Rész

 1      II|     hízelgő szóra, tanácsos úr is kezeit dörzsölé örömében; csak
 2     III|          eszméit rendbe szedheti. Kezeit lassankint zsebeibe mélyeszté,
 3      IV|      Köszönöm alássan, csókolom a kezeit, nem instálok belőle. Elég
 4      IV|          elválva is megszorongatá kezeit, és nagyon lelkére kötötte,
 5      IV|         úr, magában mosolyogva és kezeit dörzsölgetve nagy vígan;
 6     VII|         megszoríthaták szép fehér kezeit, mik oly erősek voltak,
 7    VIII|           hogy könnyeivel áztassa kezeit, s nem titkolá előle többé,
 8    VIII|    zománca még szelídebbé tett, s kezeit összekulcsolva, kérdezé:~ ~–
 9       X|      volna sietnünk.~ ~– Csókolom kezeit. Ha mi olyan bolondok vagyunk,
10       X|         írótollal, nagy remegve s kezeit fázékonyan hóna alá dugdosva,
11       X|        tűzben lakó madarakat, s a kezeit melengette nálok, azok csak
12       X|           áldva, buzdítva nyújtja kezeit a bosszulók csoportja felé,
13       X|         akik ott körüle vannak, s kezeit áldva csókolják. Az egész
14    XIII| feltalálni, s csak hosszú, sovány kezeit terjengette feléjök.~ ~–
15    XIII|    vesztegettem – monda az orvos, kezeit hátul összetéve, s az ablakhoz
16     XIV|   érzéstől reszkető hangon kérte, kezeit összetéve előtte:~ ~– Óh,
17     XIV|       hogy hunyorgat szemeivel, s kezeit nem szűnik meg dörzsölni,
18     XVI|         darab fa.~ ~Maszlaczky úr kezeit dörzsölé, s ágaskodott örömében;
19    XVII|      emberek utólszor megszoríták kezeit, mikor eltávoztak előle,
20   XVIII|         többször végighúzza arcán kezeit, mintha nem hinné, hogy
21   XVIII|           álmodik. Azok megfogják kezeit, összeszorongatják, megcsókolják
22   XVIII|     hosszú ujjai úgy eltakarják a kezeit, hogy csak olykor-olykor
23    XXII|          összekulcsolta e szóknál kezeit halvány ajkai előtt, s oly
24   XXIII|         szívére és homlokára téve kezeit. – Tudtam én, hogy az megöl
25     XXV|        tudott válaszolni. Elébb a kezeit iparkodott kiszabadítani