Rész

 1      II|        bennünket, pedig sokszor itt vagyunk.~ ~– Ezért bocsánatot kell
 2      II|         eszünkbe hozza, hogy semmik vagyunk. S ilyenkor, midőn az emberrel
 3      II|          elfoglalni. Régi ismerősök vagyunk.~ ~Tarnaváry szómondás nélkül
 4     III|             Ha észrevenné, hogy itt vagyunk, egy cseppet sem zsenírozná
 5     III|     mesékkel hisz traktálhatni. Túl vagyunk már azon! – kiálta közbe
 6    VIII|             beszélni, midőn egyedül vagyunk, és senki sem hallja. De
 7    VIII|            magunk is, hiszen hárman vagyunk hozzá.~ ~Rudolf figyelmesen
 8       X|           Furcsa, hogy mikor magunk vagyunk, akkor sohasem ájul el.
 9       X|        nekünk, mint amilyen fiai mi vagyunk neki. Ez régi dolog, és
10       X|        megállt útközben?~ ~– Vízben vagyunk, nagyságos úr! – kiálta
11       X|             magához téríté.~ ~– Hol vagyunk!? – sikolta fel, a hintó
12       X|        kezeit. Ha mi olyan bolondok vagyunk, hogy siessünk, akkor senki
13       X|           rá a kormányos. – Szolgái vagyunk mi az úrnak? Azt tesszük,
14       X| megszabadítlak benneteket”! Helyben vagyunk.~ ~Miklós előtt tudva volt
15       X|            kalapot emelintve –, nem vagyunk látogatáshoz öltözve.~ ~
16       X|              fenség, mi gentlemanek vagyunk, nemesemberekkel nem szokás
17     XII|       látjuk a másikat, olyan tágan vagyunk, hát mi a lelkét keresnénk
18     XII|             látom, milyen szegények vagyunk odahaza, pedig milyen gazdagok
19     XVI|      bevágni. – Mi bizalmas emberei vagyunk a nagyságos báró úrnak;
20   XVIII|             közönséges nemesemberek vagyunk, miként ti; veletek egy
21   XVIII|          itt a főispán úr szobáiban vagyunk.~ ~Tarnaváry felöklelte
22     XXI|            különös, hogy mi így meg vagyunk lepetve – szólt tréfás mosollyal –,