Rész

  1       I|            lesz tebelőled? Elébb-utóbb meg kell szakadnod a munkában,
  2       I|                is annyi szépnek, jónak meg nem érdemlett sorsára: az
  3       I|           művészet, az irodalom szerzi meg a nyelv értékét, méltóságát,
  4       I|            lesz mit mutogatni, ki nézi meg?…~ ~Bocsássatok meg nekünk
  5       I|               nézi meg?…~ ~Bocsássatok meg nekünk nálunknál jobb, okosabb
  6       I|           előre is haladnak. Hagyjátok meg nekünk ezt az örömünket.~ ~
  7       I|             mert a falak nem bírhatják meg a tetőt.~ ~És íme, mégis
  8       I|               az elmúlt, nem tartatott meg. Lett hahota és gúnykiáltás!
  9       I|              honi művészet templomának meg kelle nyittatni a közönség
 10       I|             álltak; a kimondott szónak meg kelle tartatni. A kétkedők
 11       I|            mely most legelőször nyitja meg itt ajkait beszédre, mintha
 12       I|             mint egyébkor; ki állhatná meg, hogy midőn hold és csillagok
 13      II|        tisztújításon a második alispán meg akará buktatni az elsőt,
 14      II|           divatvilág orákuluma. Amíg ő meg nem kezdi estélyeit, addig
 15      II|                helyet. Pénzzel mindent meg lehet nyerni, még a természetet
 16      II|             még a természetet is. Száz meg száz munkás fogott a dologhoz,
 17      II|                hiú pompával telepíteni meg, aminél még Semiramis függőkertjei
 18      II|             szalmakötegeket gyújtottak meg, amikből felszálló sűrű
 19      II|            elutasított hitelezők ennél meg amannál. Ebből meg amabból
 20      II|               ennél meg amannál. Ebből meg amabból az úri házasságból
 21      II|        delnőinek szépsége, bájai előtt meg kell hajolnunk. E nemes
 22      II|            gyöngéd vonalmait nem hatja meg az ártó napsugár; sem az
 23      II|              lélek nemesítése, s annak meg kell látszani az arcon;
 24      II|     háromszögbe; különben en profil is meg lehet ismerni a minden fantázia
 25      II|           kedves vendégei nem vetették meg szerény meghívását; de amilyen
 26      II|          meghívását; de amilyen mélyen meg tudja hajtani fejét, olyan
 27      II|         kezében tart, egy-egy szócskát meg bír hallani a vidám fecsegésekből,
 28      II|               kezét.~ ~Az úrnő szemein meg lehete látni, hogy azok
 29      II|             lihegést, lehetetlen, hogy meg ne szánja őt, kiről bizonyosan
 30      II|           kiről bizonyosan tudja, hogy meg fog halni, mielőtt élt volna.
 31      II|         ragaszkodása. Lauránál az eset meg van fordítva, s így a két
 32      II|           beszélni.~ ~– Annál jobb. Én meg merem neki szemébe is mondani,
 33      II|        védelmezzék, s engem fegyverrel meg nem ijeszt senki.~ ~S ezzel,
 34      II|         hintóban, de azt az illendőség meg nem engedheté, hogy a jurátus
 35      II|        lecsörrentve maga elé, ott állt meg, ahol mondva volt neki,
 36      II|                úr, oly nyájasan hajtva meg magát előtte, hogy a főispánnál
 37      II|            vendégem”!~ ~Mert jegyezzük meg azt, hogy nem minden ember
 38      II|         társalgásnak, melyet az előbbi meg is kezd e szavakkal:~ ~–
 39      II|                 Ezt senki sem foghatja meg. Arra a gondolatra ki merne
 40      II|                vonásait keresik, sokat meg fognak találni abból leánya
 41      II|    férjhezmenetök előtt nem ismertetik meg a selyemviselést.~ ~Abból
 42      II|          naivságot, és még nem nyerték meg az ifjúkor deliségét.~ ~
 43      II|         fáradni, tanulni, küzdeni; azt meg kell elébb érdemelni, és
 44      II|                elébb érdemelni, és azt meg kell becsülni, s azért olyanformán
 45      II|         biztaták Zoltánt, hogy lódítsa meg erősebben a hintát. A diadal
 46      II|             jurátusát.~ ~A szegény fiú meg volt már főve a kánikulai
 47      II|                rám?~ ~A jó fiú egészen meg volt lepetve e megszólítás
 48      II|          becsületére válik.)~ ~– Önnek meg kell bennünket sokszor látogatni –
 49      II|           pályát hasonló úton futottak meg, mindegyik emlékezni fog
 50      II|      esztendeje.~ ~– Mégsem látogatott meg bennünket, pedig sokszor
 51      II|            volt egyéb elve, mint onnan meg nem mozdulni, nem hagyni
 52      II|            szét, ha nem hallotta-e még meg valaki.~ ~– Méltóztatik
 53      II|            millió jövedelme van, de az meg nem őrizné a lehordatástól,
 54      II|         szaporán a szállásomra; mondja meg a kocsisomnak, hogy fogjon
 55      II|                 hogy mint szorítsa azt meg térdeivel, ha azt akarja,
 56      II|                tudnám, mivel bántottam meg?”~ ~– De valóban, Zoltán
 57      II|              eszmejárását; azt azonban meg nem gátolá semmi körülmény,
 58      II|            szép cukrászleányt tisztelt meg, s ami annak elég jó volt,
 59      II|            renddel, és senki sem bánta meg, hogy ide eljött.~ ~Kőcserepy
 60      II|               csak azok számára maradt meg, akiknek jelenléte senkit
 61     III|                uramnak”, „kedves ennek meg amannak az úrnak” címeztetni,
 62     III|           embernek, mikor nem szomjas, meg kell inni. Mert vagy megtisztelő
 63     III|                elkefél egy pár csizmát meg egy köpönyeget, vagy pedig
 64     III|               sas, anélkül, hogy attól meg bírt volna vedleni valaha;
 65     III|          akarat, csak az ösztön maradt meg rá.~ ~Még egyszer meghajtja
 66     III|             Első pillanatban nem látja meg, hogy merre van, s csak
 67     III|        mindjárt; audiát Bogozy, mondja meg a Tamásnak, hogy hozzon
 68     III|             zsemlyéért a pékhez, s azt meg is cselekszi, a jurátusnak
 69     III|                állok, csak egy kevéssé meg akarok mosdani. Megengedi
 70     III|           szürke fejére, ki nem szűnik meg apróra vágott haját egyre-másra
 71     III|               felhúzta az egyik vállát meg az egyik szemöldökét, s
 72     III|          fáradságomat senki sem téríti meg, mert nagyságod apanagiuma
 73     III|             csomóját, mert ezen fordul meg minden. Nemde azért vette
 74     III|          rendén. Nagyságod kegyetlenül meg volt csalva; a dolus malum
 75     III|           vannak rá esetek a bibliában meg a krónikákban, hogy hetvenéves
 76     III|             kívántam. Kedves nagyságod meg volt csalva, semmivé téve;
 77     III|             törvényes állással kínálta meg, akkor megsemmisítők annak
 78     III|          ragyogásán látszott, mennyire meg van elégedve dialektikájával
 79     III|             okvetetlen szükségem. Majd meg fogja kedves nagysád azonnal
 80     III|           rákiálta Bogozyra:~ ~– Nézze meg, fráter: be van-e zárva
 81     III|               a halál révén levő férje meg is erősített; a gróf éltes
 82     III|                kedves nagyságod, akkor meg tudná különböztetni azt,
 83     III|        Szentirmay a világ szemei előtt meg van bélyegezve, családja
 84     III|           bálványozza, és azok valóban meg is érdemlik azt…~ ~– De
 85     III|                fiskális úr nem állhatá meg, hogy ez ötletének ne kacagjon.)
 86     III|                Őt magát nem hatotta az meg. Nála csak dialektikai gyakorlat
 87     III|             gyakorlat volt az előadás. Meg volt elégedve a hatással,
 88     III|                Van szerencsém.~ ~– Ezt meg kell nagyságodnak nyerni
 89     III|                     Hát hogyan nyerjem meg, mondja ön. Eljárjak pikétpartikra
 90     III|         évenkint… évenkint… (itt ismét meg kellett kisujjával nyomkodnia
