Rész

 1      II|      szelídíté, s felmagasztaltan mondá az anyához fordulva:~ ~–
 2      II| kiabálásba, s szép szónoki tűzzel mondá el a hallótülökbe ordítva,
 3      II|           Aztán mintegy édesítőül mondá: – Ugyan, kedves Zoltán,
 4     III|     csaknem alázatosan könyörögve mondá el, s annyira elfeledkezék
 5     VII|        egész család átjött, s úgy mondá, hogy korán reggel utánok
 6    VIII|      érzelemtől átmelegült hangon mondá neki:~ ~– Emlékezzél reá,
 7    VIII|           itt halt meg.~ ~„Nézd – mondá Rudolfnak –, amott az asztalon
 8      IX|           és példás flegmával azt mondá:~ ~– Mit tehetek én róla?
 9      IX|      odabenn.~ ~Kovács mosolyogva mondá el neki, hogy az a szőke
10       X|      legszebb volt az a mostani – mondá Emánuel. – Azt beszélje
11       X|         vonaglott e hírre.~ ~Alig mondá el Zoltán szavait, midőn
12       X|   odahajolt, s megnyugtató hangon mondá:~ ~– Legyen nyugodt, nagysád!
13       X|          házban, csak mi ketten – mondá fogvacogva, s majd belebújt
14       X|        mindig feje fájt, s ha ezt mondá, bizonyára halvány arca
15       X|           menekül vele; ekkor azt mondá, ha elveszett a többi, vessz
16     XIV|      külföldön hagyott el. Zoltán mondá neki, hogy az ő szállásán
17   XVIII|       tanácsos gonosz hidegséggel mondá:~ ~– Úgy látszik, hogy szokott
18   XVIII|   tanácsos igen hideg nyugalommal mondá neki:~ ~– Édes gyermekem,
19   XVIII|          ülés után nagy pátosszal mondá egy ízben e szavakat: „Mély
20   XVIII|   ismerkedni.~ ~– Nagyot nőjön! – mondá rá megvető tréfával Tarnaváry.~ ~
21   XVIII|      szavait már a gyűlésteremben mondá el Tarnaváry, mint valami
22   XVIII|       kötötte azt csokorba, s azt mondá neki, midőn mentésen, kardosan
23    XXII|   tébolyodni!~ ~– Talán már nem – mondá az orvos.~ ~
24   XXIII|        naplóját írta.~ ~Kőcserepy mondá neki, hogy Szentirmay Katinka
25   XXIII|          s keserű, hideg bánattal mondá:~ ~– Teneked pedig és édesanyámnak
26   XXIII|       bitorló. Ezt nekem szemembe mondá az én tulajdon leányom.
27   XXIII|          gondolkozott; azután azt mondá Zoltánnak, hogy elébb le
28   XXIII|         boldogan.~ ~És amidőn ezt mondá neki, mindig erősebben szorítá
29  Vegszo|           Hagyd pirulni arcodat – mondá a görög bölcs az ifjúnak –,