 Oly derült arccal fogadá azt, mintha hetekkel elébb értesülve
146       V|           értesülve lett volna felőle, s azt minden oldalról tanulmányozhatta
147       V|               Mint remélhettem volna még azt, hogy ön, ki előtt még egy
148       V|                     Óh, tudom, jól tudom azt; én fel tudom fogni boldogságom
149       V|          reményeket költünk egymásban, s azt tudhatja, kedves Maszlaczkym,
150       V|                      Teszem föl, mondjuk azt, hogy meg fog történni ez
151       V|                 a hitben; amit ő tudott, azt megtartá magának.~ ~A későbbi
152      VI|             idejében, s összehasonlítják azt a mostanival, hajlandók
153      VI|              dombon – de isten tudná már azt, hogy melyiken? – szokott
154      VI|          lélekkárhozatot nyer vele; jobb azt nem is ültetni. Csupán az
155      VI|               drága vérökkel szerzék meg azt a földet, hol utódaik laktak,
156      VI|                  vagy mások megtudják, s azt higgyék, hogy ő jó szívét
157     VII|                   gyászfüzek árnyékolták azt be.~ ~Zoltán enyelegve fordult
158     VII|             emlékkönyvet adsz nekem? Tán azt akarod, hogy elváljunk?
159     VII|              mind, azért örömmel fogadta azt, de magában gondolá, hogy
160     VII|           csalhatlan biztonsággal vezet, azt az imádott, azt a bámult
161     VII|      biztonsággal vezet, azt az imádott, azt a bámult kezet, mely oly
162     VII|             valami ártatlan babona, mely azt súgja, hogy csak meg kell
163     VII|                  komolyan feleljen kend, azt mondom! – kiálta rá Bogozy
164     VII|               Márton.~ ~Bogozy feljegyzé azt plajbásszal egy nagy vörös
165     VII|               Egészséges vagyok.~ ~– Nem azt kérdeztem, micsoda kondíció,
166     VII|                 törvényes dolog ellen, s azt hitte, hogy aki egy olyan
167     VII|                 egy olyan írást elfogad, azt mindjárt egzekválják is.~ ~–
168     VII|                 kezembe ugyan nem nyomja azt az írást. Én nem láttam,
169     VII|               közt.~ ~Szentirmay átvette azt, és olvasni kezdé. Ha valaki
170     VII|              kell készülve lenniök, hogy azt meg merték tenni.~ ~Rudolf
171     VII|               dugá, de egyszerre kidobta azt onnan, s lábával indulatosan
172     VII|                  legtiszteltebb férfinak azt mondják a törvény előtt: „
173     VII|             miként máskor szokta, miként azt tőle óhajtva várják.~ ~–
174     VII|              bezárkózva; a cselédek csak azt hallák, hogy jár szüntelen
175     VII|                 hullott, Zoltán felvette azt onnan.~ ~– Látod, ez a levél
176     VII|                 csakhogy akkor elnevette azt, de most nagyon, nagyon
177     VII|            nyakába vethette magát, ismét azt követelte, hogy vigye őt
178     VII|                 őt Zoltán bácsihoz, hogy azt is megcsókolhassa, s azután
179     VII|           hízelgésekkel elhalmozva. Hogy azt Rudolf mind nem láthatja!~ ~
180    VIII|          önállóság érzete nem engedi meg azt a gyermeki viszonyt, amiben
181    VIII|                észrevevé a gyermek arcán azt a könyörgve kérdő tekintetet,
182    VIII|                  és az utakat, mik által azt meg lehet érdemelni.~ ~Zoltán
183    VIII|                 válnom, legalább érezzem azt mentül jobban.~ ~Ez utóbbi
184    VIII|                Rudolf mondott, mint hogy azt oly hidegen tudta elmondani.~ ~
185    VIII|               Amint kilépett az ajtón, s azt becsukta maga után, nehány
186    VIII|                 egyedül maradt a gróf, s azt hiszi, hogy senki sem hallja,
187    VIII|              kérdd; elég jókor meg fogod azt úgyis tudni; és az a nap,
188    VIII|           elidegeníteni. De ki tilthatja azt meg nekem, hogy én a legnemesebb
189    VIII|                Hogy miben áll e veszély, azt én neked meg nem mondhatom;
190    VIII|                erre, és amire én kérlek, azt te meg fogod tenni.~ ~Zoltán
191    VIII|     Kétszer-háromszor ismételnie kellett azt, míg valaki eljött. Ő maga
192    VIII|                  helyen megáll a gróf, s azt kérdi Páltól:~ ~– Emlékezik-e
193    VIII|                 azon módon maradt, ahogy azt a nagyságos asszony hagyta,
194    VIII|              utána. Valami babonás ember azt hihetné, kísértő lélek jár
195    VIII|                 nagyságos uram. Tudom én azt, hogy nem a levegőre gondolunk
196    VIII|                  lesz, ha elébb meglátja azt a szobát, ahol édesanyja,
197    VIII|           gondolni. Igen jól van, hogy ő azt meglássa.~ ~Az érzékeny
198    VIII|              falat keresztültörni. Minek azt tudatni más emberekkel?
199    VIII|               más emberekkel? Elvégezzük azt magunk is, hiszen hárman
200    VIII|             mindkettő egymásra nézett, s azt gondolá, hogy mily szörnyű
201    VIII|                 Ha valaki onnan belülről azt mondta volna rá: „Szabad!”…~ ~
202    VIII|              mind a ketten, ismét betéve azt hátuk mögött.~ ~A tizennégy
203    VIII|                 levél. Senki sem olvasta azt soha, még én sem; szentség
204    VIII|                   s örök az idő, melyben azt senki sem fogja olvasni.~ ~
205    VIII|          borzalommal tekinte maga mellé. Azt hitte képzelni, hogy amaz
206    VIII|                   Én boldogtalan vagyok, azt láthatád. Jó férjem minden
207    VIII|                 férjed… Kinek vallhatnám azt meg Isten után, ha nem neked?
208    VIII|             gondolatokban vétkezém, vagy azt mondja a mennyei irgalom: „
209    VIII|              lehetett olvasnia lelkével, azt az ő arcáról olvashatá.~ ~
210    VIII|                  engemet illet!”, eltevé azt keblébe, ott van az legjobb
211    VIII|               jutott, ki legjobban tudja azt őrzeni…~ ~Fölemelé a gyermeket,
212    VIII|               drága emlék. Ne szégyeneld azt sokszor megnézni; annyi
213    VIII|                 eltávoztában megcsókolja azt a kendőt, mely a nagy karszékre
214      IX|          kilátásokat, el kelle titkolnia azt, miszerint ő tudja, hogy
215      IX|                gyökerére nem akadt, amíg azt ki nem tépheti, semmivé
216      IX|                jó kis bácsit, pedig azok azt hitték, hogy cseresnyeszüretre
217      IX|         feledkezzék róla; és ő jól tudta azt, hogy sok, sok időre, talán
218      IX|              kényszeríté.~ ~Képzelhetjük azt a kellemetlen meglepetést,
219      IX|                  volt a világban; győzné azt valaki krónikába rakni,
220      IX|            vonított, és példás flegmával azt mondá:~ ~– Mit tehetek én
221      IX|               igen jó elméncségnek tartá azt felelni rá, hogy az nincs
222      IX|                  a fogait csikorgatta, s azt a bosszút találta ki a vétkes
223      IX|               hallgatni. Így legközelebb azt a furfangot gondolta ki,
224      IX|               felének túlsó lapjára írta azt fel, ahonnan azután nem