 91     III|           csúfondároskodás. Hiszen, ha meg akarom magamat alázni, odamegyek
 92     III|               átengedek érte. Gondolja meg ön, uram. – E szavakat csaknem
 93      IV|        megmozdít, miért ne mozdíthatná meg Maszlaczky úr szívét is?~ ~
 94      IV|              helyette, megfizeti ekkor meg ekkor.~ ~Mind hasztalan.
 95      IV|                 esküvései nem hatották meg. Óh, az egy Cerberus!~ ~
 96      IV|           Csüggedten, leverve érkezett meg estefelé a kaszinóba. Nem
 97      IV|      lelkesülés, mint tegnap. Carl már meg is érkezett; több előkelő
 98      IV|              ez a garancia többé nincs meg rám nézve, tudja kedves
 99      IV|                ennyi. Az isten őrizzen meg attól minden jámbor prókátort,
100      IV|                itt az utcán! Mondja ön meg, hogy mi panasza van ellenem.~ ~
101      IV|              subsumptiók, azok az elől meg elől kezdődő extravaganciák
102      IV|                büszke hangon, mint aki meg van győződve afelől, hogy
103      IV|      tartalmából a nyugtalan kliensnek meg kelle érteni, mennyi rábeszélés-
104      IV|               a sürgetett száz pengőt, meg sem engedve, hogy nyugtatót
105      IV|             hogy nyugtatót adjon róla. Meg van róla győződve, hogy
106      IV|              úr. Kicsinyben múlt, hogy meg nem csókolá. Meg nem engedte
107      IV|            múlt, hogy meg nem csókolá. Meg nem engedte neki, hogy az
108       V|        megsiratta őt, és sohasem szűnt meg emlékét tiszteletben tartani.
109       V|              előbb neje tanácsát kérdi meg, gyakran még bonyolódottabb
110       V|         szokjék a lemondáshoz. Tanulja meg, hogy semminek sem kell
111       V|               években a sors látogatja meg.~ ~És mindez igen bölcsen,
112       V|                 Vilma sohasem tudhatta meg azt, hogy őt szülői szeretik,
113       V|               különös kegyeivel áldott meg az ég, mindkét férjem a
114       V|            évek, a sors járása látszik meg arcomon, s engem hideg,
115       V|              barátságos kézszorítással meg nem hálálni, mely által
116       V|           erősíteni a tanácsos úr.~ ~– Meg van-e győződve, kedves barátom
117       V|             futó kifejezése sem jelent meg a meglepetésnek, a bosszúságnak,
118       V|               férfi, kiben tökéletesen meg tudnék nyugodni, kinek bátor,
119       V|            örömmel nem lephetett volna meg a sors, mint aminőt kedves
120       V|       boldogságom nagyságát. Bizonyára meg fogom én mutatni, hogy bárha
121       V|            illeti, már ebben nőm előtt meg kell hajolnom!~ ~A nagyságos
122       V|               kezdé.~ ~– Ki ne hajolna meg őelőtte! – kiálta fel fanatikus
123       V|          Teszem föl, mondjuk azt, hogy meg fog történni ez a házasság
124       V|          biztosíthatom önt, hogy a per meg lesz nyerve, s akkor semmi
125       V|                érez ezen fiú iránt? Én meg nem foghatom. Más ifjak
126      VI|                 s jószágaikat országút meg nem fertőzteté.~ ~Nagy kényszerűség
127      VI|               robotos jobbágy mívelte, meg is látszott rajtok; egész
128      VI|               a sovány esztendő ártott meg, másiknak a kövér, itt az
129      VI|          csináltak a víznek sarkantyút meg futóárkot ki a szántóföldekre,
130      VI|                iparág a másikat emeli, meg is látszik az egész környéken;
131      VI|          egykor drága vérökkel szerzék meg azt a földet, hol utódaik
132      VI|       varázsolt, nem érdemesek-e, hogy meg legyenek számlálva? Ki,
133     VII|            mennyivel kevesebb töretett meg? Lovakra, kutyákra mennyivel
134     VII|              mely azt súgja, hogy csak meg kell indulni az elé, aki
135     VII|        megjöendett. Zoltán nem állhatá meg, hogy legalább a kert túlsó
136     VII|              maradt el arról; ilyenkor meg szokta csókolni gyámfiát,
137     VII|             nem teljes korú fia? Értse meg jól: törvényes korú, de
138     VII|            jurátus is.~ ~– De gondolja meg kend…~ ~– Nem gondolok én
139     VII|         Bogozyt egy cseppet sem zavará meg ez erőszakos eltűnés, előkeresett
140     VII|                 No, ne félj, nem harap meg. Bele ne nézz! Senki se
141     VII|             készülve lenniök, hogy azt meg merték tenni.~ ~Rudolf elsötétült
142     VII|          születése napján, és csókolja meg, miként máskor szokta, miként
143     VII|        szüntelen alá s fel, egy percre meg nem állapodva. Végre elcsillapult.
144     VII|           Katinkát, hogy ő is csókolja meg Zoltánt, amit az persze
145     VII|                amit az persze nem tett meg kedvéért; de annál inkább
146    VIII|         legnagyobb zivatarban érkezett meg Kárpátfalvára, ott rögtön
147    VIII|           volna; késő éjszaka érkezett meg, s egész reggelig fenn volt,
148    VIII|            önállóság érzete nem engedi meg azt a gyermeki viszonyt,
149    VIII|                kellett fordulnia, hogy meg ne engedje magát általa
150    VIII|    szilárdságától szavainak reszketése meg fogja tagadni a valószínűséget.~ ~–
151    VIII|     természetes folyása, s úgy hiszem, meg fog benne nyugodni, hogy
152    VIII|               az utakat, mik által azt meg lehet érdemelni.~ ~Zoltán
153    VIII|               keservét, hogyan erősíti meg magát. Szemei szinte égni
154    VIII|                kellett bánnia vele. De meg kellett annak történni.
155    VIII|             Tőlem ne kérdd; elég jókor meg fogod azt úgyis tudni; és
156    VIII|     elidegeníteni. De ki tilthatja azt meg nekem, hogy én a legnemesebb
157    VIII|                e veszély, azt én neked meg nem mondhatom; egy rossz
158    VIII|                amire én kérlek, azt te meg fogod tenni.~ ~Zoltán szótlanul
159    VIII|            levelet nem vársz, és mégis meg fogsz nyugodni abban, hogy
160    VIII|               asszony hagyta, egy szék meg nem mozdíttatott a helyéről,
161    VIII|              tudok aludni, mint zendül meg fölöttem az a muzsikáló
162    VIII|            szemeit, míg Rudolf egészen meg volt lepetve, hogy ez együgyű
163    VIII|           rajzolt, itt aludt, itt halt meg.~ ~„Nézd – mondá Rudolfnak –,
164    VIII|           lehet azon levélben írva?”~ ~Meg kell tudnia, mi van azon
165    VIII|              levéltitkát megsértse; de meg kell annak történni! Azon
166    VIII|              anyja szellemével beszél, meg kell ragadnia a titkot,
167    VIII|                 mint akinek holnap már meg kell halni…~ ~(Szegény asszony,
168    VIII|             jól sejtett. Másnap reggel meg volt halva, gyermeke születését
169    VIII|             olyan nehéz énnekem, régen meg vagyok abban nyugodva. Elviszem
170    VIII|           előlem, s nevét sem tudhatám meg, de szeretni, de álmodni
171    VIII|               álmodni róla nem szűntem meg soha. Tudod mily veszélyes
172    VIII|       veszélyes helyzetből szabadított meg férjem; óh, de százszor
173    VIII|           férjed… Kinek vallhatnám azt meg Isten után, ha nem neked?
174      IX|          eseményről, melynek okszerűen meg kelle történni; Zoltánból
175      IX|                külföldi egyetemeket is meg kell látogatnia; abba néhány
176      IX|        ilyenforma magyarázatokban tudá meg Rudolf családja Zoltán közeli
177      IX|          gondolatja, hogy egykor ismét meg fogja őt látni, délceg férfi
178      IX|            csinálnak. Tán hirtelenében meg sem tudta volna mondani,
179      IX|             elszöktem az apámtól, mert meg akart verni, s hat hétig
