Rész

  1       I|                Láttatok-e már új gazdát, ki az őseitől elhanyagolt örököt
  2       I|     áldozatoktóli iszonyát eltakargassa: Ki ad rá pénzt? Sok kell reá,
  3       I|                És ha lesz mit mutogatni, ki nézi meg?…~ ~Bocsássatok
  4       I|             egy-egy fantasztikus alakot, ki papírköteggel kezében a
  5       I|                Csak legyen kinek. Ugyan, ki fogja őket nézni? A polgárság
  6       I|                 tanácsos úrhoz van híva, ki Budán, a Svábhegyen pompás
  7       I|                   ott volt az ősz nemes, ki ifjúkorának kedvenc gondolatját
  8       I|          felépülve, és az ősz napszámos, ki ingyen dolgozott a nemzeti
  9       I|                 tetszett, mint egyébkor; ki állhatná meg, hogy midőn
 10       I|                 színű szikrákba.~ ~Vajon ki mulat ott?~ ~
 11      II|             tilos a bejárás”, hiába oszt ki meghívójegyeket, melyek
 12      II|            gyermekek iparkodtak megélni, ki hogy tudott, a gazdag örökös
 13      II|               fogadott embereket küldött ki kertjébe, kik minden fa
 14      II|                  fogadá az ifjú lovagot, ki utánozhatlan fő- és derékhajlással
 15      II|            negyven évet meghaladt delnő, ki korának dacára még mindig
 16      II|                 kiálta fel Kőcserepy úr, ki tudott máshova beszélni,
 17      II|        karszékben egy élemedett matróna, ki már végképpen lemondani
 18      II|                 követe.~ ~Ezzel cserélte ki magát a báró igen ügyesen,
 19      II|                koporsókra emlékeztet; de ki gondolna ilyenkor arra?~ ~
 20      II|               szerette volna tudni, hogy ki lehetett az az Anjoui Hedvig.~ ~–
 21      II|              merész, vállalkozó szellem, ki könyökkel küzdi fel magát
 22      II|          hárított Kőcserepy úr vállaira, ki sietett is magát az alól
 23      II|           teraszra Tarnaváry főispán úr, ki a nyarat családjával együtt
 24      II|                  hanem jurátus – igazítá ki egy vén urasági huszár.~ ~–
 25      II|           kompromittáló kérdésre, azután ki is tört:~ ~– A feleségemhez
 26      II|          foghatja meg. Arra a gondolatra ki merne jönni, hogy hiszen
 27      II|               van, minő Szentirmay gróf, ki nemcsak neki, hanem az egész
 28      II|              barátnéjára talál Vilmában, ki már régóta egyedül sétál
 29      II|         elhallgatná ezt a fiút napestig, ki oly komolyan, oly tisztelettudón
 30      II|                Katinka arcát keresé fel, ki vígan nevetve, kacagva beszélgetett
 31      II|              szavait kísérje.~ ~– Jerünk ki innen a szabadba! – szólt
 32      II|        ábrándozott azon szép gyermekről, ki vele együtt nőtt fel, kit
 33      II|                 kacagott, midőn Emánuel, ki el akarta fogni a lepkét,
 34      II|                    monda magában Zoltán, ki míg az andalgó Vilmát kísérte,
 35      II|       türelmetlenül Katinka a gyermekre, ki összefont karokkal nézte
 36      II|               mint akkor. Milyen jól néz ki e magyar ruhában; úgy szeretném
 37      II|          cselédek, inasok gúnyjának tett ki, s e törekvés ifjú szívének
 38      II|             ezáltal ő a szegény ifjúnak, ki órák óta gonoszabb kínpadon
 39      II|                termekben ölik az időt, s ki maga pirulni kénytelen az
 40      II|              Peti, vagy hogy hínak; hozz ki gyorsan két széket a veranda
 41      II|            zsebéből egy fél ázsiást vett ki, kezébe nyomva az inasnak,
 42      II|                  elvető modorban Zoltán, ki különben maga volt a jóság,
 43      II|                tehetne Emánuel barátunk, ki dicső mintaképét utánozva,
 44      II|               gróf? – riad rá Tarnaváry, ki sohasem engedi senkinek
 45      II|         egyszerre mind a körülállók.~ ~– Ki az, ki az? – sürgeté aggodalommal
 46      II|                 a körülállók.~ ~– Ki az, ki az? – sürgeté aggodalommal
 47      II|               akik előtte álltak, rohant ki a teremen keresztül az előszobába. –
 48      II|                  a főispán úr körül.~ ~– Ki röhög itt? – ordíta az hirtelen,
 49      II|                 sz! – hangoztatá Zoltán, ki jól tudta, hogy e derék
 50      II|               hallotta Emánuel barátunk, ki azzal egy szép cukrászleányt
 51      II|         eltávozni, hanem még a ispán is, ki intézkedéseit mindig oly
 52      II|                  Flóra, tréfával kerülve ki az egyenes választ.~ ~–
 53      II|             istenek itala cserélte volna ki kedélyeiket.~ ~Katinka egész
 54      II|                Emánuel barátunkon kívül, ki agyontáncolhatta és pezsgőzhette
 55     III|          tekintetes Maszlaczky Gábor úr, ki előtt már van szerencsénk
 56     III|           szerencsénk bemutatva lenni, s ki, mint tudjuk, királyi táblai
 57     III|                  fiskális úr mindenesét, ki reggeltől délig elkefél
 58     III|            tréfát űznek a jámbor fiúból, ki egynémelyiknek közőlök nagybátyja
 59     III|               kapu az ő ajka, melyen szó ki nem jön. Mintha csak a fiskális
 60     III|              melyből csak a feje látszik ki.~ ~Ha észrevenné, hogy itt
 61     III|                 skatulyából vették volna ki.~ ~Nagy kín lehet rá nézve
 62     III|               éppen a sor közepén van, s ki akarja a tintát írni a tollából,
 63     III|               fiskális úr szürke fejére, ki nem szűnik meg apróra vágott
 64     III|                 én mertem belevágni; hát ki tud énnekem még tanácsot
 65     III|                  hanem én ügyvéd vagyok, ki ha valamit előad, annak
 66     III|            kötelez a hallottakból semmit ki nem mondani. A közönségre
 67     III|              szemközt, hanem valaki más, ki önmagát észrevétlenül adta
 68     III|               mint az ostoba fürjet.~ ~– Ki az?~ ~Maszlaczky súgni akarta
 69     III|                 szekrényébe, várva, hogy ki jő most.~ ~Csak az öreg
 70     III|      hivatalnokai, azok mind sietendnek, ki bosszúból, ki jó remény
 71     III|                sietendnek, ki bosszúból, ki jó remény fejében ellene
 72     III|         cselekednék, mint egy regényíró, ki halomra öl, akiket nem szeret,
 73     III|                mint filozóf és fiskális, ki élni hagyja ellenfeleit,
 74     III|               Engedi-e, hogy azon férfi, ki neki atyja után atyja lett,
 75     III|             kapta azt ajándékba, és hogy ki által szokta megvágatni.~ ~
