Rész

 1      II|  örökösévé. Az asszonyság azután meghalt; hogyan, mi által, arra
 2     III|      tudta, mert midőn édesatyja meghalt, János úr már akkor is túl
 3     III|  Kárpáthy Jánost illeti, a másik meghalt nejét. Az első pontra számtalan
 4       V|   csekélységem felől? Született, meghalt, boldogtalan volt, ez az
 5     VII|           Instálom, az egyik már meghalt.~ ~– No, hát mármost fogja
 6    VIII|         nagyságos asszony élt és meghalt. Tudom, hogy sokat fog arra
 7    VIII|       állt a nagy támlás szék, a meghalt nő sálja keresztülvetve
 8    VIII|        ez azon terem, ahol anyád meghalt.~ ~A hátulsó falon állt
 9       X|   megtudta, hogy a szegény ember meghalt, odament hozzá, hogy a tűztojást
10      XV|          tudni, hogy sír-e, vagy meghalt.~ ~Kovács részvétteljesen
11    XXII|     mindent? Tudom én, hogy Liza meghalt. Tán nem hallottam én, hogy
12   XXIII| édesatyja, a gróf elutazott.~ ~– Meghalt – igazítá ki Katinka, kit
13   XXIII|           aki ebben a kastélyban meghalt, s meggyilkolt fiának hulláját
14    XXIV|         Milyen különös az!~ ~ ~ ~Meghalt a szép, kedves lányka, s
15    XXIV|  győződni felőle, hogy csakugyan meghalt, és el van jól temetve.~ ~
16    XXIV|      találja neki felelni, hogy „meghalt”.~ ~Néha azután mégis eszébe
17    XXIV|        jut, hogy hátha csakugyan meghalt! És akkor rohan szobájába,
18    XXIV|       kedves emlék. Ahol leányom meghalt, ahol ő el van temetve,
19     XXV|          mit keresni; a leány is meghalt, a jószág is vissza van
20    XXVI|         az elhunyt leány képe. A meghalt tanácsos mindenütt maga