180      IX|             mire szülői megtudták, már meg is esküdött vele. A főispán
181      IX|                szavakat:~ ~– Ez többet meg ne történjék!~ ~Ez nem is
182      IX|         történjék!~ ~Ez nem is történt meg, hanem megtörtént az, hogy
183      IX|             viszont a férjétől szökött meg, és azután igen sok kalandja
184      IX|            szép esős reggelen érkezett meg Zoltán nevelőjével, ki őt
185      IX|           miket Julcsa szinte szívesen meg szokott hallgatni. Így legközelebb
186      IX|         leghevesebb szóváltás zaja üté meg füleit.~ ~Ezúttal már igazán
187      IX|             abból, míg a jótékony álom meg nem csókolta imát lehelő,
188       X|              egyszer legalább életében meg kellett látni minden hazafinak,
189       X|          kellemetlenek. Aztán Pest jól meg van védve, nagy gát fogja
190       X|               letorkolt minden embert. Meg nem engedte, hogy valaki
191       X|             revers oldaláról ismerhető meg annak mivolta, szemközt
192       X|             egy cseppet sem zavartatja meg azáltal magát; csendes művészi
193       X|        borotvával szelíden tisztogatja meg azt a tért, ahonnan a bajusz
194       X|      szerződéslevéllel felelt, melyben meg is volt írva, miszerint
195       X|             hányja a kártyákat.~ ~– Én meg nem foghatom, ha minden
196       X|                ragyogó orcával érkezik meg, s kezet csókol a két delnőnek,
197       X|         Maszlaczky úr füleit az ütötte meg, hogy Vilma kisasszony nincs
198       X|            barátunk nagyanyja érkezett meg, kivel unokái elhitették,
199       X|                  Velök együtt érkezett meg Berzy is, a zseniális báró,
200       X|          zseniális báró –, valamennyit meg lehetne riasztani egy sajtár
201       X|         ígérkezve. Cudarság tőle, hogy meg nem tartotta a szavát.~ ~
202       X|             egy másikra Misztizlávval, meg egy harmadikra Emánuel barátunkkal
203       X|               éppen e percben érkezett meg.~ ~– Rögtön ide jöjjön,
204       X|          segélytelenül, nem szabadítva meg egyebet, mint a puszta,
205       X|                vészharangozást gyakran meg lehetett hallani, ha a szél
206       X|             nagy, úszó jégmező, túlnan meg a másik; mi láttuk a magas
207       X|                egy szemközt jövő lovas meg nem magyarázta, hogy a Csepel
208       X|                lobbanás mégsem történt meg. Talán kialudt a kanóc?
209       X|               arcaik voltak; én bizony meg mertem őket szólítani: „
210       X|                  De csak nem őrültetek meg? – kiálta fel elszörnyedve
211       X|           közbe a septemvirné, s addig meg nem hagyta magát engesztelni,
212       X|                saját kezeivel győződve meg róla, hogy csakugyan itt
213       X|                   Azt nem tettem volna meg – szólt Zoltán büszkén –,
214       X|              le. Nehány pillanat múlva meg volt erősítve csónakunk
215       X|               kötél, túl a parton száz meg száz ember kapaszkodott
216       X|          megmenté városunkat – szólalt meg Kőcserepy úr, örök mosolyával,
217       X|                sincs többé. Isten csak meg akarta ijeszteni az embereket,
218       X|                 Igaz ugyan, hogy ezren meg ezren úsznak még most is
219       X|            veszélyes járműveken, ezren meg ezren várják házaik tetején
220       X|            mint egy bús bagoly, jelent meg a vidám társaságban, a heverőben
221       X|           Egész csoport emberek álltak meg itt-amott, és valamit figyelmesen
222       X|             menjen le a térre, s tudja meg, mit néznek ott.~ ~Az inas
223       X|              alatt áttörő zaj érkezett meg ez órában, s néhány perc
224       X|           ítélet, itt a halál! Ki tart meg, ha elhagyott az Isten –
225       X|                Óh, átok! Nem mondhatja meg, hová rejté el a kulcsokat.~ ~
226       X|               állt vele. Nem rettent-e meg ez attól? Tán jó volna azt
227       X|          egyetlen lámpa sem világított meg; azokat is elmulaszták meggyújtani
228       X|             ott azon a helyen! Mindent meg lehet tagadni, csak az apát
229       X|                utca fenekén lassankint meg kezdének látszani a házak
230       X|       pillanatban ismerős hang szólalt meg a hintó mellett. Zoltán
231       X|        tanácsosné, erőszakosan ragadva meg a hintó ablakát; tán képes
232       X|              Eveline magánkívül ragadá meg az ifjú kezét, s – maga
233       X|               rémkiáltás hangzott ezer meg ezer ajakról.~ ~E veszélyes
234       X|            haladt a munka; ahol valami meg volt kötve, azt ő ismét
235       X|                 akkor senki sem fizeti meg a fáradságot, hadd reszkessenek
236       X|                szabadító nemtő jelenni meg előtte, midőn legsürgetőbb
237       X|        kizárólag az enyim! Én fizettem meg az árát.~ ~– No, látja az
238       X|              miszerint neki okvetlenül meg kell szabadítani a Kőcserepy-házból
239       X|        született katona, s a katonának meg kell állani rendelt helyén,
240       X|                a kisfiút, csak az úton meg ne ennék a halak.~ ~E szelíd
241       X|             elvitték!~ ~Hogy járhatták meg ezalatt Budát? – Története
242       X|            tudnak gondolni, midőn ezer meg ezer kétségbeesett ember
243       X|           előtt látni, hogy fordítanák meg egyszerre a kormányrudat,
244       X|       egyszerre valami tompa robaj üté meg füleit; a paripa egyszerre
245       X|       felemelte a szél, akkor látszott meg, hogy a sikátor egészen
246       X|            másik kéz görcsösen ragadja meg, utána egy félig vízben
247       X|                tudnak a napba nézni és meg nem haragudni, a szénfekete
248       X|          földszinti házacskát pillanta meg, hol a rongyos háztetőről
249       X|             lépj hát ide!~ ~– De uram, meg kell ígérni önnek, hogy
250       X|         veszélyben vannak, s te mented meg őket? Különös játéka a sorsnak!
251       X|           gyilkosának ígértem volna is meg, megtartanám. Itt maradok,
252       X|            hozzá, s hálatelten csókolá meg a derék férfi kezét.~ ~–
253       X|               vakok intézetét látogatá meg szülőivel Vilma, ott látta
254       X|             szülőivel Vilma, ott látta meg a több ifjú szerencsétlenek
255       X|       Tapasztaltabbak azzal nyugtatták meg a szülőket, hogy ez állapot
256       X|               ember enni ad nekik, fát meg szenet. Odacsapnak a szárnyaikkal
257       X|                 ne találjanak fenn, ha meg találnak jönni.~ ~– De hátha
258       X|                   Talán anyám érkezett meg.~ ~– Nem, nem – rebegé Liza,
259       X|                taszító dördülete rázta meg azokat. Liza sikoltva esett
260       X|            cselédeknek; egy sem jelent meg a hívásra. Hallatszott,
261       X|             rettentő képekkel népesíte meg. Úszni ott a vizek tetején,
262       X|          mindenki eltávozott már, akár meg lehetett volna őket számlálni,
263       X|               balga óhajtást, hogy bár meg tudnának halni – kik még
264       X|              kerülték ki e hangok; jól meg tudá azokat különböztetni.~ ~–
265       X|                    Ugye, most mindjárt meg fogunk halni? – kérdé Vilmától,
266       X|                     Hahó! Itt álljatok meg! – hangzott egy mély, szívrendítő,
267       X|               hogy meghal, nem ijeszté meg, de az igen, hogy meglepetik.~ ~
268       X|             halál angyala jelent volna meg előtte, nem érzett volna
269       X|             Elébb azt a lánykát mentse meg ön – súgá remegve Zoltánnak. –