225      IX|                 elválaszthatatlanná téve azt ama megsemmisíthetlen okirattól,
226      IX|               mint egy gabnahajóé, pedig azt nem ezúttal kapta, magával
227       X|        újjászülettünk, ez tudatja velünk azt a vigasztalást, hogy sokáig
228       X|               látogatásunkra, és elvegye azt, ami legkedvesebb volt,
229       X|           rémletes nagyságában.~ ~Ah, ha azt tudnák az emberek, ha értenék
230       X|                  szereztek róla, de akik azt elmondani nem merik; hogy
231       X|                 ujja közé orra hegyét, s azt felfelé emelve értelmesen,
232       X|                 szelíden tisztogatja meg azt a tért, ahonnan a bajusz
233       X|            veszteség esetére nem kívánja azt tőlem vissza a tekintetes
234       X|                  eszmetehetségű nő, csak azt tudja, amit lát. Vilma csakugyan
235       X|          magnetizmusban, ugyebár? Óh, én azt csalhatatlannak tartom.
236       X|                  átcsurogni. Képzelhetni azt a jelenetet, midőn az én
237       X|               mostani – mondá Emánuel. – Azt beszélje el, báró úr. Az
238       X|            vigadjunk! Minek hagyták abba azt a táncot?~ ~Mindenki folytatja
239       X|                  közé. Senki sem látszik azt észrevenni.~ ~Már közel
240       X|             Igazán mondtad! Jól ismersz. Azt tenném. No, ezért nem neheztelek
241       X|                  bravúrokat követtél el. Azt el kell mondanod nekünk!~ ~–
242       X|             egyszer a zaj rést találhat, azt majd saját súlyával tovább
243       X|             hallhassam, mit beszél. „Ott azt a jeget valami nem természetes
244       X|            szétdurranni az akna?~ ~– No, azt én is szeretném tudni, hogy
245       X|             jöjjön! Egyedül megyek”!~ ~– Azt ugyan okosan cselekedte –
246       X|                  belőle, mégsem sikerült azt kiszabadítaniok, az őrnagy
247       X|                 kiugrottam a jégre. Csak azt kiáltottam vissza nekik,
248       X|                  törekedésünk mellett is azt vettük észre, hogy inkább
249       X|                  ki ismét a kanócot.~ ~– Azt nem tettem volna meg – szólt
250       X|                 jó gyámatyámtól tanultam azt, hogy ahol legközelebb a
251       X|            zsineget egy puskavesszőre, s azt lövesse felénk. Így a zsinegen
252       X|                  tekintetét. Tudta ő már azt jól, hogy ez ember neki
253       X|              Hála istennek! Könnyű nekik azt mondani; a pimaszok, a gyávák!
254       X|          visszajött néhány perc múlva, s azt hozá válaszul, miszerint
255       X|            sugdosnak. És senki sem vette azt más észre.~ ~– Nos, barátom.
256       X|                 a zárt ajtókon, ki fogja azt meghallani? Mindenkit saját
257       X|                  lépcsőn, egy alant álló azt kiáltá, hogy a Duna a váci
258       X|    segélykiáltásait. – Füleivel hallotta azt más is, de szívét bezárta
259       X|               meg ez attól? Tán jó volna azt kikerülni? Tán engedni kellene
260       X|      jajveszékelőknek, kik közől legtöbb azt sem tudta, mihez kezdjen.~ ~
261       X|             tudta, hogyan történt – csak azt vevé észre, hogy megcsókolta
262       X|            keblem legyen a legelső, mely azt felfogja róla. És ha lávatenger
263       X|       hozzáfogott a készüléshez; de csak azt szerezte ezáltal, hogy még
264       X|              ahol valami meg volt kötve, azt ő ismét eloldozta, s lehetőleg
265       X|                vele.~ ~– Kedves Trommel. Azt tartom, hogy jó volna sietnünk.~ ~–
266       X|              saját használatomra kívánom azt.~ ~– Lirum-lárum. Ahol az
267       X|                 parancsolá, hogy hajtsák azt a Váci út felé.~ ~Eleinte
268       X|             Szolgái vagyunk mi az úrnak? Azt tesszük, amit akarunk.~ ~–
269       X|         megfizettem a dereglye árát.~ ~– Azt végezze el az úr Trommellel,
270       X|               már utána, hogy jöjjön, de azt mondja, hogy vesztésben
271       X|           mondván:~ ~– Áll egy húszas!~ ~Azt a húszast ugyan nagyon szeretné
272       X|                őbelé nem megy a víz.~ ~– Azt nem mondhatod, hogy bánod
273       X|               megmentése kerülni fog. Én azt mondtam neki, hogy várjon
274       X|                   barátom, ne vesztegesd azt itt – szólt közbe a kávéházi
275       X|                ezt? Öt pengőt; még talán azt is csak krajcárt, Ötvenért
276       X|       verekedésbe sohasem visz fegyvert, azt tartván, hogy majd lesz
277       X|   elhatározottsággal bírt; míg más ember azt kérdezgeti az ellenféltől,
278       X|         támasztott a szűk utcán, s amint azt nagy lomhán felemelte a
279       X|            Odanyújtá kezét, s érzé, hogy azt egy másik kéz görcsösen
280       X|             Zoltánon jó meleg zeke volt, azt leveté magáról, s betakarta
281       X|             Néha-néha valami gyáva démon azt suttogta fülébe: „Talán
282       X|                kezdett derengeni. Zoltán azt is csak képzete játékai
283       X|             elhelyezé, s tovább hajtotta azt ismét, ár ellenébe, vész
284       X|               menedéket valakinek, s aki azt Isten zsámolyánál kereste,
285       X|        megkülönböztetheti barátjától, ha azt veszélyben látja.~ ~– Lelkemre,
286       X|              közől is ki tudja válogatni azt, aki barátja és azt, aki
287       X|            válogatni azt, aki barátja és azt, aki ellensége, s míg egy
288       X|       boldogtalan árvát.~ ~A tanácsos úr azt gondolá, hogy a vaknövelde
289       X|              hízelghet neki, mert hiszen azt sem tudja, mit neveznek
290       X|             látta a világot, s iparkodik azt maga elé állítani, egyes
291       X|         pillanatnyi bajokhoz; az orvosok azt állították, hogy mindez
292       X|             pedig az csak hegedülni tud, azt sem igen nagyon, míg Vilma
293       X|              kért tőle, de az nem adott. Azt mondta neki: „Menj az erdőre,
294       X|                 egy pici-pici tűztojást; azt is beletojta a hamuba, hogy
295       X|                 elvegye tőle. Megtalálta azt a hamu között, s odatevé
296       X|                 vagyok sem jó, sem szép. Azt csak mondják, de nem igaz.
297       X|              bírta képzeletével utolérni azt a gondolatot, hogy valaki
298       X|               Vilma forró testén, mintha azt a fájó részt keresné rajta,
299       X|              szomorú gondolatok jőnek, s azt hinné, hogy ha rajta fogja
300       X|                 Ne mondja, óh, ne mondja azt! Mi lenne akkor énbelőlem;
301       X|                  pénzt ajándékba kaptam, azt mind abba szoktam rakni.
302       X|                 Régen, régen megírtam én azt már egy levélbe, le is pecsételtem
303       X|              font karperecem, te viseled azt majd, és megemlegetsz róla.~ ~
304       X|              egyik érzéktől megtagadott, azt a másikban iparkodott kipótolni.