 76     III|            szipával, mikor több ige jött ki rajta a szükségesnél.~ ~–
 77     III|                  A pipa újra füstölt, de ki kellett tölteni a fejéből
 78     III|                egy kifáradhatlan férfiú, ki már azáltal is, hogy a semmiből
 79     III|                lesz egy jó bolond nábob, ki azt a család számára megvásárolja,
 80     III|              nagyságod érzékenykedésére, ki egy időben nem irtózott
 81     III|                 förmedt fel a kis ember, ki nagyon hamar tűzbe tudott
 82      IV|             alatt. Háromszor énekel…~ ~– Ki énekel? Mit énekel? – kérdé
 83      IV|                  csalogányok királynéja, ki mellett elülhetnek minden
 84      IV|                  drága páholyokra szórja ki a pénzét. A legtöbbek előtt
 85      IV|           városszerte őt ismerék el; óh, ki előtt nem voltak zárva a
 86      IV|                  a finom világ előtt, és ki most hallgatni és félrevonulni
 87      IV|                  onnan, mint a lőtt vad, ki a Dunapartra, alá s fel
 88      IV|                 sem írok, sem a kezemből ki nem adom.~ ~– No, látja –
 89      IV|            került a tanácsos megnyerése, ki egy igen nemeskeblű férfiú,
 90      IV|            bizonyos kerek összeget kötni ki, miután meglehet, hogy Kőcserepy
 91       V|               ifjúság könnyelmű hibáinak ki van téve; komoly, derék,
 92       V| becsületességéről; nem egy fiatal imádó, ki az excellenciás úrnő ritka
 93       V|               hagyta el a bájos hölgyet, ki képes volt a szerelmes embert
 94       V|    szeretetreméltó férfinak kell lennie. Ki sorsát oly magasra bírta
 95       V|               társalkodónő jelenlétében, ki a kis Vilma minden léptét,
 96       V|               léptét, hangját igazgatta, ki megtanítá, hogy kell bölcs
 97       V|             hideg, szigorú tekintetével, ki éjjel is eljön megtudni,
 98       V|                  mint azt a szigorú őrt, ki óránkint pontosan megjelen
 99       V|                  kevésbé tudott mulatni, ki a legszebb logikai láncolatokat,
100       V|                 Eveline maga sem ismerte ki belőle többé magát; hanem
101       V|                  fogadá Maszlaczky urat, ki, amint az előteremben végiglépdelt,
102       V|            malasztteljesen a tanácsosnő, ki a mondott magasztalásokat
103       V|                  egyre.~ ~Maszlaczky úr, ki nem akarta e dicséretet
104       V|               Valóban boldog azon férfi, ki ily magas elveket viselő
105       V|             embernek tartanak; úgy nézek ki. – Mi voltam itt belől,
106       V|           miszerint méltsád nem gúnyolja ki legszentebb érzelmeimet.~ ~
107       V|                  viszonza a tanácsos úr, ki hajlandó volt Maszlaczky
108       V|                szólt Maszlaczky úr, mint ki valami nagyot gondolt –,
109       V|        Maszlaczky szemei ragyogtak, mint ki egy kedvező ítélet fölolvasását
110       V|              megérdemli? Talál-e férjet, ki őt megérdemelje? A mai fiatalság
111       V|              vágott közbe Maszlaczky úr, ki roskadozni kezdett a reá
112       V|                  volna még azt, hogy ön, ki előtt még egy oly ragyogó
113       V|               egy oly ragyogó pálya áll, ki sokkal magasabb összeköttetéseket
114       V|              gyermeknevelésen kezdé.~ ~– Ki ne hajolna meg őelőtte! –
115       V|          Kőcserepy megölelé a fiskálist, ki egész gyermeki áhítattal
116       V|                marciális férfiú keblére, ki viszont lehajolva a kisded
117       V|                elbámult, bár nem mutatta ki. Hát neje is tudna már valamit
118       V|                 arcának.~ ~– Ne kacagjuk ki e boldogtalan fiút ez érzelmeért,
119       V|                 láb magas férfiúcskával, ki a világ legszebb és legerényesebb
120      VI|                  kényszerűség idején, ha ki kellett mozdulni kastélyából
121      VI|                 sarkantyút meg futóárkot ki a szántóföldekre, hogy arra
122      VI|               lyánka gránátszemei néztek ki.~ ~Az ősz váracs most lakatlan.
123      VI|               utód drága verítékcseppei, ki sivatagból Kánaánt varázsolt,
124      VI|                  meg legyenek számlálva? Ki, mint Szentirmay Rudolf,
125      VI|                  mint Szentirmay Rudolf, ki a lelkes István grófot vevén
126      VI|                 akik őt szerették. Pedig ki ne szerette volna!~ ~Már
127     VII|            bálványozott gyermek számára, ki szeme fénye volt kicsinynek
128     VII|              nézz! Senki se nézzen bele! Ki is tudna ilyen ákombák írást
129     VII|             iszonyattal. Ez a csapás jól ki volt mérve. És éppen arra
130    VIII|               modorát mindenki ismeri, s ki valóságos zsarnoka a vele
131    VIII|              hétszemélynökké neveztetett ki, tehát Pesten fog lakni;
132    VIII|                 megdöbbentő hang ragadta ki kábulatából… Valaki sír…
133    VIII|       végigsimítva a gyermek hajfürteit, ki arcát keblére rejtve ölelte
134    VIII|             ingerültté kezdte tenni:~ ~– Ki parancsolhatja, ki kényszeríthet
135    VIII|                       Ki parancsolhatja, ki kényszeríthet engem arra?~ ~–
136    VIII|               szólt a gyermek elbámulva, ki még csak megközelítő eszmét
137    VIII|                  tőlem elidegeníteni. De ki tilthatja azt meg nekem,
138    VIII|                 ne szeressem, amíg élek? Ki parancsolhat abban nekem?~ ~–
139    VIII|               azon keresztül igen erősen ki volt téve a kastély az éjszaki
140    VIII|             hagyatott, ahogy volt, s én, ki azóta minden napot a kastélyban
141    VIII|                 melegtől; azért mi ismét ki fogjuk nyittatni e folyosót,
142    VIII|              kastély egészséges helyzete ki legyen békítve a megholtak
143    VIII|                gyermek jövendő sorsáért, ki most ott anyja arcképe előtt
144    VIII|           koromban szerettem egy férfit, ki álmaim képe, bálványom volt,
145    VIII|              volna: „Írjad tovább, írjad ki, mit gondoltál felőlem”!~ ~
146    VIII|              levele annak kezébe jutott, ki legjobban tudja azt őrzeni…~ ~
147    VIII|                    Fölemelé a gyermeket, ki szemeit nem bírta elfordítani
148    VIII|         imakönyvet. Vigyázz, hogy semmit ki ne szórj belőle, ami benne
149      IX|            gyökerére nem akadt, amíg azt ki nem tépheti, semmivé nem
150      IX|                  meg Zoltán nevelőjével, ki őt Tiszafüreden találta
