Rész

 1       V|      tanácsosnő egész éjjelen át sírt és imádkozott, de azért
 2    VIII|      előtte minden; ott ült, ott sírt előtte a kétségbeesett nő,
 3      IX|     leánykát, akinek, ha a szeme sírt is, de a szája nevetett,
 4       X|         a héten.~ ~Maszlaczky úr sírt, ordított dühében, szidta,
 5       X|        édesanya. Még csak nem is sírt.~ ~– Ne búsulj te, gondoskodtam
 6       X|          szegény vak leányka úgy sírt, úgy zokogott, és könyörgött
 7      XI|          a többi után.~ ~Aki nem sírt eddig, sírhatott most.~ ~
 8      XI|           ami ott maradt.~ ~Most sírt még csak, aki nem sírt eddig.~ ~
 9      XI|      Most sírt még csak, aki nem sírt eddig.~ ~Nem három nap,
10     XIV|          ébredt fel, hogy erősen sírt. A párna, melyre arcát lehajtá,
11      XV|        tenyerébe hajtá fejét, és sírt keservesen, ahogy gyermekek
12   XVIII|   társnéját, ki szintoly hevesen sírt, mint ő, világtalan szemeit
13   XVIII| eltávozott.~ ~A tanácsosnő pedig sírt haragjában és szégyenében
14     XXI|    rögtön hozzá rohanni, s addig sírt, addig könyörgött előtte,
15     XXI|       nyakában volt Rudolfnak.~ ~Sírt mind a kettő, szótlanul,
16    XXII|    gyermek eltakarta szemeit, és sírt volna, ha tud.~ ~Az a keményszívű
17    XXII|        eszébe jutott valami, úgy sírt, hogy minden szobán keresztülhangzott;