270       X|              hogy ő is utálja, és akit meg akarnak rontani.~ ~Mert
271       X|        veszíteni, és azt ők szerzendik meg, és azzal leányuk leend
272       X|             emberi lökés ingatta volna meg, elkezdett elébb tetőtől
273       X|             szerelmes a lyánkába, akit meg akar szabadítani, s most
274       X|          megmenthették, az isten áldja meg őket érte. Hogy a legnagyobb
275       X|                veszélyből ki szabadítá meg az egyetlen leányt, arról
276       X|           harcot; s diadalmasan tértek meg abból, mert amidőn a romboló
277       X|                hőseié!~ ~Most mutatták meg ők, kiket haza atyjainak
278       X|             szent nevet, most mutatták meg, kik honfiaknak nevezik
279       X|       honfiaknak nevezik magokat, hogy meg tudják érdemelni címeiket.
280       X|            Egyszerre nem szabadíthatja meg az egész világot. Óh, mint
281       X|              most minden karban, százé meg százé az övében; fél kezével
282       X|             felé, és ő nem szabadíthat meg mindenkit. A csónak, a tutaj
283       X|           segíteni kell, addig is, míg meg lehet őket menteni; ki osztja
284       X|                 lakjanak abban. Osszák meg vele, amije van.~ ~Így tett
285       X|             két órakor már minden utca meg van népesülve; száz meg
286       X|                meg van népesülve; száz meg száz úszó jármű szeldeli
287       X|       vagyonait, fenn az emeleten száz meg száz menekült áldja szabadítóját,
288       X|              megmaradt.~ ~Mindenütt új meg új jelenetei a csodának,
289       X|               undok bűnökkel népesítse meg az éjt. Elhal a sikoltás
290       X|                  Megálljatok! – dördül meg egyszerre a közelből egy
291       X|                külön csapást! A rablók meg vannak szorítva; a jurátus,
292       X|             fát egy egész család lepte meg, mely omlott házából oda
293       X|            Ezen a körülzárt téren ezer meg ezer férfiú, nő, gyermek,
294       X|         emberek között félénken húzzák meg magokat a kóbor állatok
295       X|              fejöket csóválják. Nagyon meg kellene annak unnia életét,
296       X|               része hatalmasan küzdött meg az erőszakos elemmel, elűzve
297       X|               hogy atyjokat is mentsék meg számukra, ne vigyék el őket
298       X|    örömkiáltása tanúsítja, hogy az apa meg van mentve; erre egy irtóztató
299       X|               fiatalembert pillantának meg, ki igen sajátszerű munkával
300       X|             még a zseniális bárónak is meg kellett engedni, hogy hasonló
301       X|       rimánkodott a bárónak, hogy adja meg magát diszkrécióra, és ne
302       X|       odamenekült előkelő hölgy jelent meg, kik kendőikkel elismerőleg
303       X|               volna. – E szép dámákkal meg kell ismerkednünk. S azzal,
304       X|                királyi várnak nyittatá meg a szerencsétlenek előtt,
305       X|            kinek édes zengzetű szavára meg kell gyógyulni a szívnek,
306      XI|              többé otthon. Alig ismeri meg romjaiban a házat, ki egykor
307      XI|                a keserű „isten fizesse meg” kimondásához.~ ~Óh, mint
308     XII|               papirosa szélére jutott, meg hogy a posta indul, és hogy
309     XII|                 sem szerelme.~ ~Rudolf meg volt győződve afelől, hogy
310     XII|               börtönét is megjárta; ez meg a lánchordta, doktorságot
311     XII|               hogy csak úgy ragyognak. Meg is írtam az öcsémuramnak,
312     XII|              jók, ha csak a doktorátus meg a porosz koszt meg nem rontotta.~ ~
313     XII|          doktorátus meg a porosz koszt meg nem rontotta.~ ~Azonban
314     XII|            fogja adni. Félbolond! S ez meg olyan egész bolond, hogy
315     XII|               most a csizmájokat főzik meg, azt eszik, s ha az elfogy,
316     XII|               akkor majd egymást eszik meg, vagy hátha valami tuniszi
317     XII|     mindegyikhez, hogy ez ilyen híres, meg amolyan híres. Jutnék csak
318     XII|             tirolise zengerek. Bárcsak meg ne tudnák idehaza, mert
319     XII|           hazafi, akit semmiféle lében meg nem főztek, minő sajátságos
320     XII|           ígért a septemvir, nemsokára meg is tartá.~ ~A küldött levél
321     XII|                 hanem cukrot főzök, te meg szintén nem fogsz lenni
322     XII|             oda beállít téged, magának meg egy irtóztató nagy kovácsműhelyt
323     XII|                 ki szőni, ki fonni, ki meg patkószegeket csinálni,
324     XII|             kölyke porcelánt csinálni, meg indigót főzni, otthon maga
325     XII|               elküldeném azt neked, de meg akarom tartani magamnak
326     XII|               ő szenvedélyök ismerteti meg a romlottsággal a nép erkölcseit,
327     XII|             oktalan fényűzésök fosztja meg az emberi tökélyt, a nemzeti
328     XII|           fővárosában, hogy oda térjen meg örömeivel, ragyogásával,
329     XII|            remekben!’~ ~(– Itt álljunk meg egy szóra. Erről a micsodáról
330     XII|          mesterlegény, s a túlsó félen meg a cédulát kérjék el tőlem,
331    XIII|                odatűzik, okos embernek meg kell vakulni a szobában,
332    XIII|           itt-amott átlátszott, másutt meg felverte a borotválatlan
333    XIII|                ismert rá addig, míg az meg nem szólította.~ ~– Az istenért,
334    XIII|          melynek sárga bőrén keresztül meg lehetett számlálni a kék
335    XIII|              minden ötödnap engedtetik meg azt egy vízbe mártott zsemlyével
336    XIII|            Ilyenkor azt képzelem, hogy meg tudnám inni a Dunát. A Dunát
337    XIII|           tudnám inni a Dunát. A Dunát meg a Tiszát, meg valamennyi
338    XIII|           Dunát. A Dunát meg a Tiszát, meg valamennyi vizeit az országnak.
339    XIII|                 a per állapotja nagyon meg fog nehezülni. – Mire való
340    XIII|               meghízom. Nem, nem hízom meg oly kövérre, mint Jancsi
341    XIII|         farsangon már táncolhatok. Még meg is házasodom. Bizonyosan
342    XIII|           fogják kapni? Teszem föl, ha meg találnék házasodni. Az bele
343    XIII|                meghallok. Bár próbálja meg. Nyomjon egyet azon a kis
344    XIII|                tenni a mostani szemeim meg a régiek között. Most egyszerre
345    XIII|             pedig máskor húsz lépésről meg nem bírtam volna ítélni,
346    XIII|    nagykorúsági engedélyt kért, és azt meg is nyerte.~ ~– Azt nem tudom,
347    XIII|         kísérnünk. Az ifjú odautazott, meg is jött, járt Amerikában
348    XIII|            régen kitörülve szívéből új meg új szépségek által, akik
349    XIII|              alá és felfelé annál több meg van neki engedve, kétfelé
350    XIII|              hogy micsoda jogon tiltja meg nekem, hogy beszéljek, micsoda
351    XIII|          doktorának, és én nem engedem meg, hogy itt valaki haszontalan
352    XIII|                   Én pedig nem engedem meg – kiálta Maszlaczky úr egy
353    XIII|               addig az úr értetlensége meg nem öli.~ ~– Uram, ezt énnekem
354    XIII|                a fiskális nem állhatta meg, hogy még egyszer oda ne
355    XIII|             eltűnt a kapu alatt, akkor meg rohant Mauz úr az ablaknak,
356    XIII|                volt, hogy nem tudhatta meg, miért jött Maszlaczky,
357     XIV|             kedvére kifecseghesse. Itt meg lehete találni a hon legnevezetesebb
358     XIV|     elhalaványodott egyszerre – szólta meg mosolyogva a vidám septemvirné.~ ~–
359     XIV|                  Most döbbent még csak meg igazán.~ ~Éppen szemtül