151      IX|               Ördög mennykő teringettét! Ki látott valaha ilyen bolondot?
152      IX|                 a fejét az írásába, hogy ki nem lehetett venni, melyik
153      IX|                  úr oly keményen dorgál, ki maga vörösre kigyulladt
154      IX|                köszönjön neki addig, míg ki nem dühöngte magát.~ ~Kovácsot
155      IX|               székéről egy szőke legény, ki most éppen nagyon halavány
156      IX|                 Üljön le kend a helyére! Ki kérte, hogy álljon fel?
157      IX|               álljon fel? És hallgasson! Ki mondta, hogy beszéljen?
158      IX|                  s azt a bosszút találta ki a vétkes poétajurátus számára,
159      IX|        ráparancsolt:~ ~– Mármost vakarja ki, ha ideírta!~ ~Kétségtelenül
160      IX|                 örvendve fogadá Zoltánt, ki amint könnyebbült szívvel
161      IX|                 egy tehetős alispán fia, ki a septemvir úr középső kisasszonya,
162      IX|                 azt a furfangot gondolta ki, hogy amint mindenféle pörös
163      IX|             többé elválasztani. Így sült ki a gonoszság, s a hétszemélynök
164      IX|                 okirattól, hacsak szépen ki nem lehet majd vakarni.~ ~
165      IX|                elmondottak fölött fejezi ki elégedetlenségét.~ ~Valóban,
166      IX|             rábízta egyik pitvarnokára – ki ezentúl kizárólag Zoltánt
167       X|               jólét, gazdagság fejlődött ki az annyi ideig elhagyott
168       X|           hagynák oda házaikat, futnának ki a város minden kapuin, s
169       X|                most! Minő gondolat ez?~ ~Ki áll olyan magasan, hogy
170       X|         követségi járulnokul neveztetett ki Nápolyba. Inkább lemondott
171       X|              tekintetes Maszlaczky urat, ki szintén hivatalos oda, majd
172       X|               veres orcával futott volna ki a házból; Maszlaczky úr
173       X|                  hatszáz forintot. Aztán ki tudja, lesz-e belőle valami
174       X|                  laknak, abból látszanék ki valami. Ezt pedig ki tudhatja
175       X|           látszanék ki valami. Ezt pedig ki tudhatja előre?~ ~– Én bizonyosan
176       X|          vállalatra csónakokat bérlettek ki, melyek szükség esetén a
177       X|           halálrettegésben levő embertől ki lehet csikarni.~ ~Utálatos
178       X|          konfúzus! – kiált Tarnaváry úr, ki szüntelen jár-kel alá s
179       X|           Misztizláv barátunk treffet ad ki, mikor pikket hívnak. Mi
180       X|                 követet várják, s holnap ki lesz világítva a város.
181       X|              Berzy is, a zseniális báró, ki éppen most jövén a pesti
182       X|                  esze nélkül az ágyából, ki az utcára, mit én tudom,
183       X|            vissza a megszólított háziúr, ki már azon is dühbe jött,
184       X|                barátunkkal és azután még ki tudná, hányra és ki tudná,
185       X|                  még ki tudná, hányra és ki tudná, kikkel. Néha-néha
186       X|                  lélekvesztőn menekültek ki a jeges vízárból ruhátlanul
187       X|      szállítottad őket, szegényeket?~ ~– Ki a Rákosra, a vendéglőbe.~ ~–
188       X|                 keblek a fiú beszédjére, ki önmaga is reszketni látszott
189       X|                  koldus módra menekültek ki házaikból. Egy anya volt
190       X|           veszett a vízben, amint atyját ki akarta menteni; a nő, az
191       X|             őrnagy érkezett oda lóháton, ki, amint végignézte távcsövével
192       X|                  intve egy altisztjének, ki szekerészeivel velem jött,
193       X|              százlépésnyire a zajon. Ott ki kellett szállaniok, mert
194       X|                  csak a közlő vascső ált ki a vízből, melybe azután
195       X|                Talán kialudt a kanóc? De ki fog odamenni, hogy megnézze?
196       X|                 is szeretném tudni, hogy ki mer odamenni? – szólt közbe
197       X|               vissza nekik, hogy emeljék ki a csónakot, nehogy a jég
198       X|                   s odatekinték. A kanóc ki volt aludva. Egy kissé megrázkódott
199       X|              hogy menjen vissza, s oltsa ki ismét a kanócot.~ ~– Azt
200       X|                Ez az én elvem.~ ~Ezalatt ki egyet, ki mást találgatott,
201       X|               elvem.~ ~Ezalatt ki egyet, ki mást találgatott, hogy mit
202       X|               szólt közbe Maszlaczky úr, ki szerette az általános bámulat
203       X|                   Zoltán szilárdul állta ki a tanácsos nyájas tekintetét.
204       X|                úrnak, ha az jelen volna, ki azonban e percben bosszúsan
205       X|                  félelmes földet, ömlött ki medréből a város két oldalán.~ ~
206       X|                  az ítélet, itt a halál! Ki tart meg, ha elhagyott az
207       X|              dörömböltek a zárt ajtókon, ki fogja azt meghallani? Mindenkit
208       X|               vagy egy elkésett asszony, ki síró gyermekeit vitte ölében.~ ~
209       X|                  fel a tanácsos magában, ki szüntelen nézett ki a hintóból
210       X|             magában, ki szüntelen nézett ki a hintóból Zoltán után,
211       X|              mindenki el volt csüggedve. Ki tudta volna egymást vigasztalni,
212       X|      megszabadulhat, átmehet Budára vagy ki Cinkotára; egy becsületes
213       X|             kelepcébe került. Trommel úr ki akarja őt játszani a jövedelmes
214       X|              most megállni! Csak tovább! Ki veszi számba Pest város
215       X|              semmit sem adott. Legények! Ki a Dunára! Ha nem tetszik
216       X|     Kőcserepy-házból a tanácsos leányát, ki ott betegen fekszik, az
217       X|                 felé. Hallá, mint futnak ki a nagy épületből mind az
218       X|                  hallani az óraütéseket. Ki tudja, mennyire haladt már
219       X|                 vén tabuláris ügyészről, ki egész nap ott szokott ülni
220       X|                írni éjfélnek idején.~ ~– Ki vagy? Megállj! – ordíta
221       X|                más, mint a kúria kapusa, ki okiratokat másolt szobájában,
222       X|               fel kellett volna váltani. Ki következik utánam?~ ~– Tarnóczay
223       X|               jurátus is, fráter Bogozy, ki gordon hangjával meg-megszólal,
224       X|                  Kovács.~ ~Egész arcából ki volt kelve a derék ifjú,
225       X|                víg fiúk fiatal társukat, ki a legutóbbi szóra nyugodtan
226       X|                 levő házából riasztották ki a betörő hullámok; két kisgyermeke
