Rész

  1      II|              a kaszinóból jött.)~ ~– Én nem, hanem Misztizláv jön
  2      II|              monda neki:~ ~– Éspedig én fogadni mernék, hogy Szentirmay
  3      II|            beszélni.~ ~– Annál jobb. Én meg merem neki szemébe is
  4      II|             Uram, nagyságos báró úr; én nem félek senkitől, s amit
  5      II|              úr jól tud lőni, vágni; én pedig jól tudom, hogy arra
  6      II|        kitisztogatni.~ ~– Óh, kérem, én is barátja vagyok minden
  7      II|          közbevágni a fiskális úr –, én biztosíthatom, hogy ha tollfosztás
  8      II|   jelenlevőknek: „Látjátok, ez is az én vendégem”!~ ~Mert jegyezzük
  9      II|     komédiaházba kell menni. Tessék, én nem megyek utána! – S azzal
 10      II|   sodorintott rajta nagy mérgesen. – Én életemben még nem voltam,
 11      II|          idomul ideálja mintájába, s én emlékezem reá, hogy midőn
 12      II|             be kedves gyermek; ha az én unokáim közől valamelyik
 13      II|            ragadva magával kifelé. – Én nem szeretek a szobában
 14      II|            van? Nem ismer rám, ugye? Én vagyok Kárpáthy Zoltán.
 15      II|            régen volt.~ ~– És lássa, én mindjárt ráismertem önre,
 16      II|       ruhában; úgy szeretném már, ha én is jurátus lennék; ugyebár,
 17      II|        jöjjön, beszélgessünk együtt, én önt régebben is olyan örömest
 18      II|       támadnak valamivé lehetni. Óh, én bizonyára sokat fogok egykor
 19      II|            közbe Zoltán szerényen –, én voltam oly bátor barátomat
 20      II|            lehetett elcsitítani.~ ~– Én nem is tudom, hogy miért
 21      II|         javát elcsábítsa tőlem, s az én fényes mulatságomra ne maradjon
 22      II|            hagyhatná.~ ~– Óh, kérem, én féltékeny vagyok Rudolfot
 23     III|         rossz tréfa, ilyen tréfákhoz én ma nem vagyok diszponálva.~ ~
 24     III|            Újból kell kezdenünk.~ ~– Én nem kezdek semmit! – kiálta
 25     III|            türelmetlenül Abellino. – Én nem várok tovább! Én ítéletet
 26     III|                 Én nem várok tovább! Én ítéletet akarok látni. Nem
 27     III|             jobbra vagy balra a pör; én ítélet alá akarom bocsátani.~ ~–
 28     III|         bocsátani.~ ~– De nem akarom én! – süvölte Maszlaczky úr,
 29     III|         kliensét; a pör éppen úgy az én érdekem, mint nagyságodé.
 30     III|         érdekem, mint nagyságodé. Ha én elvesztem a pert, költségemet,
 31     III|            nagyságodnak elmondom. Ha én nem tudok tanácsot adni,
 32     III|           mert fogni egy is. Egyedül én mertem belevágni; hát ki
 33     III|              szelíden –, nem akartam én megbántani, csak lássa,
 34     III|            kedves nagyságos úr, mert én tudom, hogy mit beszélek,
 35     III|       Ádámnál, Évánál!~ ~– Instálom! Én nem vagyok kedves nagyságának
 36     III|           lehet előre olvasni; hanem én ügyvéd vagyok, ki ha valamit
 37     III|             van, jól van. Mit ér, ha én helybenhagyom?~ ~– Én csak
 38     III|             ha én helybenhagyom?~ ~– Én csak logikai következtetésem
 39     III|            fedezni, amint cselekszem én már tizenkét esztendő óta.~ ~
 40     III|            nagyságod e panaszával, s én felvállaltam azt. Megvallom,
 41     III|              végighallgat, miszerint én tudom, mit cselekszem. A
 42     III|          jönni, kedves nagyságos úr. Én tudom, hogy erről kedves
 43     III|           kezembe a kulcsot, mellyel én e rejtély zárait fel fogom
 44     III|           pontok felett civakodtunk; én engedtem embereimet belehevülni
 45     III|            Nem tetszik, kedves báró? Én minden reggel ilyet eszem
 46     III|            ilyet eszem kettőt, ez az én reggelim. A kávé nekem nem
 47     III|           folytatá magyarázatát:~ ~– Én egyenesen Szentirmay grófot
 48     III|           keresztül nem hiába jártam én ezen gőgös nagyurak között –
 49     III|          való –, ők azt hitték, hogy én vagyok az ő bolondjuk… Bizonyítványok
 50     III|          adni elő, miknek összegéből én, mint a napvilágot fogom
 51     III|           engem, vagy gyermek vagyok én, hogy egy percben felbiztat,
 52     III|       felbiztat, másikban lehűt?~ ~– Én csak annyit ígértem, amennyit
 53     III|           magamért akárki ellenében. Én Szentirmay gróf ellen odáig
 54     III|              szakadás előidézve.~ ~– Én éppen ezt akarom elérni.~ ~–
 55     III|         éppen ezt akarom elérni.~ ~– Én pedig éppen ezt akarom kikerülni.
 56     III|       halomra öl, akiket nem szeret, én pedig úgy cselekszem, mint
 57     III|      tizenhárom vagy tizennégy éves. Én hagytam őt nőni szép csendesen,
 58     III|              a Szentirmay-családhoz. Én láttam a minap, minő gyöngéd
 59     III|            azt, mert köztünk mondva, én legkevésbé sem hiszem azt,
 60     III|              forogni e szavakra.~ ~– Én oly ártatlannak tartom ebben
 61     III|   kényszeríté ismét helyre ülni.~ ~– Én egész komolyan a tárgyról
 62     III|              a tárgyról beszélek, és én nem szoktam haszontalanul
 63     III|              nem fog sokáig húzódni. Én megindítom az új akciót,
 64     III|              ötletének ne kacagjon.) Én valóban sajnálom a nemes
 65     III|            hatalmas pártfogóink.~ ~– Én bámulok. Ön azt állítá,
 66     III|            ön olyat. Ez az ön dolga. Én keressek?~ ~– Nem szükség.
 67     III|       keressek?~ ~– Nem szükség. Már én találtam. Van egy kifáradhatlan
 68     III|         nagyságos úr; nem úgy. Hanem én megmondom, hogyan. – Ajánljon
 69     III|              át.~ ~– És miért tegyem én azt?~ ~– Mert ezáltal a
 70     III|      statuálják magokat benne. Azért én éppen nem látok okot kedves
 71     III|      lehetnének Kőcserepy úrnak?~ ~– Én nem gondolok semmit. Nyilatkozzék,