360     XIV|             alá a lépcsőzeten. Óh, azt meg kell nekik engedni, hogy
361     XIV|                percei alatt ismét több meg több csoport vonult végig
362     XIV|                könnyelműséggel szólítá meg az ifjút:~ ~– Zoltán! Jó
363     XIV|          fejezék ki, hogy őket gyakran meg fogja látogatni az országgyűlés
364     XIV|         Szenczyék hintaja nem érkezett meg időre, a kocsis bizonyosan
365     XIV|              Szentirmay írását ismerte meg a borítékon, s e vonások
366     XIV|                 nem szabad remegni, de meg kell tudni, minő titok az,
367     XIV|        gyöngyöt hajtva a víz alá, majd meg elnézte sokáig, hogy omlik
368     XIV|             két hónappal későbben jött meg.~ ~Amint Pestre ért az ifjú,
369     XIV|             mégis oly véletlenül lepte meg az ügyvédet, hogy annak
370     XIV|            hiszen nem hányom el. Nézze meg az ember, hogy félti ön
371     XIV|                   Hozzám fér! – felelt meg e szóra Zoltán, s bontani
372     XIV|                előtt állok most; de én meg akarom azt ismerni, és ha
373     XIV|           szembe akarok vele fordulni, meg akarom tőle kérdeni, hogy
374     XIV|              híják, és miért üldöz. Én meg akarom ismerni azt a pert,
375     XIV|              esküszöm, hogy nem ijedek meg, akármire találok benne.~ ~–
376     XIV|                  Kovács hévvel szorítá meg ifjú védence kezét, alig
377     XIV|            valami neszét annak, amit ő meg akar tudni.~ ~Egyszer végre
378     XIV|        íratnivalóm.~ ~– Az isten áldja meg, nagyságos úr, ne bízza
379     XIV|                     Csak nem bolondult meg? – mormogá magában. – Nem
380     XIV|             még ma mind elkölti, amúgy meg majd apródonként kikéregetné.
381     XIV|                aranyakat vált. Kit ölt meg értök?~ ~Megtudták az esetet
382     XIV|               egy cseppet sem látszott meg, hogy pénze van, még a könyökén
383     XIV|         leírandó pert másutt nem kapja meg, ha itten összevész, s ahelyett
384     XIV|         szemeivel, s kezeit nem szűnik meg dörzsölni, s valahányszor
385     XIV|          tudomást szerez. – Nos tehát, meg van-e ön velem elégedve;
386     XIV|                úrnak, hogy tökéletesen meg legyen elégedve, s csak
387     XIV|         érzékeny fabarackkal tisztelve meg egy apró jurátus fejelágyát,
388     XIV|                 kit az asztal alá, kit meg kidobott az ajtón. Egyszóval
389     XIV|         meggondolt férfiú; nem rótta-e meg nyilván, több ember hallatára,
390     XIV|              ellenfelét azon titkokkal meg fogja ismertetni, amik az
391     XIV|           iratokhoz, miket erőszakosan meg akar ismerni; hagyja azokat
392     XIV|          szóval kérte őt, hogy szűnjék meg keresni e bánat, e könnyek
393     XIV|          hagyja el őt, és sohase tudja meg, miért kellett őtőle megválni.~ ~
394     XIV|                mázsányi terhe volna.~ ~Meg akarta köszönni, de nem
395     XIV|              megrágták? Nem döbbensz-e meg majd, ha az éjfélt fogja
396     XIV|              üldözötteké!~ ~Ah, legyen meg! Akármi van e dohos sírban,
397     XIV|                e dohos sírban, nyíljék meg! Jőjenek elő, akik benne
398     XIV|              semmi nesz nem zavarhatta meg.~ ~Mielőtt beletekintett
399     XIV|                 Tehát azért idéztetett meg ő, mivel nem lett volna
400     XIV|                 befertőztetve jelentek meg előtte! A cimborák undok
401     XIV|                arcaikat, hogy csókolja meg őket; üldözték bélpoklos
402     XIV|                alak él még közőlük, az meg fog felelni majd mind a
403     XIV|           nemes védelem minden sorában meg lehete ismerni annak íróját,
404     XIV|                szenvedett, miként halt meg, lehetetlen, hogy a legridegebb
405     XIV|                rettenetes perből tudta meg, hogy az neki nagyanyja,
406     XIV|           kérdezé, hogy ne nyergelje-e meg paripáját.~ ~– Nem kell –
407     XIV|      egészségesebb a lovaglás – jegyzé meg a lovász szokott bizalmasan.~ ~–
408     XIV|             vehetni többé!~ ~Már ekkor meg volt érlelve lelkében az
409      XV|                magát, csodálkozva állt meg, kedve lett volna azt kérdezni
410      XV|             legkevésbé sem lepte volna meg. A lélek olyan könnyen vénül!
411      XV|            kezelik, s mások határozzák meg, hogy hova tegyem.~ ~Kovács
412      XV|                Igen, igen, azt akarom. Meg akarom előzni az időt, mely
413      XV|         engemet nem ért. Én ezt a pert meg akarom semmisítve látni.~ ~–
414      XV|              éjszakát, amit átéreztem, meg nem bocsáthatom soha, miután
415      XV|               tulajdont ruháztak reám, meg akarom látni, bírok-e azokkal
416      XV|               az utcák szemetjén halok meg mint hasznavehetlen tagja
417      XV|            világ elé kerül, és énnekem meg kell várnom azt, amíg hét
418      XV|                s hogy akkor nem ölöm-e meg azt, akit utamban találok –
419      XV|               hogy gazdagság nélkül is meg tudok állni a világban.
420      XV|              az ifjú, melegen szorítva meg ügyvédje kezét.~ ~– Hogy
421      XV|              azt tudtam előre, mihelyt meg fogja ismerni e per tartalmát.~ ~–
422      XV|            jogait.~ ~– Midőn még a per meg sem volt nyerve.~ ~– Midőn
423      XV|             volt nyerve.~ ~– Midőn még meg sem volt kezdve. Óh, ezeknek
424      XV|             kéz áll rendelkezésére. Én meg fogom azt tudni elébb-utóbb.~ ~–
425      XV|             Hogyan?~ ~– Azt bizonyosan meg fogják kérdezni, hogy kettőnk
426      XV|             közől melyikünk ismertette meg önnel a pert. Legyek én
427      XV|             állásánál fogva egykönnyen meg nem sérthető, Rudolf politikai
428      XV|  részvétteljesen nézte, és nem zavarta meg az ifjú tiszteletre méltó
429      XV|             onnan ölelni.~ ~– Mennyire meg van gyalázva édes, édes
430      XV|              őrajta? Elébb az úr, most meg az ügyvéd.~ ~Azt sajnálták, „
431     XVI|         ügyvédje Pozsonyba érkezett, s meg fogja látogatni kedves nagyságodat.~ ~–
432     XVI|              így méltóságod? – szólalt meg ekkor az orvos. – Méltóságod
433     XVI|              mint egy Antinous. Nézzen meg engemet méltóságod, ne mást;
434     XVI|                túl őt, s én házasodtam meg másodszor.~ ~Abellino elmosolyodott.
435     XVI|           mindig.~ ~Kár volt Kovácsnak meg nem kérdezni, hogy az ágy
436     XVI|              önnek bocsátania – jegyzé meg Maszlaczky úr. – No, csak
437     XVI|                is kell bírni.~ ~Kovács meg sem köszönte a szíves oktatást,
438     XVI|       begombolta felsőkabátját, s most meg azon volt, hogy egy irgalmatlan
439     XVI|               cipőit vétetni elé. Azok meg nem voltak hetek óta kitisztítva,
440     XVI|              csúfolt, nem szégyenített meg, engem nem járattak tizenhat
441     XVI|            azért kezemet nem szorítaná meg az a tenyér, amelyik egyszer
442     XVI|              az ablakon, ki gátolhatja meg abban? Én nem. Ilyen dolgokkal
443     XVI|            hogy azt nagyságodnak elébb meg nem mondtam. Legalább így
444     XVI|             lépett.~ ~– Mit tilthat ön meg énnekem? – szólt, kétfelé
445     XVI|             önök odaígérik egészen, én meg ráadásul egy bájos angyal
446     XVI|              pofon, hogy azt sem tudja meg, ki volt.~ ~– Doktor úr –
447     XVI|             anélkül sem védelmezhetném meg önt, nekem nem az a foglalatosságom.
448     XVI|             élettel biztatták, hogy új meg új tarka örömmel, víg élettel,
