Rész

 1      II|             fog visszatérni, s azzal kezet szorítva barátságosan az
 2      II|      bosszúságát, midőn a távozókkal kezet szorít.~ ~– Tehát nem tartóztathatom
 3     VII|             az imádott, azt a bámult kezet, mely oly csodaszépen rajzol,
 4    VIII|           szolga, szerét teszi, hogy kezet csókolhasson neki, orozva
 5       X|       ragyogó orcával érkezik meg, s kezet csókol a két delnőnek, ami
 6       X|            észre, hogy megcsókolta e kezet. A kocsis türelmetlenül
 7       X|       oltárára, magát az áldozattevő kezet is odaadta, és ment fáradni
 8     XIV|     megtiszteltetésre.~ ~– Adjon hát kezet! – monda Maszlaczky úr,
 9     XVI| unokaöccséhez vissza, csókoljon neki kezet, akár az orcáját is! Nagyon
10   XVIII|            azt a gyöngéd, selyempuha kezet; de te láthatnád is őt,
11   XVIII| asszonysághoz, s kézbesítse neki: de kezet csókolni el ne felejtsen.~ ~
12   XVIII|          levelével.~ ~Dehogy csókolt kezet, azt sem mondta, hogy itt
13   XVIII|               de senkivel sem szorít kezet, s csak messziről látszik,
14   XVIII|            kelljen mosolyogni, hol a kezet megmozdítani, a hangot felemelni
15   XVIII|      asztalukhoz ülteték, s kik vele kezet szorítani leereszkedének,
16     XIX|               mert hiszen azok, akik kezet szorítottak vele, még ők
17     XXI|         amidőn ilyen vígan enyelegve kezet szorítottak, az egyik gondolta
18     XXI|             drága sebhelyet és azt a kezet, amely azt visszaadta!~ ~ ~ ~
19   XXIII|         távol levő rokona éhezik. Mi kezet szorítánk Lizával, és mi
20   XXIII|              a kezében felejtett kis kezet… Ártatlan, boldog gyermek,
21   XXIII|         szorítá meg azt a megbocsátó kezet a bánatos apa, s hogy szorítá
22    XXIV|            mindnyájunkat, aki velünk kezet szorított.~ ~A délceg legények
23     XXV|              az egyetlen embert, aki kezet szorított vele, és futott