 72     III|    Nyilatkozzék, kedves nagysád.~ ~– Én nem nyilatkozom. Mondják
 73     III|         Huszonnégyezer pengőt, midőn én félmillió jövedelmet engedek
 74     III|             sem ingem, sem gallérom, én őérte nem beszélek, én nagysád
 75     III|               én őérte nem beszélek, én nagysád javát akarom előmozdítani.~ ~–
 76     III|       kibékülni, megbarátkozni, hogy én, mint Ézsau egy tál lencséért,
 77     III|             Mi közöm nekem hozzájok? Én már évek óta nem foglalkozom
 78     III|        miattam széttéphetik egymást. Én nem tartozom sem ide, sem
 79     III|           tartozom sem ide, sem oda, én indifferens vagyok, én gyűlölöm
 80     III|               én indifferens vagyok, én gyűlölöm mind valamennyit;
 81     III|            énrajtam egyik sem segít. Én nem avatkozom ügyeikbe.~ ~–
 82     III|      Abellino, okosságot tettetve. – Én is eszemen vagyok.~ ~Maszlaczky
 83     III|             más ügyvédet választani, én leveszem kezemet e perről.~ ~
 84      IV|             bizonyos. Már útban van. Én már előre páholyt is foglaltam
 85      IV|             haragszik-e még rám?~ ~– Én? Semmi okom sincs haragra.
 86      IV|           kockáztatott sikerrel.~ ~– Én adjak száz pengőt kedves
 87      IV|           azt kedves nagyságod, hogy én kölcsönözzek nagyságodnak?~ ~–
 88      IV|             ütötte el a címet), hogy én nem tartom többé kezem között
 89      IV|                   Hja, mit csináljak én vele? Mire megyek én vele?
 90      IV|       csináljak én vele? Mire megyek én vele? Mikor kedves nagysád
 91      IV|             más nézetekben van, mint én? Én azon az úton nem folytathatom.~ ~–
 92      IV|             nézetekben van, mint én? Én azon az úton nem folytathatom.~ ~–
 93      IV|             nem megy ám olyan hamar. Én csak a magam fejétől tettem
 94      IV|          villájukon odakünn.~ ~– Óh, én bizonyosam tudom, hogy idebenn
 95      IV|             menjünk együtt oda. Majd én megvárom önt a kapuban.~ ~–
 96       V|         volna. És ez a bölcsesség.~ ~Én istenem! Milyen boldogtalanok
 97       V|            bájainak méltó mintaképe. Én már több ízben bátor voltam
 98       V|             volt. Ezer közől egy, és én kétszer találtam az egyre.~ ~
 99       V|             elkapni a szó végét.~ ~– Én pedig ellenkezőleg azt állítom,
100       V|              mondhat magáénak. Ez az én ideálom. Kár, hogy az életben
101       V|        asszonyom; de minek beszéljek én saját csekélységem felől?
102       V|           azt nem tudja senki. Az az én titkom, az az én halálom.~ ~
103       V|               Az az én titkom, az az én halálom.~ ~Végső szavait
104       V|             derék asszonyságnak.~ ~– Én magamat ajánlom. Bátor vagyok
105       V|            hogy e művet végrehajtom. Én a Kárpáthy-birtok urává
106       V|        Abellino, ha perét megnyerem. Én ez összegről kedves barátom
107       V|       barátom uram, hova gondol? Ezt én el nem fogadhatom. A világért
108       V|          bármit! Bármit, mondom – és én nem érzendek kedvesebb kötelességet,
109       V|     kimondjam, ami szívemen fekszik. Én kimondom. Igenis van lelkemnek
110       V|             s elgondolám, hogy él az én ismerőseim között egy komoly,
111       V|         láthatnám Vilmámat… és ez az én kedves Maszlaczkym…~ ~–
112       V|       összeköttetéseket remélhet, az én szerény családomra engedje
113       V|             házias szendeségnek.~ ~– Én pedig mondhatom, hogy annál
114       V|            Óh, tudom, jól tudom azt; én fel tudom fogni boldogságom
115       V|       nagyságát. Bizonyára meg fogom én mutatni, hogy bárha nem
116       V|          tesz rám nézve különbséget, én kész vagyok várni akárhány
117       V|       szerint neveli gyermekünket, s én kénytelen vagyok elismerni,
118       V|             kedves Maszlaczkym, hogy én nem kevésbé sietek önt leányom
119       V|            adott a dolognak.~ ~– Óh, én nem akarom oly messze tenni
120       V|             pert siettesse. Másfelől én minden befolyásomat felhasználandom,
121       V|              fűződjenek közöttünk, s én kedves barátomat – kedves
122       V|         formáljon. Tudja, ön ügyvéd, én pedig ítélőbíró; bármily
123       V|            barátom uram ismer engem. Én tudok hallgatni, mint a
124       V|   rendszerrel bír a nevelésben, amit én kénytelen vagyok helyeselni,
125       V|               mert jobban érti, mint én. E rendszerhez tartozik
126       V|          efféle dolgokról tudni, ezt én igen helyesnek találom,
127       V|           sohasem szülnek semmi jót; én különben sokkal komolyabb
128       V|          Legyen ön bizton e részről; én magam fogom őt efelől értesíteni.
129       V|      tapasztalásából mondhatom.~ ~(– Én is – gondolá magában Maszlaczky
130       V|    ellenszenvet érez ezen fiú iránt? Én meg nem foghatom. Más ifjak
131       V|             titkolja e fájdalmát; de én egy pillantást vetettem
132       V|              Tapasztalni fogod, hogy én, ezt tudva, még jobban fogom
133     VII|          morgott a hajdú –, tudom is én; nem értek én diákul.~ ~–
134     VII|               tudom is én; nem értek én diákul.~ ~– Az szép; hát
135     VII|              Úgy tekintsen rám, hogy én a tekintetes királyi tábla
136     VII|                  Hány esztendős?~ ~– Én magam csak negyvenkettő,
137     VII|           meg kend…~ ~– Nem gondolok én semmit! – szabódék a hajdú,
138     VII|      mindjárt egzekválják is.~ ~– Az én kezembe ugyan nem nyomja
139     VII|             nem nyomja azt az írást. Én nem láttam, nem hallottam
140     VII|        láttam, nem hallottam semmit, én nem vagyok senki, engem
141     VII|              engem nem hínak sehogy. Én itthon sem vagyok.~ ~Azzal