449    XVII|        haladjon, nehogy Abellino előbb meg találjon halni.~ ~Zoltán
450    XVII|                váltsági csekély összeg meg volt határozva, összegyűjtve,
451    XVII|            előtt, kik azzal tisztelték meg, hogy aláírását úgy fogadták,
452    XVII|                tisztelőjének, s őrizze meg ottan.~ ~A jó öreg ember
453    XVII|             legalább néha őt látogassa meg egyszerű pusztáján, melyet
454    XVII|             vette.~ ~– Magam győződtem meg róla; az eredetiek adattak
455    XVII|          vetette.~ ~Csak azután mondta meg Kovácsnak, hogy mi volt
456    XVII|           szívei!~ ~Éjjel sem pihentek meg sehol, váltott lovakon utaztak
457    XVII|               Kovács laka előtt álltak meg Pesten.~ ~Midőn le akartak
458   XVIII|             fráter Bogozyt, hogy tudja meg, nincsenek-e itten kutyák,
459   XVIII|                csukassa el, kötöztesse meg, veresse vasra s több afféle.~ ~
460   XVIII|            szólt a fiskális úr, nagyon meg levén elégedve azon felsőbbségi
461   XVIII|            uraik jóvoltából nevekedve, meg sem tűrték maguk között
462   XVIII|               festett fal előtt állott meg a vén Pál, s ujjával oda
463   XVIII|                komolyság. Nem állhatta meg, hogy ne nevessen rajta.~ ~–
464   XVIII|              urat itt hagyhatják, amit meg is cselekedtek, megígérve,
465   XVIII|             ismét hivatalos minőségben meg fognak jelenni; addig tartsa
466   XVIII|            csak, fráter Bogozy, mondja meg a szakácsnak, hogy az én
467   XVIII|            inasoknak pedig parancsolja meg, hogy csak ide terítsenek,
468   XVIII|             nem jött ki, akkor jelenik meg fráter Bogozy kétségbeesett
469   XVIII|               árva ember sincs, akitől meg lehetne kérdezni, hogy hova
470   XVIII|                a tiszttartóhoz, mondja meg neki, hogy rögtön ebédet
471   XVIII|         parancsolom.~ ~Bogozy sietett, meg is találta a tiszttartó
472   XVIII|                urat majd a guta ütötte meg, amint Tamás visszatért,
473   XVIII|              tévedésén, s nem állhatta meg, hogy az ajtóban a markába
474   XVIII|             velök együtt Varga uram is meg nem érkezik, s a kulcsok
475   XVIII|        magasztalák, bírálgaták.~ ~– Én meg nem foghatom, mi ütközött
476   XVIII|                Aristotelest, és égesse meg a szakács a rántást, veszni
477   XVIII|               vak leányka. Ide, e száz meg száz esztendős arisztokratikus
478   XVIII|               még a falevél sem hallja meg, mit mondanak.~ ~– Aztán
479   XVIII|             azt mondta, hogy öleljelek meg szépen, és el ne bocsássam
480   XVIII|          levegőn keresztül, s alattunk meg a mély víz zúgott. Óh, hogy
481   XVIII|              te láthatnád is őt, talán meg is simogathatnád homlokát,
482   XVIII|          szorongott, úgy dobogott. Tán meg kellett volna szakadnia,
483   XVIII|          Körültekinte, ha nem hallja-e meg valaki.~ ~Senki sem járt
484   XVIII|               volna, s nekem szerezték meg azt a vagyont, amit az ő
485   XVIII|              volna a kertben, okvetlen meg kellett volna az indulatos
486   XVIII|              az Isten nem bocsátja azt meg nekik. Higgyed, hogy szomorú
487   XVIII|           nagyságos asszony keservesen meg van bántva általa. Egész
488   XVIII|         egyszer érzékeny levelet, majd meg barátságosan vígat, ismét
489   XVIII|               férfias komolyat, azután meg alázatos meghunyászkodót,
490   XVIII|        forraljon vizet teának, a kávét meg készítse el, a teát majd
491   XVIII|               miszerint ő sem foghatja meg, mint lehessen valaki oly
492   XVIII|                olyan férfi, akit a nők meg ne hallgassanak…~ ~Kőcserepy
493   XVIII|              magadat, s nem jelenhetsz meg közöttük?~ ~Eveline némán
494   XVIII|            önnel, amitől isten őrizzen meg, ezt a megvetést eléggé
495   XVIII|                Kedves barátom uram. Én meg nem foghatom – hebegé Maszlaczky
496   XVIII|               erényes szavak különösen meg voltak nyomva.~ ~A jámbor
497   XVIII|                 hogy nőnket tiszteljük meg legnagyobb bizalmunkkal,
498   XVIII|           magát e percben, sőt annyira meg volt rémülve, hogy hinni
499   XVIII|                az ő furfangja szerzett meg a mostani birtokosnak, s
500   XVIII|           megnyeri; úgy, de nem nyerte meg, mert abban ítélet sem hozatott,
501   XVIII|           alperes jószántából egyezett meg nagybátyjával, sőt még a
502   XVIII|     fáradságaért régi kliensét ragadja meg, Abellinót, kinek fél lába
503   XVIII|        meghalni békességgel addig, míg meg nem fosztja attól az alamizsnától,
504   XVIII|            útleírás töredékei jelentek meg, melyek költői eszmék, felfogásuk
505   XVIII|           szokott. A lélek nem erőteti meg magát soha. Mentül többet
506   XVIII|           hozzá a férfi, s az szólítja meg:~ ~– Kedves Zoltán…~ ~E
507   XVIII|                és még egy másik ember, meg egy harmadik, meg egy századik
508   XVIII|               ember, meg egy harmadik, meg egy századik és ezredik,
509   XVIII|        leghírhedtebb szónokai jelentek meg a megye fővárosában, hatalmas,
510   XVIII|                különben néz ki, mintha meg volna kötözve vastag aranykötelekkel;
511   XVIII|          elméncségeinek, ki nem szűnik meg beszéd közben, ahol csak
512   XVIII|         nagyságos tanácsos úr, ha ezt, meg azt akarja”, – továbbá: „
513   XVIII|             nem hallani tőle a szót!”, meg hogy: „Jöjjön ki a szobából,
514   XVIII|             egy-egy vállalkozó szellem meg is kísérli keresztültörni
515   XVIII|                hanem más részről őtőle meg elég szép volt, hogy azt
516   XVIII|               De halljuk Kőcserepyt. Ő meg fogja menteni a diadalt.~ ~
517   XVIII|               Gyönyörű színjátszó, azt meg kell vallani felőle; művész
518   XVIII|                nagy munkáját mindenütt meg nem nehezíté vala…~ ~A karzatról
519   XVIII|            olyan sok földet összejárt, meg tudná-e mondani, hogy mi
520   XVIII|              Halljuk, halljuk! No, ezt meg kell hallgatni. Tarnaváry
521   XVIII|               az „én”-en kezdi.~ ~– Én meg nem foghatom azt a rendetlenséget,
522   XVIII|             volna. Mindig másutt húzza meg a szókat, mint ahogy kellene,
523   XVIII|         egyszerre, hogy a dongó röptét meg lehete hallani, mely az
524   XVIII|                vissza, mint aki nagyon meg van elégedve azzal, amit
525   XVIII|                 Remélem, hogy bővebben meg fogunk egymással ismerkedni.~ ~–
526   XVIII|           tudják, hogy miért szerezték meg azt az embert magoknak.~ ~–
527   XVIII|               hogy a lábadon sem állsz meg!~ ~– De hát méltóztatik-e
528   XVIII|               tudom, hogy azt emlegeti meg. Azért hencegett hát olyan
529   XVIII|        Tarnaváry egy cseppet sem ijedt meg azon titok felfedezésétől,
530   XVIII|        szérűskertre, aholott egy ispán meg egy hajdú felügyelete alatt
531   XVIII|            Emánuel barátunkat ismerjük meg, ki szinte hosszú legénnyé
532   XVIII|           mikor a vendégeim állnak, én meg ülök.~ ~Erre fontos arcával
533   XVIII|          kifizetni nem lehet, azzal én meg nem elégszem.~ ~– Hát indítson
534   XVIII|          kardról és pisztolyról; önnek meg kell velem vívni!~ ~Tarnaváry
535   XVIII|       átmászott.~ ~Csak Dabroni maradt meg a csatatéren rendületlenül.
536   XVIII|       odamutatva Dabronira. – Fogjátok meg, kötözzétek meg!~ ~– Uram –
537   XVIII|               Fogjátok meg, kötözzétek meg!~ ~– Uram – szólt e szóra
538   XVIII|              Ha nem megy szépszerével, meg kell kötözni!~ ~Dabroni