305       X|                kipótolni. Ő már hallotta azt a zúgást, zajgást, mit a
306       X|            védnője kezét keblére, mintha azt hinné, hogy az képes lesz
307       X|                  dagad, míg be nem tölti azt a véghetlen űrt, ami a föld
308       X|                  sötét szemeivel, mintha azt várná, hogy ha a napsugár
309       X|             sokszor hallani gyermekektől azt a balga óhajtást, hogy bár
310       X|               magához. Valóban ő maga is azt hitte, hogy úgy lesz. Elnézte
311       X|                  vetett meleg téli sált, azt hirtelen felkapta, s szótlan
312       X|                 Vilma felállt.~ ~– Elébb azt a lánykát mentse meg ön –
313       X|               nem szóltak előtte, akiről azt hitték, hogy ő is utálja,
314       X|          vagyonát el fogja veszíteni, és azt ők szerzendik meg, és azzal
315       X|              szíve, hogy lehetetlen volt azt nem hallania.~ ~– Boruljon
316       X|                 Úgy tetszék neki, mintha azt hallaná háta mögött susogni:~ ~–
317       X|       megveregette a fiú vállát. Eleinte azt hitte, hogy szerelmes a
318       X|             csónak már a falnak szorult. Azt a felingerelt nép kövekkel
319       X|                 s azon törekesznek, hogy azt felfordítsák, amidőn egyszerre
320       X|              arra akasszák fel sorba; de azt nem fogják cselekedni. Azon
321       X|             gyűltek össze egy fabódéban, azt kivilágíták ünnepi lámpáikkal,
322       X|                erőszakos elemmel, elűzve azt udvarai elől, azalatt a
323       X|                   mintha teljes életében azt tanulta volna.~ ~Egy magas
324       X|                barátunk, mire báró Berzy azt válaszolta, hogy ennél sokkal
325       X|                is lehetett volna egyéb – azt gondolta ki tehát, hogy
326       X|            csinált horgot alkalmazott, s azt lebocsátva a második emelet
327       X|                 ne kacagjanak rajta. Már azt még a zseniális bárónak
328       X|               egy ötlet.~ ~Egy óra előtt azt gondolta ki az elmés báró,
329       X|         kapaszkodva, menekül vele; ekkor azt mondá, ha elveszett a többi,
330       X|                 annyi közül? Különben is azt tűztem ki hivatásomul, hogy
331       X|                  annál fogva kivontatták azt a szárazra a benne levő
332       X|              fejlődhetik ki. Ott azonban azt a vigasztalást kapták, hogy
333       X|                 világ, legalább az ember azt profitírozhatná, hogy szabadabban
334       X|               kérték, hogy ne cselekedje azt, hogy evezzen, mert mindnyájokat
335      XI|            szellemmel, ki éjjel lerontja azt, amit a jók nappal építettek!~ ~
336      XI|                visszafizesse jóltevőinek azt, amit tőlök egykor nyert:
337     XII|                 kerülni. Családjának még azt sem volt szabad tudni, hogy
338     XII|              minden héten levelet írjon. Azt hitte, hogy az Rudolftól
339     XII|                ez ideig éreztetett vele, azt legyen szíves ezentúl is
340     XII|          hieroglifok.) Amit tett Kovács, azt maga jószántából tette.
341     XII|    postscriptumot kezdett a derék úr, de azt már kitörölte, elégnek találva
342     XII|              gróf elébb rendesen kiküldé azt a pitvarnokától, hogy kefélje
343     XII|               három levelet. Amit ő írt, azt nem értettem, mert igen
344     XII|            esztendőnként? Valamelyik őse azt verte a fejébe, hogy Kárpátfalván
345     XII|        leghamarább. Az én fickóim bezzeg azt sem tudják, mi fán terem
346     XII|                  commát sem. Képzelheted azt az anxietást, amit ezalatt
347     XII|                 a csizmájokat főzik meg, azt eszik, s ha az elfogy, akkor
348     XII|           leszidtam azután egy levélben, azt tudom, hogy nem teszi az
349     XII|              hogy melyik a keresztneve?) azt mondta, hogy tökéletes romantikai
350     XII|             legszebb kiejtésűnek. Hiszen azt elhiszem, hogy a magyart
351     XII|           megeszen a szégyen. Haragomban azt akartam neki írni, hogy
352     XII|            levele végén megelőzött, mert azt írja, hogy ne fárasszam
353     XII|     zsugoriskodás? Kivált külföldön; még azt gondolják majd róla, hogy
354     XII|                  nagyon fain ember, mert azt írja róla Zoltán, hogy be
355     XII|         millióinkkal, s nagyon megnéztük azt, aki pengőben beszél; de
356     XII|           Londonból érkezett; elküldeném azt neked, de meg akarom tartani
357     XII|        legnagyobb része, mint iparkodott azt a mély sebet, mit Isten
358     XII|              nemzedékek hiába dolgoztak, azt őneki elég meggondolni,
359     XII|                   nálunk is vannak, akik azt megérdemelték volna; a mi
360     XII|                Pestet.~ ~Midőn elhagytam azt, egy összedőlt, néphagyott
361     XII|                midőn az alkony eltakarja azt szemei elől, s csak ezernyi
362    XIII|                előre bal oldalra téve át azt a széket a nagy zöld asztal
363    XIII|               Ellenkezőleg? Nem értem én azt.~ ~– Ellenkezőleg, új egészséget
364    XIII|                 mutatóujjával.~ ~– Látja azt ott, fiskális úr?~ ~– Hm.
365    XIII|            minden ötödnap engedtetik meg azt egy vízbe mártott zsemlyével
366    XIII|              szomjúságot érzek. Ilyenkor azt képzelem, hogy meg tudnám
367    XIII|           napestig a jó hűs forrásvizet; azt, azt.~ ~A báró úgy biztatta
368    XIII|                 jó hűs forrásvizet; azt, azt.~ ~A báró úgy biztatta magát,
369    XIII|                  lovagolok. No, ugyebár, azt tehetem huszonnégyezer pengő
370    XIII|            életet fogok élni. Az orvosom azt mondja, hogy el fogok élni
371    XIII|                 bele van írva, miszerint azt a huszonnégyezer forintot
372    XIII|             egész bizonyossággal tudja-e azt, hogy ennek a kínzásnak
373    XIII|                 galvanizált arca, mintha azt hallaná magában mondani,
374    XIII|               erőnek sem lehet már kedve azt egészen újból építeni.~ ~
375    XIII|             végét mondja a dolognak.~ ~– Azt azonban elérhetjük általa,
376    XIII|                  ezt már mind tudom.~ ~– Azt is tudja méltóságod – kedves –
377    XIII|          nagykorúsági engedélyt kért, és azt meg is nyerte.~ ~– Azt nem
378    XIII|                és azt meg is nyerte.~ ~– Azt nem tudom, nincs is hozzá
379    XIII|             monda Maszlaczky úr –, ha én azt tudom, miszerint kedves
380    XIII|                  dolgaimat írásban; mert azt jól tudom, hogy mikor az
381    XIII|                sokkal örömestebb hallaná azt a leírást unokaöccséről,
382    XIII|               képzelni szeretné, akkor ő azt mondaná az egész Szentirmay
383    XIII|            feleket egymástól elválassza, azt a furfangot gondolta ki
384    XIII|              papirost vett a hóna alá, s azt lehullatá onnan az utcára,