142     VII|               Hozzá sem nyúlt senki, én pedig csak nyomtatást tudok
143    VIII|             fog benne nyugodni, hogy én önnek javát akarom. Ön ifjúsági
144    VIII|            mint kétévi tanfolyam. De én minden évben nem utazhatom
145    VIII|           vonzódik, adja tudtomra, s én kieszközlöm, hogy az legyen
146    VIII|        kényszeríthet engem arra?~ ~– Én – szólt Rudolf szelíden,
147    VIII|              gyanúsítják azért, mert én gazdag vagyok, s így akarják
148    VIII|        tilthatja azt meg nekem, hogy én a legnemesebb lelkű férfit,
149    VIII|             miben áll e veszély, azt én neked meg nem mondhatom;
150    VIII|             adja. Érezz és hallgass! Én kérlek erre, és amire én
151    VIII|             Én kérlek erre, és amire én kérlek, azt te meg fogod
152    VIII|            öreg cseléd készséggel –, én magam vigyáztam fel a berakásnál,
153    VIII|           falaztatá el e folyosót az én néhai jó öreg uram, mintha
154    VIII|             hagyatott, ahogy volt, s én, ki azóta minden napot a
155    VIII|           minden mélyen alszik, csak én nem tudok aludni, mint zendül
156    VIII|       kísértő lélek jár ott fenn, de én jól tudom, hogy az én megdicsőült
157    VIII|             de én jól tudom, hogy az én megdicsőült nagyasszonyom
158    VIII|            Jó, nagyságos uram. Tudom én azt, hogy nem a levegőre
159    VIII|            sem olvasta azt soha, még én sem; szentség az előttem.”~ ~
160    VIII|            ez, hát még az élet után! Én boldogtalan vagyok, azt
161    VIII|              szeretnem. És akkor már én nő voltam, ő pedig, férj.
162    VIII|            nő voltam, ő pedig, férj. Én a legboldogtalanabb asszony,
163    VIII|               ő a legboldogabb férj. Én megérdemlettem boldogtalanságomat,
164    VIII|     szívemben reszketek Isten előtt. Én tudom, hogy a gondolat is
165    VIII|            vétettem ellened soha, de én csak irgalomért könyörgök!
166      IX|            jutott a számomra belőle; én most vénségemre gyermeknevelő
167      IX|             megemlíté. – Hát az-e az én dolgom, hogy az ő lélegzetöket
168      IX|               annál jobban nőnek. Ha én egész nap egyebet sem teszek,
169      IX|          jobb. Mind rossz a gyermek, én is az voltam. Ha vigyáznak
170      IX|           azt mondá:~ ~– Mit tehetek én róla? Én csak nem vezethetem
171      IX|                 Mit tehetek én róla? Én csak nem vezethetem kötélen…~ ~
172      IX|         vaslánccal! Milliom a lelke! Én is voltam fiatalember, csináltam
173      IX|    bátorkodott ilyesmit mondani:~ ~– Én esküszöm, méltóságos September
174      IX|          nekem előre-hátra? Bánom is én, hogy miféle céljai voltak,
175      IX|          Minden gyermekség felizgat. Én igazán szerencsétlen természettel
176       X|                Trommel uram, kedves, én egy igen hasznos vállalatot
177       X|              magisztrátus dolga.~ ~– Én nem mondom, kedves Trommel
178       X|          nagylelkűséget cselekedjék; én önnek vállalkozást ajánlok,
179       X|         pedig ki tudhatja előre?~ ~– Én bizonyosan tudom – szólt
180       X|             És még magasabb is lesz. Én igen jó vállalatnak tartom,
181       X|              hányja a kártyákat.~ ~– Én meg nem foghatom, ha minden
182       X|           gyámsága alá adatott; amit én nem is csodálok; az ifjú
183       X|         magnetizmusban, ugyebár? Óh, én azt csalhatatlannak tartom.
184       X|      szobában alszik, mely fölött az én fürdőszobám van. A múlt
185       X|            azt a jelenetet, midőn az én Dandin Györgyöm egyszerre
186       X|           ágyából, ki az utcára, mit én tudom, hogy öltözve; ordít,
187       X|         emelni nagy sietséggel. Erre én nagy harsány szóval bekiálték
188       X|        azután szaladtunk is, mert az én csizmadiáim utánunk rohantak
189       X|           kérdezik. – Keresd, öcsém. Én nem strázsálom a te Zoltán
190       X|           érzékeny szemeivel.~ ~– És én tudom, hogy méltóságod hasonló
191       X|             olyan messze. No, holnap én is küldök nekik holmit.
192       X|          monda –, ez nem ér semmit!” Én odalovagoltam hozzá közel,
193       X|           itt-amott kiálló gerendái. Én bátorságot vettem magamnak
194       X|    figyelmesen vizsgálva a jégtörőt. Én mellette maradtam, s láttam,
195       X|    szétdurranni az akna?~ ~– No, azt én is szeretném tudni, hogy
196       X|        evezzenek vele a jégtorlatig. Én is leugrottam lovamról,
197       X|              jó bátor arcaik voltak; én bizony meg mertem őket szólítani: „
198       X|     társaimnak eszökbe jutott volna, én kiugrottam a jégre. Csak
199       X|             mennyi arrogancia. Mikor én annyi idős voltam, szólni
200       X|       felelni, midőn kérdezik. Ez az én elvem.~ ~Ezalatt ki egyet,
201       X|         távol esett el tőlünk. Ekkor én odakiáltottam hozzá, hogy
202       X|              Jól van, tehát leiszlak én téged.~ ~– Elvárlak, elvárlak! –
203       X|        vissza a septemvir úr lakába! Én kinyargalok a Duna-partra,
204       X|      fenyegeti Vilma kisasszonyt, az én keblem legyen a legelső,
205       X|   részletesen tessék kivételt tenni. Én a magam részére óhajtok
206       X|                  De, kedves barátom, én nem üzérkedni akarok azzal,
207       X|           lakik, oda nem megy a víz. Én nem hagyom magamat megcsalni,
208       X|        tetszik az úrnak a szerződés, én visszaadom a pénzét, adja
209       X|              szépen beszélnek, akkor én mindent adok. Látja a tekintetes
210       X|           kiálta onnan felülről.~ ~– Én négyet értettem.~ ~– Adok
211       X|           enyim, kizárólag az enyim! Én fizettem meg az árát.~ ~–
212       X|           Ide a vállamra lépjen!~ ~– Én parancsolok, gazemberek! –
