Rész

 1       V|            borult a marciális férfiú keblére, ki viszont lehajolva a
 2       V|          azokat hevesen, még egyszer keblére veté magát a nagylelkű férfiúnak,
 3     VII|  kisgyermekek félve bújtak jó anyjok keblére; Zoltán elővette a legnagyobb
 4    VIII|              volna odamenni hozzá és keblére ölelni és vigasztalni.~ ~–
 5    VIII|        leroskadtan, odafutott hozzá, keblére veté magát, s olyan boldog
 6    VIII|         gyermek hajfürteit, ki arcát keblére rejtve ölelte őt át, szeretettől,
 7       X|           ízeiben remegve bújt férje keblére, aki éppen úgy reszketett,
 8       X|            gyermeket, ki odahúzódott keblére félénken, remegve, és hallgatá
 9       X| kétségbeesetten ölelve védnője kezét keblére, mintha azt hinné, hogy
10       X|          kérdé Vilmától, arcát annak keblére rejtve.~ ~Vilma nem felelt
11       X|             odaveté magát kis úrnője keblére, hevesen könyörögve:~ ~–
12     XIV|      kísértet egész terhével szállna keblére, oly fulladt hangon kérdezé:~ ~–
13     XIV|          búsan, oly szomorúan, midőn keblére ölelte őt könnyezve, s oly
14   XVIII|                 Liza odadőlt védnője keblére, ki őt gyöngéden tartja
15   XVIII|               s az előtte álló férfi keblére rohanva, átölelé azt oly
16     XXI|              hajtá le fejét az egyik keblére, s nézett mosolyogva a másikra.~ ~
17     XXI|           hidegen, aléltan rogyik le keblére, nem a könny, hanem a nehéz
18   XXIII|          mindig erősebben szorítá őt keblére, mindig jobban átölelé karjaival