385    XIII|                 Maszlaczky pedig sietett azt megragadni és megrázni,
386     XIV|                földszinten, megérthették azt körös-körül valamennyi páholyban
387     XIV|                 Az emberek természetesen azt hiszik, hogy egy grófnőt
388     XIV|       arckifejezésekkel fogadott, mintha azt a legérdekesebb és mulatságosabb
389     XIV|            zseniális báró Berzyre hagyva azt a lovagias kötelességet,
390     XIV|            szállt alá a lépcsőzeten. Óh, azt meg kell nekik engedni,
391     XIV|               lehetne, hogy ő sem ismeri azt a fiatalembert, mint más.
392     XIV|              Aztán talán nem is szabadna azt többet tenni. – Ki tudja?
393     XIV|             azokon túl! Ha valami tündér azt kérdezné tőle ez órában,
394     XIV|                  s Katinka újra elmondta azt neki, mintha azt hinné,
395     XIV|                elmondta azt neki, mintha azt hinné, hogy így jobban megtartja,
396     XIV|            látszik, amit nekem ígért. Ha azt nem akarja, hogy én menjek
397     XIV|              hogy reszket. Ő reszket, ki azt hivé magáról, hogy bátor,
398     XIV|             midőn elővett a tengeri láz, azt mondhatá magának: „Én nem
399     XIV|                elfáradt, ha nélkülözött, azt mondhatá magának: „Én megtiltom
400     XIV|           éhezzél!”; most ne mondhatná-e azt lelkének: „Én megtiltom
401     XIV|                volt, de estig kifőzhette azt magában. Leült a lapátkerék
402     XIV|               intra dominium van, bírván azt a jószágot, mely egyedül
403     XIV|                 mindig, mintha nem venné azt észre; beszédet kezdett
404     XIV|                  nagy készséggel sietett azt felvenni, s míg a szerfölött
405     XIV|               fog ön akadni emberre, aki azt tanácsolandja önnek, hogy
406     XIV|                 édes jó uram. Hiszi-e ön azt, hogy van a világon ember,
407     XIV|                   egyet kivéve.~ ~– Csak azt az egyet ne említette volna
408     XIV|                  önnek, vesse el kezéből azt az iratot, mert átok és
409     XIV|                  iszonyodni. Óh, adja ön azt az írást nekem vissza, és
410     XIV|             állok most; de én meg akarom azt ismerni, és ha a halál van
411     XIV|              ebben az írásban, el akarom azt olvasni, és ha az ördög
412     XIV|                 lakik is benne, előhívom azt onnan. Három év óta futok
413     XIV|             üldöz. Én meg akarom ismerni azt a pert, és esküszöm, hogy
414     XIV|                 büntetve esküvéseért, ha azt tenné.~ ~– Fogom tenni!~ ~–
415     XIV|            szóból állt:~ ~„Már pedzi!”~ ~Azt ugyan rögtön megtehette
416     XIV|          kiveheti.~ ~– Igen, barátom, de azt akarom éppen, hogy ő ne
417     XIV|                Tíz arany akadt a kezébe, azt odanyomta a vén fiú markába.~ ~–
418     XIV|               adok.~ ~Bogozy a fogásáról azt ítélte, hogy ötkrajcárosok
419     XIV|                 valaki aranyat adott ki, azt mindig egy nemével a pironkodásnak
420     XIV|            embert, s bizonyosan mindenki azt gondolhatta felőle; „Ugyan,
421     XIV|                    Szegény legénytől még azt is megkérdezték, hogy hol
422     XIV|                 Ugyan már ki fütyülte be azt is?~ ~– Hja, van énnekem
423     XIV|                  megmond. Hol vette maga azt a sok aranyat?~ ~Bogozy
424     XIV|            szemem égne ki, ha valamelyik azt olvashatná ki a szememből,
425     XIV|                  ki a szememből, hogy én azt gondolom, hogy ő lopott.
426     XIV|         nyugalommal viszonzá:~ ~– Nehogy azt gondolja a tekintetes úr,
427     XIV|             gyorsan a fiskális.~ ~– Hisz azt a vén invalidus gavallért
428     XIV|                pozitúrába vetve magát. – Azt én egyáltalában nem szeretem,
429     XIV|                utolérte volna a bámulás, azt látva, hogy az ügyvéd e
430     XIV|                dologhoz.~ ~– Hiszen csak azt restelltem, hogy a tekintetes
431     XIV|              bánom, mondjon akármit.~ ~– Azt is helyre fogom tenni. Meglássa
432     XIV|               expensát. Ami pénz jön be, azt vegye át és nyugtatványozza.
433     XIV|                   no?~ ~Bogozy csak mind azt gondolta magában, hogy mégis
434     XIV|              Bogozy tenyerét, ki engedte azt szorongatni, mint egy darab
435     XIV|                  tartották megjelenni.~ ~Azt szerette csak Bogozy. Háborítlanul
436     XIV|                  Vett két konc papirost, azt is Budán vette, hogy még
437     XIV|                nagyon különbözővé tették azt szokott írásától. Ha valaha
438     XIV|                távol van? Hát tartozik ő azt megérezni, megszagolni,
439     XIV|                   s átadja annak, akinek azt nem volna szabad látni,
440     XIV|               észre kellett volna vennie azt a szokatlan sápadást, ami
441     XIV|              úriember tudakozódik utána, azt vezessék fel hozzá; másnak
442     XIV|              hanem a szívére tette volna azt le, s minden egyes lapnak
443     XIV|                szolgálattételért. Bogozy azt hivé, hogy jó lesz neki
444     XIV|             semmit sem felel, csak egyre azt az összekötött per borítékát
445     XIV|             fognak előjőni, ha felbontod azt a papirosba kötött temetőt!
446     XIV|               temetőt! Nem érzed-e előre azt a halottszagot, midőn egyenként
447     XIV|              midőn egyenként felleplezed azt a sok susogó szemfedelet?
448     XIV|                  az éjfélt fogja ütni, s azt veszed észre, hogy jobb
449     XIV|         fertelmes kéznyomait, elhárítani azt a nyúlós, ragadós mérget,
450     XIV|             éjfél, a rémek órája elmúlt. Azt átaludta. Tudja isten, ez
451     XIV|              anyjának halavány vonásiról azt a szennyet, azt az átkot,
452     XIV|                vonásiról azt a szennyet, azt az átkot, amit más, utált
453     XIV|            pezsgő vizet csinált magának, azt kiitta, s egészen átjózanulva
454     XIV|                könny. Ah, milyen jó volt azt olvasni, milyen jó volt
455     XIV|        szeretetért. Ő maga is észrevette azt, hogy e védlevél nem puszta
456     XIV|                 az emberi szíveket, hogy azt mondja rá a bíró: „Az nem
457     XIV|                 az első lapon írva látta azt a gondolatot, azt a sejtelmet,
458     XIV|                  látta azt a gondolatot, azt a sejtelmet, amit szívéből
459     XIV|              egészen felöltözve, lovásza azt kérdezé, hogy ne nyergelje-e
460      XV|               állt meg, kedve lett volna azt kérdezni magától: „Ki ama
461      XV|          gömbölyűre hajtotta össze –, én azt hiszem magamról, hogy nekem
462      XV|                 várakozni!~ ~– Nagyságod azt akarja megtudni – monda
463      XV|              eszközölni?~ ~– Igen, igen, azt akarom. Meg akarom előzni
464      XV|                 találva.~ ~– Már ismerem azt – rebegé, nyitott fiókjában
465      XV|             viselem magamat, midőn éppen azt kellene bebizonyítanom,