213       X|            éles hangon Maszlaczky. – Én parancsolok!~ ~– Ebnek parancsol
214       X|           tesszük, amit akarunk.~ ~– Én megfizettem a dereglye árát.~ ~–
215       X|          tiltakozék a kapus –, ez az én valóságos törvényes fiam.~ ~–
216       X|       ellepte a várost!~ ~– Bánom is én; én Bogozy hátára ülök,
217       X|             várost!~ ~– Bánom is én; én Bogozy hátára ülök, őbelé
218       X|          nekem a Hausherrek bajához? Én megfizettem előre a házbért,
219       X|      megfizettem előre a házbért, az én gazdám házának nem szabad
220       X|              megmentése kerülni fog. Én azt mondtam neki, hogy várjon
221       X|          áthevült arccal. – Erre már én is vállalkozom.~ ~– Én is,
222       X|           már én is vállalkozom.~ ~– Én is, mi is! – kiáltának a
223       X|              szólt a fiú durcásan. – Én megígértem az anyának, az
224       X|              akartok engem veszteni, én pedig megszabadítlak benneteket”!
225       X|       üvöltve, morogva: „Úr! Őr! Űr! Én vagyok az úr! Én vagyok
226       X|             Őr! Űr! Én vagyok az úr! Én vagyok az őr! Én vagyok
227       X|              az úr! Én vagyok az őr! Én vagyok az űr!” És azután
228       X|           elébb sóhajtani hallottam. Én jól hallottam. Miért sóhajtott?~ ~–
229       X|            senki sem szeret.~ ~– Hát én? – kérdé a gyermek elszomorodva.~ ~–
230       X|           szorítva.~ ~– Az nem igaz; én nem vagyok sem jó, sem szép.
231       X|           csak mondják, de nem igaz. Én magam jobban tudom, hogy
232       X|                 Miből gondolhatja az én kedves kis anyácskám, hogy
233       X|           Kedvemet keresik, ugye? De én jól tudom, hogy terhökre
234       X|           hízeleg, és ki nem állhat. Én kiállhatatlan vagyok, látom
235       X|              búsulj te, gondoskodtam én felőled. Ha én meghalok,
236       X|          gondoskodtam én felőled. Ha én meghalok, itt van írószekrényemben
237       X|            rakni. Ez a tied lesz, ha én meghalok. Látod, mikor ezelőtt
238       X|           darab pénzt félretettem az én kisleánykám számára. Régen,
239       X|       számára. Régen, régen megírtam én azt már egy levélbe, le
240       X|           van a fiókomban –, hogy az én kisleánykámra hagyok mindent.
241       X|          Vilma? Vilma nem fog jönni? Én nem maradok el Vilmától!
242       X|             nem maradok el Vilmától! Én nem megyek el nála nélkül!~ ~–
243       X|           megyek el nála nélkül!~ ~– Én is elmegyek – biztatá Vilma –,
244       X|           ismeretlenség félelmével – én nem ismerem. Hova visz?~ ~–
245       X|             az ifjú Kárpáthytól.~ ~– Én itt maradok segíteni, ha
246       X|      grandieuse; csak az a kár, hogy én ennél már szebb jelenetet
247       X|     jurisdictio elé. És utoljára is, én kozmopolita vagyok. Az én
248       X|            én kozmopolita vagyok. Az én anyám egy herceg Korsovszky
249       X|        herceg Korsovszky leány volt, én született orosz vagyok anyai
250       X|         semmi közöm Magyarországhoz, én lehetek oly közönyös, mint
251     XII|            vetik a betűket.~ ~„Erről én semmit sem tudok, mert én
252     XII|            én semmit sem tudok, mert én nem bíztam rá a levelezést. (
253     XII|              maga jószántából tette. Én bizony erre a célra külön
254     XII|             kezébe kerülnének, pedig én is körül vagyok véve az
255     XII|             el aztán leghamarább. Az én fickóim bezzeg azt sem tudják,
256     XII|             ellened és Zoltán ellen. Én csak azon csodálkozom, hogy
257     XII|        cselekszik? Ahelyett, hogy az én okos tanácsaimat fogadta
258     XII|            arról a fatömlöcről, mert én vasban hozatom vissza, én
259     XII|            én vasban hozatom vissza, én felelős vagyok életeért
260     XII|            tenger le nem mossa, hogy én öltem el az ellenségei kedveért!~ ~
261     XII|          stáció, sem vendégfogadó, s én ettől az időtől kezdve két
262     XII|            Egy szó sincsen abból. Az én Zoltánom, ahelyett, hogy
263     XII|           amolyan híres. Jutnék csak én oda közétek, tudom, hogy
264     XII|          ezentúl a szemem közé, hogy én ezentúl nem leszek többé
265     XII|              isten megengedi érni az én kedves gyámfiamnak, hogy
266     XII|     gazdagnak, hatalmasnak lenni! Ha én visszatérek jó hazámba,
267     XII|      építhessünk rajta fáradatlanul, én istenem! Mivé fog lenni
268     XII|      kaputomnál fogva megragadjon, s én ott a zsebemből krajcárt
269    XIII|              Ellenkezőleg? Nem értem én azt.~ ~– Ellenkezőleg, új
270    XIII|             az anatómiáját.)~ ~– Óh, én egészen új ember fogok lenni!
271    XIII|      huszonnégyezer forintot nemcsak én, hanem a maradékaim is fogják
272    XIII|     megerősödött? No, majd meglátja. Én magam érzem, hogy javulok,
273    XIII|        repetír-órán az asztalomon, s én megszámlálom, hogy hányat
274    XIII|        ügyvéd.~ ~– Kedves nagyságod, én most örvendetes hírrel jövök
275    XIII|            monda Maszlaczky úr –, ha én azt tudom, miszerint kedves
276    XIII|             vágyó. Mindezek helyett, én elhiszem, hogy kedves nagyságod
277    XIII|         tetszik, uram? Mit akar?~ ~– Én megtiltom önnek a beszélést –
278    XIII|             az első ijedtségből.~ ~– Én a méltóságos báró háziorvosa
279    XIII|             vagyok, doktor Mauz.~ ~– Én pedig a nagyságos úr családi
280    XIII|            hanem isteni törvényeken; én megtiltom önnek a beszédet,
281    XIII|      rabszolgája az ő doktorának, és én nem engedem meg, hogy itt
282    XIII|      haszontalan patvarkodásaival az én kúrámat félbeszakítsa.~ ~–
283    XIII|             ismétlé doktor Mauz.~ ~– Én pedig nem engedem meg –
284    XIII|        hanggal magasabban –, hogy az én processzusomat valaki elrontsa
