Rész

 1     III|      mertem belevágni; hát ki tud énnekem még tanácsot adni?~ ~– Kérem,
 2       V|       Azazhogy ősz hajszálaim biz énnekem még nincsenek, harmincon
 3     VII| érvényesen adhatom ezt át.~ ~– De énnekem, úgy segéljen, át nem adja
 4    VIII|    kérdezé:~ ~– Miért, miért kell énnekem önt elhagynom?~ ~– Tőlem
 5    VIII|           elmúlás nem olyan nehéz énnekem, régen meg vagyok abban
 6    XIII|      eszik, akkor türelmetlen; ha énnekem sós ételt adnak a vendéglőben,
 7    XIII|        meg nem öli.~ ~– Uram, ezt énnekem ne mondja, én diplomatikus
 8     XIV|    magában.~ ~– Micsoda pöröm van énnekem Abellino bátyámmal? – kérdé,
 9     XIV|          bizony most jut eszembe, énnekem magamnak is volna valami
10     XIV|           be azt is?~ ~– Hja, van énnekem egy kis madaram, aki nékem
11      XV|         per a világ elé kerül, és énnekem meg kell várnom azt, amíg
12     XVI|    megosztoznak, összeölelkeznek. Énnekem mindezekre semmi gondom
13     XVI|      tettek világ csúfjává, de ha énnekem nyújtanák kezeiket, és ajánlanának
14     XVI|                Mit tilthat ön meg énnekem? – szólt, kétfelé vágva
15     XVI|    találni.~ ~– Hagyjanak az urak énnekem békét! – nyavalygott, türelmetlenül
16   XVIII|        kettészakítva a levelet. – Énnekem?~ ~– Úgy hiszem, hogy neked
17   XVIII|           akarja mondani másnak: „Énnekem most módomban volna igen
18      XX|         az ötvenesekben; legalább énnekem úgy tetszik, mintha nemcsak
19     XXI|        tetszik a gyilkos szerepe, énnekem meg tetszik a bakóé, s ha
20    XXII|       magadat. Hogy meggyógyulsz… énnekem… az én örömemre.~ ~A beteg
21   XXIII|           még többet vétett, mint énnekem?”~ ~– S hogy vagy ébren
22   XXIII|        átadta, ott egy kis helyet énnekem.~ ~Az ifjú szíve elszorult