539   XVIII|              székvárosból, s Pozsonyig meg sem állani, ahol aztán elegendő
540   XVIII|          szegény nemesembernek; jobban meg tudjuk védeni igazait, mint
541   XVIII|           hozzájárulható úton kísérték meg a tömeget: az ínyen és a
542   XVIII|            falu házánál, hordó tetején meg lakomákon pompásan el tudják
543   XVIII|               adatott. Ki-ki határozza meg, mennyi pénzre van szüksége,
544   XVIII|             nehéz jogaik gyakorlatában meg ne unják magokat, húzzák
545   XVIII|               spártai részvéttel osztá meg a férfiak küzdelmeit, egész
546   XVIII|              szorítani leereszkedének, meg találjon csalni, ugyan ki
547   XVIII|              melyről a két párt feleit meg lehete ismerni, amire egyébiránt
548   XVIII|          Kőcserepy korteseit messziről meg lehete sejteni a nagy ordításról,
549   XVIII|          elordítani magát: „Megállj!”, meg kellett állítani a lovait
550   XVIII|               biz ők nemigen erőtették meg hangműszereiket, hanem engedték
551   XVIII|      érdemeinek, s magában tökéletesen meg volt afelől győződve, hogy
552   XVIII|                az ő szívét nem hatotta meg semmi gondolatja a családi
553   XVIII|               magokat, vagy őt csalták meg, amidőn a diadalt minden
554   XVIII|               Kőcserepy egy tekintetre meg bírja becsülni a két sereg
555   XVIII|              nemesség még nem érkezett meg, miután az a városon kívül
556   XVIII|              futó gondolat háborította meg lelkét, hogy ezek az emberek
557   XVIII|               dolgokkal bízattak volna meg a főispán úr által, ki koronként
558   XVIII|               feleselni, ha méltóságod meg nem jelenik előttük, én
559   XVIII|            maga Szentirmay és Kárpáthy meg nem jelennek párthíveik
560   XVIII|            újabb ostromot kísérlenének meg a gyűlésterem ellen, szép
561   XVIII|               csak az ajtóban állt még meg valami korifeus, s rekedt
562   XVIII|         kezével annak támláját ragadva meg, másikkal az előtte álló
563   XVIII|               hősöm!~ ~Ezt a hős nevet meg kell érdemelni! A szép hölgyek
564   XVIII|                 Egyedül ő mentheti még meg a Kőcserepy-ügyet. Kirántá
565   XVIII|            hogy Szentirmay vesztegette meg őket, Kőcserepy borát itták.
566   XVIII|     nemesembert még a pap se leckézzen meg a templomon kívül.~ ~Azzal
567   XVIII|       megtörténni a verekedést, s most meg akarják azt újítani, ki
568   XVIII|     paraszthadát ezernyi ezerrel verte meg Dobzse László alatt egymaga
569   XVIII|        Bogozyhoz, kit Rudolf és Zoltán meg akartak gátolni e merényletben,
570   XVIII|               azon ok, mellyel Bogozyt meg lehetett győzni.~ ~– Csak
571   XVIII|               hetykén, s ő maga indult meg legelébb a szavazat asztalához,
572     XIX|              csak másnap reggel jelent meg Zoltán egyedül a megyegyűlésen,
573     XIX|      Szentirmayt és Kárpáthyt választá meg követekül.~ ~Mindkét név
574     XIX|                hogy e megtiszteltetést meg fogja köszönni.~ ~– Sokkal
575     XIX|             azokat még ügyfeleimnek is meg engedném szegni. Ami tegnap
576     XIX|               az ellenkező esett volna meg, s alkotmányos jogaink durva
577     XIX|            magát. Lehetetlen volt neki meg nem vallania maga előtt,
578     XIX|         fontosságától áthatva jelentek meg mindkét oldalon.~ ~A szavazás
579     XIX|           maradt Kőcserepynek.~ ~Tehát meg kellett győződnie afelől,
580     XIX|              az oka, mert e nép mindig meg tudott férni magával, hanem
581      XX|        negyvenes éveit mint férfi érte meg, vén az az ötvenesekben;
582      XX|                haszna tépi össze? Ezer meg ezer példányban olvassák
583      XX|                 most írt levelet, ő is meg van gyalázva az ellenpárt
584      XX|            erősen érzékeny oldala van. Meg fogjuk azt ismertetni vele.
585      XX|                azon egy előtt, hogy őt meg akarják ölni.~ ~Óh, bizonyára
586      XX|          akarják ölni.~ ~Óh, bizonyára meg fogják ölni, ha azon irtózatos
587      XX|             megölni annyi, mint játék. Meg fogja őt ölni minden irgalom
588      XX|         irtózatos terv van készülőben; meg akarják őt öletni. Egy Dabroni
589      XX|             fegyverei közé, gátoljátok meg minden úton e találkozást;
590      XX|               nem messze van, pihenjén meg.~ ~– Köszönöm, sietnem kell
591      XX|              belőle venni, mitől ijedt meg oly nagyon.~ ~Egy óra múlva,
592     XXI|                adok értök vissza. Száz meg száz ember bömböl ellenem:
593     XXI|             hetvenkedő Bramarbast! Úgy meg fogja őt vagdalni, hogy
594     XXI|             Pozsonyt, melynek reggelén meg kellett volna vínia Dabronival.~ ~
595     XXI|           segédei nála nélkül jelentek meg a küzdtéren, szégyenpironsággal
596     XXI|                ülés folyama alatt újra meg újra átolvasta azt, hogy
597     XXI|          iránti megvetésöket szavazzák meg egy néma hallgatásban. Egyszerre
598     XXI|                lett, mint a sírban. Ez meg volt szavazva.~ ~Dabroni
599     XXI|                el; előre sejtette azt. Meg kellett előznie az ifjút.
600     XXI|           midőn két új látogató jelent meg Dabroninál. Zoltán küldöttei
601     XXI|                kis találkozásra hívták meg a dunai ligetbe, másnap
602     XXI|           mondom, hogy ne tovább! – Te meg vagy bolondulva saját bámulatodban,
603     XXI|                Ezt a hitedet egy kissé meg kell már ingatni. Ha teneked
604     XXI|               gyilkos szerepe, énnekem meg tetszik a bakóé, s ha te
605     XXI|              Mert ha hosszú időt adok, meg találja tudni a főlovászmester,
606     XXI|           sietés kell.~ ~– Kitől tudná meg? – szólt Dabroni. – Nekem
607     XXI|             ugyan különös, hogy mi így meg vagyunk lepetve – szólt
608     XXI|               Azt hittétek, ugye, hogy meg fogtok bennünket lepni valami
609     XXI|         gyönyörű hidalgóval rémítettek meg benneteket.~ ~– Valódi Don
610     XXI|           jókedvétől, s abban egyeztek meg kölcsönösen, hogy akármint
611     XXI|          minden órát. Még a nyolcat is meg fogja hallani.~ ~A pitvarnok
612     XXI|              ifjúhoz –, én veszélyesen meg vagyok sebesülve, még fél
613     XXI|          Véletlen szerencsétlenség ölt meg, ezt mondd családomnak.
614     XXI|               hitelesített. E két irat meg fogja veled tudatni, hogy
615     XXI|           mesének vége szakadjon, hogy meg legyen az cáfolva örökre
616     XXI|             szót is felelni.~ ~– Igérd meg nekem, hogy szeretni fogod
617     XXI|             felelé az igent.~ ~– Ígérd meg, hogy semmire sem gondolsz
618     XXI|                irtózat nem történhetik meg a világban. Nem is tudott
619     XXI|            hogy enyelegtél velök, hogy meg akartad őket kínzani, hisz
620     XXI|               te meghalj. Ne tagadtasd meg az Istent!…~ ~Hanem a két
621     XXI|                  Hát ők hiszik, hogy ő meg fog halni? Rudolf odavonja
622     XXI|            olyan okosan beszél, máskor meg összezavar mindent. Egyszer
623     XXI|             levő cselédet, hogy kérdje meg a nagyságos asszonytól,
624     XXI|     elváltozott hangon felel:~ ~– Mert meg akarom őt menteni.~ ~– Mit
625     XXI|                    Megmenteni őt, hogy meg ne öljék.~ ~– Kit meg ne
626     XXI|             hogy meg ne öljék.~ ~– Kit meg ne öljenek? – kérdi Eveline
627     XXI|            hozzám! Ne nyúlj hozzám! Ti meg akarjátok őt öletni. De
628     XXI|               nem engedem, nem engedem meg.~ ~– Miről beszélsz, gyermekem,