285    XIII|             a pácienshez fordulva. – Én követelem méltóságodtól,
286    XIII|             rögtön magától, különben én megyek, és sohasem jövök
287    XIII|                 Kedves nagyságos úr, én praetendálom, hogy ezt a
288    XIII|      dominust dobassa ki innen, vagy én dobom ki az ablakon az egész
289    XIII|            egész processzust.~ ~– Ha én itt hagyom az urat a kúra
290    XIII|           paradicsomba.~ ~– Ha pedig én ott hagyom a pert a levata
291    XIII|          összeveszíté őket.~ ~– Majd én az úr rongyos exceptívái
292    XIII|             remek kúrát.~ ~– De majd én kockáztatok az úr bűzös
293    XIII|               ezt énnekem ne mondja, én diplomatikus orvos vagyok,
294    XIII|          feléjök.~ ~– Mit! Mi vagyok én? – kérdé Maszlaczky, mintha
295    XIII|              lecsillapítani.~ ~– Úgy én elmegyek innen – monda gúnyosan
296     XIV|             a vidám septemvirné.~ ~– Én? Óh, dehogy! – mentegetőzék
297     XIV|            is üdvözölni látszott, és én nem tudom, hogy ki lehet.~ ~
298     XIV|               hanem a lyánkát bizony én sem ismerem. Még sohasem
299     XIV|    mindannyiszor mosolyog.~ ~– Pedig én nem ismerem.~ ~– De valahol
300     XIV|           kapaszkodni Judittal, ő az én gavallérom, én pedig az
301     XIV|        Judittal, ő az én gavallérom, én pedig az övé. Tudja: ő kisasszony,
302     XIV|            övé. Tudja: ő kisasszony, én pedig özvegyasszony vagyok,
303     XIV|              Ha azt nem akarja, hogy én menjek el Pozsonyból, akkor
304     XIV|               azt mondhatá magának: „Én nem akarok, nem fogok beteg
305     XIV|               azt mondhatá magának: „Én megtiltom neked, hogy pihenj;
306     XIV|           mondhatná-e azt lelkének: „Én megtiltom neked, hogy félj!”.~ ~
307     XIV|             dolgot.~ ~– Hát turkálok én? Ez leesett a földre, s
308     XIV|               Ez leesett a földre, s én felvettem – szólt Zoltán
309     XIV|          belőle egypárt, akkor aztán én felforgathatom megint az
310     XIV|      kérdésre valaha választ kapjon! Én mondom önnek hitemre, becsületemre,
311     XIV|             azzal az átokkal, ami az én szívembe van égetve?~ ~–
312     XIV|             szívembe van égetve?~ ~– Én nem felelhetek önnek!~ ~–
313     XIV|           olyan előtt állok most; de én meg akarom azt ismerni,
314     XIV|          hogy híják, és miért üldöz. Én meg akarom ismerni azt a
315     XIV|                  Fogom tenni!~ ~– Az én tudtommal nem – szólt ekkor
316     XIV|         ekkor Kovács határozottan. – Én becsületszavamat adtam egy
317     XIV|      mértékben szeret, mint amelyben én becsülök, hogy soha önt
318     XIV|              nem fogom, nem engedem. Én becsületszavamat adtam erre. –
319     XIV|     nagyságod, utasítsa hozzám, majd én felkeresem. Zoltánnak egy
320     XIV|        nagyságos úr, ne bízza másra, én leírom egy szó hiba nélkül,
321     XIV|           kell hozzá.~ ~– Előkerítem én. Hol van? Elmegyek érte
322     XIV|         mormogá magában. – Nem tudok én ebből visszaadni. Uram,
323     XIV|       fizetni nemigen volt szokás az én emlékezetemre ebben a világrészben,
324     XIV|           férfi szájába? Hogy tudnék én ilyen közönséges gondolkozásmódot
325     XIV|          Piha! Még csak tréfának is! Én a múltkor néhány aranyat
326     XIV|          később nem találtam ott, de én a világ minden kincseért
327     XIV|      olvashatná ki a szememből, hogy én azt gondolom, hogy ő lopott.
328     XIV|       gondolja a tekintetes úr, hogy én loptam el az aranyát; mert
329     XIV|        pozitúrába vetve magát. – Azt én egyáltalában nem szeretem,
330     XIV|              valami ügyet folytatok. Én nem zárhatok el minden titkot
331     XIV|            el az ellenféltől, holott én legnagyobb peremet is megszoktam
332     XIV|            aki el tudja olvasni.~ ~– Én olyan gondatlan vagyok –
333     XIV|             sohasem zárok el semmit, én tele vagyok bizodalommal
334     XIV|  bizodalommal minden ember iránt, és én nagyon könnyen megadhatom
335     XIV|         nagyon könnyen megadhatom az én bizodalmamnak az árát.~ ~
336     XIV|          tovább Maszlaczky –, lássa, én heves ember vagyok. Kurta
337     XIV|          hamar a fejembe megy a vér. Én nem akartam önt megbántani.
338     XIV|        Fényes elégtételt fogok adni. Én most kénytelen vagyok elutazni
339     XIV|              mindenre! Háljon itt az én szobámban! Minden kulcsot
340     XIV|                Ha kedves ön előtt az én szavam, és még egy másiké,
341     XIV|         legerényesebb férfi mondja: „Én tiszteltem őt!”?~ ~De hátha
342     XIV|             ennél a gondolatnál.~ ~– Én mindebben nem fogok részt
343      XV|            ezzel mondani.~ ~– Lássa, én megvallom gyöngeségemet –
344      XV|       forgatásokat elkövetve –, hogy én magamat valami különös derék
345      XV|         gömbölyűre hajtotta össze –, én azt hiszem magamról, hogy
346      XV|           orrát kétfelé hasította –, én egy kissé nagyravágyó vagyok,
347      XV|            nem elégít ki az, hogy az én jövedelmeimet mások kezelik,
348      XV|         sebesen haladnom, mint ahogy én akarnám. Nagyszerű vállalatok,
349      XV|          mozgás támad mindenfelé, és én nem vehetek azokban részt,
350      XV|            Akkor ön engemet nem ért. Én ezt a pert meg akarom semmisítve
351      XV|    kárhozatos pör megsemmisítésének, én nem alkuszom velök, beléegyezem.
352      XV|              tudom, mi fog történni! Én csak azt tudom, hogy ha
353      XV|       esztendeig végigkínzanak vele, én ez alatt a hét esztendő
354      XV|              tudok állni a világban. Én minden munkára kész vagyok.
355      XV|      véleménynek.~ ~– Fájdalom, hogy én nem annyira örülök rajta.