227       X|          mentséget gyermekei számára; ő, ki egész vagyonát elveszti
228       X|                 egy kártyafordulón úgyis ki tudja, kié lenne mindaz;
229       X|                     kiálta rájok Kovács, ki legelső vette őket észre.~ ~–
230       X|                révészekre.~ ~– Hát aztán ki fizet? – kérdé a kormányos,
231       X|          könyörgött neki, hogy ne hányja ki a legényeket a vízbe, elég
232       X|            ökleikkel fenyegetve Bogozyt, ki már akkor, megragadva izmos
233       X|                romjai körül magasra állt ki egy-egy tört gerenda, s
234       X|        átúsztatta e paripával a Dunát, s ki sem fáradt az bele. De most
235       X|               még a legfelső lépcső állt ki a vízből. Zoltán itt leszökött
236       X|           sátorában, mint utóda, Mahmud, ki a török paradicsom nyolcadik
237       X|            vállaira. Daliás barna arcára ki ne emlékeznék? E villogó,
238       X|                szakállal van koszorúzva. Ki ne ismerte volna őt, ki
239       X|                  Ki ne ismerte volna őt, ki ne tudná, ki volt? Ki ne
240       X|           ismerte volna őt, ki ne tudná, ki volt? Ki ne emlékeznék reá?
241       X|                őt, ki ne tudná, ki volt? Ki ne emlékeznék reá? Pest
242       X|                      Miért nem feleltek? Ki van itt?~ ~Zoltán csak most
243       X|          megszabadításában.~ ~– Hol van? Ki az?~ ~– Kőcserepy leánya.~ ~–
244       X|                 az a ló? – kérdé Miklós, ki bolondja volt a paripáknak.~ ~–
245       X|              szemlélte e különös férfit. Ki oly erősen tudott szeretni,
246       X|               még a vízbe fúlók közől is ki tudja válogatni azt, aki
247       X|               angyal alakja van bevésve, ki a légben repülve, két, keblén
248       X|        mosolygott, mintha örömét fejezné ki afelett, hogy beteg úrnője
249       X|            leglogikaibb mérlegezés útján ki lehetett vetni, hogy Eveline
250       X|                 elbámulva a hallottakon, ki nem bírta képzeletével utolérni
251       X|                  ház szemben hízeleg, és ki nem állhat. Én kiállhatatlan
252       X|                Mi lenne akkor énbelőlem; ki szeretné akkor a szegény
253       X|                  kapu alá – szólt Vilma, ki a keresztülfutó földrengés
254       X|                   A tűzmadarak repülnek. Ki vétett ellenök? – gondolá
255       X|              félj – biztatá a gyermeket, ki odahúzódott keblére félénken,
256       X|                 sem hegy nem látszik már ki többé a vízegyetemből, járni
257       X|          hallatszott odafenn a szobában, ki képzeletében ott volt azon
258       X|        felgerjedt figyelmét nem kerülték ki e hangok; jól meg tudá azokat
259       X|             ölébe vette a vak gyermeket, ki azonban nem akarta elbocsátani
260       X|                  magadat vitetni!~ ~– De ki ez az ember, aki engemet
261       X|               kendőjébe, és sietett vele ki a romlatag épületből.~ ~
262       X|                 átölelve úrnőjét, nehogy ki találjon a vízbe esni.~ ~–
263       X|            septemvir pincéjéből húzatott ki, hol előre készen állt,
264       X|                  a legnagyobb veszélyből ki szabadítá meg az egyetlen
265       X|                  hogy ezreket ragadhatna ki a halál öléből, ha azon
266       X|                  kell megmenteni rögtön, ki várhat tovább. – Itt egy
267       X|                ütést az omló gerendáktól ki venne most észre? Jeges
268       X|             melyben nyakig kell gázolni, ki bánna most? Két-három férfi
269       X|                   Az emberek éheznek is. Ki az, akinek eszébe jutott,
270       X|                  meg lehet őket menteni; ki osztja ott a kenyeret, a
271       X|             barna, izmos vállú férfival, ki dörgő, mély szóval hívta
272       X|                  ingó házaikban fosztják ki, elrabolva tőlük, amit azok
273       X|                  ördögök mezetlen rakják ki őket a puszta romokra. Hol
274       X|                lépj, ifjú, szép hajadon, ki a szabadulást várod; a kéjenc
275       X|             förtelmes karjai várnak ott, ki az Isten ítéletóráját alkalmasnak
276       X|             házban maradtak. Nosza, fel! Ki lesz a bátor, aki azokért
277       X|                 a nyomorultat szabadítom ki innen, az ön pénztára azután
278       X|               hidászdereglyéken indultak ki a nemes csatába, hol nem
279       X|                 örömriadása között úszik ki mentőcsónakához. Nevét nem
280       X|                Kronstadt előtt fogdosták ki. Olyan itt nem tud lenni!~ ~
281       X|            fiatalembert pillantának meg, ki igen sajátszerű munkával
282       X|               volna egyéb – azt gondolta ki tehát, hogy egy hosszú spárgára
283       X|               Egy óra előtt azt gondolta ki az elmés báró, hogy csónakával
284       X|                nekik, hogy inkább tegyék ki őket valamelyik puszta házba,
285       X|            menekvőkkel van már tele.~ ~– Ki lehet az? – kérdik egymástól
286       X|                  tudom érteni Bajazidot, ki az ütközetben minden bajnokát
287       X|                   Különben is azt tűztem ki hivatásomul, hogy a club
288       X|                 más idegen!~ ~– Vessétek ki őket a csónakból! – kiálta
289       X|            csónakot, s a zseniális báró, ki eddig összefont karokkal,
290       X|              Társai megrémülten ugráltak ki a csónakból, mégpedig Misztizláv
291       X|             tréfa és bohóság fejlődhetik ki. Ott azonban azt a vigasztalást
292       X|               nem lehet kiállani. Inkább ki az ökrök és tinók közé!
293       X|                az evezőt, csak ne tegyék ki a partra. Az emberek megengedték
294       X|                főherceg-nádor lakik ott, ki ezen az éjszakán hatvanhat
295       X|          kiköltözött értök, s mint atya, ki gyermekeit várja, áll ajtajában,
296       X|                 el, figyelmét nem kerüli ki senki. Nagyobb része a megmentett
297       X|                  a magas gondviseléshez, ki a kétségbeesőt ide vezérlé,
298      XI|            ismeri meg romjaiban a házat, ki egykor benne lakott. Amit
299      XI|                fogja róla mindenki, hogy ki volt.~ ~Már akkor, ahogy
300      XI|                mítoszi sötét szellemmel, ki éjjel lerontja azt, amit
301      XI|           építményének alapköve volt ez. Ki érezte e csapást úgy, miként