466      XV|             akarom semmisítve látni.~ ~– Azt tudom. Az ellenfélt nagy
467      XV|              szívemből gyűlölök, akiknek azt a fájdalmas éjszakát, amit
468      XV|            kezdhetni magamnak; ott fogom azt kezdeni, ahol más szegény
469      XV|                 szegény ember is. Valami azt súgja bennem, hogy jobb
470      XV|                   amíg pénze volt, mégis azt tenném, amit elhatároztam
471      XV|                 mi fog történni! Én csak azt tudom, hogy ha ez undok
472      XV|                  énnekem meg kell várnom azt, amíg hét esztendeig végigkínzanak
473      XV|                hogy akkor nem ölöm-e meg azt, akit utamban találok –
474      XV|                   akit utamban találok – azt csak a Mindenható tudja!~ ~–
475      XV|                mint filozófok ez ügyről. Azt előre is kimondom, hogy
476      XV|                   arról bizonyos voltam, azt tudtam előre, mihelyt meg
477      XV|           uraknak bizonyos játékuk volt. Azt tudták, hogy a per ily tartalommal
478      XV|             rendelkezésére. Én meg fogom azt tudni elébb-utóbb.~ ~– Kérem,
479      XV|                 hogy mit cselekszik, aki azt hitte, hogy nekem jó szolgálatot
480      XV|                vállalom.~ ~– Hogyan?~ ~– Azt bizonyosan meg fogják kérdezni,
481      XV|             ifjúi könnyelműségnek fogják azt venni, de Maszlaczkyt álnoksággal
482      XV|              elkövetni; ami, meggondolva azt, hogy a tanácsos állásánál
483      XV|                is gyámatyámra nézve?~ ~– Azt hiszi ön, hogy ha Szentirmay
484      XV|                úr, most meg az ügyvéd.~ ~Azt sajnálták, „szegény fiú”,
485     XVI|           képviseli a világban, nevezzék azt sátánnak, démonnak, Asmódinak
486     XVI|                   ki nagyon csodálkozott azt látva, hogy még nem lőtték
487     XVI|              szellemétől áthatott ügyész azt mindig tartozik szem előtt
488     XVI|                   fiatal feleségem volt, azt hitte, majd kedve szerint
489     XVI|                 inkább tegye az ő kezébe azt az indigenátusi nem tudom
490     XVI|         közelebbről nem ismerte, könnyen azt gondolhatta magában, hogy
491     XVI|                 e tekintetet, és sietett azt bevágni. – Mi bizalmas emberei
492     XVI|          beszélhetünk, de így is el kell azt fogadnom.~ ~– Tessék leülni,
493     XVI|             utóbbi nagy bosszúságára, ki azt szerette volna, hogy mind
494     XVI|           választani az uradalmak közől, azt engedi által, a kérdéses
495     XVI|                Csak tessék méltóságodnak azt tenni, amit ellenségei tanácsolnak!
496     XVI|              Soha! Igen, egy angyal, aki azt mondta: itt e szegény, sorsüldözte
497     XVI|                Áldom a Mindenhatót, hogy azt nagyságodnak elébb meg nem
498     XVI|       Mihály-kapu melletti házban lakik, azt azon az egy ablakon mind
499     XVI|                 kabátja elejét mellén. – Azt, hogy védencemet ellenfelei
500     XVI|                  rászedetni ne engedjem? Azt, hogy beleszóljak egy ügybe,
501     XVI|                is érdekel? Vagy mit?~ ~– Azt, hogy Szentirmay grófról
502     XVI|            határozott egyenességgel.~ ~– Azt én világért sem teszem.
503     XVI|                 parancsolt. De bizonyára azt nem engedem Szentirmay grófnak,
504     XVI|                 a Kárpáthy-uradalmaknak, azt én is biztosítom; ha önök
505     XVI|           Maszlaczky úr megrettenve.~ ~– Azt az elébb elment embert.
506     XVI|                találkozni este az utcán. Azt hiszem, stilétes pálca volt
507     XVI|             valaki az embert pofon, hogy azt sem tudja meg, ki volt.~ ~–
508     XVI|                 előtt ácsorgott William, azt körülfogta szépen.~ ~– Lelkem,
509    XVII|           váltságdíjaikat, s tartogassák azt szerencsésebb napokra, mert
510    XVII|              kellett ürítenie, de kiitta azt az utolsó cseppig.~ ~Egy
511    XVII|                 a kegyed kapuja előtt, s azt mondom, ide jöttem lakni,
512    XVII|            valami elmésnek, s nem késett azt kinyilatkoztatni:~ ~– Édes
513    XVII|           találja az egész gazdaságot, s azt ne mondhassa, hogy ő valamit
514    XVII|                valamit elvitt onnan. Még azt a hintót és azokat a lovakat
515    XVII|              vett ki kocsija üléséből, s azt hóna alá véve az ifjú báró
516    XVII|                lelkű kedélyre idézte elő azt a nemes lelkű eredményt,
517    XVII|            érdekli, s bánni kezdte, hogy azt elrepeszté, barátja szerencséjét
518   XVIII|            jószágot átvenni, csupán csak azt rendbehozni a birtokos megérkezte
519   XVIII|                ősz bajuszú embert látva, azt hitte, hogy ez is csak valami
520   XVIII|                   hogy saját ura legyen; azt hitte, valami kasznár. Most
521   XVIII|                  közé, s nem is mondatta azt magának kétszer, hanem szaladt
522   XVIII|                  gazember, hogy kiszúrta azt a derék Zoltán úrfit ebből
523   XVIII|                ha egyebet nem, szalámit, azt megehetik ecettel, olajjal.
524   XVIII|                  ecettel, olajjal. Tamás azt mondta, hogy érti; s aztán
525   XVIII|             portékával nem beszélt.~ ~Ha azt az én kedves Kőcserepy barátom
526   XVIII|                 milyen gyalázat!~ ~Pedig azt a nagyságos asszony elébb
527   XVIII|                 hiányzott a kedélyekből, azt is helyrehozták; ittak egymás
528   XVIII|                 Aztán odajött hozzám, és azt mondta, hogy öleljelek meg
529   XVIII|            beszéli el bizonyosan, amiről azt hiszi, hogy ébren történt.
530   XVIII|                 ha a kezét megfoghatnám, azt a hatalmas, erős, azt a
531   XVIII|      megfoghatnám, azt a hatalmas, erős, azt a gyöngéd, selyempuha kezet;
532   XVIII|           remegve –, akiről te beszélsz, azt mi nem fogjuk látni soha,
533   XVIII|             azzal mi nem beszélünk soha, azt mi legfeljebb megsirathatjuk
534   XVIII|               folytatá a leány zokogva – azt mondja nekem: ez is az övé
535   XVIII|             volna, s nekem szerezték meg azt a vagyont, amit az ő átka
536   XVIII|              Liza, az Isten nem bocsátja azt meg nekik. Higgyed, hogy
537   XVIII|             rossz diadal lehet még ez!~ ~Azt mondják, hogy egyik holló
538   XVIII|               Kőcserepyek ellenében kell azt elvesztenie?~ ~A nagyságos
539   XVIII|                  után tudakozódott tőle, azt felelte:~ ~– A konyhán van
540   XVIII|              vetettek volna ágyat, hanem azt parancsolták volna, hogy
541   XVIII|          szakácsné. – Majd elkészítem én azt.~ ~– De főzött-e már teát?~ ~–
542   XVIII|          buzgóságból követte el a hibát, azt gondolva, hogy a kínai teával
543   XVIII|                    Dehogy csókolt kezet, azt sem mondta, hogy itt van.
544   XVIII|                 támadt, nem vagyok képes azt menteni: apellálok csupán
