Rész

 1       X|         egy alig tíz-tizenegy éves leányka. Szép, teli arcú gyermek;
 2       X|     tetejéből kiemelkedtek.~ ~Ez a leányka vak…~ ~Vakon született,
 3       X| megemlegetsz róla.~ ~A szegény vak leányka úgy sírt, úgy zokogott,
 4       X|        felszökve zsámolyáról a vak leányka.~ ~– Hintó járt a kapu alá –
 5       X|         pattogott a falon.~ ~A vak leányka felgerjedt figyelmét nem
 6       X|            képes.~ ~Jól mondád, jó leányka. Isten jár a vészek között.
 7       X|          ismétlé az ifjú szavait a leányka, keserű mosollyal. – Hát
 8       X|     pillanatban oly sebesen vert a leányka szíve, hogy lehetetlen volt
 9     XIV|           egy szép, fiatal, viruló leányka, vidám, piros és mosolygó,
10     XIV|            Vajon emlékezik-e még a leányka, miket mondtak ők egymásnak,
11     XIV|           idejében.~ ~Az ifjú és a leányka eleinte szép illedelmes
12     XIV|       függött szemeivel a beszédes leányka ajkain; mennyi boldogság
13   XVIII|           kertjében sétál két szép leányka egyedül, midőn mindenki
14   XVIII|       leánya, Vilma, a másik a vak leányka. Ide, e száz meg száz esztendős
15   XVIII|           sem gyermek többé, a vak leányka arca sokkal ragyogóbb még,
16   XVIII|         egészen elszomorodva a vak leányka. – Miért nem?~ ~– Messze
17   XVIII|           amelyről őt elűzték!~ ~A leányka zokogva dőlt le egy mohos
18    XXII|          nem szerettünk téged!~ ~A leányka csendesen megfogta atyja
19    XXII|          édes szívet!…~ ~A szegény leányka összekulcsolta e szóknál
20   XXIII|  találkozott vele. Egy szép, sugár leányka volt az, egész gyászruhában.~ ~
21   XXIII|           nincsen mérge. A szomorú leányka nyájasan, szeliden siet
22   XXIII|            deríté fel egy percre a leányka arcát, amely azután ismét
23   XXIII|      képzelet élő alakot teremt, a leányka valóban ott áll előtte,
24   XXIII|             Zoltán megszorítá a jó leányka kezét. „Nem tettél-e vele
25   XXIII|        Azzal elfutott a kis kedves leányka, ki háziasszonyi gondosságában
26   XXIII|        Éppen a betegtől jött. A jó leányka arca egészen fel volt dúlva,
27   XXIII|            a beteg szobája felé. A leányka tudatá vele, miszerint Kőcserepy
28   XXIII|          termetét, ajkai csaknem a leányka arcát érinték.~ ~És a beteg