Rész

 1       I|            belőle semmi.~ ~Végre a mondott év augusztus 22-ére lőn
 2      II|          körüle történnek.~ ~– Mit mondott, Alfréd? – kiálta fel, látva,
 3      II|            nevetnek. – Elméncséget mondott, Alfréd, megint? – S emellett
 4      II|         egészen abban, hogy amiket mondott, azok mind igazak, s tán
 5      II|     valahogy beleakadni abba, amit mondott.~ ~Miután eléggé megnézte
 6     III|            volt az mind, amiket ez mondott, hogy az elfásult szív idegei
 7     III|   gorombaság, amit most Maszlaczky mondott. Nagyon cifrán volt kitéve;
 8     III|            nagyon kétséges, hogy a mondott föltétel nélkül fog-e valaha
 9       V|       ismerni magát. Eveline igent mondott. Pedig férje gazdagabb sem
10       V| malasztteljesen a tanácsosnő, ki a mondott magasztalásokat inkább leánya,
11     VII|      harmadfél éves, még verset is mondott neki; óh, milyen vidám dolog
12     VII|        pici testvérével, s meséket mondott neki tündér emberekről;
13    VIII|            értette, amit gyámatyja mondott?~ ~Rudolf észrevevé a gyermek
14    VIII|          neki annyira, amit Rudolf mondott, mint hogy azt oly hidegen
15    VIII|   hangjaival átszellemülve, többet mondott, mint amennyi egy könyvben,
16      IX|       szíve mélyében tagadva, amit mondott, s megcsókolva nejét, eltávozott
17      IX|             amiatt, hogy senki sem mondott neki ellent. Valami hosszan
18       X|       lenne. Zavarában olyan bókot mondott az egyik asszonyságnak,
19       X|             Ah, tehát mégis igazat mondott Zoltán, tehát csakugyan
20       X|    kormányos. – Hány száz forintot mondott az úr?~ ~– Kettőt! – kiálta
21     XIV|            a két delnőnek suttogva mondott valamit.~ ~– De mi lelte
22   XVIII|           sem mert, vagy olyanokat mondott, amiket maga sem értett,
23   XVIII|      Minden szó, amit ön nőm előtt mondott, előttem tudva volt azon
24   XVIII|        óráig mulatságból.”~ ~Valót mondott; a költészet istennője olyan
25   XVIII|    szívekkel! S valóban érzi, amit mondott, szenvedélye, indulatai
26   XVIII|          mellett épületes verseket mondott a gyülekezet felvidítására.~ ~
27   XXIII|           Kőcserepy meglelte azt a mondott helyen, és odavitte hozzá.~ ~