545   XVIII|        kiérdemelni stb…”~ ~Maszlaczky úr azt hivé, hogy valami okos dolgot
546   XVIII|               lángvörösre gyulladt, amíg azt végigolvasta, s úgy reszketett
547   XVIII|           Kőcserepy úr érté, hogy mi az; azt is tudta, hogy mit akar
548   XVIII|        egyátaljában nem bírta föltalálni azt a belső harmóniát, amit
549   XVIII|                 néhány olcsó diadal után azt képzeli a legbüszkébb, a
550   XVIII|           halavány homlokát –, mondjam-e azt, hogy a tegnapi szokatlan
551   XVIII|               szégyenre, de Kőcserepy úr azt az egy szót ki nem mondta.~ ~
552   XVIII|                 elállt benne a lélegzet; azt képzelé, hogy a székek s
553   XVIII|            mosolygott. Mint mikor valaki azt akarja mondani másnak: „
554   XVIII|                 órában. Nőm régóta sejté azt, amit ön ma írott levelében
555   XVIII|                  nagyon csalatkozik, aki azt hiszi, hogy Kőcserepy, azért
556   XVIII|          tanácsos az asztal felé lépett, azt hitte, hogy a papirosnyíró
557   XVIII|              mennykőtől megrohantatni, s azt hallani tőle, hogy ketté
558   XVIII|            miszerint csakugyan elkövette azt a vétket, amivel vádoltatik,
559   XVIII|             barátságos leereszkedésével, azt igen természetesnek találandja,
560   XVIII|            kiugorjék az ablakon.~ ~Mégis azt hiszem, hogy a nagyobb holló
561   XVIII|                 folyására; gyanítjátok-e azt, hogy ez a komoly gyermek
562   XVIII|                   S jut eszébe valakinek azt mondani: „Szegény Maszlaczky”?~ ~
563   XVIII|           mindenki, előre kacagva rajta, azt a mulatságos jelenetet,
564   XVIII|                 valaha megrontottak! Óh, azt gyönyörűség lesz elnézni!~ ~ ~ ~
565   XVIII|                 keblére rohanva, átölelé azt oly hevesen, oly erősen,
566   XVIII|               hozzá:~ ~– Amim nekem van, azt megosztom veled, örömöt,
567   XVIII|                róla ezt a történetet, ha azt felelte volna erre, hogy „
568   XVIII|                 tanácsos úr, ha ezt, meg azt akarja”, – továbbá: „Pedig
569   XVIII|                 Hajtsa le az álla mellől azt a kapcát, mert nem hallani
570   XVIII|              minden pillantása világosan azt látszik mondani: „Hát ezt
571   XVIII|             emeli, legfeljebb szaporítja azt az okadatolatlan gyűlöletet
572   XVIII|                 meg elég szép volt, hogy azt megtanulta. Ezt a fáradságot
573   XVIII|             beszédét elvégezte, az ember azt gondolná: „Mi szükség itt
574   XVIII|                     Gyönyörű színjátszó, azt meg kell vallani felőle;
575   XVIII|                 mikor keserű kezd lenni, azt hinnéd, hogy egy egész fájdalommal
576   XVIII|                  fekünnék keblén, mintha azt a hármas halmot és kettős
577   XVIII|  táblabíró-gyűlések szokásaiban; elmondá azt is, hogy a nagy tekintélyű
578   XVIII|               tárgy felett, hogy kívánta azt alkalmaztatni Necker és
579   XVIII|             volna nevetségesebb, mint ha azt mondanák most, hogy elzárják
580   XVIII|                  egész tréfás naivsággal azt kérdezi a zseniális bárótól:~ ~–
581   XVIII|                      Én meg nem foghatom azt a rendetlenséget, amivel
582   XVIII|                nyelvét, mintha restellné azt fárasztani ilyen csőcselékért.~ ~–
583   XVIII|                szalasztá ide uraságodat! Azt sem igen tudom, vannak-e
584   XVIII|                alkotmányos megyegyűlésen azt meri indítványba tenni,
585   XVIII|               áll okosnak, bolondnak; de azt írja fel a füle mellé az
586   XVIII|                 hogy miért szerezték meg azt az embert magoknak.~ ~–
587   XVIII|             magoknak.~ ~– Hát miért?~ ~– Azt majd megtudod.~ ~Tarnaváry
588   XVIII|                 zsivány az? Hát fel kell azt akasztani! Aki embert öl!
589   XVIII|                le, csupán azért, mert ez azt állította, hogy a szivar,
590   XVIII|            legyen neki baja, tudom, hogy azt emlegeti meg. Azért hencegett
591   XVIII|                bizony nem is tőled fogom azt most tanulni, öcsém!~ ~Az
592   XVIII|              mindazonáltal nekik előnyük azt mondhani a bocskoros választók
593   XVIII|             győzelmet, s maga Tarnaváry, azt gyanítva, hogy a többség
594   XVIII|             lakomákon pompásan el tudják azt ismételni, amit másoktól
595   XVIII|               villa, amellyel ebédelt, s azt tévedésből a csizmája szárába
596   XVIII|                  ami rendén is van, mert azt kívánni falusi embertől,
597   XVIII|                  árulni a nemzetet; hogy azt akarják, miként a nemesember
598   XVIII|                azóta, hogy ő otthon van; azt jól is tette, mert szíjat
599   XVIII|                 több rosszat felőle?”.~ ~Azt a filozófnő nem is gyanítja,
600   XVIII|               annak eszményképét, mintha azt hinné, hogy az ő édes hivatása
601   XVIII|               kellett kapnia valahonnan, azt hirtelen keresztülolvasni,
602   XVIII|             figyelmesen. Akkor kapta fel azt, midőn Tarnaváry belépett
603   XVIII|                kikapta a főispán kezéből azt az írást, s úgy vágta a
604   XVIII|           gyűlésterem ajtajának estek, s azt zárva találván, nekiveték
605   XVIII|           küszöbre merészli tenni lábát, azt én ezzel a kardommal hasítom
606   XVIII|                 kortes urak jónak látták azt komolynak venni, s szépen
607   XVIII|                  el dikciózni holmit; de azt is úgy túlkiabálta Tarnaváry,
608   XVIII|               szót akart fogadni, amivel azt nyerte, hogy kilökték a
609   XVIII|   bársonydolmányában, prémes mentéjében, azt hitte, ahhoz nem mernek
610   XVIII|                maga a tanácsosné kötötte azt csokorba, s azt mondá neki,
611   XVIII|                  kötötte azt csokorba, s azt mondá neki, midőn mentésen,
612   XVIII|              mert ha én le nem írom neki azt az átkozott pert, nagyságod
613   XVIII|              nagyothallok.~ ~Nem ismerem azt a géniuszt, aki ebben a
614   XVIII|           verekedést, s most meg akarják azt újítani, ki akarják nyittatni
615   XVIII|               leforgása alatt. Azért, ha azt kívánják a méltóságos és
616   XVIII|                úton-módon, mi megtesszük azt is rendben, becsülettel;
617   XVIII|                 vissza többé! Méltóságod azt mondta, a jelenlevők határoznak;
618   XVIII|                  győzni.~ ~– Csak tessék azt reánk bízni! – szólt hetykén,
619   XVIII|                embereivel, s kiválasztva azt az ötvenet, akik legelébb
620     XIX|              éljenzések után.~ ~Mindenki azt várta, hogy e megtiszteltetést
621     XIX|               általános éljenkiáltás rá, azt – a jobb oldalon kezdték.~ ~
622     XIX|                 általános éljent kapott. Azt iparkodott is megérdemelni.~ ~
623      XX|                  még az arató leányok is azt danolják a tarlókon:~ ~„
624      XX|          érzékeny oldala van. Meg fogjuk azt ismertetni vele. A szemtelen