356      XV|            legnagyobb ellensége.~ ~– Én nem vétettem neki soha.~ ~–
357      XV|    Megbocsásson. Mentenem kell őket. Én magam jártam utána, hogy
358      XV|              kéz áll rendelkezésére. Én meg fogom azt tudni elébb-utóbb.~ ~–
359      XV|           tán emiatt, aki egészen az én kedvemért, az én kértemre
360      XV|          egészen az én kedvemért, az én kértemre fáradott, aki nem
361      XV|    gyalázatos dolog volt tőle, hanem én hát magamra vállalom.~ ~–
362      XV|             meg önnel a pert. Legyek én az. Tőlem ifjúi könnyelműségnek
363      XV|     tartozzék ez a kérdés a dologra! Én egyszer mint ügyvéd, másszor
364      XV|      juttatja a dolgot. Így jutottam én is hozzá. Rudolf grófnak
365      XV|              akármit fog cselekedni, én átengedem a vitatott birtokot
366      XV|      egymással! Végezze ön úgy, hogy én össze ne jöjjek velök soha.
367      XV|        magamtól.~ ~– Legyen nyugodt! Én tudom, hogy a szív nemessége
368     XVI|        legyen, hogy rábízhassam.~ ~– Én alig várom, hogy beteg legyek,
369     XVI|          komplimentozzanak annyit az én jelenlétemben – hozzátevé
370     XVI|           úgy?~ ~– Az nem igaz, hogy én jobban vagyok. Inkább egészen
371     XVI|         engemet méltóságod, ne mást; én saját magam kiálltam ezt
372     XVI|               csalatkozott, azért is én éltem túl őt, s én házasodtam
373     XVI|          azért is én éltem túl őt, s én házasodtam meg másodszor.~ ~
374     XVI|             az csakugyan igaz, akkor én kiviszem a diétán, hogy
375     XVI|            kinevezzék nemesembernek! Én magam teszem le az indigenátusi
376     XVI|              a nagyságos báró úrnak; én ügyvédje vagyok, ki jogaira
377     XVI|        jogaira őrködni tartozik.~ ~– Én pedig házi és családi orvosa,
378     XVI|           pere van védencem ellen, s én fel vagyok általa hatalmazva,
379     XVI|            kell lenni védence iránt. Én nem állítom, hogy ez önnek
380     XVI|         jövedelemből. És most, midőn én az önök által ígért huszonnégyezer
381     XVI|       elvesztheti ügyvédi oklevelét. Én bátor vagyok nagyságos Kárpáthy
382     XVI|           úrnak tökéletes igaza van! Én szilenciumot adatnék az
383     XVI|               Hozzám ne jöjjön kend! Én félek az úrtól. Ez crimen
384     XVI|      köszönheti, kompromittálni! Ezt én megérdemlettem, amiért tizenhat
385     XVI|              kesztyűit is húzta.~ ~– Én, kedves nagyságos úr, örökre
386     XVI|       örömest kérdezősködnék utánam, én távol leszek. Menjen nagyságod,
387     XVI|            egynehány ezer forintért. Én megvallom, hogy nem vagyok
388     XVI|       ajánlanának egy egész világot… Én szegény ember vagyok, fejemmel
389     XVI|              keresem kenyeremet – de én visszautasítanám, s meghalnék
390     XVI|              utcasárban, de büszkén. Én, Maszlaczky Gábor, aki nem
391     XVI|             ki gátolhatja meg abban? Én nem. Ilyen dolgokkal nem
392     XVI|    határozott egyenességgel.~ ~– Azt én világért sem teszem. Tettem-e
393     XVI|           Kárpáthy-uradalmaknak, azt én is biztosítom; ha önök ígérik
394     XVI|             önök ígérik kétharmadát, én ígérem háromnegyedét; ha
395     XVI|              önök odaígérik egészen, én meg ráadásul egy bájos angyal
396     XVI|       éntőlem ne kérdezzenek semmit; én nem írok alá semmit, én
397     XVI|              én nem írok alá semmit, én nem felelek semmire.~ ~Azzal
398     XVI|          segítségére nem sietni.~ ~– Én, uram? Én anélkül sem védelmezhetném
399     XVI|            nem sietni.~ ~– Én, uram? Én anélkül sem védelmezhetném
400     XVI|            nem az a foglalatosságom. Én békességes ember vagyok,
401     XVI|             békességes ember vagyok, én nem szolgálok senkinek salvus
402     XVI|      szakácsnéjával. Nagyságos uram, én ajánlom magamat! Én senki
403     XVI|            uram, én ajánlom magamat! Én senki kedveért el nem vágatom
404    XVII|         tiltottak vissza engem, most én tiltom el magamat. E percben
405    XVII|         percben semmi sem vagyok. És én senkinek sem akarok terhére
406   XVIII|             mint ez az öreg ember. – Én nem a jószágot átvenni,
407   XVIII|            magában, hogy majd leszek én még kertész is, szakács
408   XVIII|             öregecském, hogy írná az én nevemet, ha levelet írna?~ ~–
409   XVIII|              fog, előhívatom.~ ~– De én messze lakom innen, s Pál
410   XVIII|            meg a szakácsnak, hogy az én kedvemért térjenek el ezúttal
411   XVIII|              készíttessen számunkra. Én parancsolom.~ ~Bogozy sietett,
412   XVIII|             nem beszélt.~ ~Ha azt az én kedves Kőcserepy barátom
413   XVIII|         magasztalák, bírálgaták.~ ~– Én meg nem foghatom, mi ütközött
414   XVIII|       ütközött a cselédekhez?~ ~– De én megfoghatom – szóla a tanácsos
415   XVIII|            számotokra mérget; nem az én hibám, hogy olyan bolond
416   XVIII|              őróla álmodol olyankor? Én nem láttam, én nem ismerem,
417   XVIII|             olyankor? Én nem láttam, én nem ismerem, én csak annyit
418   XVIII|              láttam, én nem ismerem, én csak annyit tudok róla,
419   XVIII|              mint az égő bársony. És én mégis erről a hangról álmodom
420   XVIII|             hozzánk beszélni? Látod, én csak szeretném szavát hallani,
421   XVIII|          akik őt koldussá tették, az én szülőim, és ez a jószág,
422   XVIII|            ez a kert az ő kertje, és én szeretnék a föld alatt –
423   XVIII|           éhezik, szomjazik, s mikor én pihenek csöndes ágyamban,
424   XVIII|       lehajtani, akit elkergettek az én szülőim ősi örökéből, azért,
425   XVIII|           ővele; majd megtudod, hogy én meghalok nemsoká, és őnekik
426   XVIII|         szakácsné. – Majd elkészítem én azt.~ ~– De főzött-e már
