Rész

 1       I|       tele van szépségekkel, óh, bizonyára remekmű az. Ne mondjátok,
 2       I|  tekintett volna rá még egyszer; bizonyára kívülről is szép az, tán
 3      II|         valamivé lehetni. Óh, én bizonyára sokat fogok egykor köszönhetni
 4      IV|      kiállhatatlanabb mosolygást bizonyára senki sem látott, aki valaha
 5      IV|           Értette is, nem is, de bizonyára nem tartotta a fejében.
 6       V|     fogni boldogságom nagyságát. Bizonyára meg fogom én mutatni, hogy
 7      VI|    földet, hol utódaik laktak, s bizonyára e drága vércseppek hősi
 8    VIII| fájdalmasan a gyermek.~ ~– Lesz, bizonyára lesz! – szólt Rudolf, megszorítva
 9       X|       feje fájt, s ha ezt mondá, bizonyára halvány arca s égő szemei
10     XIV|            A jelen volt delnőket bizonyára sem Tell Vilmos nyitánya,
11     XIV|        el fogja árulni? Óh, nem. Bizonyára Maszlaczky úr a leglelkiismeretesebb
12     XIV|       majd mind a hármokért. Óh, bizonyára az le fogja mosni atyjának,
13     XVI|          orrát a pocsolyába, ami bizonyára csakis angyaloknak való
14     XVI|      kötelességem parancsolt. De bizonyára azt nem engedem Szentirmay
15    XVII|         hogy őt meglátogassa, ők bizonyára nagyon örülni fognának,
16   XVIII|      részeg, ittas csapat. Pedig bizonyára azóta egy csepp bort sem
17   XVIII|         leginkább kivehető, hogy bizonyára kedvök volna egy új hősi
18      XX|          meg akarják ölni.~ ~Óh, bizonyára meg fogják ölni, ha azon
19   XXIII|      sietőket munkájokban.~ ~Óh, bizonyára Kőcserepy tanácsos örömestebb
20    XXVI|         a másikat követve. Pedig bizonyára senki sem átkozta meg őket.~ ~