625      XX|           bűnhődni! Ne búsulj. Nem fogja azt mondhatni senki, hogy Kőcserepyt
626      XX|              hogy olyan halovány. Hiszen azt megtiltotta magának, hogy
627      XX|            hajtja haza a mezőről libáit, azt odahíja magához.~ ~A gyermek
628      XX|                  ismerném, ki ne ismerné azt?~ ~– Elvinnél hozzá egy
629      XX|            Adjátok tudtára, hogy kerülje azt az embert, ahol csak meglátja.
630      XX|       kisasszonyt a kastély kertjében.~ ~Azt a szép rózsaarcú kisasszonyt,
631      XX|                homlokát. Mintha a fák is azt susognák neki, hogy ne menjen
632     XXI|               egy asztal mellett, mintha azt kérdené a nemes ifjúságtól: „
633     XXI|                 dühöncöt, hogy hagyja el azt a termet szépszerével, mert
634     XXI|                 egyaránt nemes. Mindenki azt mondja: „Nagy jövendője
635     XXI|           hivatása, szilárd jelleme? Még azt sem kérdik: tud-e magyarul?
636     XXI|                   utánok iratni nevét.~ ~Azt sem tudta jóformán, mi lesz
637     XXI|               lesz a megvitatandó tárgy, azt pedig éppen nem, hogy a
638     XXI|                  újra meg újra átolvasta azt, hogy minden szót aszerint
639     XXI|               beszélt még aztán Dabroni, azt hallani sem lehetett többé
640     XXI|                 a rá támadt zajtól, csak azt látta minden ember, mint
641     XXI|              távozott el; előre sejtette azt. Meg kellett előznie az
642     XXI|                becsületbeli dologgal. Ha azt végeztem, legfeljebb nyolc
643     XXI|             üdvözölve Dabronit a báró. – Azt tudod jól, hogy te egy alávaló
644     XXI|            alávaló fickó vagy, s én csak azt bánom nagyon, hogy még eddig
645     XXI|                 betelt a mértéked, és én azt mondom, hogy ne tovább! –
646     XXI|         bolondulva saját bámulatodban, s azt hiszed, hogy az emberek
647     XXI|           akadjon valaki, ki egyszer már azt a hátadhoz verje. Reménylem,
648     XXI|                  az ajtó kilincse, midőn azt kinyitotta.~ ~Dabroni pedig
649     XXI|                hogy ő itthon van; Zoltán azt állítá, hogy ő is itthon
650     XXI|                 egy hónap múlva vártunk. Azt hittétek, ugye, hogy meg
651     XXI|          leányától.~ ~Rudolf végigolvasá azt, és elmosolyodott rajta.~ ~–
652     XXI|             százszor össze kell csókolni azt a gyöngéd, remegő kezecskét,
653     XXI|               gyöngéd, remegő kezecskét, azt a testvéri kezecskét.~ ~–
654     XXI|                nevetni.~ ~– Ezek a bohók azt képzelik, hogy itt Pozsonyban
655     XXI|                 De hát, kedves kicsikém, azt képzeled-e, hogy engem minden
656     XXI|               kellett menteni magát. Biz azt nem az ő szakácsa főzte,
657     XXI|             választékosságából elmaradt, azt kipótolá a viszontlátás
658     XXI|               szerelemben és hűségben, s azt tőle senki el nem rabolhatja
659     XXI|                   Hogy miért történt ez? Azt te jól tudod, de sohasem
660     XXI|                 hozzád címezett boríték, azt vedd magadhoz, és majd ha
661     XXI|                még erősebben szorító kéz azt látszott mondani: „Igen;
662     XXI|              elsápad, elfehérül, és a nő azt képzeli, hogy az ő szemei
663     XXI|                  várna reá, nem hagyná-e azt el, hogy felkeresse azt
664     XXI|                  azt el, hogy felkeresse azt az embert, aki Rudolfot
665     XXI|              felöltözöm!~ ~Liza nem meri azt magától tenni, hanem elküldi
666     XXI|                 Zoltán, ne vívj! Tedd le azt a kardot! Megöl az az ember!~ ~
667     XXI|           szereti az – nem anyját, hanem azt, akit ők üldöznek.~ ~Ah,
668     XXI|              törik az semmi csapásra. És azt jó tekintetbe venni, midőn
669     XXI|            gúnyos mosollyal Dabroni.~ ~– Azt meglátod.~ ~– Akar még méltóságod
670     XXI|               cselvágásaival kényszeríté azt sokkal közelebbről védeni
671     XXI|                 csapást, s végigeresztve azt kardja élén, a keresztpajzs
672     XXI|        letörölgetni a vért, míg az orvos azt a roppant mély sebet nyakán
673     XXI|              szerettük volna megcsókolni azt a drága sebhelyet és azt
674     XXI|                 azt a drága sebhelyet és azt a kezet, amely azt visszaadta!~ ~ ~ ~
675     XXI|          sebhelyet és azt a kezet, amely azt visszaadta!~ ~ ~ ~Pontban
676    XXII|                  akkor őrülés volt nézni azt a fájdalmat, ami vonásaira
677    XXII|           vonásaira nehezült, és hallani azt a hangot, mely sikoltásaiból
678    XXII|             akarnak tenni; minek az? Tán azt nem tudom, hogy Liza hol
679    XXII|                 van, az én vak leánykám? Azt mondják, hogy itt járt,
680    XXII|                 el; tán nem hallottam én azt? Szegény kis leánykám, még
681    XXII|         csókolhattam utoljára. Énelőttem azt hazudják, hogy él…~ ~A tanácsos
682    XXII|                 levélbe. Minek titkolják azt előttem? Mindenki meghal,
683    XXII|                    Nem úgy? Miért mondod azt, gyermekem?~ ~Vilma sokáig
684    XXII|              tégedet? Óh, hogy mondhatod azt, hogy mi nem szerettünk
685    XXII|              hogy mi van itten? Szív. De azt nem tudod, ugye, hogy ez
686    XXII|              dobog olyan fennhangon. Óh, azt senki sem tudja, sem ti,
687    XXII|       gyaláztátok, gyűlöltétek, és mégis azt kérdeztétek, miért vagyok
688    XXII|          idehoztatok engem, hogy szívjam azt a levegőt, amit ő megátkozott;
689    XXII|                nekem, és ti nem tudtátok azt soha. Nem volt elég, hogy
690    XXII|          Átverték a szívét, az ő szívét! Azt a kedves szívet, azt a kedves,
691    XXII|             szívét! Azt a kedves szívet, azt a kedves, édes szívet!…~ ~
692    XXII|                  hogy mit beszél, de nem azt, hogy mások mit beszélnek
693    XXII|                 az úgy. Majd megtudom én azt nemsokára.~ ~Kőcserepy sietni
694    XXII|                  állapotján.~ ~Kőcserepy azt is elmondta neki, hogyan
695   XXIII|             szólt.~ ~Végtől-végig olvasá azt, és újra és ismét elolvasá.
696   XXIII|                  reá? És senki sem bírta azt kitalálni. Most már az is
697   XXIII|                 nem hallott tőlem senki, azt ön, ím, írásban olvashatja
698   XXIII|          reménylem, hogy ön mégsem fogja azt megtagadni az emberek legszerencsétlenebbikétől~ ~
699   XXIII|                   rábízta, hogy vigye el azt Szentirmára.~ ~Zoltán és
700   XXIII|              midőn Kőcserepy meghallotta azt, szíve nagyot dobbant, mintha
701   XXIII|                 megmondaná, mert ő tudta azt. Mondtam neki mindjárt,
702   XXIII|              tányérján felejti! Ilyenkor azt mondják, hogy távol levő
703   XXIII|              valami jelentése: nem tudta azt más, csak Liza. Nem is fogja
704   XXIII|                  csak Liza. Nem is fogja azt megtudni senki. Halottak