427   XVIII|          öntudásból támad, miszerint én nagyságodnak kellemetlen
428   XVIII|          okozni valék szerencsétlen; én, aki életemet áldoznám fel
429   XVIII|            érzetével, aminőt csak az én mindent feláldozó fáradalmaim
430   XVIII|   szégyenében.~ ~– Mivel érdemlettem én ezt? Mivel adtam én erre
431   XVIII|      érdemlettem én ezt? Mivel adtam én erre okot?~ ~A tanácsos
432   XVIII|           Iszonytató! Minő gyalázat! Én ilyen embertől…! Óh, ki
433   XVIII|         mondhatni! Mivel érdemlettem én ezt? Én? Én!~ ~A tanácsosnő
434   XVIII|            Mivel érdemlettem én ezt? Én? Én!~ ~A tanácsosnő szerette
435   XVIII|              érdemlettem én ezt? Én? Én!~ ~A tanácsosnő szerette
436   XVIII| pszichologikus rendkívüliségekről. – Én nem akartam ellenvetéseket
437   XVIII|        akartam ellenvetéseket tenni, én teljes bizalommal akartam
438   XVIII|              ilyenformán:~ ~„Uram!~ ~Én nem vagyok képes Önnek vakmerőségét
439   XVIII|             gorombának lennem, hanem én ahelyett mosolygok, mert
440   XVIII|          mert ez nekem jobban illik. Én tégedet mostan pofon is
441   XVIII|             módomban is volna, hanem én inkább mosolygok, mert tudom,
442   XVIII|                 Kedves barátom uram. Én meg nem foghatom – hebegé
443   XVIII|            látszott, mint azelőtt. – Én nem tudom, én nem képzelem,
444   XVIII|             azelőtt. – Én nem tudom, én nem képzelem, hogy mit véthettem
445   XVIII|              véthettem olyan nagyot? Én egy levelet írtam a méltóságos
446   XVIII|             a gondolatra jönni, hogy én…~ ~– Kedves Maszlaczky,
447   XVIII|              dolog régóta nem titok. Én szoktam tudni mindent, ami
448   XVIII|            uram! Kedves tanácsos úr! Én hitem szentségére esküszöm,
449   XVIII|           becses családjához, hiszen én Vilma kisasszony kezét kívántam
450   XVIII|           férkőzött szívem közelébe; én rokonomul, fiamul vettem
451   XVIII|      becsületemben megsértettek, ott én nem vagyok sem udvarias
452   XVIII|             barát, sem tanácsos, ott én csak férfi vagyok, s legyen
453   XVIII|          ember, mint a költő.~ ~Erre én felelni nem tudok, mert
454   XVIII|            úr elmondani: „Nem hiába, én neveltem a kölyket”!~ ~Hogyne
455   XVIII|        olyasmit szememre vetni, hogy én hasonló meséket most gondolok
456   XVIII|         előrebocsátná, egyenesen az „én”-en kezdi.~ ~– Én meg nem
457   XVIII|      egyenesen az „én”-en kezdi.~ ~– Én meg nem foghatom azt a rendetlenséget,
458   XVIII|              ilyen csőcselékért.~ ~– Én ilyen gyűlést soha nem láttam –
459   XVIII|          szobában. Ez így nem mehet; én felszólítom a méltóságos
460   XVIII|            híres…~ ~– Micsoda híres? Én sohasem hallottam hírét.~ ~–
461   XVIII|            mikor a vendégeim állnak, én meg ülök.~ ~Erre fontos
462   XVIII|           kifizetni nem lehet, azzal én meg nem elégszem.~ ~– Hát
463   XVIII|            Ön lovagiatlan ember.~ ~– Én az ország törvényeire felügyelő
464   XVIII|            helyre jött az úr hozzám, én majd elveszem a kedvét az
465   XVIII|             meg nem jelenik előttük, én nem tudom, mi fog történni.
466   XVIII|            való kötelesség ennél, és én komolyan figyelmeztetem
467   XVIII|         bárány.~ ~– Méltóságos uram. Én elismerem méltóságod hazafiúi
468   XVIII|            merészli tenni lábát, azt én ezzel a kardommal hasítom
469   XVIII|             ordított rá Tarnaváry. – Én protestálok ez alkotmányszegés
470   XVIII|            kardosan meglátta:~ ~– Az én hősöm!~ ~Ezt a hős nevet
471   XVIII|            alatt lekapták lováról az én hősömet, elvették a kardját,
472   XVIII|          cinkostársa, Maszlaczky, az én tíz körmömet használták
473   XVIII|         Zoltán megrontására, mert ha én le nem írom neki azt az
474   XVIII|           nem ül Kárpátfalván; azért én most helyrehozom, amit vétettem
475   XVIII|             Tessék meggondolni, hogy én Kokánfalváról jövök, s kokánfalvi
476     XIX|       választást semmisnek tekintem. Én oly helyet, hol alkotmányunk
477     XIX|           bennem, mint az ellenkező. Én igazságot keresek, nem diadalt.
478      XX|           ötvennégy esztendős, hanem én magam is.~ ~Még akkor milyen
479      XX|             jöjj többet vissza, mert én már nem leszek itten.~ ~
480     XXI|            ti bírjátok jól nyelvvel, én bírom jól karddal. Én emelek
481     XXI|      nyelvvel, én bírom jól karddal. Én emelek szót ellenetek a
482     XXI|             élceket szórtok ellenem, én nyílt gorombaságokat adok
483     XXI|             bömböl ellenem: Le vele! Én szétnézek, és akire ránéztem,
484     XXI|            hogy sérthetetlen legyek, én nem születtem burokban,
485     XXI|            sem beszél rólad, egyedül én, akinek te mindene vagy.”~ ~
486     XXI|             megegyeztek volna benne. Én nem kutatom, mi gyöngéd
487     XXI|           uralkodó szóval dörgé:~ ~– Én felszólítom a rendeket és
488     XXI|           meglehet. Úgy hiszem, hogy én megelőztem őt.~ ~– Nem tagadom.
489     XXI|            Az kétségtelen. Hanem már én egyszer megelőztem. Mikor
490     XXI|            egy alávaló fickó vagy, s én csak azt bánom nagyon, hogy
491     XXI|          aztán betelt a mértéked, és én azt mondom, hogy ne tovább! –
492     XXI|          nélkül megölni? De abba még én is beleszólnék. Nem láttál-e
493     XXI|          soha lőni, vívni? Hát félek én valakitől? És éppen egy
494     XXI|            előtte térdelő ifjúhoz –, én veszélyesen meg vagyok sebesülve,
495     XXI|          levél van abban, az egyiket én írtam, a másikat édesanyád,
496     XXI|             Ez ígérettel tartozol az én becsületemnek és az ő szerető
497     XXI|              akarjátok őt öletni. De én nem engedem, nem engedem