302     XII|               keresi őket. Rudolfnak ezt ki kellett kerülni. Családjának
303     XII|           jurátustól igen szép buzgalom, ki négy sorral is lerázhatná
304     XII|                csak imitt-amott lódulván ki belőle valami hosszabb betűnek
305     XII|             lakik.~ ~Rudolf remegve önté ki a porzót, mely legelébb
306     XII|              Rudolf ilyenformát olvasott ki abból, nem minden fejtörés
307     XII|               levele a hétszemélynöknek, ki nyers, egyenes szívű emberek
308     XII|          érdekesebbé.~ ~„Ks btom stb.!~ ~Ki nem jövök a csodákból. Zoltán
309     XII|              másikba esik. Alig ugrattam ki a doktorátusi katedrából,
310     XII|                  anxietást, amit ezalatt ki kellett állanom. Hol járhat,
311     XII|               vele a hajó, nem vetette-e ki a szél valami puszta szigetre,
312     XII|            egyszer magyar mágnás, tegyen ki magáért, hadd lássa az a
313     XII|               ott miféle új csodát talál ki a bosszúságomra, mert valami
314     XII|                szirup; abból tudom, hogy ki sem fog látszani.~ ~A legközelebbi
315     XII|                 egy nemes lelkű ifjúnak, ki hivatva van arra, hogy gyermekkorától
316     XII|        méltóságos rendek mind tanulnak – ki szőni, ki fonni, ki meg
317     XII|                mind tanulnak – ki szőni, ki fonni, ki meg patkószegeket
318     XII|           tanulnak – ki szőni, ki fonni, ki meg patkószegeket csinálni,
319     XII|                     Ama nagy szellemnek, ki e szigorú ítéletet hozta
320     XII|         oltáráldozataival, mint érdemelt ki egyszerre két mennyországot,
321    XIII|                fiskális úr felé a kezét, ki azonban rossz néven veszi
322    XIII|                 nem nyögdécsel felé.~ ~– Ki az? Ki van itt?~ ~Maszlaczky
323    XIII|              nyögdécsel felé.~ ~– Ki az? Ki van itt?~ ~Maszlaczky úr
324    XIII|              gyűjteményből kereste volna ki a legviseltebbet, minden
325    XIII|                 a régi rossz vért viszik ki, a régi rossz anyagot, a
326    XIII|              ütnének; az nagyon jól van, ki kell nekik egészen apadni,
327    XIII|                  nem gazdaságos – ragadá ki az ügyvéd szájából a szót
328    XIII|                 nyelvhangot kettősen ejt ki, s ahol csak lehet, selypít.~ ~–
329    XIII|              hogy ezt a dominust dobassa ki innen, vagy én dobom ki
330    XIII|                  ki innen, vagy én dobom ki az ablakon az egész processzust.~ ~–
331    XIII|               mire aztán bejött az inas, ki is, hogy a harcos feleket
332    XIII|                 azt a furfangot gondolta ki magában, hogy legelébb is
333    XIII|               szája egyik végén bocsátva ki a szót.~ ~Maszlaczky becsapta
334    XIII|              utcára, ily elmésen fejezve ki a pörvesztés eszméjét.~ ~
335    XIII|             egymásnak, s visszatérnének, ki merre jött, mind a kettő
336     XIV|               egy leszállt másodszülött, ki vénségére takarékossá kénytelen
337     XIV|               fogódzott hintók gördülnek ki és be; a csendes polgári
338     XIV|              mint egy fiatal férfi arca, ki ott ült mindjárt az udvari
339     XIV|             tartozik? Senki sem ismerte, ki lehet. Ki emlékezett volna
340     XIV|             Senki sem ismerte, ki lehet. Ki emlékezett volna már rá,
341     XIV|                 és mégis oly ismeretlen, ki amint észrevette, hogy az
342     XIV|          látszott, és én nem tudom, hogy ki lehet.~ ~Tarnaváryné a színpad
343     XIV|             lehet. Nem tudom elgondolni, ki az?~ ~A fiatalembert kínzani
344     XIV|                 ifjúnk mellett halad el, ki egész illedelemmel megemelinti
345     XIV|             érdemesnek tartaná megnézni, ki köszönt neki. Vilma pedig
346     XIV|                   ez megmondá neki, hogy ki az ő szép ismeretlenje.
347     XIV|         pillanatban okosan gondolkozzék; ki emlékezett volna ilyenkor
348     XIV|             szabadna azt többet tenni. – Ki tudja? Sok idő elmúlt azóta.
349     XIV|               láttak. Reményüket fejezék ki, hogy őket gyakran meg fogja
350     XIV|                  amíg a tolongás árjából ki lehetett jutniok; később
351     XIV|                Tarnavárynét hazakísérje, ki az utolsó hangot is ki szokta
352     XIV|                   ki az utolsó hangot is ki szokta várni, s csak onnan
353     XIV|                 hogy reszket. Ő reszket, ki azt hivé magáról, hogy bátor,
354     XIV|              fölkelt, és nem lett beteg; ki ha elfáradt, ha nélkülözött,
355     XIV|          ügyvédje. A régi öreg ügyvédet, ki János urat kiszolgálta,
356     XIV|           számára állandó lakást bérelni ki, de ez mindig kitérőleg
357     XIV|                 kegyeskedjék nem bontani ki; ott minden szépen rendbe
358     XIV|                 sem hallotta védencének, ki most már saját házába költözött,
359     XIV|            folytathat pereket?~ ~– Ugyan ki bízná rám a perét?~ ~– Már
360     XIV|                  ha valaki aranyat adott ki, azt mindig egy nemével
361     XIV|                  rendes életű ember adta ki, abba a gyanúba keverte
362     XIV|               fel e szóra.~ ~– Ugyan már ki fütyülte be azt is?~ ~–
363     XIV|                 rajta, hogy mit találjon ki. Minden jó gondolat messze
364     XIV|                 a világ minden kincseért ki nem mondanám ezt a szót,
365     XIV|            vannak, s nekem a szemem égne ki, ha valamelyik azt olvashatná
366     XIV|                valamelyik azt olvashatná ki a szememből, hogy én azt
367     XIV|                  ő lopott. A szemem égne ki!~ ~Bogozynak nagy kedve
368     XIV|                 elfogva Bogozy tenyerét, ki engedte azt szorongatni,
369     XIV|                egész délután nem mozdult ki szobájából az ifjú, meghagyva
370     XIV|               szavam, és még egy másiké, ki önt még jobban szereti,
371     XIV|            helyéről. Pedig várt reá.~ ~– Ki az?~ ~Legalázatosabb szolgája,
372     XIV|             akarta köszönni, de nem jött ki nyelvén ez a szó. Érzéke
373     XIV|               betűig – bizonyítá Bogozy, ki kezdte észrevenni az ifjú
374     XIV|                 félve halad el mellette; ki tudja, mi lakhatik abban.
375     XIV|                 mocsáros helyen utazunk. Ki tudja, mi kiálthat ott?~ ~
376     XIV|              tiszta, ez angyalarcú nőre, ki gyermekét a sírból is feljár
377     XIV|             emlékének, üdvtisztán emelte ki őt, s midőn leírta, miként