629     XXI|         kardvasaik közé. Engem öljetek meg! Óh, Zoltán, ne vívj! Tedd
630     XXI|         üldöznek.~ ~Ah, ezt nem mondta meg soha a filozófia!~ ~A leány
631     XXI|             Miklóssal kardban egyeztek meg; egy nagy táncterem üres
632     XXI|              vadkannal. Egy ütés érjen meg ettől az ököltől, és ha
633     XXI|                Miért nem előzhettem őt meg?” – gondolja magában.~ ~–
634     XXI|               Dabronié.~ ~Miklós kezdi meg a harcot.~ ~Egy merev csapással
635     XXI|              ki ellenfelét furfangosan meg tudta csalni.~ ~A támadottból
636     XXI|           ellenfeléről. Akkor érkeztek meg annak segédei.~ ~Odamentek
637     XXI|                ezúttal, sem soha többé meg nem fog vívhatni, miután
638    XXII|               talán sohasem is gyógyul meg.~ ~Minden éjjel új meg új
639    XXII|         gyógyul meg.~ ~Minden éjjel új meg új rémlátásokkal képzeleg;
640    XXII|             itt. Én híttalak téged is, meg Lizát és a szobaleányt is.
641    XXII|                férfi, hogy nem történt meg az, amit ő oly bizton elrendezett.
642    XXII|           Isten embertörő karját, hogy meg ne történhessék az. Óh,
643    XXII|                Kárpáthy Zoltán él. Aki meg akarta őt ölni, annak az
644    XXII|                a halotti koszorút; még meg sem csókolhattam utoljára.
645    XXII|        hazudják, hogy él…~ ~A tanácsos meg volt fagyva, és szólni nem
646    XXII|                sincsen. Erről én téged meg foglak győzni. Ígérd meg,
647    XXII|               meg foglak győzni. Ígérd meg, hogy nyugodt fogsz lenni
648    XXII|             mit tapasztalt, mit tudott meg, és mit akar most tenni.~ ~
649    XXII|         széttekintve, ha nem zavarja-e meg. A nagyságos asszony ott
650    XXII|                     Kedvesem – szólítá meg a tanácsos, miután sokáig
651    XXII|                szobából –, ez a nő még meg talál tébolyodni!~ ~– Talán
652   XXIII|          Mindenhatónak, ez nem történt meg; ön él, és egy szavával,
653   XXIII|                jól, hogy ezen a helyen meg fogunk mi halni. Óh, ha
654   XXIII|                 segíts, uram gyógyítsd meg leányomat! – rimánkodék
655   XXIII|               kétségbeesetten szorítva meg a távozó orvos kezét.~ ~–
656   XXIII|                Katinka, és nem állhatá meg, hogy ennél a szónál könnyei
657   XXIII|            hogy ennél a szónál könnyei meg ne eredjenek. El kellett
658   XXIII|            gondolva –, véletlenül halt meg.~ ~– Úgy? Véletlenül? –
659   XXIII|                 hogy véletlenül halnak meg az emberek? Óh, én ezt jobban
660   XXIII|            elnézi, majd a szíve szakad meg bele.~ ~Katinka tudja már,
661   XXIII|              voltam. De azt te ne tudd meg soha!”~ ~Azután ismét elkomorodik
662   XXIII|                  Reszkető kézzel fogja meg az ifjú barátnő kezét.~ ~–
663   XXIII|             számára azóta. Ne csókolja meg most, ne hajoljon reá; jöjjön
664   XXIII|                jöjjön velem, látogassa meg nőmet, majd holnap reggel
665   XXIII|                 de hátha a gyermek hal meg elébb, azután a szülők? –
666   XXIII|             tennie, lehetetlen volt őt meg nem szánnia.~ ~És az nem
667   XXIII|                azáltal!~ ~Hogy szorítá meg azt a megbocsátó kezet a
668   XXIII|             zivatarban. Az ön belátása meg fogja fordítani betegségét.~ ~
669   XXIII|       megfelelni? Hiszen hányan halnak meg ifjan és szeretve, viruló
670   XXIII|          vártam reád. Most tudtam csak meg a cselédektől, hogy megérkeztél.
671   XXIII| visszatartóztatni, hogy átázva érkezel meg. Azért öltönyöket hoztam
672   XXIII|            bátorító nyomással szorítva meg Zoltán remegő kezét.~ ~Óh,
673   XXIII|                   Szegény anyám! Mondd meg neki, hogy én őt nagyon
674   XXIII|               beteg leánykát. – Kegyed meg fog gyógyulni, és sokáig
675    XXIV|                kedves barátom tanított meg, aki azt temette el, kit
676    XXIV|           kezeikkel, lábaikkal, mintha meg akarnának győződni felőle,
677    XXIV|         Negyednap társzekerek jelennek meg a kastély udvarán, felraknak
678    XXIV|              alácsüggesztett fővel áll meg néha jártában, s elbámul
679    XXIV|              látszik lehelni:~ ~„Ugye, meg vagy elégülve velem? Mármost
680    XXIV|             kellett, s ott nem állhatá meg Tarnaváry, hogy ellenségének,
681    XXIV|                legyen önökkel! Mondják meg Kárpáthynak, hogy én őszintén,
682    XXIV|          eltöltöttek, csak arra tanítá meg őket jobban, milyen boldogok
683    XXIV|             azt hitték, hogy hiszen ha meg nem jő Zoltán a zsenge kenyérre,
684    XXIV|              azt csak mégsem tilthatta meg, hogy minden vidékből tengernyi
685    XXIV|            pompával még senki sem ülte meg menyegzőjét, és több igaz
686    XXIV|                  Ne hallgatott volna-e meg annyi igaz óhajtást Isten?~ ~
687     XXV|               hogy ez lesz a végük”, s meg van elégedve a sorssal,
688     XXV|                   Csak egyszer történt meg rajta, de már százféle változatban
689     XXV|              alperesi ügyvéd, s miután meg hagyta magát vesztegetni
690     XXV|             lett, Maszlaczky úrra száz meg százféle undokság sült ki;
691     XXV|           volna; hajdani pártfogóit ha meg akarta látogatni, egyet
692     XXV|               emberek irgalmából. Néha meg megszánta valaki, s adott
693     XXV|                s nagy kedve volt akkor meg onnan a negyedik emeletből
694     XXV|                 mint Abellinót támadni meg; majd az talán megijed,
695     XXV|            üdvös gondolatok közt látta meg Maszlaczky úr Graefenberg
696     XXV|          Maszlaczky úr azt hitte, hogy meg kell annak ott halni rögtön.~ ~
697     XXV|          kúrával élnie, Priesznicz azt meg nem engedi. Priesznicznek
698     XXV|              én magát szeretem, de azt meg kell ismernem, hogy Kőcserepy
699     XXV|           teljesíté. Miután azonban ez meg nem történhetett, én kénytelen
700     XXV|            hogy Abellino ilyen ügyesen meg tudja fejteni a rébuszokat.~ ~–
701     XXV|                 igenis.~ ~Abellino úgy meg volt rettenve, hogy egy
702     XXV|              Segítsetek! Szabadítsatok meg!~ ~A nagy riadalra összeröffent
703     XXV|      visszatartoztatóit, hogy engedjék meg neki, hogy a nyakát kitekerhesse
704     XXV|         fizetett ügyvédi díját térítse meg, különben az egész nevét
705     XXV|              meghatalmazottja jelenjen meg ez s ez napon Maszlaczky
706     XXV|               Végre is Zoltán sokallta meg a dolgot, s felszólíttatá
707    XXVI|              teremhet, hisz ahhoz ezer meg ezer esztendő kell!~ ~ ~ ~
708    XXVI|             fölötte; azt mondták, hogy meg van halva, és senki sem
709    XXVI|       szellemek szokott díját sem adta meg a nagy világ: „a dicsőítést
710    XXVI|            bizonyára senki sem átkozta meg őket.~ ~Zoltán rögtön elrendelé
711    XXVI|              tárggyal együtt vásárolja meg számára; ne jusson semmi
712  Vegszo|      boldogságot, ki bevégzett művével meg van elégedve.~ ~Hasonló
713  Vegszo|                részesíteni, s őszintén meg kell vallanom, hogy a kivitelben
714  Vegszo|      választottam azt közvetítőül, míg meg nem győződtem felőle, hogy
715  Vegszo|              egysége kívánta volna, de meg kellett bocsátani magamnak,
716  Vegszo|                hogy téged szeretve hal meg, és kénytelen vagy érezni
717  Vegszo|            mellékes alakok közől végül meg sem említettem. Szeretem
718  Vegszo|       grófkisasszonyt, a tiszttartónak meg el kellett venni a társalkodónét,