705   XXIII|           Játszanak magokban játékot… De azt a játékot érteni kell… érteni
706   XXIII|                 által Vilma rögeszméjét: azt hivé, hogy ő is Zoltánt
707   XXIII|                Az a valaki én voltam. De azt te ne tudd meg soha!”~ ~
708   XXIII|            hangjától is, s hallgassa ott azt a halk nyögést és azon őrjöngő
709   XXIII|            megnevezte az embereket, akik azt elkövetik, látta arcaikat
710   XXIII|          pecséttel.~ ~Kőcserepy meglelte azt a mondott helyen, és odavitte
711   XXIII|             ünnepélyek alkalmával kaptam azt mind, s félreraktam mind
712   XXIII|             Kerestessétek fel Szentirmán azt a kis parasztleányt, akinek
713   XXIII|                 közé, s midőn megszólal, azt mondják, hogy ez a halálóra.
714   XXIII|               azokból semmit is, mert én azt mind igen komolyan mondom,
715   XXIII|           Szentirmay Katinkáé. Viselje ő azt. És ha férjhez megy, adja
716   XXIII|                  egészen másfelé járt.~ ~Azt sem vette észre, hogy valaki
717   XXIII|              azáltal!~ ~Hogy szorítá meg azt a megbocsátó kezet a bánatos
718   XXIII|               volt. Kőcserepy észrevette azt, s készteté, hogy tegye
719   XXIII|              soroknál megilletődve hajtá azt össze.~ ~Törvényes cesszió
720   XXIII|                mindenem. Csak most érzem azt, midőn közel állok elvesztéséhez.
721   XXIII|                mint én. Hiszen már ez is azt mutatja, hogy ő megszabadul,
722   XXIII|                 sorstól, hogy elveszítse azt az egyetlen kincset, amihez
723   XXIII|                   mert ifjan haltak el”… azt válaszoljuk rá.~ ~– Jerünk
724   XXIII|              percig gondolkozott; azután azt mondá Zoltánnak, hogy elébb
725   XXIII|             akárki jött ott be az ajtón, azt valakinek elnevezte, akitől
726   XXIII|            amiért szerethetlek! Nem kell azt hinnem, hogy igazságtalan
727   XXIII|                Tudom. Csakhogy nem tudta azt úgy kimutatni. Hiszen mindenki
728   XXIII|                  mindent tudok. Olyan jó azt tudni, hogy engemet mindenki
729   XXIII|                 szívét… Idáig rejtegette azt… Hová vigye tovább még?…~ ~
730   XXIII|           szenvedtem?…~ ~– Óh, ne mondja azt, kedves Vilma! – esenge
731    XXIV|                barátom tanított meg, aki azt temette el, kit legjobban
732    XXIV|              mert attól fél, hogy valaki azt találja neki felelni, hogy „
733    XXIV|              ajtóhoz siet, hogy kinyissa azt az érkezők előtt.~ ~Ismerősök
734    XXIV|                valódi urára.~ ~Megígérte azt haldokló gyermekének. Merne-e
735    XXIV|                 tud magáról semmit, csak azt tudja, hogy látja az, akit
736    XXIV|                 sem lát.~ ~Ez a sóhajtás azt látszik lehelni:~ ~„Ugye,
737    XXIV|                 idejét és alkalmát látta azt elmondhatni. Ez a tartós
738    XXIV|                összecsókolá, megölelgeté azt…~ ~Van-e olyan hideg, olyan
739    XXIV|              kamatra sem adák, mert csak azt hitték, hogy hiszen ha meg
740    XXIV|             mindenét helyén találja; még azt a szeretetet is, amit a
741    XXIV|                  ne gyászolják tovább.~ ~Azt egyedül Zoltán tudta, hogy
742    XXIV|                  sebe előtt írá, és hogy azt a sebet miért s miként kapta,
743    XXIV|               ragyogványt megtiltott is, azt csak mégsem tilthatta meg,
744     XXV|                 olyan jólesik azután, ha azt mondják, hogy a jók a becsületesek
745     XXV|                estek.~ ~Az ember szereti azt mondani ilyenkor: „Szegény
746     XXV|                  csak alakoskodik; belül azt érzi, hogy „Úgy kell nekik,
747     XXV|              százféle változatban tudják azt előadni.~ ~A tény körülbelül
748     XXV|                 nem szabad folytatnia.~ ~Azt hitte ugyan, hogy ezen a
749     XXV|      megtiszteltetést, de nem fogadhatta azt el, mert sokkal nyugodalmasabb
750     XXV|             nyomorút, mintha nem hallaná azt a hangosan elmondott: „Servus
751     XXV|                  kezét, és megszorongatá azt barátságosan.~ ~Maszlaczky
752     XXV|                buknia!~ ~Ellökte útjából azt az egyetlen embert, aki
753     XXV|                  mégsem volna elég, hogy azt a pert teleírja, ami most,
754     XXV|             emberi alak.~ ~Maszlaczky úr azt hitte, hogy meg kell annak
755     XXV|             magában, hogy szeretné látni azt a Prieszniczet, aki a szilenciumot
756     XXV|                kúrával élnie, Priesznicz azt meg nem engedi. Priesznicznek
757     XXV|                csak távolról sem remélte azt, hogy Maszlaczky úr őt választandja
758     XXV|       Maszlaczkym, én magát szeretem, de azt meg kell ismernem, hogy
759     XXV|               terjedelmű sárga bőrtárca; azt most elővette, kibontotta,
760     XXV|           papirost előkutatott belőle, s azt kiterjesztve hajtásaiból,
761     XXV|            Abellino kezdett izzadni.~ ~– Azt méltóztatik tudni, hogy
762     XXV|             venni.~ ~– De ki fogja önnek azt kifizetni? – kérdé Abellino,
763     XXV|               közelebb lépett hozzá.~ ~– Azt tetszik gondolni talán,
764     XXV|                  engedem játszani? Talán azt mondja méltóságod, hogy
765     XXV|                 az sül ki, hogy ő akarja azt megölni, nem az őtet. Csak
766     XXV|        kitekerhesse annak az embernek.~ ~Azt persze nem engedték neki,
767     XXV|            húzták a fejére a vizet, amíg azt nem mondta, hogy nem haragszik.~ ~
768     XXV|                 én nem maradok itt, vagy azt az embert kergessék el innen.~ ~
769     XXV|                és a báró között történt. Azt nem kell olyan érzékenyen
770     XXV|             őneki nincsen lelke, és hogy azt tőle bizonyosan ellopta
771     XXV|             Hanem azért csalatkozott, ha azt hivé, hogy megszabadult
772     XXV|             németül volt írva. Mikor már azt hitte, hogy egyszer-egyszer
773     XXV|                 a többin visszavásárolja azt az érdemes úr.~ ~Más ember
774     XXV|      rajtavesztés, s az ilyenekre mindig azt szokták mondani az emberek:~ ~„
775    XXVI|                 mint fájhat nem láthatni azt, amiről örökké gondolkozik!
776    XXVI|            Megtaposták a földet fölötte; azt mondták, hogy meg van halva,
777    XXVI|       boldogságot nem elég megérdemelni, azt alkotni is kell tudni.~ ~
778  Vegszo|                  jelen regényemnél érzem azt a sajátságos helyzetet,
779  Vegszo|                 Nem tartottam akadálynak azt, hogy regényhősöm első bemutatásánál
780  Vegszo|                aggodalommal választottam azt közvetítőül, míg meg nem
781  Vegszo|             mindenképpen rossz embert, s azt azután a jók és igazak megvigasztalására
782  Vegszo|                 velem, mert én nem tudom azt. – A szerelem érzése az,
783  Vegszo|                 elégtelennek találni. És azt is jól tudom, hogy a szenvedő
784  Vegszo|                  a regény bevégzése után azt a semmi érdekű toldalékot,