378     XIV|                    Mennyi szeretet tűnik ki Rudolf védiratából! Lehet-e
379     XIV|             magad vétkeztél vele”!~ ~Ah, ki jöhetne ilyen gondolatra?
380     XIV|                jöhetne ilyen gondolatra? Ki lehetne ilyen átkozott?
381     XIV|           átkozott? Ez csak agyrém. Vesd ki fejedből! Felejtsd el, mintha
382     XIV|               jobbra dűl-e, balra dűl-e? Ki nyerhet, ki veszthet benne?~ ~
383     XIV|                 balra dűl-e? Ki nyerhet, ki veszthet benne?~ ~Csak arra
384      XV|             volna azt kérdezni magától: „Ki ama fiatalember?”. Ha egy
385      XV|                  barátja ismerős szavát, ki az előteremben tudakozódott
386      XV|                 vagyok, engem nem elégít ki az, hogy az én jövedelmeimet
387      XV|                lerogyott a székre, titka ki volt találva.~ ~– Már ismerem
388      XV|              könnyekkel tartoztam annak, ki értem még keserűbb könnyeket
389      XV|             elhatároztam magamban. Önnek ki kell eszközölnie, hogy nagykorúsági
390      XV|       bizonyítékául elfogadhatnának.~ ~– Ki lehet azon nagy befolyású
391      XV|            akárkinek; mindegy rám nézve, ki fog beleülni. Nekem nem
392      XV|            elrabolni öntől soha. A világ ki fog nevetni mint ügyvédet,
393      XV|                  feküdjék le, és pihenje ki magát.~ ~Zoltán csak mindenre
394      XV|                gazdag; a jó isten tudja, ki fog majd őróla is gondoskodni.~ ~
395     XVI|                  fekvő szerencsétlenhez, ki nagyon csodálkozott azt
396     XVI|            tegnap óta? Sokkal jobban néz ki; a kedves doktor valóban
397     XVI|              tudom mennyit, s neveztesse ki őt parasztembernek. Kopogtak
398     XVI|                 Elmondta röviden, hogy ő ki és mi, és hogy néhány percnyi
399     XVI|               úrnak; én ügyvédje vagyok, ki jogaira őrködni tartozik.~ ~–
400     XVI|                  házi és családi orvosa, ki becses egészségére felügyel.~ ~–
401     XVI|                utóbbi nagy bosszúságára, ki azt szerette volna, hogy
402     XVI|                per megszüntetését tűzvén ki feltételül.~ ~Abellinónak
403     XVI|                 Kovács ezt nem mondhatja ki, de nem sejtheté, hogy egészen
404     XVI|              védencétől cessziót csikart ki egy harmadik ember részére
405     XVI|                   melyből védencét magát ki akarta játszani. Ez, uram,
406     XVI|      szerencséjét kihajítani az ablakon, ki gátolhatja meg abban? Én
407     XVI|            birtokába vezette volna be, s ki önt nemcsak gazdaggá, de
408     XVI|               akará mondani az orvos is, ki ismét Maszlaczky pártjára
409     XVI|                majd a feje tetején lökte ki a hangot.~ ~Kovács hallgatva
410     XVI|                új gondolatra térített, s ki most annyi visszás befolyás
411     XVI|                 kezében, midőn a doktor, ki eddig az ablaknál állt és
412     XVI|                 embert. Semmi jó sem néz ki a szeméből. Nem mernék vele
413     XVI|                  hogy azt sem tudja meg, ki volt.~ ~– Doktor úr – szólt
414     XVI|               elkísérte Maszlaczky urat, ki elöl hagyta őt menni a sötét
415    XVII|       birtoktalan fiává válik a hazának, ki majd idestova azzal lesz
416    XVII|            szívtelen úr rendszere alatt, ki csak nyerni, zsarolni tud,
417    XVII|              hogy azokon keresztül szíja ki a föld népének valahogy
418    XVII|             többé nem álland hatalmában; ki fogják nevetni, le fogják
419    XVII|                  mint hitvány gyermeket, ki nagy számokat írt le, amiknek
420    XVII|                  kísértet pohara, melyet ki kellett ürítenie, de kiitta
421    XVII|           cselédek egész évi fizetéseit; ki tudja: az új birtokos fogja-e
422    XVII|             bekötözött iratcsomagot vett ki kocsija üléséből, s azt
423    XVII|                hogy Zoltán nem is mondta ki az ellenkezőt.~ ~Másnap
424   XVIII|                  magával fráter Bogozyt, ki Pesttől idáig aludt, s Tamást,
425   XVIII|                  Tamást, a nagyothallót, ki ült a kocsis mellett, s
426   XVIII|               volt szellőztetve. Nyissuk ki csak azokat az ablakokat.~ ~
427   XVIII|                   nyissuk” Pálnak szólt, ki olyan szépen engedelmeskedett,
428   XVIII|                nyájassá tette. Nem nézte ki ebből a kékben járó emberből,
429   XVIII|           magának kétszer, hanem szaladt ki az ajtón. Oda volt egy álló
430   XVIII|   Napóleon-pasziánszot, egyszer sem jött ki. Mikor már hetedszer nem
431   XVIII|             Mikor már hetedszer nem jött ki, akkor jelenik meg fráter
432   XVIII|         gazdasszonyka éppen akkor szedte ki a kemencéből a jó illatos
433   XVIII|               úrnak ebédje és vacsorája, ki maga is megvallá, hogy deákkora
434   XVIII|                  közé, s azok egész évre ki levén fizetve, szépen búcsút
435   XVIII|                 hogy elkergesse őket. De ki bízta önre, hogy beleavatkozzék?
436   XVIII|                 odadőlt védnője keblére, ki őt gyöngéden tartja átölelve,
437   XVIII|              kellett volna szakadnia, ha ki nem öntheté, ami kínnal
438   XVIII|       elszörnyedve.~ ~– Az Isten ne…~ ~– Ki ne mondd! – kiálta Vilma,
439   XVIII|             vonva gyámoltalan társnéját, ki szintoly hevesen sírt, mint
440   XVIII|                éljent az új birtokosnak, ki diadaltól ragyogó arccal
441   XVIII|                hogy egyik holló nem ássa ki a másik szemeit.~ ~ ~ ~A
442   XVIII|               nem is választhatott volna ki ennél. Este későn meghagyta
443   XVIII|       megnyugodott a tanácsosné, sőt még ki is adta neki a drága illatos
444   XVIII|            Micsoda ez? Hogy jött ez ide? Ki küldi?~ ~Látja, hogy neki
445   XVIII|             egyszerre a kéményen csapjon ki.~ ~Eveline indulata nem
446   XVIII|                  Én ilyen embertől…! Óh, ki nem mondhatni! Mivel érdemlettem
447   XVIII|         Eveline-t elméje fensőbbségével, ki valóban oly halavány volt
448   XVIII|             Kőcserepy úr azt az egy szót ki nem mondta.~ ~Eveline sietve
449   XVIII|              olvasásnak, a páros sorokat ki kell hagyni, s csak a páratlanokat
450   XVIII|              hogy be van csukva, s elébb ki kell nyitni, azután lehet
451   XVIII|                 a kedves barátom uramat, ki sem fiúnak, sem leánynak
452   XVIII|              ötszázezer forintot fizesse ki.~ ~Ezt megírta még Poroszlóról