498     XXI|           Miről beszélsz, gyermekem, én leányom? Kedves gyermekem,
499     XXI|         Zoltán, Zoltán, megálljatok! Én jövök. Odarohanok közéjök,
500     XXI|                Ne féljen méltóságod, én követem!~ ~Még gúnyolódni
501    XXII|             oda vezet.~ ~– Nem, nem. Én mindent jól hallok – bizonyítja
502    XXII|            lehet az, kedves leányom, én ültem itt ágyad szélén egész
503    XXII|                Óh, dehogy ültél itt. Én híttalak téged is, meg Lizát
504    XXII|      nemsokára ott fogsz lakni, ahol én lakom”.~ ~Kőcserepy még
505    XXII|             szobáktól.~ ~Pedig hát – én istenem – mi volt ott? Egy
506    XXII|    rejtegetnek.~ ~– Hol van Liza, az én Lizám? – kérdé többször. –
507    XXII|         tudom, hogy Liza hol van, az én vak leánykám? Azt mondják,
508    XXII|        mondják, hogy itt járt, mikor én aludtam. Óh, tudom én, hogy
509    XXII|          mikor én aludtam. Óh, tudom én, hogy ő hol jár. Tán nem
510    XXII|             ő hol jár. Tán nem tudok én mindent? Tudom én, hogy
511    XXII|              tudok én mindent? Tudom én, hogy Liza meghalt. Tán
512    XXII|           meghalt. Tán nem hallottam én, hogy kopácsoltak a múlt
513    XXII|      énekelték el; tán nem hallottam én azt? Szegény kis leánykám,
514    XXII|        lehettem ott, hogy a koszorút én tegyem fel a fejére, a halotti
515    XXII|            semmi baja sincsen. Erről én téged meg foglak győzni.
516    XXII|            meggyógyulsz… énnekem… az én örömemre.~ ~A beteg felsóhajtott,
517    XXII|          lehet az úgy. Majd megtudom én azt nemsokára.~ ~Kőcserepy
518    XXII|        Kedvesem – szólt Kőcserepy –, én Vilmáról akarok veled beszélni.~ ~–
519   XXIII|              joga van örülni, amidőn én sírok, de sokkal jobban
520   XXIII|            Istentől egyedüli örömem. Én ismerem az áldozatot, amelyet
521   XXIII|         betege ágyához.~ ~– Hol fáj, én édesem, én kedvesem?~ ~–
522   XXIII|                  Hol fáj, én édesem, én kedvesem?~ ~– Itt és itt –
523   XXIII|      homlokára téve kezeit. – Tudtam én, hogy az megöl engem!~ ~–
524   XXIII|       viaszgyertyát, az egyik vagyok én, a másik vagy te, Liza,
525   XXIII|              távozó orvos kezét.~ ~– Én csak a természet szolgája
526   XXIII|            is Zoltánt gyászolja.~ ~– Én atyámat gyászolom – felelt
527   XXIII|           halnak meg az emberek? Óh, én ezt jobban tudom. Sokkal
528   XXIII|      gondolja magában. – Az a valaki én voltam. De azt te ne tudd
529   XXIII|            hogy köszörülik a kardot? Én már hallom. Ott voltam,
530   XXIII|           két kezébe fogá.~ ~– Ez az én végrendeletem…~ ~– Végrendeleted! –
531   XXIII|              hímzéseimet, hagytam az én kis lyánkámnak, aki nincsen
532   XXIII|          mind, s félreraktam mind az én kis leánykám számára, hogy
533   XXIII|              azokból semmit is, mert én azt mind igen komolyan mondom,
534   XXIII|           hozzá az a sírig!…~ ~– Óh, én kedves gyermekem! – zokogott
535   XXIII|                  Ön hívott engem, és én eljöttem, uram.~ ~– Ilyen
536   XXIII|              nekem szemembe mondá az én tulajdon leányom. Én visszaadom
537   XXIII|              az én tulajdon leányom. Én visszaadom önnek jószágait,
538   XXIII|        boldog fog lenni; nem törődöm én többet sem a világ zajával,
539   XXIII|              gazdagsággal; ő lesz az én kincsem, örömem, boldogságom.
540   XXIII|              boldog ember több, mint én. Hiszen már ez is azt mutatja,
541   XXIII|             ment, hogy ide hívnak, s én tudtam bizonyosan, hogy
542   XXIII|                   Így akartad te, és én így tettem. Ő vissza fog
543   XXIII|          anyám! Mondd meg neki, hogy én őt nagyon szerettem.~ ~–
544   XXIII|             Amint meghallottad, hogy én beteg vagyok, mindjárt jöttél
545   XXIII|              ápolni, vigasztalni. De én is megemlékeztem rólad.
546   XXIII|        keblén, s felsóhajta:~ ~– Óh, én most vagyok legboldogabb –
547    XXIV|            legyen szabad lépni. Most én távozom innen, most az én
548    XXIV|            én távozom innen, most az én emlékeim maradnak itt. Legyen
549    XXIV|        Mondják meg Kárpáthynak, hogy én őszintén, szívemből kívánom
550     XXV|              Óh, kedves Maszlaczkym, én egészen más ember vagyok
551     XXV|          türelmetlenül Maszlaczky –, én korántsem azért jöttem ide,
552     XXV|           víz.~ ~– Köszönöm alássan. Én nem vagyok beteg, semmi
553     XXV|           hiába, kedves Maszlaczkym, én magát szeretem, de azt meg
554     XXV|        elmésség volt Kőcserepynek az én követeléseimet kivetni a
555     XXV|              méltóztatik tudni, hogy én követelésemről lemondottam
556     XXV|             ez meg nem történhetett, én kénytelen vagyok elébbi
557     XXV|             hozzám.~ ~– Talán bizony én? – kérdé megrémülve Abellino.
558     XXV|         tetszik gondolni talán, hogy én magamat ki engedem játszani?
559     XXV|              mondja méltóságod, hogy én erről a követelésemről lemondtam?
560     XXV|            csak egy sora tőlem, hogy én követelésemről ezért vagy
561     XXV|              soha? Hja, de tehetek-e én arról, hogy méltóságod cessziót
562     XXV|            úri birtokát? Tanácsoltam én ezt méltóságodnak? Nem méltóságod
563     XXV|              Priesznicznek.~ ~– Vagy én nem maradok itt, vagy azt
564  Vegszo|            tisztára kifejteni, az az én hibám és az én szerencsétlenségem.~ ~
565  Vegszo|      kifejteni, az az én hibám és az én szerencsétlenségem.~ ~A
566  Vegszo|            örömriadást gerjesszen, s én még nem láttam temetést,
567  Vegszo|         érzésnek, közöld velem, mert én nem tudom azt. – A szerelem
568  Vegszo|        emlékében. Ezt a rokonszenvet én inkább biztosítom a kedvesebb