Rész

 1      II|          önérzettel jutni el oda, hova másokat megnevezhetlen utak
 2     III|           a látogatónak nem marad hova letelepedni.~ ~Körül a szoba
 3      IV|         volt gondja; megkérdezte, hova kell írni a nevét; egypárszor
 4       V|           De kedves barátom uram, hova gondol? Ezt én el nem fogadhatom.
 5    VIII|          szomorúan zajos világba, hova őt az eddigi jó szellemeknek
 6      IX| szárnyaira véve, visszavigye oda, hova úgy vágyik, a csendes falusi
 7       X|      közepökbe egy lyukat fúrtak, hova egy vascsövet lehessen alkalmazni.
 8       X|   földrengés rettentő jelenetére! Hova lett a kérkedés, hova lett
 9       X| jelenetére! Hova lett a kérkedés, hova lett a kihívó dac, az Istenről
10       X|    lehetett a fenekét érni.~ ~ ~ ~Hova lett Zoltán?~ ~Ha tudná
11       X|   tetejéről bámulnak – nem tudni, hova.~ ~– Ne tégy már többet
12       X|       kiáltás, imádkozás, nincsen hova szabadulni; a rémséges hullám
13       X|      félelmével – én nem ismerem. Hova visz?~ ~– Csak menj – szólt
14       X|        közepére sodorta őket.~ ~– Hova igyekeztek? – kiálta rájok
15       X|       lehetett volna is, nem volt hova. Az ifjú sokkal jobbnak
16     XII|        ezernyi lámpafény mutatja, hova szállt le egy darabja a
17      XV|        mások határozzák meg, hogy hova tegyem.~ ~Kovács még mindig
18   XVIII|        meg lehetne kérdezni, hogy hova lettek a többiek.~ ~– De
19   XVIII|      lettek a többiek.~ ~– De hát hova lettek?~ ~– Most mondom,
20   XVIII|     mérgében füttyöket hányt.~ ~– Hova lettek? Hogy mertek elmenni
21   XVIII|        előtte álló papírra mutat, hova az alispán untából tollpróbaképpen
22   XXIII|          viszi karjai közt. Nincs hova fektesse… Óh, az iszonyatos!~ ~
23     XXV|           gondolkozék rajta, hogy hova vonuljon el, ahol szépen