453   XVIII|         rémületes szellemnek közellétét, ki ott ül mindig köztetek és
454   XVIII|                  szív mélyéig lehat.~ ~– Ki van itt? – kérdi tőle egy
455   XVIII|        legszenvedélyesebb harcok ütöttek ki; megyéről megyére megújult
456   XVIII|            hasonló meséket most gondolok ki, s csupa malíciából ráfogok
457   XVIII|               kaputos, atillás hazafi, s ki magyarázza nekik az ügy
458   XVIII|              kurta nyakával alig látszik ki mentegallérjából, melynek
459   XVIII|         paszománt, hogy nem különben néz ki, mintha meg volna kötözve
460   XVIII|              szakadatlan elméncségeinek, ki nem szűnik meg beszéd közben,
461   XVIII|                   a hírhedt kortesvezér, ki most is ott áll az asztal
462   XVIII|                szót!”, meg hogy: „Jöjjön ki a szobából, s ne beszéljen
463   XVIII|                  beszél, hogy gyulladnak ki egyszerre arcai, tekintete,
464   XVIII|                 Hát ezt miért nem dobják ki innen?”.~ ~Kőcserepy és
465   XVIII|              arcú, idegen jellegű férfi, ki egészen kicseréltnek látszik
466   XVIII|                szónoknak kelle előhozni, ki felől nyílt titok, hogy
467   XVIII|               csak olykor-olykor látszik ki a prém közől valamelyik
468   XVIII|               megfontolt hazafiság ősét, ki tiszteletes örökségül maradt
469   XVIII|                mártír, mint egy próféta, ki látta hazája veszedelmét,
470   XVIII|         mindenkitől bálványozott szónok, ki hallgatóit odaragadja, ahova
471   XVIII|          integetnek az ifjú szónok felé, ki, miután feladatát végzé
472   XVIII|              urat, hogy vagy parancsolja ki a lármázó sokaságot a teremből,
473   XVIII|              maga sem értette a szónok. „Ki vele! Le vele! Fel vele!” –
474   XVIII|           nekihevült arccal a szónokhoz, ki folyvást állva maradt, s
475   XVIII|          részvevő nemesi rendeket zárják ki a teremből.~ ~A szónok oly
476   XVIII|                  kívánja tudni uraságod, ki vagyok? Nevem Dabroni Manó,
477   XVIII|                állt Misztizláv barátunk, ki szinte megijeszté sápadt
478   XVIII|                kezde a fiatalemberre is. Ki tudja, hátha az öreg, éppen
479   XVIII|                 barátunkat ismerjük meg, ki szinte hosszú legénnyé nőtt
480   XVIII|                 provinciális celebritás, ki mindig párbajok elbeszélésével
481   XVIII|                 Az öcsémezésre alig hogy ki nem esett méltóságos szerepéből
482   XVIII|        világszerte hírhedett veszekedőt, ki a nyilván- és magánéletben
483   XVIII|               fia! – monda rá egy hajdú, ki hajdan pandúr volt, s azzal
484   XVIII|       Mindenkinek kiosztották szerepeit: ki melyik járásba megy, hol
485   XVIII|               meg találjon csalni, ugyan ki gondolt volna? Hogy lehetne
486   XVIII|                és szolgabíróságok néznek ki azon mente és dolmány ujjaiból.~ ~
487   XVIII|                 az ellenség száma kevés. Ki merne valaha egy hadvezérnek
488   XVIII|          hadvezérnek ellenkezőt mondani? Ki merné őt arra figyelmeztetni,
489   XVIII|            szavazó egyenkint bocsáttatik ki a megyeudvarról az őrálló
490   XVIII|                  meg a főispán úr által, ki koronként megjelenik ajtajában,
491   XVIII|                 bele.~ ~Végre Tarnaváry, ki mindenütt tüskéken látszott
492   XVIII|            leggyalázatosabb verekedés üt ki közöttük, mely szégyent
493   XVIII|               akarták magokat engedni, s ki botot, ki csákányt ragadva,
494   XVIII|             magokat engedni, s ki botot, ki csákányt ragadva, elkezdék
495   XVIII|                   vágd!” míg amazok mind ki voltak az utcára terelve. –
496   XVIII|              valaki elkiáltja magát:~ ~– Ki kell őket verni a városból!~ ~
497   XVIII|             rögtön pártolásra talál.~ ~– Ki velök a városból! Hazáig
498   XVIII|          csakugyan nem mulatság, futnak, ki merre lát; ellenfeleik mindenütt
499   XVIII|           álljanak, még az országútra is ki! Ők hazakergetik ellenfeleiket.~ ~
500   XVIII|                  a hely az ország terme! Ki innen, istentelenek! Takarodjatok
501   XVIII|               istentelenek! Takarodjatok ki rögtön, vagy aki e küszöbre
502   XVIII|        gyűlésterembe. Éppen akkor lépett ki a főispán szobájából a nála
503   XVIII|                lóháton Emánuel barátunk, ki e pillanatban a legfontosabb
504   XVIII|                 kiáltozni:~ ~– Nyissátok ki a kaput! Aki hozzám mer
505   XVIII|                rajta Bogozy.~ ~– Adjátok ki az úrfit a kapun, ha úgy
506   XVIII|               Hetyke korteslegény ugrott ki utána, s dacosan csóválgatta
507   XVIII|         Szentirmay vert táborát kergetve ki a városból, s mire hírt
508   XVIII|               aki nem volt szokva hozzá, ki nem találhatta, melyik idiómáját
509   XVIII|                 meg akarják azt újítani, ki akarják nyittatni a kapukat,
510   XVIII|                jött senki apja fia, akit ki nem vertek; még csak szolgabíró
511   XVIII|                hideg nyugalommal nevezte ki a szavazatszedő bizottmány
512   XVIII|                   amint kilépett.~ ~– De ki üt hát agyon? – kérdezé
513     XIX|               hét ugyanezen napját tűzöm ki, s férfiúi szavamra mondom,
514      XX|               mert amaz éretlen gyermek, ki az ő fejére mert hágni,
515      XX|                neki apja, anyja –, eredj ki lovagolni kissé, a friss
516      XX|            lovagköntösét, mégsem pirítja ki orcáját.~ ~A kísérő lovász
517      XX|              aggódva tekint úrnője után, ki egyedül, senkitől sem kísérve
518      XX|            kisasszonyt? Hogyne ismerném, ki ne ismerné azt?~ ~– Elvinnél
519      XX|                anyja házához visszatért, ki nem lehetett belőle venni,
520      XX|               egy fedett hintó vágtatott ki a kastély udvarából négy
521     XXI|              lovagias vértettei miatt, s ki most azért ül itt, hogy
522     XXI|                 jámbor, öreg anyja volt, ki meghallva egyetlen gyermekének
523     XXI|             bánom nagyon, hogy még eddig ki nem vertelek innen. Ma aztán
524     XXI|               illő, hogy akadjon valaki, ki egyszer már azt a hátadhoz
525     XXI|               mintha fogadásból tennék: „Ki hamarább odaér”?~ ~Zoltán
526     XXI|                    Zoltán elébb nyitotta ki az ajtót, de mégis Rudolfot
527     XXI|              utazók szoktak levetni.~ ~– Ki van itt? – kérdé Rudolf
528     XXI|          legfeljebb olyan emberekkel köt ki, mint Tarnaváry bátyánk,
529     XXI|                történt, nagyon jól ütött ki, hogy ők hamarább eljöttek
530     XXI|                hordva az ebéd. Rudolfnak ki kellett menteni magát. Biz
531     XXI|              mosolygás a világon kísérte ki, s a legédesebb hang kérte,
532     XXI|                     A pitvarnok nyitotta ki az ajtót, s kérte Zoltánt,
533     XXI|                  egy könnycsepp nem jött ki szeméből. Tréfa ez, álom
534     XXI|                 reszketve szól férjéhez, ki oly sápadt, mint ő:~ ~–
535     XXI|        kidomborodik, csak éppen az tágul ki, amelynek a csapást kell
536     XXI|              mint a gyakorlott játékosé, ki ellenfelét furfangosan meg
537     XXI|              gyorsabb vívó, mint Miklós, ki ellenfele mesterfogásait
538     XXI|             elszállt szelleme volt-e az, ki őt láthatlan alakban védve
539    XXII|              eltöprenkednek fölötte.~ ~– Ki lakik itt a mellettem való
540    XXII|                  elszőnyegezett falat. – Ki zongorázott itt az éjjel,
541    XXII|              vonagló gyönge testét, mert ki akart szökni ágyából, s
542    XXII|                   ezt csak úgy gondolták ki, hogy engem elámítsanak.
543    XXII|                  óra múlva bejött anyám. Ki voltak sírva a szemei, de
544    XXII|               legiszonyúbb kínokat állta ki ezen napok alatt. Ha eszébe
545    XXII|          hüvelykujjára nyugtatá, s amint ki nagyon el van telve megkapott
546   XXIII|                   Milyen gonosz éjszaka! Ki mozdulna ki ilyenkor csendes
547   XXIII|              gonosz éjszaka! Ki mozdulna ki ilyenkor csendes kandallója
548   XXIII|                valaki jött. Idegen.~ ~De ki?~ ~A tanácsos sietett az
549   XXIII|                  ereiben, és nem állhatá ki e kísérteti tekintet néma
550   XXIII|                  hogy azon férfi leánya, ki most őmiatta nyugszik a
551   XXIII|              Katinka kisasszony van itt, ki Vilmát látogatni jött el.~ ~
552   XXIII|         elutazott.~ ~– Meghalt – igazítá ki Katinka, kit a megszólítás
553   XXIII|                 már, hogy merre kerüljék ki a vihar haragját.~ ~Milyen
554   XXIII|             magához, s kéri, hogy nyissa ki íróasztalkája fiókját.~ ~–
555   XXIII|                nem ér semmit. – Osszátok ki ruháimat a szegény leánykák
556   XXIII|                  vissza, s onnan indulna ki újra.~ ~Néha könnyebbült
557   XXIII|               volt előtte, hogy ez ifjú, ki neki annyi keserűséggel
558   XXIII|            szenvedése olyan éretté tett, ki önfeledt izgatottsággal
559   XXIII|                 eszme a fájdalom?…~ ~Óh, ki tudna erre megfelelni? Hiszen
560   XXIII|                  te ide? – kérdi Zoltán, ki Kőhalomról egyenesen jött
561   XXIII|               Megtudtam a tiszttartótól, ki érted ment, hogy ide hívnak,
562   XXIII|           elfutott a kis kedves leányka, ki háziasszonyi gondosságában
563   XXIII|             Jánosné halálának éjszakája, ki ott benn kocogtat szellemujjaival
564   XXIII|             leírhatlan gyönyört fejezett ki, karjait reszketve terjeszté
565   XXIII|              karjait reszketve terjeszté ki, arcai rózsákkal mosolyogtak;
566   XXIII|                emlékeztek, nem csúfoltok ki azért – hogy olyan sokat
567    XXIV|                   egy nevet nem mondanak ki hívólag soha, soha. Aki
568    XXIV|                  a másikba, a kastélyból ki a kertbe és a kertből ismét
569    XXIV|             sincs még az ő ottlétének.~ ~Ki ismerne rá a hatalmas, büszke
570    XXIV|            Tarnaváry, hogy ellenségének, ki a sors legsúlyosabb csapása
571    XXIV|                és még egy embernek. Hogy ki az, ezt tudni fogja az ifjú
572    XXIV|                  alig három hete fejlett ki rajta a legelső bimbó. Napról
573    XXIV|                  visszatérni.~ ~Tárjátok ki a kapukat, tárjátok ki a
574    XXIV|          Tárjátok ki a kapukat, tárjátok ki a szíveket, hogy jöhessen
575    XXIV|               kellett annak megtörténni. Ki akart volna lármás vigalmat
576    XXIV|                   s minden szív és lélek ki legyen világítva az ő örömében.~ ~
577     XXV|               meg százféle undokság sült ki; szerencséje volt, hogy
578     XXV|         hangosabb bűnhődés nélkül úszott ki belőle.~ ~De mégis ottveszté,
579     XXV|                 sem talált otthon. Talán ki volt már adva az arcképe
580     XXV|              nyomorult rongyos emberrel, ki embertől vissza nem emlékezhető
581     XXV|              emberi életben abból többet ki nem kerül. Itt nincs más
582     XXV|               Nem merte elhinni, amíg az ki nem jött a zuhany alól,
583     XXV|                  hogy csak menjen utána, ki még ez ideig sálját sem
584     XXV|        megetetett velem, mind most izzad ki rajtam. Óh, ez a Priesznicz
585     XXV|              ismét igénybe venni.~ ~– De ki fogja önnek azt kifizetni? –
586     XXV|          gondolni talán, hogy én magamat ki engedem játszani? Talán
587     XXV|            kétségbeesett ordításban tört ki:~ ~– Héj! Segítség! Gyilkosok!
588     XXV|                 cselédség, a szomszédok, ki félig, ki sehogy sem öltözötten,
589     XXV|                  a szomszédok, ki félig, ki sehogy sem öltözötten, egy-egy
590     XXV|             rohantak Abellino szobájába, ki kézzel-lábbal kapálózott
591     XXV|          megzavarodott.~ ~Alig bontották ki Abellinót a pokrócok közől,
592     XXV|                csípik idejekorán, az sül ki, hogy ő akarja azt megölni,
593     XXV|                 ingerelte, hogy béküljön ki, bőszítette barátságos egyezségek
594     XXV|             Maszlaczky Gábor által, hogy ki nem fizetett ügyvédi díját
595     XXV|                  különben az egész nevét ki fogja tenni.”~ ~Vagy pedig:~ ~„
596    XXVI|                 mit mondana? Ha mondana, ki értené? Ki értené, s ki
597    XXVI|                   Ha mondana, ki értené? Ki értené, s ki tudná elviselni
598    XXVI|                  ki értené? Ki értené, s ki tudná elviselni lelkén?~ ~ ~ ~
599  Vegszo|              azon regényíró boldogságot, ki bevégzett művével meg van
600  Vegszo|               semmiből miképp emelkedett ki újra, miképp lett szebb,
601  Vegszo|                mellett egy női alak növi ki magát vezérlő jellemmé:
602  Vegszo|                 egy más szerető szívvel, ki régóta hallgat és emésztődik
603  Vegszo|          mandarin, aki éppen most lépett ki abból a házból.~ ~Végül